#BibliaKultúra

Bevezető gondolatok

Közhelyszámba megy az ókori Izrael gender-kérdésével foglalkozó kutatás számára, hogy a héber Biblia férfiközpontú: anyagait főleg az elithez tartozó férfiak írták férfiaknak. A férfi- és társadalmi osztályok szerinti aszimmentria azonban érinti a Biblia forrásértékét. A szövegek azonban városi elfogultságot is tükröznek: a legtöbb szerző a Bibliában leggyakrabban előkerülő Jeruzsálemben élhetett, holott az ország színe-java mégiscsak a kisebb mezőgazdasági közösségekben élt. A férfi-központúságot sokan felismerték, de az izraelita kultúra valósága és a bibliai szövegek perspektívái közötti megkülönböztetést elhanyagolták. Gond nélkül és túl gyakran feltételezik, hogy a szövegek megbízhatóan tükrözik a kultúrát. Meyers azonban rámutat, hogy a vaskori nők hétköznapi életét szinte nem is látjuk a bibliai forrásokban, de a társadalomtudományok módszereivel értelmezett régészeti adatok lehetővé teszik, hogy körvonalazzuk azoknak a nőknek az életét, akik hiányoznak a hiteles szöveges forrásokból, vagy azok által eltorzultak. A régészet egy másik szemüveget kínál a nők életének megtekintéséhez.

1. Hivatalos források contra egyéb adatok

Meyers rámutat a „hivatalos” nézőpont és a megélt valóság közötti szakadékra. Először a dél-egyiptomi Jeme kis kopt közösséggel példálózik. A Kr. u. 7. sz. elején egy Pisentius nevű püspök beszédeiben kitért a nők megfelelő viselkedésére. Kéziratos formában fennmaradt buzdításai összhangban vannak az akkori teológiai irodalom nőkre vonatkozó negatív nézeteivel, hogy a nők másodrendűk és rosszabbak, mint a férfiak. Pisentius nyomatékosan azt kérte a nőktől, hogy fedjék be magukat, és a férjükön kívül ne beszéljenek más férfiakkal, a férjeknek pedig azt tanácsolta, hogy fegyelmezzék feleségeiket.

A 20. sz. elején Jemében végzett régészeti ásatások többezres papiruszleletei (listák, rövid elbeszélések, jogi és gazdasági szövegek) azonban más történetet mesélnek el. Szemben a püspök irodalmi eszméivel, ezek a nők üzletasszonyok voltak, akik teljes mértékben részt vettek a közösség és környéke jogi és gazdasági életében.

Az is hangsúlyos, hogy a jemei helyzet nem rendellenes. A kulturális antropológiával foglalkozó szakemberek, történészek, klasszicisták hasonló, eszmény és valóság közötti különbségeket dokumentáltak. Hasonló néprajzos felfedezések miatt Susan Carol Rogers például „a férfi dominancia mítoszáról” beszél. Ugyanilyen jelenségeket észleltek a történészek, az asszirológusok és a klasszika-filológusok is. Rámutattak, hogy az átlagos nők hétköznapi élete teljesen különbözött attól, ami a jogi dokumentumokban állt. A fordulathoz az is hozzájárult, hogy például a klasszika-filológusok nem epigráfiai jellegű régészeti anyagokhoz fordultak. Egy csupán szöveg alapú megközelítés a nőket elzártaknak és tehetetleneknek tekintette. A régészeti és irodalmi források azonban azt mutatják, hogy a görög és római nők vallási tevékenységei sokkal kiterjedtebbek és fontosabbak voltak, mint azt korábban gondolták.

Sajnos az ókori Izrael tanulmányozásához rendelkezésre álló források nem igazodnak közvetlenül ezekhez a példákhoz. A héber Biblián kívül nincs más fennmaradt, korabeli izraelita irodalom. A feliratos források ritkán vonatkoznak gender-kérdésekre és közvetlen néprajzi megfigyeléseket sem tehetünk. Az izraelita kultúrával kapcsolatos kutatások pedig szinte mindig a bibliai szöveggel kezdődnek és túl sokszor azzal is végződnek. Az egyetlen használható megközelítés a régészet, amelynek segítségével bepillantást nyerhetünk a hétköznapi izraelita nők életébe, így megmentjük őket a bibliai szövegek előítéleteitől. Sőt, a bibliai szöveggel ellentétben a régészeti maradványok előnye, hogy egyidejűek az ókori Izraellel.

