Miközben Pál úton volt és közeledett Damaszkuszhoz, Krisztus „megragadta, magához vonta, meghódította, markába fogta” őt. Ez a pillanat osztja ketté életét: a keresztényeket üldözőből a kereszténység apostola lesz. Ettől a naptól kezdve, Krisztus halálának idejéhez közel, Pál a keresztény hit leglelkesebb misszionáriusává válik. Az evangélium, amelyet hirdet, azonban nem pusztán elmélet, hanem maga az életforma is: levelei ennek a szó és az élet szövetének tanúságai. Pál üzenetének megértéséhez és élete szövetének felfedezéséhez elengedhetetlen levelezésének tanulmányozása. Ezek nem csupán forma szerint írt levelek, hanem valódi írások, ahol a teológiai eszme mindig nyitott az etikai, lelkipásztori és egzisztenciális útmutatásokra. Gianfranco Ravasi „Káromló, üldöző és erőszakos voltam.” – Pál életrajza című új könyvében egy utazásra hív, amely a „kiváló apostol” személyes és gondolati világában felhívás arra, hogy leválasszuk Pált a hagiográfiai ábrázolásokról, és közelebb hozzuk őt szekularizált világunkhoz.
2021-ben bemutattuk Jézus evangéliumok szerinti életrajzát, amely elsőre egyszerűnek tűnhetett. Most egy sokkal nehezebb útra hívjuk az olvasót, amely kihívásokkal teli lesz, ahogy erre már az első keresztények is ráébredtek. Péter második levelének szerzője így fogalmaz (2Pét 3,15-16):
„Szeretett testvérünk, Pál, a neki adott bölcsesség szerint írt nektek minden levelében [...]. Ezekben vannak nehezen érthető részek, amelyeket a tudatlanok és bizonytalanok félremagyaráznak, akárcsak az egyéb Írásokat, saját vesztükre” .
Pál öröksége tizenhárom levélből áll, amely, mint látni fogjuk, esetenként csupán egyfajta visszhangként őrizte meg szavait. Ez az irodalmi korpusz lenyűgöző méretű, amit a statisztikai adatok is megerősítenek: összesen 32 303 görög szót tartalmaz (néhány eltéréstől eltekintve) az Újszövetség teljes 138 020 szavából. A négy evangélium együttesen 64 327 szót foglal magában. Pál leghosszabb levele, a Rómaiakhoz írt levél, 7094 szóból áll (összehasonlításképpen: Márk evangéliuma 11 229 szót tartalmaz), míg a legrövidebb, a Filemonhoz írt levél, mindössze 328 szóból. Az apostol írásainak hatalmas bibliográfiája különösen figyelemre méltó, ha figyelembe vesszük, hogy Pál az Apostolok cselekedeteiben (16-28. fejezet), Lukács másik művében is hangsúlyos szerepet kap. […]
Pál irodalmi és teológiai öröksége azonban hiányosan jutott el hozzánk. Maga az apostol is utal erre, amikor az első korintusi levélben egy korábbi, számunkra ismeretlen írásról beszél (5,9), illetve amikor második levelében egy szívszorító levélre emlékezik, amelyet „nagy szomorúsággal, szorongó szívvel és sok könnyel” írt a korintusiaknak (2,4). Az, aki vállalja velünk ezt az intellektuális utazást, tanúja lehet Pál útjának, amely a zsidó Jeruzsálemből indul, majd a Római Birodalom útjain, a Földközi-tenger hullámain keresztül vezet különböző városokba, végül Rómába, s talán Spanyolországba is. Egy nagyszabású, mélyen teológiai kalandra hívjuk az olvasót.
