Mikor fiatal voltam, és a magány pusztasága vett körül, a rossz hajlamok ingerlését és a természet hevét nem tudtam elviselni. Bár gyakori böjttel próbáltam erőt venni rajta, értelmem mégis képzelgésektől háborgott. Hogy megfékezzem, átadtam magam a tanulásnak egy zsidóból lett hívő testvérünknél, hogy Quintilianus elmeéle, Cicero áradó beszéde, Fronto méltósága és Plinius szelídsége után ismét ábécét tanuljak, és sziszegő-fújtató szavakat gyakoroljak. Hogy mennyi fáradalmat fektettem bele, mennyi nehézséget vállaltam, hányszor elvesztettem a reményt, hányszor abbahagytam, mégis erőmet megfeszítve elveszítettem a reményt, hányszor abbahagytam, mégis erőmet megfeszítve újból nekifogtam a tanulásnak, annak tanúja úgy az én lelkiismeretem, aki megszenvedtem, mint azoké, akik velem közösségben éltek. És hálát adok az Úrnak, hogy a betűk keserű magvából most édes gyümölcsöt szakítok.
Forrás:
Szabó Mária: Bevezetés a bibliai héber nyelvbe, Budapest, Szent István Társulat, 2017, 6.
Az idézet Jeromos 125. leveléből származik (12. bekezdés).
A kép forrása:
Wikimedia Commons
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