2. Módszertani megfontolások: a hely kiválasztása, a publikációs stratégiák és az adatok értelmezése

Meyers szerint két fő akadály gátolja a sziro-palesztinai területek ásatási adatainak felhasználását és megnehezíti, hogy ismereteket szerezzünk a hétköznapi emberekről, főleg a nőkről: a helyszín kiválasztása és a publikációs stratégiák. Mindkettő szeretné összekapcsolni a bibliai „eseményeket” a helyszínen feltárt tényekkel.

A legtöbb izraelita különböző méretű agrártelepüléseken élt, és a háztartás volt a közvetlen és elsődleges környezete, amely a hagyományos társadalom alapvető egysége volt gazdasági funkciókkal. Antropológiai szempontból három összetevőjük van:

1. a rokonság (a szolgákkal és az elit háztartásokban a vendégekkel);
2. a fennmaradáshoz szükséges gazdasági jellegű tevékenységek;
3. végül egy lakás (ház) a maga létesítményeivel (tárolók, kemencék, ciszternák) és tárgyi leleteivel (kerámia, szerszámok, textilek), ami biztosítja a nők életének rekonstrukciójához szükséges alapadatokat.

Meyers rámutat arra, hogy az ásatási helyszínekre vonatkozó döntések nem voltak elfogulatlanok és értékítélettől mentesek, hiszen a városoknak és a férfiaknak kedveztek. A sziro-palesztinai régészet azokra az adatokra összpontosított, amelyek kapcsolódnak a bibliai szövegek időszakaihoz, helyeihez és embereihez, illetve arra számított, hogy a napvilágra került leletekkel „igazolhatják” a Bibliát. A város iránti elfogultság pedig akaratlanul is létrehozott egy férfi-aszimentriát. Az ásatásokon általában nagy, kommunális struktúrákat igyekeztek feltárni (erődöket, palotákat és szentélyeket), amelyek mind a férfiak (katonai személyzet, királyi bürokrácia és a papság) fennhatósága alatt álltak. Sajnos a mezőgazdasági települések iránt, ahol a legtöbben laktak, gyakran másodlagos érdeklődést mutatnak, így Szíria-Palesztina régészetét megérintették és megfertőzték a bibliai érdekek. Szerencsére az izraelita nők tanulmányozásához kapcsolódó adatok azért nem teljesen hiányoznak. A monumentális építészetre összpontosító projektek feltárták a házi struktúrákat is, az ásatási beszámolók pedig közöltek adatokat a lakásokról és tartalmukról. Ezek a projektek a négy helyiséges házak jellemzőivel, a megélhetés módjaival, a demográfiával, a társadalmi osztályokkal és az etnogenezissel foglalkoztak, és alig fordítottak figyelmet az emberek gender-alapú életére.

A régészeti dokumentáció és publikáció hagyományos módjai is nehézségeket vetnek fel, ugyanis kronológiai érdekeltségük miatt az egyes helyszínek birtokbavételének rétegeit és a pusztítás szintjeit igyekszenek a „bibliai” eseményekhez vagy szociopolitikai formákhoz kapcsolni. A kiadványok gyakran kapcsolódnak a cserépedények tipológiáihoz, amelyek a legfontosabb eszközei a régészeti maradványok datálásának. A tipológiai érdeklődés azonban gyakran azt jelenti, hogy ezeket a tárgyakat kiragadják ókori környezetükből és régészeti jelentések csak a kisebb tárgyi leletekkel foglalkozó fejezeteiben számolnak be róluk, gyakran megnehezítve vagy lehetetlenné téve, hogy észleljük eredeti elhelyezkedésüket egy lakóhelyen. Meyers rámutat, hogy gyakran csak a legjobb állapotban megmaradt példányok kerülnek bele a kiadványba és nem jelzik, hány ilyen típusú tárgyat dokumentáltak. Így kritikus adatok vesznek el, amelyek segítségével meghatározhatóak lennének egy-egy háztartás termelése és a gender-alapú munkamódszerei. Egy másik példában rámutat, hogy a kiadványok a gyöngyszemeket általában személyes díszként értékelik, de tekinthetők apotropaikus, vagyis a gonosz ellen oltalmazó tárgyaknak is, amelyeknek a száma és megtalálási helyük segíthetnék a nők otthoni vallásgyakorlataiknak a megértését.

