#BibliaKultúra

III. Sulmánu-asarídu fekete obeliszkje A oldalának felső, 2. regisztere: Jéhu az Omri-házból (Bit Omri) leborul az újasszír uralkodó előtt, akit kísérői vesznek körül. Nimrud, Észak-Mezopota (Irak). Újasszír időszak, i. e. 825. British Museum, London.

Israel, köszöntelek az újabb beszélgetésünkön! Ma az Omri-dinasztiát fogjuk megvizsgálni. Elvégre ez az első alkalom, hogy a bibliai szöveg, a régészet és a Biblián kívüli anyagok valóban összeállnak, hogy egy számunkra ismerős történetet elmeséljenek.

Ez egy nagyszerű történet. Itt az első, igazán jelentős izraelita dinasztia – beleértve Júdát is, Júdában és Izraelben. Van egy erős dinasztiánk, az i.e. 9. század első felében, amely i.e. 880 és 840 között volt uralmon, 40 éven át. Négy uralkodónk van. Néhányan, hárman közülük, úgy gondolom, hogy jól ismertek: Omri, az omridákat róla nevezték el. Ő a főváros, Samária alapítója és egyben a dinasztiaalapító. Aztán ott van Áháb király, aki rendkívül erős figura volt az akkori Levante színterén, és azt hiszem, Jorám király is a dinasztia bukása miatt, a végén. Az északi királyság az ő idejükben valójában az egész Levante, vagy legalábbis Dél-Levante hegemóniájáért szállt versenybe.

A másik hatalom, amelyik ténylegesen szerepet játszott az arénában, Damaszkusz volt. Damaszkusz és az északi királyság tehát a kor két legnagyobb királysága. Ahogy említetted, az omridákra vonatkozóan, tényleg most először van erős, Biblián kívüli bizonyítékunk, és úgy gondolom, hogy pontosítanunk kell ezt a szöveges bizonyítékot a korukra vonatkozóan.

Az első és legfontosabb ezek közül Asszíria királyának, III. Szalmanasszár (III. Sulmánu-asarídu) híres sztéléje, amely leírja Asszíria összecsapását a levantei királyságok koalíciójával Karkarnál, a karkari csatában, amely északon fekszik, mintegy, mit is mondjak, 400 kilométerre északra Samáriától, a fővárostól, a libanoni Bekaa-ban, a Libanon völgyében. Ez az összecsapás i.e. 853-ban zajlott, és Szalmanasszár nagyon részletes beszámolót ad nekünk, különösen Asszíria ellenfeleiről a karkari csatában. Nem kérdéses, hogy Karkarnál az Asszíria-ellenes koalíció legjelentősebb és leghatalmasabb uralkodója Áháb volt, akit úgy írnak le, mint „Áháb, az izraeli”. Zárójelben megjegyzem, hogy több évszázad után itt kapjuk az első utalást Izraelre a Biblián kívüli szövegekben.

Felirat III. Sulmánu-asarídu fekete obeliszkjéről, amely Jéhut, Omri fiát említi.

Természetesen emlékszünk a Merenptah-sztélére, i.e. 1200 körülről, most pedig 850-ben járunk. Ez az első alkalom 350 év után, hogy Izraelre kapunk utalást. „Áháb, az izraelita”. Eljön a karkari csatába 2000 harci szekérrel. Ez hatalmas haderő. Ha el tudjuk képzelni, hány lóra van szükség egy ilyen erős hadsereghez, még ha Szalmanasszár túloz is, relatíve nézve az északi királyságtól távoli, messzi északon fekvő Karkárnál, a seregével Áháb a legerősebb.

Aztán ott van a híres Mésa-sztélé, amelyet a Holt-tengertől keletre, a 19. század végén találtak Díbónban (a mai jordániai Dhiban), valószínűleg Moáb fővárosában, és amelyet Mésa, Moáb királya írt, akit a héber Biblia is említ (vö. 2Kir 3). Mésa elmeséli a tőle északra fekvő területek Izrael királysága általi meghódításának történetét Omri és fia idejében. Konkrétan utal azokra a helyekre is, amelyeket az Omri-dinasztia, az északi királyság (Izrael) épített Moáb északi részén, az ő szemlélete szerint annak a területnek az északi részén, amely később a „Nagy Moáb” lesz. Elmeséli a történetet, és azt mondja, hogy végül hatalmas istene, Kemós segítségével sikerült megdöntenie az omridák igáját, észak felé terjeszkedni, elűzni őket és elfoglalni azokat a területeket, amelyeket az omridák uraltak az i.e. 9. század első felében.

