2018. aug 08.

Új fényben az ókori zsidóság történetének néhány fejezete

írta: BibliaKultúra
Új fényben az ókori zsidóság történetének néhány fejezete

Az egyiptomi Amherst 63 papirusz egy démotikus írással írt arámi nyelvű szöveglelet, amely többek között egyik bibliai zsoltárunknak is közli az „előzményét”. A papíruszt azoknak az arámi és júdai katonáknak utódai írták, akik Egyiptomba menekültek és ott katonai szolgálatot vállaltak. A szövegek egyúttal bepillantást kínálnak az elephantinei zsidóság pluralisztikus vallási életébe és történelmébe is.

01_p_amherst_63.jpg

Karel van der Toorn a Biblical Archaeological Review legújabb számában érdekes írást közöl. Felhívja a figyelmet az egyiptomi Amherst 63 papiruszra, amelyben 35 olyan arámi nyelven írt dokumentum is van, amiket a Kr. e. 7. és 6. században írtak. A gyűjteményben található három izraelita zsoltár is, közülük egy még a Bibliában is szerepel (Zsolt 20). Eredetileg héberül íródhattak, Jahót (JHWH névváltozata), az istenek királyát ünneplik, és újévkor hangozhattak fel az arámi nyelvű közösség ünnepi alkalmán.

A kéziratok felfedezése

A kéziratokat még a 19. század végén fedezték fel Luxorban és a Kr. e. 4. századra datálják. Az Amherst papiruszt megtalálójáról, az angol politikusról és műgyűjtőről, William Tyssen-Amherstről nevezték el. Az fordítás azért húzódott el, mert a papirusz valójában démotikus írással írt arámi nyelvű szöveg. Ezért megfejtése közel 120 évet vett igénybe. Az 1980-as évek elején a kutatók a papírusz egyik vallásos költeményét a „20. zsoltár pogány változatának” nevezték. De hogy kerülnek ezek a zsoltárok Egyiptomba?

 Sorról sorra: az Amherst 63 papirusz és a 20. zsoltár

Papyrus Amherst 63, XII. hasáb, 11–19. sor

Zsolt 20

Jahó válaszoljon nekünk bajainkban.
Adonáj válaszoljon nekünk bajainkban.
Légy egy íj a mennyben, Holdsarló!
Küldd el hírnökeidet
Rash egészéből
és Cáfonból
Jahó segítsen nekünk.
Jahó adja meg nekünk
szívünk vágyait.
Az Úr adja meg nekünk
szívünk vágyait.
Minden kívánságunkat teljesítse Jahó.
Jahó töltse be,
az Úr ne vegye el
szívünk egyetlen vágyát sem.
Néhányan az íj által, néhányan a lándzsa által –
íme, nekünk Jahó a mi Urunk és Istenünk.
A Bikánk legyen velünk.
Bétel válaszoljon nekünk holnap.
Baál-Samajin áldja az Urat:
„Hűséges embereiddel együtt megáldalak téged!”
Vége.

A karmesternek: Dávid zsoltára.
Hallgasson meg téged az ÚR a veszedelem napján, legyen oltalmad Jákób Istenének neve!
Küldjön neked segítséget szentélyéből, erősítsen a Sionról!
Gondoljon sok ételáldozatodra, égőáldozatodat fogadja szívesen. (Szela.)
Adja meg szíved vágyát, teljesítse minden tervedet!
Akkor örvendezünk győzelmednek, és zászlót emelünk Istenünk nevében. Teljesítse az ÚR minden kérésedet!
Jól tudom, hogy az ÚR győzelmet ad felkentjének, felel neki szent egéből győzelmes jobbjának hőstetteivel.
Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az ÚRnak a nevét.
Ők térdre rogynak és elesnek, mi pedig felkelünk, és talpon maradunk.
URam, segítsd meg a királyt! Hallgass meg minket, ha hozzád kiáltunk!

 

Kr. e. 525 és 404 között Egyiptom a Perzsa Birodalom része volt. Ebben az időszakban zsidó katonai zsoldosok is éltek az országban. A leghíresebb telep a déli határvidéken élt, Elephantine szigetén. Az itt élő zsidókról csak a 20. sz. eleje óta tudunk az ún. elephantinei papíruszokból és cseréplevelekből.

02_terkep.jpg

Szüénében volt két arámi nyelvű közösség is: az egyikben a szíriai Hamából, a másikban pedig Babilonból érkezett zsidók éltek. Az elephantinei zsidóknak templomuk is volt, amit Jahó (JHW) tiszteletére emeltek. Szüénében (a szíriai közösség számára) volt templom Bétel istennek és az Ég királynőjének, valamint (a babiloni közösség számára) Nabunak és Banitnak. Nem véletlen, hogy éppen ezek az istenek kerülnek elő az Amherst 63 papiruszban is.

