2018. aug 31.

Jefte története

írta: BibliaKultúra
Jefte története

past-present-future-rollin-kocsis.jpgJefte története a Bírák könyvében (11,29–40) az egyik legaggasztóbb sztori az egész Bibliában. A feminista írásértelmezők részéről is nagy figyelmet kapott, és mindenképpen megérdemli a mi figyelmünket is. Jeftének problémás családtörténete volt. E nehézség ellenére a törzsek vénei katonai vezetőjüknek választják őt a nagy nyomorúság idején, amikor a közösséget támadások érték. Jefte elfogadja a megbízást, fogadalmat tesz, látszólag indokolatlanul, hogy ha Isten megadja neki a győzelmet az ammoniták felett, akkor feláldozza neki az első személyt, akit hazatértekor megpillant. Úgy tűnik, esküje arra való kísérlet, hogy támogatást nyerjen az Örökkévalótól e szörnyű körülmények között.

Jefte felülkerekedik az ütközetben, a győzelmet pedig az Örökkévaló hűségének tulajdonítja. Isten hűségét a saját fogadalmához való hűséggel társítja. Az első személy, akit visszatérésekor megpillant, a lánya, egyetlen gyermeke, aki a történetben név nélkül marad és ünnepli apja győzelmét. Jefte azonban nem tágít esküjétől és feláldozza őt, „megtette vele azt, amit megfogadott”.

Ez a furcsa elbeszélés a maga brutalitásával egész biztosan felzaklat bennünket. Jefte a lánya rovására tett fogadalmat. Vallásos szenvedélye adujával üti el legértékesebb kapcsolatát. Természetesen mi soha nem tennénk ilyet. Kivéve… amikor rendszeresen olyan katonai kötelezettségeket vállalunk társadalmilag, amelyek veszélyeztetik lányaink és fiaink sorsát. Az efféle szenvedélyes elkötelezettség vallásos összetevői nem olyan egyértelműek, mint Jefte esetében. De a vallásos buzgalom, amely táplálja és fenntartja a katonai kalandozásokban való részvételt, nem áll távol ettől az elbeszéléstől. Elgondolkodhatunk azon, hogy ideológiai szenvedélyeink hogyan veszik semmibe fiaink, lányaink és ellenségeink emberi valóságát.no-1532840_340.jpgForrás: Walter Brueggemann: Gift and Task. A Year of Daily Readings and Reflections, Westminster John Knox Press, Luisville (Kentucky), 2017, 267.

Szólj hozzá

lelki