2018. nov 25.

A patriarchális hierarchiától a vallási egyenlőségig

írta: BibliaKultúra
A patriarchális hierarchiától a vallási egyenlőségig

deuteronomy-1040x585.jpgA magyar felmenőkkel is büszkélkedő német biblikus, Eckart Otto nevével egy másik bejegyzésünkben már találkoztak. Az alábbiakban egyik tanulmányának nemrégiben megjelent fordítását osztjuk meg, amelyben szépen rávilágít, hogy a Mózes tekintélye alatt kiadott ötödik tórai könyv, vagyis a Deuteronomium rendelkezései előremutatóak voltak a férfiak és a nők egyenlő méltósága és joga felé vezető hosszú úton.

Persze tudjuk, hogy az egyenlőség alapelve csak akkor jutott törvényerőre, amikor a modern alkotmányos jog az „emberi jogok” fogalmát tette meg alapjának, viszont a nem marginalizált társadalom fogalma a bibliai könyvben döntő lépést tett ebbe az irányba. A könyv szerzői, szerkesztői ténylegesen úgy gondolták, hogy az egyének megváltoztathatják társadalmi környezetüket, ez pedig nem a reneszánsz kor, hanem a héber Biblia vívmánya volt. A Deuteronomium szerzői briliáns példát mutattak erre az elképzelésre az ókorban.

Eckart Otto tanulmánya rápillant a nő státuszára a Deuteronomium családjogi szakaszaiban és a könyv teológiájában.

Klikk a tanulmány eléréséhez:

HAMIS SÚLYOK A BIBLIAI IGAZSÁGOSSÁG MÉRLEGÉN?

li-istock-library-books.jpg

Szólj hozzá

nők letölthető