Így szólt az Úr Mózeshez: „Mondd meg Áronnak és fiainak: Így áldjátok meg Izrael fiait, e szavakkal: Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr és szerezzen neked békességet!” (Számok könyve 6,24–26)
Az új esztendő elején programszerűen adjuk át egymásnak jókívánságainkat, s nem csak a családtagok, rokonok, barátok, hanem még az év során egymásnak teljességgel közömbös emberek is üdvözlik egymást, sikert, boldogságot kívánva. [...]
Valljuk be: mi fontosabbat találhatunk az élet számára, mindennapi dolgaink számára, közösségünk vagy világunk számára, mint az áldást? Isten áldása ugyanis nem egyszerű jókívánság, hanem teremtő erővel bír; s az Ószövetség lépten-nyomon aláhúzza ennek fontosságát. [...]
Az áldás szövegére maga Isten tanítja meg Mózest a pusztai vándorlás során. A teljes Szentírásban mindössze két olyan imádság van, amit közvetlenül Istentől kaptunk, amire ő tanított minket: az Ószövetségben az ároni áldás, az Újszövetségben pedig a Miatyánk. [...]
Áldjon meg téged az Úr – azaz tegye gyümölcsözővé életed minden eseményét. [...]
Végül: Fordítsa az Úr az ő arcát tereád. Az Ószövetségben sokszor olvassuk azt, hogy valaki az arcát egy másik személy felé fordítja. Ez mindig a jóindulat gesztusa, azt jelenti: fontos vagy nekem. Érdekes, hogy az egész Ószövetségben az ároni áldás az egyetlen olyan szöveg, ahol ezt a kifejezést Istenre alkalmazzák. És még inkább megdöbbentő, hogy az isteni jóindulatnak mi a végeredménye: adjon neked az Úr békességet.
Forrás: Xeravits Géza: Krisztus közöttünk...! Gondolatok a Szentírásról, L'Harmattan, Budapest, 2009, 111–118.