A másik nagy feladat a régészeti leletek kiértékelése. Számos kérdésre kell választ keresni az egyes tárgyi leletek kapcsán, például hogy működött az a hosszúkás bazaltkő, amit őrlésre használtak, kik használták, mennyi időt vett igénybe a napi betevő előteremtéséhez a gabona lisztté őrlése?

Mennyien éltek egy háztartásban? Mekkora volt egy izraelita család, hány gyermeket vállaltak az izraelita nők? Hol tevékenykedtek a nők? Milyen interakciók voltak szomszédaikkal és másokkal, miközben feladataikat végezték? Mennyire kontrollálták őket a háztartási folyamatok és termékek tekintetében? A háztartási régészet kitermelte tárgyi leleteit aztán egy összehasonlító etográfiai mátrixba kell ágyazni, hogy a háztartás tagjainak gender-alapú viselkedését meghatározhassuk. Az analógiák persze nem tökéletesek. Meyers szerint talán a legfontosabb alapelv, hogy az ókori és a múlt században megfigyelt hagyományos társadalom közötti megegyezések valószínűek, ha az alapvető technológiai, környezeti, gazdasági és demográfiai jellemzők gyakorlatilag megegyeznek. Ebből a szempontból a Közel-Kelet hagyományos agrárközösségei a legfontosabb párhuzamok. Persze minél nagyobb a rés a megfigyelt és az ókori közösség között, annál inkább vitatható az összehasonlítás. Mindent összevetve: az etnográfiai jelentések rendkívül fontosak, hogy az ókori háztartás életét, annak gender-szempontjait rekonstruáljuk.

3. Régészet a gender-elemzés szolgálatában: példák

A gender-régészet egyértelműen multidiszciplináris vagy etnohistorikus projekt, amely a tárgyi leletek mellett különböző forrásokból merít (néprajzi beszámolókból, biorégészeti elemzésből, ősi szövegekből, olykor pedig újabb feljegyzésekből). Meyers példái a család méretére, a nők munkájára és vallási tevékenységére vonatkoznak. Így például kiderül, hogy egy tipikus nőnek 4–6 terhessége volt. A szülésbe persze ő maga is belehalhatott, de akár el is veszhette gyermekét. A család a házaspárból és 2–3 gyermekből állt. Sokkal kisebb volt, mint ahogy pátriárkák nagycsaládjairól szóló történetek sugallják a Teremtés könyvében, vagy a Sámuel és a Király könyvében olvasható királyi családok. A mindennapi élethez szükséges tárgyak és más létesítményekből következtetnek az izraelita nők feladataira.

Sok esetben a női munkára vonatkozó általános feltételezéseket is félre kell tennünk. Az aratás női munkáiról egy korábbi bejegyzésben már írtunk. Hasznosak lehetnek az ókori közel keleti népek ikonográfiai is, amelyek a dolgozó nőt ábrázolják. 

Az elemzésbe továbbá bevonható a paleobotanika is. Így megtudjuk, hogy gabona az izraeliták napi kalóriaszükségletének 75%-át biztosította. A héber leḥem főnév általános értelemben is élelmet jelentett. A hagyományos társadalmakban a nők voltak felelősek azért, hogy a gabonát ehető formára, kenyérré alakítsák és így létfontosságú feladatot láttak el, amelyet nagyra értékeltek, így a háztartásban bizonyos hatalommal rendelkeztek. A gazdasági, kölcsönös egymásra utaltság eredményeképpen a háztartásban a hatalmi viszonyok kiegyensúlyozottak voltak. A nagyobb családban dolgozó idős nők szervezték a napi teendőket, használták az erőforrásokat és sok esetben irányították az ifjú és felnőtt gyermekeket, olykor még férjüket is. Ez a dinamika megkérdőjelezi az általános férfidominanciát a háztartás minden területén.

