#BibliaKultúra

Támár megerőszakolása, Eustache Le Sueur, 1640

Az ókori Közel-Kelet törvénykezése a mai szemlélettől eltérően máshogy csoportosította a bűncselekményeket és a társadalom vagy az állam elkövetett polgári törvény- és jogsértéseket. Raymond Westbrook a következő kategóriákat állította fel:

Szexuális bűncselekmények a bibliai jogban

A mai „bűncselekmény” kategóriájának leginkább a fentebb említett második csoport felel meg. A feljebbvalóval elkövetett vétségek általában nem szexuális jellegűek voltak, így a két legfontosabb szexuális bűncselekmény a házasságtörés és a zaklatás volt, aminek fizikai büntetés volt a következménye. A héber Biblia kizárólag a házasságtöréssel foglalkozik.

Az ókori Közel-Keleten a házasságtörés azt jelentette, hogy egy nőnek más asszony férjével van viszonya. A „férj” és a „feleség” kifejezéseket egyébként alkalmazták a jegyben állókra is. A férjnek anélkül lehetett másokkal szexuális kapcsolata (mellékfeleségekkel, ágyasokkal, prostituáltakkal), hogy az jogi következményekkel járt volna. A házasságtörésen ért asszonyokat halálra ítélték a férfi tettestársával együtt. Alapvetően a férj ellen (olykor azonban úgy is tekintették, hogy a vallás ellen) elkövetett bűncselekménynek tartották, és a férjnek állt jogában, hogy kiszabja a törvény által adható legnagyobb büntetést, a halálbüntetést. A kisebb büntetések között tartották számon a válást, illetve a házasságtörést elkövető férfi ellen kiszabott pénzbírságot.

Dávid és Betsabé, Jan Massys, 1562

Feltűnő viszont, hogy a szexuális bűncselekmények felsorolásából hiányzik a szexuális zaklatás és a nemi erőszak. Egyesek szerint a nemi erőszak fogalma, ahogyan azt ma értjük, hiányzik a héber Bibliából. Az elbeszélői és a prófétai szövegekben azonban megtaláljuk a nyomát (2Sám 13; Ez 16): szóba kerül az erőszak, és feltűnő az áldozat súlyos érzelmi traumája is, de a törvénykezésben az erő alkalmazása a nemi aktus során valóban nem számított külön bűncselekménynek (erőszaktól függetlenül ugyanazt a büntetést kapta a férfi).

A Második törvénykönyv rendelkezésnek értelmezése

A papi hagyomány az Örökkévaló ellen elkövetett vétekként tartja számon a házasságtörést (Lev 18,20; 20,10; Szám 5,11–31), egyedül a Második törvénykönyv kezeli egy másik személy ellen elkövetett súlyos károkozásként. Olvassuk el a vonatkozó rendelkezést (MTörv 22,22–27)!

Ha rajtakapnak valakit, hogy férjes asszonnyal hál, mindkettőjüknek meg kell halniuk: a férfinak is, aki az asszonnyal hált, meg az asszonynak is. Így takarítsd ki a gonoszságot Izráelből! Ha valaki a városban találkozik egy jegyben járó szűz leánnyal, és vele hál, vigyétek ki mindkettőjüket annak a városnak a kapujába, és kövezzétek őket halálra! A lányt azért, mert nem kiáltott a városban, a férfit pedig azért, mert erőszakot követett el a más asszonyán. Így takarítsd ki a gonoszságot a magad köréből! De ha a mezőn találkozik egy férfi egy jegyben járó lánnyal, és megragadja a férfi, és vele hál, akkor csak a férfinak kell meghalnia, aki vele hált. A lányt azonban ne bántsátok, mert a lánynak nincs halálos vétke. Olyan dolog ez, mint amikor valaki rátámad embertársára, és meggyilkolja azt. Hiszen a mezőn találkozott vele; ha kiáltott is a jegyben járó lány, nem volt, aki megszabadítsa.

Az erős felütés utáni versek megkülönböztetik a városi és a városon kívüli szexuális együttlétet. Első esetben a férfi és a nő is vétkes, számíthatnak a büntetésre. Feltételezik ugyanis, hogy a nő kiálthatott volna segítségért, amit ha valaki hall, tanúsíthatta volna ellenállását. Második esetben – az előző megfontolásokat figyelembe véve, emberektől távoli mezőn történt együttlét esetén – csak a férfi vétkes.

Jobb a nők számára?

Eckart Otto szerint a Második törvénykönyvben a házasságtörés kezelése – más, korabeli kultúrák törvénykezésétől eltérően – magasabb jogállást, önálló jogi státuszt biztosít a nők számára. Nem teszi lehetővé a férjek számára, hogy kényük-kedve szerint bánjanak a feleségükkel, ez pedig egyedülállóvá teszi a bibliai jogot az ókori Közel-Keleten.

A szöveg időbeli előállását is figyelembe vevő neves német kutató érvelése az első verssorra épít (MTörv 22,22a: „ha rajtakapnak valakit, hogy férjes asszonnyal hál, mindkettőjüknek meg kell halniuk”). Az állítja, hogy ez a félsor egy korábban létező családi joggyűjtemény részét alkotta, amit a Második törvénykönyv első kiadásába fel is vettek a szerkesztők. A rendelkezés eredeti formája csak akkor írta elő a halálbüntetést, ha mindkét résztvevőt „tetten érték” (in flagrante delicto) – függetlenül a nő hozzájárulásától és a férfi kényszerítésétől. Amikor azonban a Második törvénykönyv szerkesztői egy nagyobb munkába illesztették ezt a rendelkezést, akkor a 23–27. versek hozzáadásával aktualizálták azt, amely különbséget tesz az eljegyzett nő beleegyezése és elutasítása között. A szöveg bővítésével azonban a MTörv 22,22a is átalakult: egy merev követelményből olyan rendelkezés lett, amely a házasságtörő kapcsolatok csupán általános elvét mutatja. Az új törvény számol a nő szándékával is. Így a változtatások eredményeként új megközelítés állt elő, hogy a szexuális bűncselekményben, mennyiben vétkes a nő. Ez lehetővé tette számára, hogy férjétől függetlenül, önálló jogalany legyen, akinek a szándéka jogilag döntő.

Ezt a független jogi státuszt a nő csak tanúk által alátámasztott „rajtakapott” házasságtörés esetén kapja meg. Más esetekben a nőkre a válás, a háztartásból való elbocsátás várt. Az ékírásos törvényekben gyakorlatilag a házasságtörés minden esetében eldönthette felesége sorsát. A Második törvénykönyv rendelkezései két fontos szempontból is eltérnek az ékírásos törvényektől:

• amennyiben rajtakapták a házasságtörőket, a férjnek nem állt jogában felesége büntetéséről dönteni, arról a törvény már rendelkezett;
• más esetekben, bár a férjnek jogában állt meghatároznia felesége sorsát, nem szolgáltathatta ki őt halálra.

Eckart Otto szerint a bibliai törvény meghaladta az ékírásos törvénykezést azzal, hogy a nők jogállásának javításában óriási előrelépést tett.

Rosszabb a nők számára?

Érdekes módon Susanne Scholz éppen az ellenkezője mellett érvel, bár ő is úgy gondolja, hogy a bibliai rendelkezések különböznek az ékírásos társaiktól. Azt mondja, hogy a kötelező halálbüntetés viszont sokkal keményebb, mint az ékírásos rendelkezések, és ezt a keménységet a bibliai szerzők szélsőséges férfiközpontúságának tulajdonítja. Számára ezek a bibliai szövegek „félresiklott férfiközpontú ideológia eseteit” jelenítik meg.

A bibliai szöveg végső alakjára összpontosító német kutatónő kétféleképpen mutat rá erre a férfiközpontúságra:

• A MTörv 22 szexuális kapcsolatokra vonatkozó legtöbb törvényét a nemi erőszakról szóló törvényhozásként értelmezi. Szerinte a már idézett 22,22 verse nemi erőszakra vonatkozik, és nincs utalás a nő beleegyezésére. Elképzelhető, hogy fenyegetés vagy kényszer alatt állt, de egyezett bele, a törvény mégis a büntetésre összpontosít. Sőt, a büntetés az, amely elgondolkodtatja a kutatókat, hogy az asszony beleegyezett. Ha ugyanis – feltételezésük szerint – elutasította volna, a törvény szövege lehetővé tette volna a szabadon bocsátását és nem ítélte volna halálra. Scholz szerint a Második törvénykönyv szerzőit nem érdekeltek abban, hogy különbséget tegyenek, ki egyezett bele és ki nem. Úgy gondolja, hogy a büntetés egy férfiközpontú féltékenységen alapszik, amely a házasságon kívüli szexualitásért megbünteti a nőt, teljesen figyelmen kívül hagyva annak beleegyezését vagy elutasítását. Továbbá úgy gondolja, hogy a 23–27. versek nem teljes értékű házas nőre vonatkoznak.
• Ez a „férfiközpontú féltékenység” vezeti a Második törvénykönyv szerzőit arra, hogy kötelezőként szabják ki a halálbüntetést. Az ékírásos törvénygyűjtemények egyes rendelkezései lehetőséget adnak a férjnek, hogy enyhébb büntetést rójon ki feleségére (pl. Hammurabi törvényei 129; Középasszír törvények A 15). Scholz értelmezése szerint a bibliai jog nem ruházza fel ezzel a férjet.

Hágár elbocsátása, Gabriel Metsu, 1653-1654

Az ókori Közel-Kelethez hasonlóan?