A harmadik, nem kevésbé fontos bibliai szöveg az a felirat, amelyet mintegy 25 évvel ezelőtt fedeztek fel Dánban, a mai Izrael északi részén. Tel Dán a bibliai Dán. Ezt a feliratos kőtáblát ott találták meg. A sztélé eltört, tehát egy darab van belőle. Egy damaszkuszi király, feltehetően Hazaél leírja Izrael királysága felett aratott győzelmét. Azzal kezdi, hogy Hazaél idejében – i.e. 840 és 800 között uralkodott. Hozzávetőlegesen adom meg az évszámokat. A sztélé nyilvánvalóan azzal legitimálja az északi királyság irányába való nyomulását és az északi királyságtól való területek meghódítását, hogy azt mondja: az északi királyság királyai az ő korát megelőzően Damaszkusztól északra fekvő területeket foglaltak el. Vagyis újabb bizonyítékunk van az északi királyság hatalmára. Hazaél beszél a Jorám, Izrael királya felett aratott győzelméről, valószínűleg egy csatában, amelyre a Biblia is utal, i.e. 841-ben.

Az omridák nyilvánvalóan nagyhatalomnak számítanak a Dél-Levante térségében, és a nemzetközi színtéren is nagy szereplőnek számítanak. Mit mond róluk a Biblia?

A Bibliából rengeteg információval rendelkezünk. A kérdés az, hogy kell ezeket szétválogatnunk és megnéznünk, hogy mi az, ami pontosan történelmi, mert nagy részük a prófétai körökből származik. De mielőtt erről beszélnék, hadd mondjam el, hogy először is a deuteronomista történetíró utálja őket. Gyűlöli az omridákat. Minden északi uralkodóval szemben negatív, de különösen az omridákkal szemben. Egészen konkrétan Aháb királlyal szemben. Ez pedig felveti a kérdést, hogy a deuteronomista történésznek, aki jóval Áháb király után ír (Áháb király az i.e. 9. század első felében élt, a deuteronomista történész pedig 200 évvel később tevékenykedett), van-e még emléke az omridák nagy hatalmáról és az omridáknak Júdával, a déli királysággal való konfrontációjáról. Talán a szövegben, a deuteronomista történetíró idején Júdában és Jeruzsálemben élő izraeliták szemében az Omri-dinasztia uralkodóival szembeni ellenségeskedés oka az omridák „nagysága”. Mindenesetre, amit az Omri-dinasztiáról tudunk, annak nagy része Illés és Elizeus prófétai köréből származik, a Királyok könyvéből. Ott sok részletet találunk. Ezt az anyagot azonban később foglalták írásba, mint az omridák kora. Nagy vita folyik kritikai bibliakutató körökben, hogy a bibliai szövegnek ez a része mennyire „történelmi”, és az omridák után pontosan mikor is foglalták írásba. Egyesek azt mondják: nagyon sok idővel később. Egy biztos: a szöveg zavaros. Ez nagyon jól látható, ha megpróbáljuk megérteni a damaszkuszi összecsapásokról szóló történeteket. Ott ugyanis több szakasz van, és a Damaszkusszal való összecsapás több helyen is megjelenik, és nagyon nehéz értelmet adni ezeknek a helyeknek, ha pontosan követjük a Királyok könyvének bibliai sorrendjét. Ha azonban megpróbáljuk összerakni annak fényében, amit az ókori Közel-Kelet és a régészet szempontjából tudunk, akkor talán lehetséges, hogy az omridák idején értelmet adjunk a Damaszkusszal való küzdelem történetének. Valójában a késői omridák idejétől kezdve, mert Áháb idejéből nincs bizonyíték erre az összecsapásra. Kicsit később kezdődik. Az i.e. 841-ben lezajlott ramót-gileádi csatáról beszélek, amely az omridák „mini birodalmának” bukását hozta, ha szabad így mondanom. Ami ezután történik: Izrael hanyatlása, Damaszkusz nyomása Izraelre és Izrael újbóli felemelkedése az i.e. 9. század legvégén. Mindenesetre itt nagy a zűrzavar, és nem minden ilyen szöveg utal az omridák korára. A prófétai körökben ugyanakkor vannak olyan bizonyítékok, amelyek teljesen történeti jellegűek. Ott van például a Jezréelről szóló történet. Megvan a történet

• a ramót-gileádi csatáról i.e. 841-ben,
• az északi királyság hanyatlásáról
• és Damaszkusz, mint egy másik „mini birodalom” hatalomra jutásáról, ideiglenes felemelkedéséről a 9. század második felében.

Alapvetően ezt meg kell próbálnunk összerakni, hogy értékelni tudjuk a helyzetet. Úgy gondolom, hogy még ha e történetek nagy részét jóval később is foglalták írásba, mint az Omridák kora, talán a Nimsidák korától kezdve – ez az a dinasztia, amely az Omri-dinasztiát váltotta az északi királyságban –, és még ha később szerkesztéseken estek át, akkor is értékes információk vannak benne.

A régészet is sokat hozzá járulhat ehhez az időszakhoz.

A régészet valóban sokat elárul az Omri-dinasztiáról. Ez természetesen ésszerű, mert az omridák erős uralkodók voltak, és nyilvánvalóan nagy építkezők is. Ha pedig olyan uralkodókról van szó, akik építőipari tevékenységet folytatnak, nekünk, régészeknek a terepen is azonosítani kellene őket. Az Omri-dinasztiáról tehát valóban sokat tudunk különböző nézőpontokból. Először is Samária: a Biblia azt a történetet meséli el nekünk, hogy kezdetben az északi királyság fővárosa nem Samáriában volt. Először valószínűleg Sekemben, majd Tircában volt, Sekemtől északkeletre, még mindig a felföldön.

A bibliai Tircával azonosított Tell el-Farah. Fénykép: Jose G. Gomez.

Úgy gondolom, hogy a tircai régészetben azonosítani lehet egy olyan szakaszt, amely jól illeszkedhet ahhoz az időszakhoz, amelyet előző beszélgetésünkben az északi királyság első 50 évéről írtunk le. De aztán a Biblia azt mondja, hogy a dinasztia-alapító Omri úgy döntött, hogy a fővárosát egy új helyre költözteti, és megvásárolta azt a helyet, amelyen Samária fővárosa feléül, Sémertől, egy olyan alaktól, akinek valószínűleg valamiféle tanyája volt ott egy dombon, a fennsík nyugati részén, Sekemtől északnyugatra. Ez már egy nyom arra, hogy talán már az omridák idején az északi királyságot már nemcsak a felföld érdekli, hanem az is, hogy mi történik nyugaton, a tengerparti síkságon, és az is, hogy talán a tengerparti síkság egyik kikötőjével is kapcsolatban áll. Samáriában nagyon erős bizonyítékok vannak, látjuk ugyanis az uralkodó épületegyüttest, amelyet a Harvard-expedíció már sok évvel ezelőtt feltárt a 20. század elején, nagyon szép építőipari építési tevékenységet. Az izraeli királyok palotájának samáriai maradványaira gondolok, amelyet a Harvard több mint egy évszázaddal ezelőtt feltárt.

A mai napig ez a legnagyobb és legjobban kidolgozott egységes vaskori épület az egész Dél-Levantéban.

Tényleg rendkívül lenyűgöző.

Ezt az épületet Omri-dinasztia idejére datálhatjuk?

Samáriában nem ilyen könnyen. A Biblia nélkül elég nehéz lett volna, azon egyszerű oknál fogva, hogy Samária később is lakott volt az északi királyság későbbi szakaszaiban, majd az északi királyság bukása után, majd a hellenisztikus korban, majd a korai római korban egy nagyon fontos helyszín lett, Szebaszte, amelyet Nagy Heródes építtetett. Szóval, Samária régészete meglehetősen zavaros és nagyon nehéz megfejteni. Feltételezem azonban, hogy talán mégiscsak lehetséges lenne az omridák építészetének samáriai azonosítása, ha összehasonlítunk néhány jellegzetességet azzal, amit például Megiddónál látunk, és ott jól datálható. Így talán némi rendet lehetne tenni Samária régészetében. Mindenesetre Samária nagyon szép. Van ott egy magasan fekvő, nagy erőfeszítéssel, töltésekkel és támfalakkal épített telep, valamint egy királyi telep a tetején. Azokat az embereket, akik valószínűleg messziről közelítették meg Samáriát, lenyűgözte a kilátás a dombon álló Izrael királyainak palotájára.

