2019. jún 12.

Gender-ikonok a prehistorikus kortól kezdve

írta: BibliaKultúra
Gender-ikonok a prehistorikus kortól kezdve

b11fb5f4-2812-4f95-bf41-13059d6964c3-1020x612.jpeg

Mikor jelennek meg a nemek szerinti munkamegosztás első nyomai? Honnan hozzuk? Hogyan ábrázolták az ősi időiben a férfi és női identitást? Bejegyzésünkben rápillantunk az ősi és az ókori Közel-Kelet gender-ikonjaira.

A gender társadalmi fogalma maszkulin identitást teremt a férfinak és feminin identitást a nőnek. Ezek az identitások aztán magukkal hozzák az élet számtalan területén jelentkező jellegzetességeket a ruházatban, a hajviseletben, a testtartásban, az étkezési szokásokban, a szexualitásban, a társadalmi státuszban és a vallásban. Szemiotikai nézőpontból ezek az identitások egy-egy képben, szimbólumban vagy motívumban sűrűsödnek össze, amelyek megjelennek az irodalomban és a művészetekben is.

Egyik érdekes tanulmányában Joszef Garfinkel, izraeli régész főleg az ókori Közel-Kelet ikonográfiája és irodalma kapcsán tárgyalja ezeket az gender-ikonokat, de rámutat a gondolat hosszabb távú továbbélésére is.

Az állítja, hogy ilyen leegyszerűsített gender-ikon volt az ókori Közel-Keleten a férfiaknak az oroszlán, a nőknek pedig a szövés-fonás tevékenysége. Úgy látja, hogy ezek az ikonok már a prehistorikus időkben, a csiszoltkő-korban (i. e. 8–7. évezred) megjelentek és beépültek az emberek kollektív, mentális képébe.

A hosszabb időtartamot szem előtt tartó megközelítés más nézőpontba állítja a társadalmi nemek elemzését, ugyanis nem annyira az eseménytörténetre irányítja a figyelmünket, hanem a „hosszú időtartam” (longue durée) elsőbbségét hirdeti, amely rávilágít arra, hogy az alappillérek többé-kevésbé állandóaknak bizonyultak az évszázadok során.

A férfi és az oroszlán

A világ legtöbb kultúrájában az oroszlán az erő és a hatalom jelképe. Az ókori Közel-Kelet monumentális kőoszlopain gyakran tűnik fel alakja. Az „állatok királya” komoly veszélyt jelentett a vadon élő és a házasított állatokra egyaránt, így állandó, figyelmes munkát adott a pásztoroknak. Az oroszlánok elüldözésének és vadászatának motívuma így mélyen az ókori Közel-Kelet korai ikonográfiájában gyökerezik. Oroszlánt elhajtani, oroszlánnal megküzdeni heroikus tett, nagy és férfias bátorságra vall.

oroszlan_gobekli_tepe.jpg

Egy oroszlánfigura Göbelki Tepe szentélyének egyik kőoszlopán.
A faragást i. e. 8000-ben készítették, amikor a település már 1000 éves volt.

Az egyik legkorábbi ábrázolás a Halaf-kultúra egyik festett tálja a Kr. e. 6. évezredből, amit az iraki Tell Arpachiyah egyik sírjában találtak. A lenti kép „b” jelzésű panelén öt alakot látunk: két állatot (egy oroszlánt és egy bikát), valamint három embert (egy férfit és két nőt). Tisztán kivehető jobb oldalon két nő (hosszú haj, lekerekített test és az ágyéki részt jelölő háromszög), akik egy szövőszék mellett állnak, szépen körvonalazódik a készülő szőnyeg is. Ismereteink szerint eddig ez a legősibb szövőszék-ábrázolás. A panel bal oldalán egy férfialakot látunk két vadállattal (karmokkal, nyitott pofával, éles fogakkal). A férfi-bika-oroszlán kombináció azonban nem tipikus vadászjelenet, hanem a támadóállásban a férfi saját állatállományát védi meg a ragadozóktól. A férfi összeköti a falut a szélesebb világgal, míg a nők otthon, a szövőszék mellett vannak. Az oroszlán persze nemcsak a ragadozó állatokat képviseli, hanem a letelepült, civilizált életmód minden ellenségének jelképe is egyben.