0_az_elephantinei_templom_rekonstrukcioja.jpg

Az elephantinei JHWH-templom modellje

Maga a papirusz négy részből és egy függelékből áll:

1–3. rész

Rituális szövegek az egyes istenekről (Nabu és Nanay; Bétel és felesége, az Ég királynője, valamint Jahó).

4. rész

A szöveg a fent említett isteneket hasonlítja egymáshoz, mintha a közösség valami közös vallási nyelvet akart volna kidolozni.

Függelék

Udvari elbeszélés az asszír Assur-bán-apli királyról és testvéréről, Shamash-shum-ukinról.

 

A régészeti bizonyítékok is abba az irányba mutatnak, hogy dokumentumban említett istenségeket tisztelték a közösség tagjai, és a „zsoltárgyűjteményért” a Szüéné körüli, arámi nyelvű közösségek a felelősek, akik magukkal vitték Egyiptomba saját vallási irodalmukat. A korpusz a három közösség irodalmi örökségének tekinthető.

A három izraelita zsoltárról

A papirusz első zsoltára a 20. zsoltár előfutára: rövidebb, mint a bibliai szöveg; nincs utalás se Sionra, se a messiásra (Isten felkentjére) vagy a királyra. A bibliai szövegváltozat júdeai szemléletű és arra a győzelemre összpontosít, amit Isten ad a felkent királynak. Az Amherst papirusz zsoltára az északi királyság szempontjait érvényesíti. Az ének Jahóhoz szól. Őt hívták Adonájnak (Úr) is, úgy utaltak rá, mint a „mi Bikánk”, és azonosították Bétel istennel. A „Bika” fenségcím izraelita eredetre utal.

Ezért elhatározta Jeroboám király, hogy készíttet két aranyborjút. Majd ezt mondta: Eleget jártatok már Jeruzsálembe! Itt vannak isteneid, ó Izráel, akik kihoztak téged Egyiptomból! Az egyiket elhelyezte Bételbe, a másikat pedig Dánba vitette. (1Kir 12,28–29)

Ez a két aranyborjú jelenítette meg JHWH-t. Ózeás is a borjúval köti össze Samariát, az északi királyság fővárosát (8,6). Samaria borja megtestesíti a „samariai JHWH”-t, ahogy egy Kuntillet ‘Ajrudi felirat is hozza (Kr. e. 800 körül). Jahó és Bétel azonosítása is az ének északi, izraeli eredetére utal. Jeremiás könyve is beszámol Bétel tiszteletéről és azt Izrael, vagyis az északi királyság eltévelyedésének tartja (48,13).

izraeli_borju.JPG

Izraelita bronzbika a vaskor I. időszakából (Kr. e. 1200-1000)

A másik két zsoltár hiányzik a Bibliánkból, ez azonban nem von le értékükből. Ezeket is hívő izraeliták énekelték, mielőtt még vallásukban megfogalmazódott volna az egyistenhit kizárólagosságának igénye. Jahót a legfőbb istenként ünneplik, akinek királysága kitűnik a többi isten között (vö. Zsolt 82,1).

A harmadik izraelita zsoltár az ég csillagait ezeknek az isteneknek a megjelenéseként értelmezi, mint ahogy a Kr. e. 14. századi ugariti szövegek tették hét évszázaddal korábban. Mivel annyi a csillag, mint a homokszem, az egész mennyei tanács Jahó uralmát hirdeti. A legfőbb istennek is el kell fogadni Jahó páratlanságát, ő is csupán áldhatja őt és gratulálhat neki trónra lépése alkalmából.

Az énekek ünnepi hangvételűek. Az újévet ősszel ülték meg, ami egyben szüreti fesztivál is volt. A második zsoltár arra hívja Jahót, hogy „ezer edény bőségéből igyon”. Az éves áldozati adományokhoz tartoztak a bárányok is. Közösségi lakomán vagyunk, ahol Izrael istene és tisztelői egy asztalhoz ülnek. „Ha az izraelitákat olykor az ókor puritánjaiként ábrázolták, akkor ezek a dalok most egy másik oldalt mutatnak” – fogalmaz a cikk szerzője.

Az első izraelita zsoltár azonosítja Jahót az arámi Bétel istennel, akiről eddig keveset tudtunk. Az Amherst 63 papirusz szír részeiben azonban vannak Bételhez intézett rituális énekek is, amelyek lehetővé teszik, hogy megismerjük őt. Először is szembeötlő a hasonlóság Bétel és a kánaáni Baál között. A párhuzamok olyannyira közeliek, hogy Bétel szinte Baál utódjaként tűnik fel. Különös a fenségcíme is: „a Tenger elpusztítója”, továbbá néhány téma, amiket már a Baál-ciklusból ismerünk (uralomra jutás az összes isten felett, mennyei palota építése).