Aztán ott van természetesen Jezréel, ami szintén nagyon fontos.

Tel Jezréel romjaiból csodálatos kilátás nyílik az északra fekvő Jezréel-völgyre. A domb tetején lévő világos földben és kövekben még mindig látható egy lenyűgöző, 11 hektáros sánc téglalap alakú lenyomata. Az ásatások hat évada alatt David Ussishkin és John Woodhead régészek egyértelmű bizonyítékokat tártak fel egy i. e. 9. századi izraeli erődítményre, amelyet kazamatafal és vizesárok védett, valamint egy királyi palotára. Itt érte a hírhedt Jezabel királynő az Illés próféta által megjövendölt szörnyű halál. A helyszínből viszonylag keveset tártak fel, de még ez is elég ahhoz, hogy világos körvonalakat kapjunk arról, hogyan nézett ki Jezréel az i. e. 9. században.

A jezréeli királyi telep valamilyen módon szerepel a Királyok könyvében, és a Tel Aviv-i Egyetem, David Ussishkin ásatásai Jezréelben, 25-30 évvel ezelőtt tényleg feltártak ott egy nagyon jól kidolgozott települést, amely régészeti szempontból valóban a vaskorszak szakaszára datálható és jól illeszkedik az i.e. 9. század első feléhez, az Omri-dinasztia idejéhez. Aztán, azt hiszem, meg kell említenünk, hogy az omridáknak sikerült a Jezréel-völgyből északabbra terjeszkedniük. Az előző beszélgetésünkben, amikor az északi királyság határait ismertettük, a kezdetekben – az első 50 évben –, azt mondtuk, hogy csak északon, a Jezréel-völgyig, mondjuk Megiddóig sikerült uralkodniuk, de Galileába és a Jordán északi völgyét, Damaszkusz irányába nem uralták. Az omridák idejében azonban, amíg ez van, azt lehet mondani, hogy bizonyítékunk van e dinasztia északabbra, a dombos Galileába, valamint a Jordán-völgy északi része mentén, legalábbis Hacórig történő terjeszkedésére. Az északon fekvő Hácor régészeti feltárásait először Yigael Yadin, a Héber Egyetem munkatársa, majd később Ben-Tor végezte. Úgy gondolom, hogy Vannak bizonyítékok, van egy olyan szakasz Hacórban, amely meglehetős biztonsággal azonosítható az Omri-dinasztia korával. Tehát máris látjuk ezt a terjeszkedést észak felé, ebbe az irányba.

Amikor Salamonról beszéltünk, nagyon részletesen tárgyaltuk nemcsak az ottani istállókat, hanem a Salamonhoz kapcsolódó palotákat is Megiddóban. Azt mondtuk, hogy majd akkor beszélünk róluk újra, amikor az Omri-dinasztiához érünk. Ragadjuk meg tehát ezt az alkalmat!

Tehát Samáriát, Jezréelt és Hácórt leszámítva a megiddói paloták vannak meg, de az egy másik történet. Jezréel ugyanis egy kicsit hasonlít Samáriához abban az értelemben, hogy egy magasan fekvő nagy település, amelynek bizonyos vonásai hasonlóak ezeken a helyeken, és Hácór is bizonyos értelemben. Megiddó azonban egy másik történet. Megiddónál ott van a két palota, amelyek valóban gyönyörűek, és régészeti szempontból valóban biztonsággal azonosíthatók a 9. század első felével, mind a relatív kronológia szempontjából, vagyis a cserépedények bizonyítékait tekintve, mind pedig az abszolút kronológia szempontjából, amikor a szénizotópos minták alapján datáljuk a rétegeket.

Összességében: a megiddói paloták az i.e. 9. századból származnak, és valóban a megiddói palotákat már azelőtt elvették, hogy a salamoni „nagyság” szimbólumaként tekintettek volna rájuk, mondhatjuk, hogy a samáriai palotával együtt nagyon jól szimbolizálják az Omri-dinasztia nagyságát. Van egy dolog, ami igazán érdekes a samáriai, megiddói és jezréeli palották között, mégpedig az, hogy az egyik megiddói palotán kőművesnyomok vannak a kőtömbökön. Beszéltünk erről, azt hiszem, amikor leírtuk a salamoni Megiddó körüli vitát. Ezek a kőművesnyomok csak még egy épületben jelennek meg az egész dél-levantei régióban. Most az Omri-dinasztia palotájáról, az izraeliták samáriai palotájáról beszélek. Ez tehát egyrészt kapcsolatot teremt Megiddó és Samária között, másrészt pedig a cserépedények bizonyítékai kapcsolatot teremtenek Megiddó és Jezréel között. Itt egy olyan helyzet áll elő, hogy nagyon jól össze vagyunk kötve ezzel a három hellyel: Samária a felföldön, Jezréel a Jezréel-völgyben és Megiddó a nyugati Jezréel-völgyben – az Omri-dinasztia idején.

A korábban említett Mésa felirat a Moábtól északra fekvő területek omridák általi megszállásáról beszél. Van ott valami régészeti adat, ami ezzel foglalkozik?

Mésa valójában nem csak az izraeli megszállásról beszél. Azt is el kell mondanom, hogy a Bibliában vannak utalások, egy nagyon meglepő helyen, talán az északi királyság terjeszkedésére, Moáb irányában, Transzjordániában. Itt Hesbon királyának, Szihon hódításának történetére utalok a Számok könyvében. Meg fogsz lepődni, Matt, talán hallani fogod, hogy a Számok könyvében több helyen is vannak beágyazva emlékek az északi királyság történelmének egy korai szakaszáról Transzjordániában, és talán egy nyom erre a Moáb Királyság irányába történő terjeszkedésre, a Holt-tengertől keletre. Mindenesetre a Mésa kifejezetten két helyet (Jahac, Atarót) sorol fel, amelyeket az omridák építettek.

Erről a két erődítményről büszkén állítja Mésa, hogy ő vette át az omridáktól. Úgy gondolom, hogy a kettőt könnyű azonosítani: Atarót nagyon könnyen azonosítható,  a mai Khirbat Ataruz. A neve alapvetően ugyanaz a név, megmaradt. A másik helyet, Jahac-t sem túl nehéz azonosítani. Mindkettő az omrida építészetnek ugyanazokat a jellegzetes vonásait mutatja, amelyeket a Jordántól nyugatra olyan helyeken azonosíthatunk, mint Samária és Jezréel. Úgy gondolom tehát, hogy biztos alapokon állunk az omridák a Holt-tengertől keletre történő terjeszkedésének leírásában mind az ókori közel-keleti szöveg, a Mésa-felirat, mind a régészet, mind pedig a bibliai szövegben található esetleges utalások szempontjából.

Mi az oka, hogy felhúzták ezeket az erődöket? Moáb elfoglalása volt a cél?

Hm... Moáb elfoglalása, igen, de nem csak az. Úgy gondolom, hogy az ok elsősorban a nagy hatalom, a lehetőség, mármint a királyság jóléte, gazdaságilag, demográfiailag, a munkaerő szempontjából. Tehát ez lehetséges. De az északi királyság különböző részei feletti ellenőrzés kihívása is. Beszéltünk már arról, hogy az északi királyság nagyon különbözik Júdától. Nem annyira homogén. Északon különböző területekkel van dolgunk, különböző földrajzi adottságokkal. Azt hiszem, etnikailag is, ha szabad így fogalmaznom, nagyon sokrétű az összetétel,

• mert ott vannak a felföldiek Samáriában és ott van az északi királyság központi része, a magterület.
• Aztán ott vannak az alföldi emberek, a Jezréel-völgyben, ők egy kicsit mások, mint a hegyvidéken élők.
• Aztán vannak az északkeleten, Damaszkusz peremén élő emberek, akiknek az Izraelhez való tartozásuk nem magától értetődő. Ők ott vannak középen, a két hatalom, Damaszkusz és Izrael között, és így vagy úgy, de kell őket irányítani.
• Északnyugaton pedig ott vannak a föníciai városállamok, amelyek az i.e. 9. század első felében szintén hatalmasak voltak.