Bruce Wells úgy gondolja, hogy a Második törvénykönyv hasonlóan kezeli a házasságtörés esetét, mint a legtöbb ókori közel-keleti törvénygyűjtemény: a legteljesebb mértékű büntetést alkalmazza. Az egyik középasszír rendelkezés például (A 13) halálbüntetést ír elő, bár a későbbi rendelkezések kisebb penitenciát szabnak ki. Olyan is előfordul, hogy a kisebb büntetések nem a törvénykönyvben, hanem más dokumentumokban találhatók. Így van ez a MTörv 22 fejezetével is: széleskörűen alkalmazza a legerősebb büntetést a házasságtörésre, ugyanakkor más bibliai szövegek lehetővé teszik a válást (például Jer 3,8; Óz 2,4–7; Péld 6,32–35). Az persze vita kérdése, hogy ezek a szövegek a jogfejlődés melyik szakaszát képviselik, vagy csak eltérő véleményt képviselnek. Ez azonban nem ellentmondásos.

Hasonló tendenciákat látunk más törvényeknél is. Hammurabi törvényei például a lopást és a gyilkosságot halállal büntetik és csupán néhány kivételt engednek ettől eltérni (6–7; 8). A hasonló korú bírósági feljegyzésekből azonban kiderül, hogy népszerű volt a pénzbüntetés is, és csak azokra várt halál, akik nem tudtak fizetni. Ugyanezt látjuk gyilkossági esetekben is. Egy Kr. e. 7. századból származó bírósági feljegyzés szerint (ADD 321) az elítélt gyilkos átadhatta húgát, és akkor nem fizetett az életével. Ha azonban ezt nem tette meg, akkor az áldozat sírjánál végezték ki.

Egy újbabiloni szöveg tettlegességről és testi sértésről értekezik. A bűncselekmény valamilyen támadásról szól, amelyben az elítélt bűnözőnek le kell vágnia a kezét, ha azonban 17 mína ezüstöt fizet, akkor elkerülheti a büntetéseket (ZA 3 224 2).

Ugyanez az alapelv érvényes a házasságtörésre is. Egy ősi babiloni szöveg arról számol be, hogy vita támad egy vőlegény és jövőbeli apósa között (ZA 82 204–205). A vőlegény le akarja mondani az esküvőt menyasszonya hűtlensége miatt. Követeli, hogy adják vissza a menyasszonya árát, ami jelen esetben egy ház. Az apa azt mondja, hogy ő megvásárolta ezt a házat, nem kapta. Mire a vőlegény azt mondja: „Nem fogom feleségül venni a lányod. Kötözd meg és dobd a folyóba!” A vőlegény válasza két választási lehetőségre utal: vagy megmenekül menyasszonyától és kártérítést fizet, vagy a halálbüntetést választja.

Az újbabiloni és perzsa időkben a házassági szerződésekbe beépítették, hogy ha házasságtörés lenne, akkor azért halál jár, de csak akkor, ha a menyasszony nem volt tehetős és kevés volt a hozománya. Miért kellene a halálbüntetést szerződésbe foglalni, mikor az törvénybe volt iktatva? Azért, mert önmagában nem volt kötelező büntetési forma, de az ilyen szerződések arra utalnak, hogy bizonyos házasságkötéskor kötelező tették.

Ismételten azt látjuk, hogy lehet a törvény a legteljesebb mértékben érvényre juttatni, de sokszor megoldották kisebb büntetéssel. A bibliai bizonyságok erről a megközelítésről árulkodnak.

A Második törvénykönyvnek rendkívül erőteljes a retorikája, szerzői a legszigorúbb szankciókat akarják látni. Olykor azonban még ez a törvény is engedékeny. A 19,15-ben két tanút igényel a bírósági tárgyalásokra, a 19,16–19-ben pedig elégnek tekint egyet is. A 22,13–21 rendelkezése is, amely házasság előtti viszonyról szól, értelmezhető úgy, hogy azt jelenti: megengedhetőbb lenne az előírtnál kevésbé szigorúbb büntetés.

A bibliai törvénykezésben az egyetlen szexuális bűncselekmény a házasságtörés (MTörv 22,22–27). A Második törvénykönyv jogi megközelítése nem tér el drámai módon az ókori közel-keleti megközelítésektől: általánosságban a törvény által megengedett legszigorúbb büntetését alkalmazza. Élesebb elméjű olvasók megértették volna, hogy az enyhébb büntetések is elfogadhatóak, mint ahogy a szomszédos társadalmakban is szokásban volt.

Mario Moore, Bírák 19-27 "A meggyalázott feleség", 2009

Forrás:

Bruce Wells: Sexual Crimes in the Laws of the Hebrew Bible, Near Eastern Archaeology 78 (2015/4) 294–300.

További tájékozódásul:

Bruce Wells: Jogi hagyományok értelmezése az ókori Izraelben, Studia Biblica Athanasiana 18 (2017) 17–50.

Eckart Otto: Hamis súlyok a bibliai igazságosság mérlegén? Különböző nézetek a nőkről a patriarchális hierarchiától a vallási egyenlőségig a Deuteronomium könyvében, Studia Biblica Athanasiana 19 (2018) 35–51. (A folyóirat számának címe: Női dimenziók)