A zsoltárokban előkerülő istenségek

Bétel viharisten, hegyen lakik, esőfelhőket készít és mennydörög, de ő az „árvák atyja és az özvegyek bírája” is. Ez utóbbi megjelölés a Zsolt 68,8 versét visszhangozza. Másik neve: „Hámát lakója”, ami azt a szíriai várost jelöli, ahonnan a szüénéi közösség származik. Mindazonáltal a Bétel istennév kissé szokatlan; olyan szimbólumra utal, ami megjeleníti őt: egy kőoszlopra (kultikus sztélére), ami az istenség lakóhelyéül szolgál. A sémi nyelvekben a bétel szóösszetétel annyit jelent, mint „Isten háza”, amit eredetileg Baál lakásának gondoltak. Ez magyarázatot ad arra, hogy Bétel miért hasonlít megszólalásig Baálra.

A zsoltárban Jahó Bétellel történő azonosítása meglepő. Az elephantinei zsidók templomában azonban az ősi Jahó mellett tisztelték Esem-Bételt and Anat-Bételt is. Az egyik elephantinei papirusz Anat-Bételre – hagyományosan: Bétel házastársa; ismertebb nevén: az Ég királynője – az Anat-Jahó névvel hivatkoznak. A kutatók azt feltételezik, hogy az elephantinei zsidók fejében Bétel és Jahó egyazon istenre használatos két név, mivel pedig Bétel Baál utódja, Jahót jóformán azonosították Baállal.

220px-baal_ugarit_louvre_ao17330.jpg

Baál

A Biblia szerint a Baál-tisztelet az északi királyságban volt jellemző. Elég felidéznünk Illés próféta történetét (1Kir 18,20–46): vajon Baál vagy JHWH válaszol tűzzel az áldozatra? A három éves szárazság után JHWH villáma lesz az, amelyik előfutára az esőnek. A történet jól mutatja, hogy az izraeliták nem Baál ellentéteként tekintettek JHWH-ra, hanem tökéletesebbnek látták őt Baálnál: JHWH kiválóbb viharisten.

Az elephantinei papiruszok említést tesznek Esem-Bétel és Herem-Bétel istenekről is. Ezek az istenek sokáig csak nevek voltak számunkra, most viszont az Amherst papirusz negyedik része két próféciát is közöl Esem-Bételtől, valamint egy szerelmi lírát, amit Herem-Bétel mond egy istennőnek. Esem Bétel a szövegek szerint Bétel éjszakai megnyilvánulása, míg Herem-Bétel az istenséget fiatal szeretőként jeleníti meg.

03_hazassagi_dokumentum.jpg

Egy Kr. e. 449 július 3-án kelt házassági dokumentum az elephantinei gyűjteményből. A levélben Ananiás az elephantinei templom tisztviselője megkéri Mesullám lányának, Tamutnak a kezét.

Nehéz bármit is mondani az egyiptomi diaszpóra-zsidóság vallási életéről. Annyi azonban bizonyos, hogy az elephantinei zsidók vallásosságának és kulturális irányultságának volt egy arámi vetülete, ahogy legutóbbiról az Ahiqár élete és mondásai című, arámi nyelvű, törmélékek között megtalált példánya is mutatja.

Kísérlet a történeti háttér feltárására

A babiloni, szír és zsidó istenekhez intézett rituális énekeken túl az Amherst papirusz tartalmaz panaszokat és rövid történeti elbeszéléseket is, így nem csak az ott élő zsidók vallási életébe kínál bepillantást, hanem történelmükbe is. A papírusz panasz emlékeztet a bibliai Siralmak könyvére. A szír szövegrész beszámol arról, hogy az asszírok Kr. e. 720-ban meghódították a szíriai Hamát, lakosai pedig „menekültek” lettek („Deríts világosságot újra a menekültek fájdalmaira!”). Az izraelita szövegegységben az elhagyatott város leírása jól illik Samariához, és minden bizonnyal a Kr. e. 721-es lerombolására vonatkozik. De mi történt az északi királyság izraelitáival?

A negyedik rész arról beszél, hogy az izraeliták menedékre leltek. A szöveg „megtört emberek” csapatáról beszél, akik elértek egy erődített város kapujába. „Samaritánusok” voltak, és olyan nyelven beszéltek, amelyet a lakosok nem értettek. A csoport vezetője Júdából származott. Őt vitték el a királyhoz és elbeszélte neki, hogy „testvérei”, fegyveres testvérei Samariából származnak. Az uralkodó engedett kérésüknek, felfogadta zsoldosainak és boldog jövőt ígért nekik.