Úgy gondolom, hogy a régiónak ez a nagyon érdekes összetétele a 9. század első felében áll a területek feletti ellenőrzés, a nagy erődök, helyőrségek felállításának a hátterében.

Oké. Tehát az Omri-dinasztia tényleg egy igazán erős területi királyság jegyeit viseli magán.

Így van.

Már írni is tudnak?

Igen, az írás. Ez a nehéz kérdés. Az írás. Úgy értem, elvileg kellene írói tevékenységet látnunk egy ilyen hatalmas királyságban. Itt ugyanis egy olyan királyságról van szó, amely képes nagy hadsereggel eljutni egészen a Libanon völgyében fekvő Karkárig, 400 kilométerrel távolabb, Samáriától északra. Az erődök építéséhez, egy ekkora hadsereg felállításához, a területek ellenőrzéséhez valamiféle adminisztrációra van szükség. És meglepő módon az i.e. 9. század első felében az északi királyság területén nem találtunk bizonyítékot héber nyelvű írásra. A héber nyelvű írás, erről beszéltünk. Itt kapcsolódunk az egyik korábbi beszélgetéshez, amelyről már beszéltünk. A héber nyelvű írás egy kicsit később jelenik meg. Talán a 9. század legvégén, talán i.e. 800 körül, de nem olyan korán, mint a 9. század első felében.

Ez lehetséges?

Ezt nagyon nehéz elfogadni, és ez az oka annak, hogy néhány kollégám, akiket természetesen nagyon tisztelek, felvetették annak lehetőségét, hogy kezdetben az írás a papiruszokra korlátozódott. Ez az oka annak, hogy nincs bizonyítékunk, mert a papirusz egy romlandó anyag. Ezt az érvet nem találom olyan könnyűnek elfogadni. És miért van ez így? Mert feltételezem, hogy ha valóban erős írói tevékenység folyt volna a palota köreiben, papiruszokon, pergameneken és így tovább, akkor az írás más médiumaiban is látnunk kellene valamilyen bizonyítékot, utalok itt az osztrakonokra, a vésésekre, a bullákra, a pecsétekre, pecsétlenyomatokra és így tovább. És nem találunk. A helyzet tehát valóban meglepő, és nem tudok nagyon jó magyarázatot találni erre a jelenségre. Egyelőre meg kell próbálnunk megérteni az északi királyságot az omridák idejében, írnoki tevékenységre utaló bizonyítékok nélkül. Nem azt mondom, hogy nem volt írnoki tevékenység.

Mi a helyzet az állami szintű kultikus tevékenységgel?

Valóban, mert van itt egy rendkívül erős központi szervezet, bürokrácia egy nem túl könnyű helyzetben, hiszen nekik kell ellenőrizni azokat az alföldi városállamokat, azokat a területeket, amelyek az i.e. 9. század első felében még nem voltak a központi felföld részeként kimutathatók. Tehát az, hogy hogyan kezeljék a kultuszt, nehéz kérdés. A kultusz ugyanis általában a gazdasági tevékenység központja, és általában a nagyon erős regionális templomok erős regionális hatalmakat jelezhetnek, amelyek a fővárosban lévő központi hatalom hatalmát vitatják. Tehát az omridáknak, úgy gondolom, így vagy úgy, de át kellett venniük a kultusz irányítását. Vagyis mindenképpen van bizonyíték az omridák templomaira. A bibliai szövegben van egy nyom a samáriai templomra. Ez persze nem lehet meglepő. Samaria a területi királyság fővárosa. Tehát valamiféle dinasztikus templomnak kell lennie a palotához illeszkedően. Van egy másik nagyon érdekes nyom is a Mésa-sztélén egy izraelita templomra Nebó hegyén, a Holt-tengertől keletre, északkeletre. Más helyeken azonban, azt hiszem, az Omri-dinasztia idején van az első nyomunk arra, hogy valóban megpróbálják átvenni a kultuszt. Ez nagyon egyértelműen látszik Megiddónál, a mi helyszínünkön, abban az értelemben, hogy i.e. 900 körülig, a bronzkortól kezdődően van egy jelentős templom Megiddónál.