01_halafi.JPGAz ősi pecsétek és pecséthengerek az i. e. 4. évezredben jelennek meg és sok lenyomat maradt ránk az Ubaid-kultúrából. Ezeknek a pecséteknek a közös motívuma a szarvas és (sokszor maga is szarvval rendelkező) pásztor, aki táncol vagy állatokat vezet, vagy éppen oroszlánnal küzd.

2_pecsethenger.JPG

Hengerpecsét lenyomat Chogha Mish városából, Uruk időszakából, i. e. 4000–3000.

A fenti hengerpecsét lenyomata csak egy a sok pecsét közül, amelyik oroszlánokról és őket elkergető, velük megküzdő férfiakat ábrázol. A szíriai Habuba Kabirából is maradtak ránk olyan pecsétlenyomatok, amelyek juhok, oroszlánok és ülő emberalakok kombinációját mutatja. Az uruki pecsétek között is számos ábrázol szarvasokra támadó oroszlánt.

3_bazalt_sztele.JPG

A fenti, 80 cm-es bazaltkő két férfit ábrázol. A jellegzetes uralkodói, király-pap-ábrázolás jól ismert Uruk késői időszakában (i. e. 4. évezred). A felső alak lándzsával harcol, míg az alsó alak nyilakat küld az oroszlánok fejébe. Az oroszlánok, akiket nem húsuk vagy szőrméjük miatt vadászták, itt minden bizonnyal a gonosz hatalmak egészét képviselik, akikkel a királynak meg kell küzdenie.

Az alábbi kép egy elefántcsontból készült tőr markolatán látható, amely az egyiptomi Gebel el Arakból származik (i. e. 4. évezred): a férfi puszta kézzel bánik el az oroszlánokkal.

4_elefantcsontkes.JPG

Érdemes rápillantani az irodalmi nyomokra is!

A Gilgames-eposzban Enkidu egy rendkívül erővel bíró ember, aki vadállatokkal él a pusztában és megérti nyelvüket. Nem eszik kenyeret és nem iszik részegítő italt. Amikor azonban egy nő megkísérti, elveszti képességét, amelynek segítségével előtte az állatokkal kommunikált. Ezután csatlakozik az emberek társadalmához: kenyeret eszik, sört iszik és ruhát visel. Az olvassuk róla, hogy vette fegyverét és megküzdött az oroszlánokkal, elijesztette őket, így a pásztorok nyugodtan tudtak éjjel aludni. Szépen látható a közvetlen kapcsolat az oroszlánok és a pásztorok között.

samson-wrestling-with-the-lions-00.jpg 

A római Via Latina katakombájának Sámson-ábrázolása.

A Bibliából Sámson alakja emlékeztet bennünket a görög mitológiából Héraklészre. Bár neki nincs szüksége sem íjra, sem más harci eszközre (Bír 14,5–6).

Elment Sámson apjával és anyjával együtt Timnába. Amikor a timnai szőlőkhöz értek, egy ordító oroszlánkölyökkel találta magát szemben. Akkor megszállta őt az ÚR lelke, és kettészakította azt, mintha csak egy kecskegidát szakított volna ketté; pedig semmi sem volt a kezében.

A bibliai hagyományban Dávid, az ifjú pásztorfiú dicsekszik azzal, hogy ha apja juhainak őrzése közben arra jött egy oroszlán vagy egy medve, akkor megküzdött azokkal (vö. 1Sám 17,34–36). A Dávid bátorságát bizonyító tett egyben retorika is, amellyel a bibliai szerző azt hangsúlyozza, hogy Dávid – az ókori Közel-Kelet nagy királyaihoz hasonlóan – uralkodói kvalitásokkal rendelkezik.

