Folytatásos sorozatunkban megismerkedünk néhány ószövetségi női alakkal, és általuk megpróbálunk közelebb férkőzni önmagunkhoz is. Debora, Eszter és Éva története után most ismerkedjünk meg Hágárral.
Az elhagyott nő esete a világirodalom visszaköszönő témája, minden korban aktuális, hasonlóképpen ahhoz az alaptapasztalathoz, hogy magányukban még sincsenek teljesen egyedül. A regények, amelyek az elhagyatottságról szólnak, megérintik a női olvasót, mintha az egyetemes tudat része lenne, valahonnan mind ismerjük ezt az érzést. Így van ez az Ószövetségben is, ahol az özvegy vagy az árva tipikus női képek. Jó példa Hágár története is Teremtés könyvéből (16–21), aki bár Ábrahám szolgája volt, mégis Isten kitüntetett oltalmában részesült.
A szöveg világa
Mivel Sára terméketlen volt, férjének, Ábrahámnak adta szolgáját, Hágárt, hogy ő szüljön neki gyermeket. Amikor Hágár megtermékenyül, úrnőjét elkezdi lenézi terméketlensége miatt, amit Sára elpanaszol férjének. Ábrahám válaszul átadja a teljes hatalmat: „Szolgálód a kezedben van, tégy vele, amit akarsz.”. De Sárát nem csupán a tiszteletlenség zavarja, inkább féltékenysége hajtja Hágár ellen. Olyan keményen bánik a szolgálóval, hogy az elmenekül tőle. Gyakori jelenség ez nők között. Amikor egy nő megerősödik, kimagasló lesz valamiben, a többiek nem örülnek sikerének, hanem le akarják győzni, mert olyat képes megvalósítani, amire ők képtelenek.
Hágár tehát elmenekül a pusztába, amint egy kútnál üldögél meglátogatja őt az Úr angyala.
Megszólította: „Hágár, Sárai szolgálója, honnan jössz és hová mégy?” „Úrnőm, Sárai elől menekülök” – válaszolta. Isten angyala ezt mondta neki: „Térj vissza újra úrnődhöz és hajolj meg hatalma előtt.” Az Úr angyala még ezt mondta: „Utódaidat oly számossá teszem, hogy sokaságuk miatt megszámlálni sem tudják őket.” Aztán még így szólt: „Nézd, fogantál és fiút fogsz szülni. Nevezd majd Izmaelnek, mert Isten meghallgatott szükségedben. Olyan ember lesz, mint a vadszamár: keze mindenki ellen és mindenki keze őellene. Összes testvérével szemben telepszik majd le.” Ekkor ő kimondta az Úr nevét, aki beszélt vele: „Te El Roi vagy!”
Az angyal szava első olvasatra nem tűnik túl jó tanácsnak, menjen vissza oda, ahol sértegetik és viselje sorsát? Hágár áldozatnak érzi magát és beletörődik sorsába. De nem így kell értelmezni az angyal szavait. Hágárnak nem az áldozat szerepét kell fölvállalnia, hiszen ez a szerep nem tesz jót a nőknek, ebben a szerepben maga is bántalmazóvá válik.
De hogy is van ez az áldozatszereppel? Az, aki belehelyezkedik ebbe a szerepbe, és másokért feláldozza magát, egyidejűleg meghatározza a környezetét is. Hatalmat gyakorol környezetére abban, hogy feláldozza önmagát. Ezt a fajta hatalommal való visszaélést ismerheti az olvasó vallásos körökből is. Az áldozatszerepben tetszelgő ember félelmet, elnyomást, lelkiismeretfurdalást kelt a körülötte élőkben, mellette nem érezhetik magukat felszabadultan, folytonos nyomás alatt kell élniük.
Hágár ígéretet is kap küldetése mellé, miszerint Isten meghallgatta és fiúgyermeknek fog életet adni. Felismeri méltóságát, tudja, hogy Isten vele van és ráébred, hogy van valami, ami felett az elnyomó Sárának soha nem lesz hatalma, legbelsőbb énjét sohasem lesz képes bántani. Ez a benső szabadság az emberi méltóság forrása, amit külső erő nem tud elvenni. Ez az erő, amely háborús időkben kitartást adott a túléléshez, ez amely Hágárnak is segített a megküzdésben.