A nők szerepe azonban nem korlátozódott a ruházat és kenyér előteremtésére, hanem a háztartáson túl szociális és politikai szerepük is volt. Az őrlőkövek és a sütők jelenléte, otthoni elhelyekedésük ugyanis nemcsak a lakosok számára utalt, hanem arra is, hogy a nő egyedül dolgozott-e vagy más nőknél volt, amikor a gabonát előkészítette és a kenyeret megsütötte. Az őrlőkő például lehetett a házban vagy az udvaron, ami jelezte, hogy az őrlés fárasztó és időigényes feladatát egyedül végezte-e vagy többedmagával. A sütők gyakran olyan területeken helyezkedtek el, ahol más lakások női tagjai is hozzáférhettek. A kommunális sütőket olykor több háztartás vagy akár egy kisebb faluközösség építhette magának és használhatta. Meyers helyesen rámutat: az izraelita nők munkájuk során olyan informális társadalmi hálózatokat alakíthattak ki (ami a héber Bibliában gyakorlatilag láthatatlan marad), amelyek hozzájárultak közösségeik társadalmi, gazdaságági és politikai folyamataihoz.

Vallási tevékenységekben is szerephez jutottak a nők. Mivel azonban a héber Biblia a nemzeti kultuszra és a férfi papokra összpontosít, a nők tevékenységei alig láthatóak. Meyers a kenyérsütés lépéseinek analógiájával értelmezi és világítja meg a kérdést. A vallási tevékenység közé tartoztak az életciklusok megünneplései, a heti, havi és szezonális mezőgazdasági ünnepek, amelyk mind olyan esemény volt, amin a nők részt vettek és amihez hozzájárultak. A nők más tevékenységei, amelyeket nem gondolunk vallásos tevékenységeknek (például a kenyértészta előkészítése, a betegek és sérültek gondozása, a terhes nők és az újszülöttek támogatása, oltalmazása a gonosz szellemektől), rituális összetevőik voltak és szakrális jelentéssel ruházták fel azokat. Rituáléik elengedhetetlenek voltak a háztartás tagjainak jól létéhez. Ahogy a papok a közösségi szentélyben, ugyanúgy a nők otthonaikban jártasak voltak a rituálékban. Ez a dimenzió gyakorlatilag láthatatlan a héber Bibliában, de az etnorégészeti elemzésen keresztül felismerhető és azt mondhatjuk, hogy vitathatatlanul gazdagították az izraelita nők életét.

Meyers egyébént egy külön kis kötetet szentelt az izraelita nők vallásos kultúrájának, rituáléinak. A Households and Holiness, The Religious Culture of Israelite Women című munkájának magyar nyelvű ismertetését lásd Erdős Zsuzsa tollából.

4. Záró megjegyzések

A héber Bibliát gyakran kizárólagos információs forrásnak tekintették az ókori, izraelita nők életének rekonstruálásához. Mára azonban már nyilvánvalóak a fentebb emlegetett aszimetriák, elfogultságok és a gender etnorégészet segítsége. Meyers előadáscímének metaforája („Kettős látás”) azt sugallja, hogy a szöveges elemzés és a régészeti megközelítés eltérő és néha ellentmondásos képet mutat. A diplopia, vagyis a kettős látás során ugyanannak a tárgynak különböző képei kerülnek az agyba.

Carol Meyers reméli, hogy azok, akik csupán a szöveges megközelítést alkalmazzák, elismerik, hogy a régészet látásmódja közelebb áll az izraelita valósághoz.

Forrás: 

Carol Meyers: Seeing Double: Biblical and Archaeological Images of Israelite Women

A Rómában tartott előadás (2017. február 28.) írásos változatát lásd Carol Meyers: Double Vision: Textual and Archaeological Images of Women, Hebrew Bible and Ancient Israel 5 (2016/2) 112–131.