800px-thumbnail.jpg

A relief azt ábrázolja, hogy Assur-bán-apli megküzd egy oroszlánnal (i e. 645–635).

Megemlíthetjük még a Kabceélból való Benáját, Jójádá fiá ist, aki egy alkalommal lement egy verembe, és megölt egy oroszlánt, amikor egyszer hó esett (2Sám 23,20). Az oroszlán elpusztításával kimutatta bátorságát és magas katonai rangot nyert el.

A Babiloni Talmudban visszatérő kifejezés „az oroszlánt elhajtó ember” (Bává Qámmá 58a; Bává Bátrá 53a; Nedárím 33a). A metaforikus képpel azt az embert jelölik, aki megakadályozza a károkat. A jelentésváltozás érzékelhető, mégis érdekes, hogy az Izrael földjén összeállított Talmud nem használja a kifejezést, a Mezopotámiában összeállított Talmud viszont igen, hiszen ott az oroszlán metaforája mélyen beivódott a kultúrába.

A nők és a szövés-fonás

A gyapjút, mint állati eredetű textilipari nyersanyagot az i. e. 6–5. évezredben kezdték használni. A szövés első ikonográfiai ábrázolása is ugyanekkora tehető és a Halaf-kultúrához és a nőkhöz kapcsolódik. Fentebb már láttuk a Tell Arpachiyah-i panelábrázoláson a nőket.

Az alábbi Chogha Mish-i hengerpecsét lenyomata egy fonó nőt ábrázol, aki nemcsak jellegzetes hajviselete alapján ismerhető fel nőként, hanem a mellette lévő skorpió is gender-specifikus ábrázolás, mert a Számarra-kultúrában a skorpiók táncoló nőkkel együtt jelennek meg, és később a szerelem istennőjének, Istárnak is attribútumai voltak. Feltehetőleg ez a legkorábbi ábrázolás, amely a nőkhöz kapcsolja a szövés tevékenységét.

5_pecsethenger_noi_szoves-fonas.JPG

Az alábbi, i. e. 3. évezredbeli festett kerámiaedényen is feltűnnek szűk vállú, széles csípőjű nők, akik kezükben orsót tartanak. A fonóorsó kézi fonáskor a fonal ideiglenes feltekerésére használt pálcikaszerű eszköz volt.

6_festett_korso.JPG

Az i.e. 8–6. századi, Szúszából származó sztélétöredéken egy nemes nőt látunk, aki egy oroszlánlábú szövőszék mellett ül, mögötte szolgálólánya.

7_korelief.JPG

Az újhettita stílusú marashi sztélén (i. e. 9–7. sz.) szintén egy kezében orsót tartó nemes hölgyet láthatunk, vele szemben pedig pedig feltehetően egy kezében táblát tartó írnokot, de az is lehet, hogy a lányát.

8_sztele.JPG

A szintén újhettita stílusú zinjirli-i relief az i. e. 9–7. századból két, asztalnál ülő és poharazó figurát, egy férfit és egy nőt ábrázol. A nő kezében a hosszúkás elem feltehetően egy fonóorsó.

9_sztele.JPG

A bibliai Példabeszédek könyvében olvasható derék asszony dicséretében is előkerülnek a ruhakészítéssel kapcsolatos versek (Péld 31,13.19.22.24), amiről egy korábbi bejegyzésünkben már írtunk.

Szerez gyapjút és lent, és jókedvűen dolgozik kezével.
Ügyesen kezeli a guzsalyt, tenyerében tartja az orsót.
Színes szőtteseket készít magának, lenvászon és bíbor az öltözete.
Finom inget készít, és eladja, övet is ad el a kalmárnak.