Izometrikus rajz a Megiddóban található korai bronzkori nagy templomról. Illusztráció: Matthew J. Adams.

Egy központi hatalmú templom, valószínűleg papokkal és kultikus tevékenységgel, az oda történő zarándoklatokkal stb. Ez folytatódik a vaskor kezdetén, egészen i.e. 900 körülig és tovább, annak a szakasznak az idején, amelyet Baása király koraként mutattam be az egyik korábbi beszélgetésünkben. Ez azonban drámaian megváltozik, hirtelen megváltozik az omridák idején, mert Megiddóban nincs többé központi templom, a kultusz a központi adminisztrációs épületre korlátozódik. Ott tehát érezni lehet a dinasztia eme hatalmát, a kultusz feletti ellenőrzést. Részt akarsz venni a kultuszban? Rendben, de csak a mi irányításunk alatti, központi bürokráciával és közigazgatással rendelkező kultuszban.

Beszéljünk még a nébói templomról. Ez egy Jahve-templom, ha jól emlékszem.

Így van. A Mésa-sztélé szerint ez Jahve, Izrael istenének temploma. Mésa rendkívül egyértelműen leírja, hogyan foglalta el Nébo templomát, és hogyan vette el Izrael istenének tárgyait ebből a templomból (17–18. versek).

„Majd szólt nekem Kámós: »Menj, foglald el Nébót Izráellel szemben!« És elmentem éjszaka és harcoltam ellene hajnalhasadtától délig és elfoglaltam és megöltem mindnyájukat: 7.000 férfit és fiút és asszonyt és lányt és szolgálólányt, mert Astar-Kámósnak szenteltem azokat, majd elvettem onnan JHWH edényeit és elhurcoltam azokat Kámós elé.”

Ez azért érdekes, mert most az omridákról beszélünk és az ő idejükből van

Főleg a Mésa-feliratban, a dibóni Mésa-sztélében találjuk meg, amely az i.e. 9. sz. második feléből származik, de olyan eseményeket ír le, amelyek i.e. 840-ben történtek, vagyis a 9. század első felének helyzetét írja le. Az első jahvista uralkodói nevek is északon, az omridák idején jelennek meg. A két első uralkodó Aházja (’Ăḥazyā) és Jórám (Yəhōrām). Ők az izraelita istenség nevét viselték nevükben. Ugyanez igaz a korabeli Júdára is. Jozafát (Yəhōšafat) az első olyan uralkodó Júdában, akinek a neve jahvista volt. Tehát szilárd bizonyíték van arra, hogy Jahve, Izrael istene fontos istenség volt. Természetesen még mindig nem egyistenhitről van szó abban az időben, de egy fontos, legalábbis a dinasztia istensége az omridák idejében, és itt most spekulációba bocsátkozunk, de fel kell tennünk a kérdést, hogy ez az istenség, Jahve, először északon jelenik-e meg, és aztán az omridák Júdára gyakorolt hatása miatt kerül délre, Júdába. Vagyis: pontosan honnan származik Izrael ezen istene? Erről talán majd később beszélhetünk.

A régészek szerint ez a Horvat Tevetnél talált oszlopos épület az i.e. 9. században izraelita királyi birtokként szolgált.

Mivel nyilvánvalóan van valamiféle kapcsolat... úgy tűnik, hogy Jahve összekapcsolja Izraelt és Júdát ezekben a neves példákban, amiket itt felhoztál. Az omridák északi királysága egy nagyon erős királyság ebben az időben, azt mondanád, hogy valamiféle befolyásuk van Júda felett?

Abszolút. Úgy gondolom, hogy ez jól kapcsolódik ahhoz az általános szemlélethez, hogy az északi királyság volt a két héber királyság közül az erősebb. A két héber királyság körülbelül két évszázadon keresztül létezett egymás mellett, mondjuk, i.e. 930 és 730/720 között. Az időszakon belül, mintegy egy évszázadon keresztül, ami azt jelenti, hogy az idő felében Izrael az erősebb királyság, amely így vagy úgy uralkodott Júda felett. Ez történik az i.e. 9. század első felében és a 8. század első felében. Az Omri-dinasztia idején erős okok utalnak arra, hogy megpróbálták átvenni a jeruzsálemi dinasztia hatalmát. Ezt látjuk a bibliai szövegben. Ha naivan vagy kevésbé naivan próbáljuk olvasni a bibliai szöveget, akkor azt látjuk, hogy Atalja, aki omrida származású királynő volt, a ramót-gileádi csata és Jórám halála után megpróbálja átvenni a dinasztia irányítását. Ott van ez a történet a bibliai szövegben, a Királyok második könyvében (2Kir 11), hogy egy idő után megjelenik egy pap, puccs tör ki Atalja ellen, és megjelenik egy pap egy igazi dávidi utóddal, Joással, aki gyerekként kerül a trónra a puccs kitörése és Atalja meggyilkolása után. Ez a történet valószínűleg valamiféle emlékét őrzi annak, hogy az omridák megpróbálták átvenni a hatalmat a dávidi dinasztia felett Jeruzsálemben.

Sajnos minden jónak egyszer vége szakad. Beszéljünk az omridák kimúlásáról.

Az omridák az i.e. 9. század első felében 40 éven át uralkodtak és létrehoztak egy „mini birodalmat” Dél-Levantéban. Itt van ez a „tangó” három hatalom között, ami valójában még egy kicsit korábban kezdődött. Ez a „tangó” Izrael és Damaszkusz, a két helyi erős királyság és a „Nagy Asszíria”, a „Nagy Testvér” között zajlik a háttérben. Az i.e. 9. század első felében Izrael az erős. Aztán később, 840 körül Damaszkusz lesz nagyon erős, mert, úgy tűnik, Asszíria nyomása csökken és Damaszkusznak sikerül létrehoznia ezt az alternatív „mini birodalmat” Dél-Levantéban Hazaél idején, akit a bibliai beszámoló többször is említ. A ramót-gileádi csatából pedig Damaszkusz kerül ki győztesként, legyőzi Izraelt, és átveszi az északi királyság nagy részét. Ezt régészetileg is látjuk, mert több helyen, többek között Megiddónál, az általunk feltárt lelőhelyen is látunk rombolási rétegeket, olyan rombolási rétegeket, amelyeket kronológiailag biztosan kapcsolatba lehet hozni ezekkel az eseményekkel i.e. 840 körül és egy kicsit később. Valójában Hazaélnek sikerül uralkodnia az északi királyság felett, és az északi királyságot a felföldekre, valójában Samária területére és környékére szorítja. Sikerül uralkodnia Dél-Levante területének nagy része felett körülbelül négy évtizedig, mintegy 40 évig, amíg a geopolitikai helyzet ismét meg nem változik Asszíria újbóli terjeszkedésével. Asszíria nyomást gyakorol Damaszkuszra, és ez az a pillanat, amikor az északi királyságnak sikerül újra erős királyságként megjelennie a térségben.

Természetesen ez lesz a következő beszélgetésünk témája. Úgyhogy ezt félretesszük a legközelebbi találkozásunkra.

Rendben.

Fordította: #BibliaKultúra

Forrás:

További elmélyülésre:

Kőszeghy Miklós: Áháb utolsó háborúja (Rámót-Gileád), Ókor 9 (2010/1) 19–26.

A képek forrása:

Bible Odyssey; Biblical Archaeological Review, Haaretz; tellelfara.com; Wikimedia.

A korábbi beszélgetések:

1. rész: Az ókori Izrael régészete: Két szélsőség között
2. rész: Kánaán a késői bronzkorban
3. rész: A titokzatos bronzkori összeomlás
4. rész: Az ókori Izrael felemelkedése a felföldeken
5. rész: Az első Izrael
6. rész: Kánaán meghódítása
7. rész: Az első filiszteusok
8. rész: Filiszteusok a Bibliában
9. rész: Egy egységes királyság?
10. rész: Saul király
11. rész: Dávid király nyomában
12. rész: Dávid történetének későbbi rétegei
13. rész: Salamon, a globlalizáció királya
14. rész: Írásbeliség az ókori Izraelben 
15. rész: Jeruzsálem a bibliai időkben
16. rész: Az izraeli királyság első 50 éve