Pál kereszténysége kozmopolita, határokon átlépő, interkulturális, interetnikus, sőt, „interklasszista” és „interszexuális”. A keresztény hit rabszolgákat is befogad (1Kor 7,21-22), és „nincs többé zsidó vagy görög, nincs rabszolga vagy szabad, nincs férfi vagy nő, mert mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban’ (Gal 3,28). Római állampolgársága lehetőséget ad számára, hogy mondhatni, nemzetközi útlevéllel rendelkezzen; műveltsége, mint látni fogjuk, görög gyökerekre épül, ám így is eredeti. Érdekes módon idéz
- a harmadik században élt görög költő, Aratosz Jelenségek című művéből az Areopágoszon elmondott beszédében (ApCsel 17,28: „Mert az ő nemzetsége vagyunk”),
- a negyedik-harmadik századi Menandrosz Thaïs című művéből (1Kor 15,33: „A rossz társaságok megrontják a jó erkölcsöt”),
- illetve az ókori filozófus, Epimenidész egyik töredékéből (Tit 1,12: „A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak”).
Pál elhívása a damaszkuszi úton történt élmény által történt, de ez nem jelentette Izrael Istene megtagadását; zsidó gyökereit soha nem szakította el, amit az is bizonyít, hogy több mint 90 alkalommal idézi az Ószövetséget írásaiban. Ez a kettős, zsidó és keresztény identitás már a nevében is tükröződik. Ő Paulosz, a római polgári névvel rendelkező férfi, aki büszkén mondja: „Íme, én, Pál mondom nektek” (Gal 5,2). Neve 157 alkalommal fordul elő az Újszövetségben (ebből 127-szer az Apostolok cselekedeteinek 13-28. fejezetében), ugyanakkor Saul is (15 alkalommal), amely az első izraeli király, Saul nevéből ered (ApCsel 13,21).
Az életrajzi információk csupán utalásokat adnak, inkább célzások, mint konkrét adatok, amelyeket kutatók gyakran az első korintusi levél 7. fejezetére alapozva úgy értelmeznek, hogy Pál esetleg házas lehetett, majd egyedülálló, esetleg özvegy vagy elvált állapotú volt. Az érvelés a házasság és szüzesség kérdésére adott válaszaira támaszkodik: „A nem házasoknak és az özvegyeknek azt mondom: jó nekik, ha úgy maradnak, mint én; de ha nem tudnak uralkodni magukon, házasodjanak meg: jobb házasságban élni, mint égni” (7,8-9). […]
Életrajzának kronológiája hasonlóképp homályos. Írásai és az Apostolok cselekedetei alapján próbáljuk rekonstruálni életútját a damaszkuszi találkozástól kezdve (33-35 körül), három missziós útján át, majd korintusi, efezusi és római tartózkodásáig, valószínűleg 60-64 között. Ezt követően következik a vértanúság, amelyről külső források is tanúskodnak. A levelek időrendje is bizonytalan, ám valószínűleg az 50/51 és 57/58 közötti évekből származnak.
Egy széles, panorámás áttekintéssel kezdünk majd, amely Pál teljes levelezésében ágazik szét, ahol megmutatkozik az apostol szíve és teológiai önéletrajzának valódi lényege. Írásainak stílusa hol szigorú, hol pezsgő, tükrözi érzelmes természetét, Krisztushoz való bensőséges kötődését, ugyanakkor tiszta és kreatív elméjét is. Ez az átfogó összegzés egyfajta kihívásként is szolgál: olyan teológiai képzést nyújtani, amely nemcsak a hívőkhöz, hanem a nem hívőkhöz is szól, hangsúlyozva, hogy
Pál a nyugati kultúra egyik sarokköve, gyakran provokatív és ellenállást kiváltó alakja is.
E folyamat végén, amely egy folyón való utazáshoz hasonlítható, több kanyarulatnál is megállunk majd. Itt keressük meg azokat az önéletrajzi tanúságtételeket, amelyeket Pál a leveleiben elszórt, és amelyek új felfedezésekhez vezetnek. Emellett lehetőségünk lesz követni egy külön mellékágat is: ez az Apostolok cselekedeteinek egyfajta kiegészítő életrajza, egy olyan adatgazdag mű, amelyet csak lényegi összegzéssel tudunk bemutatni. Végül, amikor elérjük e szimbolikus folyó torkolatát, megnyílik előttünk a páli hagyomány tengerének látképe, amely az évszázadok során egyre szélesebbé vált.
Fordította: #BibliaKultura
Forrás:
További elmélyülésre:
