2018. okt 12.

Az ókori Közel-Kelet gyermekei

írta: BibliaKultúra
Az ókori Közel-Kelet gyermekei

0008_me-ra-koh-photography-israel-1160x700.jpg

A gyerekek vajon idejekorán találkoztak a nehézségekkel és az élet valóságával vagy védettségben töltötték ártatlan gyermekéveiket játékkal és mesével? Témánkhoz sajnos kevés forrás áll a rendelkezésünkre, de bejegyzésünkben rápillantunk a „gyerekkor” társadalmi fogalmára, amit az ókori világ természetesen még nem definiált.

Az ókori világban a gyermekek a háztartás tagjai voltak, amely az elsődleges társadalmi és gazdasági egységnek számított. Fenntartásához a gyerekek is hozzájárultak koruknak megfelelően. A héberek az isteni áldás jelének tekintették a gyerekeket, vágytak utánuk, és örültek születésüknek. Ha egy háztartásban nem született gyermek, azt szégyennek tartották és a családra elveszettként tekintettek. Ha egy feleség nem tudta gyermekkel megajándékoznia férjét, akkor a férj mellékfeleséget is vehetett magának. Amikor a gyermek megszületett, megmosdatták, bedörzsölték sóval és bepólyálták (Ez 16,4).

 

Csoportosítás

gyermek

2 éves korig

gyerek

3–12 év

ifjú

13–15 év

felnőtt

15 év felett

A gyermek és a gyerek kategóriák társadalmi szempontból tovább oszthatók: csecsemő, anyatejtől elválasztott gyermek, örökbefogadott gyermek, árva. A „felnőttség” pedig meglehetősen korainak tűnhet, ám az ókori világban korán házasodtak és alapítottak családot. Bibliai ábrázolásuk általában a felnőtt szemüvegén keresztül történik és az is sokszor idealizált (pl. az 1Sám 17,34–35 szerint az ifjú Dávid puszta kézzel bánik el a vadállatokkal), ráadásul a régészeti vizsgálódások fókuszából is kiesnek.

01_gyerek.PNG

A gyerekekre vonatkozó legtöbb információt a temetkezési helyek feltárásából nyerhetjük, de ez sincs minden nehézség nélkül. Csontjaik kicsik és törékenyebbek voltak, így könnyen szétestek. Az előbb temetkezést említettünk és nem temetőt, ugyanis a gyerekek nem mindig kerültek temetőkbe. A család legfiatalabb tagjait másképpen és máshová temették, mint a felnőtteket. Sokszor edényekben helyezték el őket és a háza padlója alá temették.

Az ókori Izraelben felfedezett gyermektetemek sem egyeztethetők össze az egyes helyszíneken élők demográfiai becslésével. Vagy elvesztek, vagy többjüket nem hagyományos módon temették el. Az erre vonatkozó információink segítségével azonban képet alkothatunk arról, milyen helyük és szerepük volt egy ókori háztartásban.

 

Írásos forrásaink

A jogi szövegek, például szerződés szoptatós dajkával, örökbefogadással és örökségi ügyekkel, rabszolgákkal és adós rabszolgák értesítésével kapcsolatos írások, bőséges adatokkal látnak el bennünket. A legtöbb szöveg örökbefogadással foglalkozik. Előfordult, hogy a szülői házból kikerült gyermek más státuszú háztartásba került. A fellelt szövegeket gyakran úgy tekintették, hogy hipotetikus helyzetről számolnak be és több tényezőt vesznek figyelembe.

Az örökbefogadás bármilyen életkorban megtörténhetett: gyakori volt, hogy a születés pillanatában, rögtön „a magzatvízből” kapták meg az új szülők az újszülöttet (lásd Hammurapi törvénye §185).

Ha valaki kisgyermeket saját nevében fiúsítás végett vesz magához és felnevel, az a gyermek vissza nem perelhető.

Erről olvashatunk a Teremtés könyvében is (30,1–3).

Amikor Ráhel látta, hogy ő nem tud szülni Jákóbnak, féltékeny lett Ráhel a nénjére, és ezt mondta Jákóbnak: Adj nekem fiakat, mert ha nem, belehalok! Jákób haragra gerjedt Ráhel ellen, és így szólt: Talán Isten vagyok én, aki megtagadja tőled a méh gyümölcsét? Ő pedig ezt felelte: Itt van Bilha, a szolgálóm, menj be hozzá, és ha majd a térdemen szül, az ő révén nekem is lesz fiam.

Örökbefogadott fiak és lányok

Más szövegek arról árulkodnak, hogy az örökbefogadásra csecsemőkorban került sor. Ekkor a szoptató dajkákat egészen az anyatejtől való leválasztásig alkalmazták, körülbelül a gyermek 3 éves koráig. Ezek a szerződések eszünkbe juttatják Mózes esetét, akit a fáraó leánya adaptált és a szoptató dajka szerepét édesanyja töltötte be. A gyermeket születése pillanatától kezdve személynek tartották és születésével megkezdődött a család szerkezetébe és életébe való betagozódás.162f7e36f3383cba6dafd763f62e9ef0-lds-art-bible-art.jpg

Az ókori Nuziból (ma Irán észak-keleti részén: Yorghan Tepe) a Kr. e. 1600 és 1350 közötti évekből számos örökbefogadási dokumentum maradt ránk. Vannak köztük egyszerűek és összetettek is. A legtöbb ilyen jellegű szöveg az életkori kérdésekkel foglalkozik: a ház urának nincs fia vagy fiúörököse. Ahogy a Teremtés könyvéből is látjuk, ez létfontosságú kérdés volt: fontos volt ugyanis, hogy a nevet tovább vigyék. Ábrahámnak is, fia megszületése előtt, a damaszkuszi Eliézerre kell rábíznia örökségét (Ter 15,3). Ezek a szerződések meghatározták az örökösödési sorrendet. A legtöbb esetben az örökbefogadott fiú az elsőszülött fiú státuszával került a háztartásba és így kettős jogcímen jutott örökséghez. A szerződések gyakran azt is meghatározták, hogy lehet-e további gyermekeket adoptálni. Azt is tárgyalták, hogy mi a helyzet akkor, ha biológiai fia születik a ház urának. Ebben a helyzetben az örökbefogadott fiú a második sorba került, gondoljunk csak Ábrahám esetében Izmaelre.1102016019_univ_cnt_3_xl.jpg

Az örökbefogadott lányoktól és fiúktól elvárták, hogy kivegyék a részüket a háztartás életéből és munkájából. Ez sokszor a szüleikről való gondoskodásban állt. Az intézményt nem véletlen tekintették afféle ókori gondozási rendszernek. Ettől függetlenül sok szülő ténylegesen sajátjának tekintette a gyermeket. A lányok számára a következő fellépő nehézség a házasodás volt. A szülőknek ugyanis biztosítani kellett a hozományt, garantálniuk kellett lányuk szüzességét egészen addig, amíg nem találtak neki megfelelő párt. A Nuziban fellelt örökbefogadási szerződések például azt is megvitatták, hogy az illető lányt újra örökbe fogadják lányként vagy menyként. Hozzámehetett továbbá örökbefogadója fiához, sőt, rabszolgájához is. Egyszóval: megváltozhatott a státusza. Amíg azonban szülei nem döntöttek helyzetéről, státusza ingadozott.

Az örökbefogadáshoz nagyon hasonló dolgot találunk a Kivonulás könyvében (21,7–11). Itt arról olvasunk, hogy az apa eladhatja lányát szolgálónak (héberül ’amah). Ez a rendelkezés azért is különös, mert egy szabad lány áruba bocsátásáról van szó. A szöveg figyelmes olvasásból azt szűrhetjük le, hogy itt nem a rabszolgaság törvényéről van szó, de nem is örökbefogadásról. Ráadásul a szöveg „a leányokra vonatkozó előírás”-ról beszél (9. vers). Egy összetett helyzetű lány helyzetének leírásával van dolgunk. Szolgálóként azonban egész életében egy másik háztartásban volt szolgálatban, de egészen addig lányként kezelik, amíg feleségül nem veszi valaki és nem kerül másik háztartásba.

 

Gyermekáldozatok

Itt kell tárgyalni a gyermekáldozatok kérdését is. Ezt tehetik azért, mert teljesítenek egy fogadalmat (Bír 11: Jefte lánya) vagy próbatételből (Ter 22: Izsák). A Királyok második könyvének 3. és 6. fejezetében olyan furcsa történeteket olvasunk, ahol egyes szülők (talán valami kánaánita rituálé nyomán?) megeszik gyermeküket, hogy ezzel valami nagyobb bajt hárítsanak el a háborús időszakban. A konkrét gyermekáldozatra való utalások is a vitatott szakaszok közé tartoznak. Erre az ókori Izraelben nincs semmiféle bizonyíték.
4.jpeg

Nicolaes Ryckmans, Jefte és a lánya, 1643

screen-shot-2017-12-05-at-1_54_20-pm.png

Caravaggio, Izsák feláldozása, 1603

 

Korai gyermekhalálozások

A gyermekhalandóság megdöbbentően magas volt, akár 50 százalékos is lehetett. A bibliai elbeszélések viszont gyakran beszámolnak gyermekek korai elhalálozásáról. Itt először a gyermekgyilkosságot kell megemlíteni. Ez a mai értékekkel ellentétes gyakorlatot furcsamód a család jólétéért tették. A beteg csecsemőket gyakran adták halálra. Ezt sajnos egy mély szegénységben élő család könnyen elkövette. A gyermekgyilkosság lehetett a családok közötti háborúskodás része is. A Tórában két gyermekgyilkossági kísérletről olvasunk: a fiatal Izmaelhez (Ter 21,10.17–20) és a gyermek Mózeshez kapcsolódik (Kiv 2,3). A gyermekek mindkét esetben csodálatos módon megmenekülnek. Ezekiel könyvében arról is olvashatunk, hogy valakit csak úgy kitettek a nyílt mezőre (16,5). Egyébként a gyermekgyilkosságra nincsenek bizonyítékaink az ókori Izraelből. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem volt, vagy nem lehetett. A kitett gyermeket nemcsak magukhoz vehették, hanem akár meg is ölhették. Ha felvették, akkor a gyerekre rabszolgasors várhatott. Más esetben, megváltozhatott a státusza is, akárcsak Mózesnek. Ha magára hagyták, akkor az állatok végeztek vele, így nem tudjuk nyomon követni ezt a gyakorlatot.