A Bibliában negatív kontextusban is előkerül a női ruhakészítés, amikor arról olvasunk, hogy az asszonyok sátracskákat szőttek a napistennőnek (vö. 2Kir 23,7).

letoltes_3_1.jpg

A görög mitológiában Zeusz lányáról, Pallasz Athénéről tartják, hogy megmutatta az asszonyoknak a szövés és a fonás technikáját. Itt kell megemlíteni egy földi halandót is: a lídiai Arakhnét, aki egy kolophóni bíborfestő lánya volt, és gyönyörű, művészi szépségű kelméket tudott szőni, még a hegyek és vizek nimfái is ellátogattak hozzá, hogy megbámulják a szövéseit. Arakhné azonban önteltté vált a sikertől, és egy alkalommal azt állította, hogy az ő munkájához hasonlót még Pallasz Athéné sem tudna alkotni. A hivalkodás eljutott Athénéhez, aki szövőversenyre hívta ki Araknét. A verseny azonban azzal ért véget, hogy Athéné büntetésül pókká változtatta Arakhnét.

Odüsszeusz feleségéről, Pénelopéről pedig tudjuk, hogy három éven át szőtte apósának a halotti leplet – amit nappal szőtt, éjszaka lebontotta, hogy elodázza a válaszadást az őt zaklató számos kérőnek.

A Babiloni Talmud beszámol egy esetről, amikor egy bölcs asszony egy halakhikus kérdéssel kereste fel Eliézer rabbit (Jóma 66b). A rabbi ezekkel a szavakkal utasította el őt:

A nőnek nincs bölcsessége, csak rokkája.

A lerázó, A suszter maradjon a kaptafánál!-jellegű nőellenes válasszal a rabbi arra akart utalni, hogy a nők nem kompetensek vallásjogi kérdésekben. Zárójeles megjegyzés, hogy a héber Biblia „bölcs szívűi” között találjuk Áron főpapi öltözetének szabóit (Kiv 28,3), a fonó asszonyokat (Kiv 35,25). A korai rabbinikus hagyományokat felölelő Misna pedig egy helyen még a szülést levezető bábát is bölcsnek nevezi (Rós hasáná 2:5). Vagyis azok a bölcsek, akik mesterek módjára jártasak szakmájukban.

Záró gondolatok

Az emberiség több, mint kétmillió évig vadászó-gyűjtögető nomád életmódot folytatott. A letelepedéssel azonban sok minden megváltozott: megnövekedett az otthon és szükségleteinek fontossága, megjelentek a „másodlagos forradalmi termékek”, a kerámiaedények, a kosarak, a szőnyegek és a textilek. A prehistorikus kor képi forrásai jól ábrázolják a változásokat és a mindennapi élet változatlan alaptevékenységeit, a neolitikus életforma teljes gender-rendjét, amelyben a férfi a falun kívül van és bátran szembenéz a vadon élő ragadozók jelentette veszélyekkel, míg a nők a falu biztonságában maradnak, hogy otthon gondoskodjanak a háztartási feladatokról.

Egyik oldalon az oroszlán elűzése és elpusztítása, a másik oldalon a szövés-fonás tevékenysége szimbolizálja a nemekhez kapcsolt feladatok teljes skáláját. Ha a nemek szerinti munkaelosztást nézzük, akkor jól látjuk, hogy a csiszoltkő-korban „beégett” gondolatok és alapbeállítódások megjelennek nemcsak a késő ókorban, hanem a korai középkorban.

Forrás és további tájékozódásul:

Yosef Garfinkel: Chasing Away Lions and Weaving: The longue durée of Talmudic Gender Icons, in Meron Piotrkowski  Geoffrey Herman – Saskia Doenitz(eds.): Sources and Interpretation in Ancient Judaism. Studies for Tal Ilan at Sixty, Brill, Leiden, 2018, 1131. (Bőséges további szakirodalommal a tanulmány végén.)

Miriam B. Peskowitz: Spinning Fantasies: Rabbis, Gender, and History, University of California Press, Berkeley, 1997.

Szólj hozzá

nők