#BibliaKultúra

Szöveg mögött - Kövek alatt

A bibliai elbeszélés világa
Luciano Zappella biblikus professzor írása – Bibliai alakok 1. rész

blog-post-3.jpg

Új sorozatunkban Luciano Zappella biblikus írásait közöljük a narratív bibliaelemzésről. Az elbeszélés-technikára összpontosító új irodalmi elemzéssel bevezeti az olvasót „az elbeszélés világába” és bevonja annak értékrendszerébe. Az ötrészes sorozatban szóba kerülnek témák, műfajok, retorikai eszközök, szöveges és elbeszélői stratégiák. Tartsanak velünk!

Ha a „hatástörténet” (Wirkungsgeschichte) nevet viselő szemlélet szerint fontos a bibliai szöveg által kiváltott kulturális hatások elemzése, akkor ugyanilyen fontos az irodalmi eszközök, különösen a Bibliában alkalmazott narratív eszközök vizsgálata is. Az irodalmi és művészeti „leszármazás” megértése valójában azt kockáztatná, hogy monolitikus lesz, ha nem vennénk figyelembe a bibliai „származásukat”, mivel

a Biblia azért hozott létre nagy irodalmat, mert maga is nagy irodalom.[1]

1. A Biblia a textualitás [szövegszerűség] és az irodalmiság között

A Biblia nem absztrakt, önmagában álló entitásként hullott alá az égből, hanem szöveges formában érkezett hozzánk. Mint minden szövegnek, a Bibliának is van története és világa. A szöveg történetével (diakrónia) a történeti-kritikai módszer foglalkozik, amelynek érdeme, hogy ráébresztett bennünket arra, hogy a Biblia egy hosszú kompozíciós folyamat, egy összetett szövegrétegződés és „szerzők” változatos sorának eredménye. A Biblia történeti-kritikai megközelítése megóv a történelmietlen és fundamentalista olvasattól, még akkor is, ha magában hordozza a szöveg darabokra szedésének veszélyét, néha olyan túlzottan fanyarsággal, hogy az ember elveszíti az egész értelmét.

A narratív elemzés, a narratológia, vagyis a történetmesélés tudományának a Bibliára való alkalmazása a szöveg világával (szinkronia) foglalkozik.[2] Ennek hátterében az a megfigyelés áll, hogy a bibliai szövegeket nemcsak összeállították, hanem meg is vannak komponálva, méghozzá szépen. A zsidó nép és később Jézus tanítványai nem filozófiai spekulációkat vagy teológiai rendszereket javasoltak, hogy beszéljenek az Istennel való találkozás élményéről a történelemben, hanem történeteket meséltek. Lényegében a Biblia az Isten és az emberiség között létrejött szövetség története. De, mint később látni fogjuk, ez egyben az elbeszélő és az olvasó között létrejött elbeszélői szövetség is.

1_b1t9ptmk3bxbokvnsctnmg.jpeg

A Biblia tehát nemcsak (narratív) teológiával, hanem (teológiai) esztétikával is bír, szem előtt tartva, hogy

„a Biblia esztétikájáról beszélni annál inkább lehetséges, minél kevésbé ragaszkodunk ahhoz a XIX. századi felfogáshoz, amely szerint az esztétika egyetlen témája a szép művészet, és ehelyett annál inkább elismerjük a témák sokaságát, amelyek különbözőképpen kapcsolódnak egymáshoz, de nem úgymond »intézményes« kapcsolat értelmében: szépség, művészet, költészet, nyelv, érzékenység, tapasztalat stb.”.[3]

Ahogy L. Alonso Schökel rámutat: „egy szöveg olvasója és értelmezője előtt a szöveg áll, nem pedig egy előre létező vagy mögöttes jelentés; ezért az olvasó és az értelmező feladata, hogy a szöveg minden lényeges vonását és azok elrendezését megragadja és feltárja” (L’arte di raccontare, 27). Következésképpen: „az Ószövetség nem szűnik meg irodalom lenni attól, hogy vallási szövegek gyűjteménye, és fordítva” (ibid., 20).

Röviden: a Biblia nem csupán egy szöveg, hanem egy irodalmi szöveg. Nemcsak a levél, hanem az irodalom is. Nemcsak a történelem és annak fejlődése (history), hanem a történet és annak elrendezése (story) is.

2. Egy nagy elbeszélés: történelem és történetek

Ha tehát a Biblia egy nagyszerű (mennyiségi és minőségi szempontból) elbeszélő szöveg, akkor annyiban az, amennyiben bemutatja a narrátort, a cselekményt, az időt, a teret és a szereplők rendszerét. A narratológia éppen az elbeszélés ezen alkotóelemei közötti kapcsolat elemzésével foglalkozik.

Alapfeltétele az a tény, hogy egy tény narratív formalizálása (amit a franciák la mise en récit-nek neveznek) jelentést generál. Valójában a mindennapi tapasztalatok értelmét gyakran nem értjük meg abban a pillanatban, amikor átéljük őket, mert hiányzik a megfelelő távolságtartás. Ha viszont térben és időben távolabb mesélik el őket, akkor (bár nem mindig) értelmet nyernek. Ennek oka, hogy az emberi faj amellett, hogy intelligens (homo sapiens), történetmesélő (homo narrans). Az emberek nemcsak szeretnek mesélni, hanem szükségük is van rájuk, mivel „az emberi elme a történetekre van formálva, hogy a történetek által formálható legyen”.[4] Másképp fogalmazva: ha azt akarod, hogy egy üzenet áthassa az elmét, csomagold azt egy történetbe.

prophet.jpg

Mint minden fiktív elbeszélés, a bibliai elbeszélések is narratív stratégiákat alkalmaznak. Ráadásul a történelmi beszámolókhoz hasonlóan a bibliai beszámolók is azt állítják, hogy a valóságon vagy megtörtént történelmi eseményeken alapulnak. A fiktív vagy történelmi művekkel ellentétben azonban a Biblia azt is állítja, hogy mond valamit Istenről, a transzcendensről, az emberi lények végső sorsáról. A Biblia nemcsak beszél Istenről, hanem az olvasó szeme láttára szólaltatja meg és cselekszi meg őt, „színre viszi” őt, szó szerint és irodalmilag. A bibliai elbeszélésekben egy olyan elbeszélővel találkozunk, aki egyrészt többlet tudással rendelkezik, másrészt ismeri és képviseli egy olyan teljesen mindentudó személy, mint Isten nézőpontját, és az elbeszélés közvetítésével számot ad erről. Ebből következik, hogy a Biblia mindkettő:

  • elbeszélés, amennyiben kibontakozik benne a fiktív elbeszélésekre jellemző, megfelelően narratív dimenzió;
  • történelem, mert a Biblia olyan eseményekről akar nyilatkozni, amelyek valóban megtörténtek;
  • teológia, mert egy mindentudó Istenről mesél, akinek a tudása mind a többi szereplő, mind az elbeszélő tudása fölött áll.

A bibliai elbeszélés tehát narratív, történelmi és teológiai ismereteket közvetít. A történelem fikcionalizálása és a fikció historizálása révén a bibliai fikció Isten távolságát (transzcendenciáját) és közelségét (immanenciáját) tartja össze.

3. Egy nagy elbeszélés: a történetmesélés stratégiái

Az elbeszélés lényegében egy elbeszélői hangból, az eseményeket szervező cselekményből, a tények és cselekvések időbeni egymásutánjából, valamint a történetet a vég és a végkifejlet felé irányító szereplőkből áll. Bár soha nem végeztek kreatív írás kurzusokat, és nem olvastak narratológiai tankönyveket, a bibliai szerzők mégis képesek voltak olyan szövegeket alkotni, amelyek kifinomult narratív stratégiákat mutatnak be, amelyek elemzése lehetővé teszi, hogy belépjünk a szöveg világába és üzenetébe.[5]

