2018. dec 11.

Asszír birodalmi propaganda a bibiliai történetírás szolgálatában

írta: BibliaKultúra
Asszír birodalmi propaganda a bibiliai történetírás szolgálatában

propaganda_word_cloud.jpg

Az ókortörténészek és bibliakutatók szerint az újasszír hódítási beszámolók párhuzamba állíthatók Józsue könyvének történeteivel. Úgy tűnik, hogy a bibliai történetírás egy kölcsönző történetírás, ugyanis minden nehézség nélkül átveszi és felhasználja ellenségeinek irodalmi beszédmódját.

A hódításról szóló elbeszélések meglehetősen gyakoriak az ókori Közel-Keleten és fontos szerepet játszanak a királyi udvari ideológiákban. Efféle beszámolók megtalálhatók a hettita, egyiptomi és mezopotámiai irodalomban is. Van néhány szövegtanúnk az újasszír irodalomból, ahol a hódítási beszámolókat a királyi propaganda által használatos nagyobb irodalmi műfajok között tartották számon. Nyilvánvaló, hogy ezek a beszámolók nem „élethűek” és nem is objektív leírásai egy-egy történelmi eseménynek. Sokkal inkább sztereotípiákkal telt beszámolók, amelyek az illető nemzet nacionalista és militarista önértelmezést tükrözik és a „pszichológiai hadviselés” stratégiáihoz tartoznak.

1_capture_of_astartu-_david_castor_wiki_commons.jpg

A következő táblázat szépen rávilágít arra, hogy Józsue könyvében a honfoglalásról szóló elbeszéléseket közvetlenül befolyásolta a hadi beszámolók műfaja és gondolatvilága, amelyeknek az újasszír beszámolók jó példái, ezért aligha korábbiak, mint a Kr. e. 8–7. század. 

Asszír beszámolók gyakori elemei és megfelelőik Józsue könyvében

Az egyes, stratégiailag fontos helyek elfoglalását hosszasan beszélik el, míg más meghódított helyekről vagy földekről csak összefoglaló módon nyilatkoznak.

A Józs 6–12 részletesen elbeszéli Jerikó és Ai-Bétel elfoglalását, míg az ezt követő győzelmeket csupán egyszerűen felsorolják (10,28–12,24).

A háború előtt a király üdvorákulumot kap az oltalmazó istenségtől. Lásd Assur-ah-iddína orákulumát, amelyet Istár istennő prófétáitól kapott, amelyben az istennő biztosítja a győzelmet: „Assur-ah-iddína, földek királya, ne félj!... Arbelai Istár vagyok, elpusztítom ellenségeidet és a kezedbe adom őket. Arbelai Istár vagyok, előtted járok és mögötted vagyok!”

A Józs 10,8 közöl egy üdvorákulumot Józsuénak, hogy a döntő ütközet küszöbén Isten szabadulást ad: „Ne félj! Kezedbe adom őket. Senki sem lesz képes ellenállni neked” (lásd még: Józs 1,3–6; 11,6).

A beszámolók hangsúlyozzák az idegen népek önkéntes behódolását, amelyek közül néhányan még messziről is eljönnek, hogy megadják magukat a királynak.

Az ellenséges népek önkéntes meghódolásának motívuma is megjelenik a Józs 9-ben, ahol a gibeoniták az izraeliták vazallusai kívánnak lenni, és úgy tesznek, mintha messziről jönnének. Az izraeliták serege integrálja és „megvédelmezi” őket, ahogyan Asszíria is a vazallusait.

Az ellenségek gyakran mély benyomást keltő koalíciókat szerveznek.

A Józs 10,1–5 bemutatja az öt „ammorita” király lenyűgöző koalícióját, amelyet Józsue az Úr segítségével sikeresen legyőz.

Az asszír hadsereg mégis minden alkalommal győzelmet arat az asszír istenek csodás beavatkozásainak köszönhetően. A Józs 10,10–11 verseknek van egy párhuzama II. Sarrukín asszír király szövegeiben. Ez a szöveg az asszír sereg győzelmét Hadad viharisten beavatkozásának tulajdonítja. Mindkét szöveg az ellenséges csapást egy hegy lejtőjére, emelkedőjére helyezi, és mindkét történetet az istenség katonai beavatkozása követi. „A nép többi része, amely elmenekült, hogy mentse az életét… Adad, az erőszakos, Anu fia, a vitéz, hangos kiáltást intézett ellenük; és vízözön felhővel és mennyei kövekkel teljesen megsemmisítette a maradékot.”

A Józs 10,11 hasonlóképpen közli az eseményeket: „Bet-Horon lejtőjén menekültek Izrael elől. Az Úr hatalmas jégesőt bocsátott rájuk az égből, egészen Azekáig; így odavesztek. Többen pusztultak el közülük a jégesőtől, mint Izrael fiainak kardja élétől.”

A teljes győzelem gyakran magával vonja az ellenséges királyok meggyilkolását, akik hiába próbálnak menekülni. Szín-ahhé-eríba király hadjáratai mind a szökevények megsemmisítésével, az ellenséges királyok és kormányzók megölésével zárultak: „És a hatalmas fejedelmek megrettentek az én harci seregemtől; elmenekültek lakóhelyükről és mint a denevérek, amelyek barlangok hasadékaiban élnek, megközelíthetetlen helyekre repültek egyedül… a kormányzók és a nemes emberek, akik vétkeztek, azokat halálra adtam és kifüggesztettem testüket a város különböző pontjain.”