A felállás viszont érdekes: samariai katonák júdeai parancsnokkal. Talán ezek a samariaiak az északi királyság eleste után először Júdába menekültek. Júda megnövekedett lakosságára a Kr. e. 8. században régészeti bizonyítékaink is vannak. A menekült északiak azonban nem sokáig tartózkodtak Júdában, az asszír Szín-ahhé-eriba csapatai ugyanis Jeruzsálemet is elérték. Az említett csoport innen is menekülőre fogta. A szöveg azonban nem nevezi meg a menedéket nyújtó város nevét, de jól körülírja: a sivatag szélén, a karaván útvonala mentén terült el, erődített volt („a pálmák erődítménye”). Istene, az „örök forrás őrzője”, aki „a morajló forrást örök életűvé teszi”. Ha a Nílusra gondolunk, akkor a szöveg Elephantinére vagy Asszuánra is vonatkozhat. A szöveg azonban Arámról beszél, és az egyetlen település, ami szóba jöhet: Palmüra. Ezt az azonosítást megerősíti, hogy a papírusz említette istenségeket ott mind tiszteletben részesítették, leginkább a helyi viharistent (Villámcsapás), aki mellett ott van Baál-Samin, Nabu, Bél, Nanay, Herta és Salma.

05_baal-shamin_temploma.jpg

Baál-Samin temploma Palmürában

Ha ez az azonosítás helytálló, akkor az izraeliták történetének egy eddig ismeretlen fejezete előtt állunk. Eszerint a perzsa Egyiptomban élő zsidó, szír és babiloni közösségek elődjei a Kr. e. 7. sz. nagy részében Palmürában éltek. Együttműködésük nem Egyiptomban kezdődött meg. Egyiptomba költözésük előtt nemzedékek óta egymás mellett éltek.

A legtöbb kutató az elephantinei zsidó közösség kezdetét (50 évnyi hibahatárral számolva) Kr. e. 600-ra helyezte. A bevándorlás oka pedig a babiloni támadások voltak. Jeremiás könyve is ebbe az irányba mutat (Jer 40–44). Abban az időben az ókori Közel-Keletről sokan kerestek menedéket Egyiptomban. Valószínű, hogy az izraelita, a szír és a babiloni közösségek egyszerre érkeztek Egyiptomba és vállaltak katonai szolgálatot. Ekkor lett Szüéné és Elephantine az új otthonuk.

Az, hogy az Amherst 63 papirusz Egyiptomban találták, még nem jelenti azt, hogy ott is írták. Az arámi szövegek Kr. e. 7. századiak, vagy éppen korábbiak. A három izraelita zsoltár például olyan héber himnuszokra megy vissza, amiket legkésőbb a Kr. e. 8. században írhattak. A Bételnek szóló énekek is ősiek. A fordítás legfrisebb darabja feltehetőleg a függelék, amely Assur-bán-apli és Shamash-shum-ukin konfliktusáról szól. A lázadó testvér Kr. e. 648-ban meghalt, és kellett egy kis idő, míg a történet udvari elbeszéléssé nőtte ki magát a Kr. e. 7. sz. utolsó évtizedére.

A papírusz összállításának idejére egy másik támpont: az újévi ünnepség, az újholdra, a vallási lakomára való utalás és a szíriai szövegrészben egy új papnőnek a felemelkedése, aki az istenség emberi hitvestársa lesz. Palmüra legfőbb templomát, Bél templomát éppen az újévi ünnepség alkalmával szentelték fel valamikor a Kr. e. 7. században. Az eredeti összeállítás (Kr. e. 7. sz.) és a démotikus nyelvű átirat (Kr. e. 4. sz.) között azonban jelentős idő telt el. A leghihetőbb forgatókönyv szerint az arámi nyelvű diaszpóra-közösségek magukkal vitték Egyiptomba a gyűjteményüket, amiről évszázadokkal később utódaik másolatot készített. Hogy miért így írták, másolták le (a démotikus írás presztízse miatt?, az arámi betűk olvashatatlansága miatt?), azt nem tudjuk. Mindenesetre a másolók küzdöttek a szövegértéssel: helytelenül választották el a szavakat, ezáltal félbevágtak azokat vagy összeillesztettek más szavakkal.

04_haya_irnok_tolltartoja_elephantinerol.jpg

Egy bizonyos Haya nevezetű írnok "tolltartója" Elephantinéből 

 

Forrás:

Karel van der Toorn: Egyptian Papyrus Sheds New Light on Jewish History, Biblical Archaeological Review 44 (2018/4) 32–39; 66; 68.

Szólj hozzá

ismeret