  1. A bibliai elbeszélésekben az elbeszélő szinte mindig névtelen és mindentudó (mindent tud az általa elmondott történetről, és ismeri a szereplők legbelsőbb gondolatait, még Istenét is), bár gyakran fenntart egyfajta visszafogottságot, és csak a történet megértéséhez szükséges lényeges elemeket adja át az olvasónak.
  2. Az narratív elemzés nagy hangsúlyt fektet az elbeszélő és az olvasó között létrejövő kapcsolatra is, amely az úgynevezett „elbeszélői paktumon” alapul, és amelynek értelmében az olvasó teljes mértékben az elbeszélő által elmondottakra hagyatkozik. A paktum „záradékai” lényegében a szerző döntései: egy bizonyos irodalmi műfaj használata, bizonyos tények elhallgatása, az olvasó hipotéziseiben való elmozdításának vagy megerősítésének szándéka, az azonosulás vagy taszítás folyamatának kiváltása az olvasóban, az olvasó bevonása a szöveg értelmezésének folyamatába.
  3. Egy elbeszélő szövegben mindig különbséget kell tenni aközött, hogy „mit” mondanak el (a történet) és „hogyan” mondják el (a diskurzus). Az első elem a tények logikai-kronológiai sorrendje, míg a második a cselekmény, azaz a tényeknek az elbeszélő által választott sorrendje. A bibliai elbeszélések általában kétféle cselekménytípust mutatnak be: a megoldási cselekményt, amelyben az átalakító cselekmény, azaz a fordulópont, amely a kiinduló helyzetből a végső helyzetbe vezet, megold egy problémás helyzetet (betegség, halál, természeti katasztrófa), és a kinyilatkoztatási cselekményt, amelyben az átalakító cselekmény célja egy szereplő személyiségének feltárása.
  4. Mivel az elbeszélés az események kronologikus egymásutánja, a történet szövése az idő dimenziójával függ össze. És ahogyan megkülönböztetjük az elbeszélés tartalmát a mikéntjétől, úgy különböztetjük meg a történet idejét, azaz az elbeszélt események tényleges időtartamát az elbeszélés idejétől, azaz az elbeszélő által használt időtől. Az elbeszélésnek tehát lesz egy bizonyos rendje, amely anticipációkból (az elbeszélésben korábban elmondják, ami később történt) vagy (ellenkezőleg) visszatekintésekből áll. Nyilvánvaló, hogy a tény előrevetítése és elhalasztása olyan elbeszélői stratégia, amelynek célja az olvasó aktív részvételének ösztönzése. De lesz bizonyos időtartama is, azaz az elbeszélés sebessége és ritmusa, a felgyorsulás jelenségeivel, amikor egy tényt néhány sorban elbeszélnek, vagy a lelassítással, amikor a történet lassan halad előre vagy teljesen mozdulatlan.
  5. Az elbeszélő hatalma a szereplők felépítésében is megnyilvánul. Valójában az elbeszélő az, aki a szereplők megbízhatósága (vagy megbízhatatlansága) mértékének, pszichológiai konzisztenciájuknak és hiányosságaiknak a garanciája. Következésképpen annak vizsgálata, hogy az elbeszélő milyen módon építi fel a szereplőket, kiemelkedő jelentőségű annak érdekében, hogy az olvasóban létrejövő jelentéshatások megmutatkozzanak, amelyek attól függően változnak, hogy az elbeszélő az olvasóban empátiát vagy antipátiát ébreszt-e a szereplők iránt. Az elbeszélő kétféleképpen mutathatja be a szereplőket: vagy elbeszélő móddal (telling), azaz információ- és leíró elemeket közöl, erkölcsi ítéleteket fogalmaz meg, kifejezi motivációit, érzéseit és szándékait, vagy az ábrázolás módjával (showing), vagyis a szereplők cselekedeteinek, szavainak és/vagy gondolatainak elbeszélésére szorítkozva. Az elbeszélő által alkalmazott karakterábrázolási módok közül különös jelentőséget kap a filmművészetből kölcsönzött kifejezés, a fokalizáció, a fókuszálás. A „fokalizáció” különböző fokozatai különböző mértékű távolságot eredményeznek az olvasó és az elbeszélés között. A zéró fokalizációval (pásztázással) az elbeszélő kilép az elbeszélt anyag keretéből, és az olvasónak olyan információkat kínál a szereplőkről, amelyeket az olvasó nem ismerhet. A külső fokalizáció (rögzített sík) az elbeszélő beilleszti az olvasót az elbeszélés keretébe, és arra készteti, hogy csak azt lássa és tudja, amit a szereplők látnak és tudnak. A belső fokalizáció (közelkép) az elbeszélő az olvasót a szereplő bensőjébe vonja be.

4. Egy nagy elbeszélés: mise en récit [történetmesélés] és mise en théologie [teológiai háttér]

Az eddig elmondottakból kitűnik, hogy a Biblia elbeszélő jellegének hangsúlyozása nem irodalmi divatok követését vagy tetszetős olvasási módok ajánlását jelenti, hanem annak hangsúlyozását, hogy a Biblia az Isten és az emberiség között létrejött szövetség (bêrit) nagy elbeszélése; elbeszélésként azonban az elbeszélő és az olvasó között létrejött elbeszélői szövetség is. Isten mint a történelem ura (master of the history) elbeszélését a történetek azon ura (master of the tale) közvetíti, aki az elbeszélő.