Érdekesség, hogy Hágár az első a Bibliában, aki nevet ad az Istennek, „Te El Roi vagy!”, „Te vagy az Isten, aki láttál engem!”
Hágár visszatér, megszüli gyermekét, de Sára is termékeny lesz, fút szül, Izmaelt. Ekkor Ábrahámot arra kéri, hogy küldje el a szolgálót és a fiút, aki vonakodva, de teljesíti felesége kérését. Hágár ismét a pusztába kényszerül gyermekével étlen-szomjan, amikor az Úr angyala segítségére jön, felnyitja szemét, hogy meglássa a közelében lévő forrást.
A szöveggel szemközti világ
Hágár közel van ahhoz, hogy feladja, mint a nő, akit megsebeztek és azt gondolja nem jó már semmire, egyszerűen nem elég jó. De az angyal felnyitja a szemét, hogy lássa, ő több, mint egy elhagyott nő, ő maga a forrás. Olyan emberi erőforrásai vannak, amelyekből teremteni és táplálni tud. Nem függ a férfitől, többé nem a férfihez való viszonyában definiálja önmagát. Azok, akik felfedezik magukban ezt a forrást, képesek megküzdeni az elhagyatottsággal.
Szép hasonlat a bánatra a pusztaság és lehetőségeinkre a benne lévő forrás. Magunk vagyunk azok. Számos zsidó költőt megihletett a forrás motívuma, Nelly Sachs számára például a remény ősszimbólumát jelenti.
Sokaknak, akik magányt éltek át, nehéz az önön méltóságukban hinni. Pusztában érzik magukat és feladják. Éheznek és szomjaznak a szeretet után és félő, hogy nem találják meg. Majd úgy oldják fel a helyzetet, hogy férfigyűlölők lesznek, csak a negatívat látják bennük, egyszerűen előítéletesek lesznek velük szemben. De az igazán erős nők, feldolgozzák a csalódást és felfedeznek magukban egy új erőt, az agressziót átfordítják ambícióvá, rájönnek, hogy önállóan képesek létezni. Kedvet kapnak ahhoz, hogy maguk irányítsák az életüket és kiaknázzák a rejtett képességeiket. Hasonló folyamat játszódik le, mint krízishelyzetekben, ahol a megküzdés kimenetele a döntő kérdés.
De hol találjuk ma az Úr angyalát, aki megszólít a bajban? Legtöbbször a barátokban vagy egy könyvben, ami az angyalhoz hasonlóan kinyitja szemünket. Lehet az egy mise vagy a meditáció, ami felébreszti a teremtett méltóság tudatát. „Megbánthat, de nem veheti el a méltóságomat.”
Hágártól megtanulhatjuk, hogy a legnagyobb fájdalmak közepette se süllyedjünk bele az önsajnálatba, ne vádoljunk, ne okoljunk másokat, hanem vegyünk kezünkbe a sorsunk irányítását és igyunk az élet forrásából. Mindenkiben van egy soha ki nem apadó forrása a szeretetnek, a bölcsességnek és az életerőnek. Számtalan nőben megvan Hágár ereje és mennyi tiszteletreméltó életerő és létbe vetett bizalom van azokban, akik a nehézségek ellenére képesek újrakezdeni.
Forrás és további tájékozódásul
David J. Zucker, Moshe Reiss: The Matriarchs of Genesis: Seven Women, Five Views, Wipf and Stock Publishers, Eugene, 2015, 88–128.
Donatella Scaiola: Donne e violenza nella Scrittura, Edizioni Messaggero, Padova, 2016.
Linda Jarosch – Anselm Grün: Königin und wilde Frau. Lebe, was du bist!, Vier-Türme-Verlag, Münsterschwarzach, 2004, 58–70.