 

Temetkezés

A temetkezések összetett adatokkal látnak el bennünket. Vannak emberi maradványaink Kánaánból és az ókori Izraelből a korai bronzkortól kezdve egészen a vaskorig (Kr. e. 3600–539). Az elhunyt csecsemőket agyagkorsókban, a lakások padlója alatt helyezték nyugalomra. A régészek és az antropológusok szerint ez a fajta temetkezés az anyaméhbe való visszatérést hivatott szimbolizálni. Mások arra gondolnak, hogy az elhunyt státuszát hangsúlyozza: ők ugyanis nem voltak sem a háztartás, sem a közösség teljes jogú tagjai, ezért nekik nem járt ki az a temetés, mint ami a többieknek.

Vannak ugyan variációk, de a temetések többnyire ezt a sémát követik. A régészek találtak gyermektetemeket házon belül és házon kívül egyaránt. A csecsemőket azonban kizárólag házon belül helyezték nyugalomra a fent említett módon. A gyermekeket egyenként, egy külön helyen temették el. Leggyakrabban azonban felnőttek mellett találjuk őket. Számszerűleg: 443 temetkezésből 55 volt olyan, ahol a gyermekeket felnőttek mellett találták meg a régészek. Ebből 14 olyan esetről tudunk, ahol egy felnőtt mellé több gyermek került. Amikor felnőttet említünk, akkor az esetek legnagyobb százalékában nőre kell gondolnunk. Találunk anyákat, akiknek csecsemőjük karjukon fekszik. Ők feltehetően mindketten a szülésbe halhattak bele. A vaskor második időszakához tartozó Tel ’Irai temetőben egy olyan asszony sírjára bukkantak, aki mellett egy 7-8 éves gyermek feküdt.

A sírokban a csecsemők mellé helyezett tárgyak a következők voltak: agyagkorsók, tálak és tejes kancsók. A régészeti vaskorban azonban eltűnik a korsós temetkezés, és a nagyobb gyermekek esetében is egyre inkább megjelennek a személyes elemek, például az ékszerek.

Az agyagban található lábnyomok külön érdekességnek számítanak. Egy emari dokumentum például három gyermekrabszolga eladását a következőképpen jegyzi fel: „És itt van a lábuk: atyjuk, Zadama, anyjuké, Ku’e, belenyomták lábukat az agyagba.” Az értékesítési dokumentumon ott vannak a pecsétek is. De mire véljük ezt? Egy kezdetleges „ujjlenyomatnak”? Vagy a lábnyom birtoklása olyan volt, mint a tulajdonjog? Esetleg a tulajdonjogról való lemondásra utalhat, mint a saru lehúzása (vö. MTörv 25,5–10; Rúth 4,7)? Vagy a gyermek életkoráról, fizikai állapotáról akartak vele információt közölni? Az emari dokumentumokban a két kisfiúhoz tartozó lábnyom 4 hüvelyk, a kislányhoz tartozó lábnyom pedig 5 hüvelyk nagyságú volt. Vagyis az eladáskor a fiúk egy évesek lehettek, a lány pedig két éves.

06_footprint.PNG

07_contract.PNG

Zadama és Ku'e nagyobb lányának Ba'ala-biának a lábnyoma. Alatta az a dokumentum, amelyben lemondanak lányukhoz való jogukról és két másik kisfiúval együtt eladják őket rabszolgának.
Kr. e. 13. század, Emar (ma Szíriában: Tell Meskene).

Bármi is lehetett, a fenti példákból jól látszik, hogy rengeteg információhoz juthatunk a gyerekekkel kapcsolatban. Ahol pedig a bibliai szöveg homályos, ott az ókori közel-keleti szokások, szövegek, régészeti leletek lehetnek relevánsak az értelmezés számára.

 

Forrás és további tájékozódásul:

Kristine Henriksen Garroway: Children in the Ancient Near East, Biblical Archaeological Review 44 (2018/6) 39–44; 70–71.

Uő: Gendered or (Un)Gendered? The Perception of Children in the Ancient Near East, Journal of Near Eastern Studies 71 (2012/1) 95–114.

Shawn W. Flynn: Children in Ancient Israel. The Hebrew Bible and Mesopotamia in Comparative Perspective, Oxford University Press, Oxford, 2018.

Szólj hozzá

hétköznapok