Ezek a szövegek nagyon közel állnak a Józs 10,16 és 26. versekhez: „Az öt király megfutamodott és elrejtőzött Makkeda barlangjában […] Azután Józsue agyonütötte őket és felakasztatta öt fára – ott maradtak felakasztva egészen estig.” Assúr-bán-apli elamiták elleni hadjáratának beszámolója is érdekes párhuzamot kínál a Józsue könyvének 10. fejezetéhez.


Nem meglepő, hogy Jeruzsálemben a királyi udvarhoz tartozó írnokok ismerték az újasszír dokumentumokat, és tudatosan utánozták őket, megpróbáltak létrehozni egy Júda nemzeti autonómiáját legitimáló, hódításról szóló irodalmat, felhasználva az asszírok propaganda stratégiáit
.

Ez a propaganda nemcsak az említett dokumentumokat, de a feliratokat, ikonográfiai forrásokat (rajzokat, domborműveket, stb.) és még a rituálékat is mozgósította annak érdekében, hogy kifejezzék az újasszír király katonai fölényét.

ashurbanipal_lion_hunting.jpg

Assúr-bán-apli megküzd az oroszlánnal

Gondolhatunk továbbá azokra a várost ostromló ábrázolásokra is, ahol az asszír katonák sokkal nagyobbak, mint ellenségeik, sőt még a városfalánál is nagyobbak. Ezek egyértelműen az asszír hadsereg roppant fölényére utalnak és nem túlzás „pszichológiai hadviselésről” beszélni.

Az asszírok stratégiája tükröződik a héber Bibliában is (2Kir 18–19). Ezek a fejezetek Jeruzsálem Hiszkija alatti ostromáról szólnak (Kr. e. 701). A történet szerint az asszír király magas rangú hivatalnokot küld Jeruzsálembe, aki beszédet tart a júdeai főváros lakosainak és elmondja nekik, hogy a nemzetek istenei sem tudnak ellenállni az asszír uralkodónak és megkéri őket, hogy hagyják el nemzeti istenüket és adják meg magukat az erősebb asszíroknak.

Ezt üzeni a nagy király, Asszíria királya: Miféle elbizakodottság ez? Miben bízol? Azt hiszed, hogy ész és erő nélkül, üres szavakkal is lehet csatát nyerni? Kiben bíztál, hogy föllázadtál ellenem? Talán Egyiptomnak, ennek a törött nádszálnak a támogatásában bíztál? Aki erre támaszkodik, annak belemegy a tenyerébe, és átszúrja azt. Így járnak Egyiptom királyával, a fáraóval mindazok, akik benne bíznak.

A jeruzsálemi írástudók nem hagyhatták figyelmen kívül ezt az erőteljes propagandát, és logikus, hogy leginkább ez inspirálta Józsue könyvében a honfoglalásról szóló elbeszélések első változatának összeállítását.

assyrian_siegenimrud.jpg

Nimrud várának ostroma

Józsue könyvének első kiadói, Jozija udvari tisztviselői, felhasználva az asszír propagandaszövegek ideológiáját és nyelvezetét, polemikus célt tartottak szem előtt: rámutattak, hogy Izrael Istene erősebb volt Asszíria isteneinél. A bibliai könyv ugyanis arra helyezi a hangsúlyt, hogy más népeknek nincs joguk elfoglalni Kánaán földjét. Ebből a szempontból az izraeliták győzelmei a kánaániták felett igazából az asszírok feletti győzelemnek ad hangot, ahol Izrael istene, JHWHAssur nemzeti istenéhez hasonlóan – egy harcos hadúr képében jelenik meg.

Érdekes azonban, hogy egyes bibliai hagyományok nem katonai „villámháború” és hadjáratok következtében megszerzett országot látnak maguk előtt. A próféták például a nép kezdeteire úgy emlékeznek, hogy utalnak Egyiptomra és a pusztára, ahol az Úr „rátalált” Izraelre. E hagyományok szerint a nép Kánaán földjére úgy lépett, hogy nem kellett más népeket kiirtania (vö. Óz 9,10; 11,1–3; Jer 2,2).

Bárhogy is legyen, a Józs 1–12-t ideológiai szövegként kell olvasnunk, nem pedig olyan dokumentumként, amely történelmi tényekre akar hivatkozni és a bibliai szövegek értelmezésekor nem szabad elvonatkoztatnunk az asszír és a babiloni kortól, amelynek tükrében e szövegeket szemlélnünk kell. 

Forrás és további tájékozódásul:

Thomas Römer: The So-Called Deuteronomistic History. A Sociological, Historical and Literary Introduction, T&T Clark, London, 2007, 83–86.

Uő: Giosuè in Thomas Römer – Jean-Daniel Macchi – Christophe Nihan (a cura di): Guida di lettura all’Antico Testamento, EDB, Bologna, 2007,  227–238, 235.

Thomas B. Dozeman: Joshua 1-12. A New Translation with Introduction and Commentary, Yale University Press, New Haven - London, 2015, 65–74. (Számos szakirodalmi hivatkozással.)

Szólj hozzá

ismeret