Ha elfogadjuk az elbeszélő és az olvasó közötti elbeszélői paktumot, megtapasztalhatjuk Isten cselekvését a történelemben, az emberiséggel kötött paktumát. Az elbeszélő történeteket sző az olvasóval, mert olyan Istenről beszél, aki történeteket sző az emberiséggel. Az isteni kinyilatkoztatás ebben a szövevényben van jelen. Ez az elem mindenekelőtt akkor érhető tetten, ha a Bibliát egy makronarratívaként olvassuk, amelyen belül az egyes narratív egységek egyetlen láncszemek sokaságát alkotják. A bibliai elbeszélés együtt tartja az elbeszélői komponenst (a mise en récit) és a teológiai mélységet (a mise en théologie), a történelem teológiáját és a történeteken keresztüli teológiát. Ezért nem lesz helytelen teo-narratíváról beszélni.

67100-gettyimages-oatawa-puzzle_800w_tn.jpg

Annak érdekében, hogy megpróbáljuk részleteiben megragadni a Biblia teológiai üzenet szolgálatába állított elbeszélő komponensének relevanciáját, ebben az új sorozatban fokozatosan elemezzük a bibliai teo-narratíva néhány konstitutív aspektusát. Szóba kerülnek témák (felismerés), műfajok (a tragikum és a komikum), retorikai eszközök (irónia és paródia), szöveges (intertextualitás) és elbeszélői stratégiák (a szereplők felépítése).

Fordította: #BibliaKultúra

Jegyzetek

[1] Minden felismerés anyja Erich Auerbach: Mimézis. A valóság ábrázolása az európai irodalomban című művéhez nyúlik vissza (Budapest, Gondolat könyvkiadó, 1985), amely a Bibliát a kortárs irodalom realizmusának egyik forrásaként azonosítja.

[2] „A tudományban a forma funkcionális a jelentéshez képest; az irodalomban a forma teremti a jelentést” (Luis Alonso Schökel: L’arte di raccontare la storia. Storiografia e poetica narrativa nella Bibbia [A történetmesélés művészete. Történetírás és narratív poétika a Bibliában], GBPress – San Paolo, Roma – Cinisello Balsamo 2013, 19).

[3] Leonardo Amoruso: Per un’estetica della Bibbia, Edizioni ETS, Pisa 2008, 14.

[4] Jonathan Gottschall: L’istinto di narrare. Come le storie ci hanno reso umani, Bollati Boringhieri, Torino 2014, 73.

[5] Tájékozódásul hadd hívjam fel a figyelmet saját munkámra: Luciano Zappella: Manuale di analisi narrativa biblica, Claudiana, Torino 2014.

Forrás:

Luciano Zappella: Figure bibliche. Il racconto della Bibbia, Il mondo della Bibbia 131 (2016 Gennaio-Marzo) 57–61. Közlés a szerző szíves engedélyével.

Fordította: #BibliaKultúra

A szerzőről:

hqdefault.jpg 

Luciano Zappella a bergamói Protestáns Kulturális Központ elnöke, valamint a http://www.bicudi.net/ és a http://www.luzappy.eu/ weboldal létrehozója és szerkesztője, amelyeket a Biblia iskolai oktatásának szentelt. Az irodalom, valamint a Biblia és az irodalom kapcsolatának oktatójaként különösen érdekli a bibliai szövegek narratív elemzése, amelynek egy külön tankönyvet (Manuale di analisi narrativa biblica, Claudiana, Torino 2014), valamint számos cikket szentelt.

 Un ringraziamento speciale a Luciano Zapella!

A képek forrása:

discipleshipresearch.com; kcsepdf.co.ke; media.swncdn.com; miro.medium.com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bibliakultura.blog.hu/api/trackback/id/tr8217940874
Nincsenek hozzászólások.

#BibliaKultúra

#BibliaKultúra blogunk szakmai igényességű topikjaival értékes, ismeretbővítő tartalmakat közöl a bibliatudomány tárgyköréből. Rápillantunk arra a világra, amely látta megszületni a Bibliát - tabuk nélkül, közérthetően, a tudás megosztása és a „lifelong learning” jegyében.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása