Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb régészeti felfedezéssorozata az egykori Magdala városához köthető, amely a Galileai-tó partján feküdt, nem messze Kafarnaumtól. A feltárások nemcsak egy ókori város látványos maradványait hozták felszínre, hanem egy gazdaságilag virágzó, kulturálisan sokszínű és vallásilag elkötelezett zsidó közösség életébe is bepillantást engednek – abba a világba, ahol Jézus megkezdte nyilvános működését. Az alábbi összefoglaló ennek a városnak a régészeti és történeti jelentőségét mutatja be, a legfrissebb kutatási eredmények alapján.
Az utóbbi évek régészeti ásatásai jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy jobban megismerjük Jézus korabeli Alsó-Galileát. Az ókori Magdala a Galileai-tó nyugati partján feküdt, az Arbel-hegy keleti lábánál, félúton Kafarnaum és Tibériás között. A virágzó város területén két helyszínen folytak és folynak ma is ásatások.
Délre, a Szentföldi Ferences Kusztódia területén, 1970–1971-ben Virgilio Corbo és Stanislao Loffreda tárták fel az ókori város egyik terét, kockaköves utcáját és néhány jelentős épületét: lakóházakat, víztornyot, zsinagógát és egy bizánci kolostort. 2006 és 2012 között Stefano de Luca vezetett újabb ásatásokat, amelyeket alapos előkészületi munkák előztek meg – többek között erdőirtás, földmunkák és a terep megtisztítása.
Északon, a Krisztus Légiója nevű lelkiségi mozgalom területén 2010-től Dina Avshalom-Gorni és Arfan Najjar (az Izraeli Régészeti Hatóság munkatársai) irányították a feltárásokat.
A régészek rámutattak egyrészt Magdala Hasmoneus-kori lenyomatára, másrészt a hellenisztikus és a helyi zsidó kultúra közötti kapcsolatokra, amelyekről az épületek és más régészeti leletek tanúskodnak. Emellett feltárták a város kiterjedt ipari és kereskedelmi tevékenységének nyomait is.
Magdala a Hasmoneusok korában
Bár vannak korábbi letelepedésre utaló nyomok is, Magdala valódi városjellege – például a hellenisztikus és római városokra jellemző városszerkezet, a cardo és a decumanusok – valamint középületeinek többsége a Hasmoneus-korhoz köthető. Feltehetően ebből az időszakból származik az a kikötőhöz közeli, oszlopcsarnokos és fürdős épületegyüttes is, amelyet sokan tornacsarnokként azonosítanak. A város épületeinek nagyobb szabású felújítására a heródesi időszakban, valószínűleg II. Agrippa uralkodása alatt (Kr. u. 52–100) került sor. Ennek régészeti nyomai leginkább a kikötő fejlesztésében és a közfürdők építésében érhetők tetten.
A város északi részén folyt feltárások legjelentősebb eredménye a 2009-ben felfedezett zsinagóga, amely a jeruzsálemi templom pusztulása előtti időszakra datálható (Kr. u. 50 körül). A jelenlegi ismereteink szerint ez az egyik legrégebbi zsinagóga, amelyet Izrael földjén feltártak. A felfedezése előtt csupán néhány olyan zsinagógáról volt tudomásunk, amelyet a Róma elleni felkelés (Kr. u. 67–72) során pusztítottak el: például Gamla a Golán-fennsíkon, Magdala, a Heródion Betlehem közelében, Qiryat Széfer Samária déli részén, valamint Maszada erődjének zsinagógája. A régészek jól elkülönítették az építészeti rétegekhez tartozó periódusokat: hellenisztikus, korai római, késő római és bizánci korszakokra bontva. Az alaprajz különlegessége a két szomszédos helyiség, míg az épület belső kialakítását mozaikpadló és vakolt, díszített falak jellemezték – az utóbbira mindeddig csak a római Ostia Antica zsinagógája kínál párhuzamot.
A zsinagóga legkülönlegesebb eleme a központi teremben elhelyezett kőasztal, amelynek négy oldalát domborművek díszítik: menórát látunk két amfora társaságában, valamint oszlopos, geometrikus és növényi motívumokat. Az ikonográfia a jeruzsálemi templomra utal, ami világosan jelzi, milyen fontos helyet foglalt el a Második Szentély Magdalában.
A város déli, ferencesek birtokolta területén az 1970-es évek elején egy kelet felé tájolt, hatoszlopos, kőpadokkal ellátott (7,25 × 8,16 m-es) zsinagóga került elő Virgilio Corbo és Stanislao Loffreda értelmezése szerint. Bár az épület az idők során átépült, és végső formájában nymfaeumként és fürdőként szolgált, az eredeti funkció meghatározásának nehézsége önmagában nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az épület kezdetben valóban zsinagóga volt.
Az ókori Magdalában számos olyan házat is feltártak, ahol halfeldolgozás folyt – ami természetes egy tóparti város esetében, amelyet a hal megsózásáról görögül Tarichea-ként ismertek. Ugyanezen a területen olyan lakónegyedeket is találtak, ahol a hellenisztikus építészeti megoldások (például oszlopos belső udvarok) mellett markánsan megjelent a zsidó vallási kultúra és identitás is. Ennek egyértelmű jelei a rituális fürdők (mikvék), amelyek nemcsak a szerényebb házakban, hanem az előkelőbbekben is előfordultak. Magdala tehát a térség jelentős városa volt, ahol a zsidó tisztasági törvényekhez való hűség kéz a kézben járt a korszerű, hellenisztikus mintákat követő infrastruktúrával. Ez a „modernitás” megkönnyítette a kapcsolattartást a térség nagyvárosaival: nyugaton Főnícia, keleten a Dekapolisz központjaival.
Zsidó identitás és hellenisztikus kultúra
Magdala különösen alkalmas helyszín Galilea hellenizációjának tanulmányozására, mivel az ásatások egy kiegyensúlyozott képet mutatnak a zsidó identitás és a hellenisztikus kultúra együttéléséről. A Hasmoneusok korában például a közfürdőket a görög balaneia mintájára alakították ki, míg a római korban ezek felújítása már a thermae típusát követte – jól jelezve a hellenisztikus, majd római kultúra iránti nyitottságot. Eddig csak Magdalából ismerünk közfürdőt ebből a korból.
Az épületek díszítése ugyanakkor tiszteletben tartotta a zsidó közösség ikonográfiai érzékenységét: kerülték az ember- és állatábrázolásokat. A rituális tisztaságot megőrző mészkőedényeket a közeli Hananya és Shikhin falvakban készítették, a mikvék pedig – amelyek mind a szerényebb, mind a tehetősebb házakban jelen voltak – a vallási hagyományokhoz való ragaszkodás jelei. Érdekesség, hogy ezeket a fürdőket nemcsak rituális célra használták, hanem a halak tárolására is.
A magdalai ásatások jelentősége meghaladja még Szefforisz és Tibériás feltárásait is, ha azt a társadalmi-kulturális környezetet kívánjuk rekonstruálni, ahol Jézus megkezdte nyilvános működését.
Ipari és kereskedelmi tevékenység
A feltárt kádak és medencék azt mutatják, hogy Magdalában intenzív halfeldolgozás folyt, különösen halsózás céljából. Itt készítették például a garumot (vagy liquamen-t), amely egy halalapú szósz volt, gyakran gyógynövényekkel, olajjal, sós vagy ecetes vízzel keverve.
A város kikötőjéről Josephus Flavius is megemlékezik, aki szerint itt nagy flotta működött (A zsidó háború 2,635). A régészek dokkok, mólók, daruval ellátott rakodókő-építmények maradványait tárták fel, amelyek arra utalnak, hogy a kikötő korszerű mérnöki megoldásokkal épült. Az ókori kikötőkkel való összehasonlítás alapján bátran kijelenthető: Magdala kikötője korántsem volt kezdetleges.
A mintegy 5000 előkerült pénzérme 60%-a a Hasmoneusok és Heródes idejéből származik, ami a város élénk kereskedelmét igazolja. A leletek alapján a kereskedelem kiterjedt földrajzi területekre: a kerámiák és üvegedények Ciprusról, Rodoszról és Kis-Ázsiából érkeztek; a márvány Iasosból és Frígiából; a balzsamot tartalmazó szelencéket pedig Arábiából hozták. Két különböző ólomsúly is előkerült: az egyik főníciai eredetű, a másik II. Agrippa idejéből való, és felirata két agronomosz (piacfelügyelő) nevét is megőrizte.
Úgy tűnik, hogy Magdala nemcsak a helyi és regionális kereskedelemben vett részt, hanem tranzitkereskedelmi csomópontként is szolgált: nemcsak áruk, hanem emberek és eszmék is áramlottak itt. Magdala nemzetközi kereskedelmi jelentősége arra hívja fel a figyelmet, hogy Jézus korabeli Galileát egy összetettebb, társadalmilag és kulturálisan nyitott kontextusba kell elhelyeznünk.
„Magdala egyrészt egy olyan városi és kereskedelmi hálózathoz tartozott, amely magában foglalta a Dekapolisz néhány városát – elsősorban Hipposzt és Gadarát –, valamint a tengerparti központokat, például Ptolemaioszt és később Caesarea Maritimát. Másrészt egy olyan kulcsfontosságú övezetben helyezkedett el, amely összekötötte Transzjordánia útvonalait a Földközi-tenger kikötőivel. Ezek az útvonalak – amelyek a Vörös-tengeren átívelve Kínából és Indiából indultak, majd a nabateus területeken keresztül Szíriáig vezettek – különösen hangsúlyossá tették Palesztina stratégiai jelentőségét. Ebben az összefüggésben Magdala teljes értékű tranzitállomásként szolgált Róma és a Kelet között.”
Santiago Guijarro
Forrás és további tanulmányozásra:
Richard Bauckham – Stefano de Luca: Magdala As We Now Know It, Early Christianity 6 (2015) 91–118.
Santiago Guijarro: L’ambiente galilaico, gli scavi di Magdala e il „documento Q”, Ricerche storico bibliche 29 (2017/2) 25–55.
Stefano de Luca: Magdala/Taricheae, in David A. Fiensy – James Riley Strange (eds.) Galilee in the Late Second Temple and Mishnaic Periods, Vol. 2., Fortress Press, Minneapolis, 2015, 280–342.
