Lukács evangéliumának egyik epizódjában olvashatjuk a „városban élő bűnös nő” történetét, aki könnyeivel öntözte, hajával törölgette, csókolgatta és olajjal kente meg Jézus lábát (7,36–50). A történet felidézéséhez kattints ide.

A nő hajának stílusa és hosszúsága nem egyszerűen ízlés vagy helyi szokás kérdése volt. A hajviselet olykor szorosan kapcsolódott vallásos rítusokhoz, társadalmi csoportokhoz és kifejezhette az egyén életfelfogását. Nemcsak érzelmi és hangulati hatással volt viselőjére és szemlélőjére, de hordozhatott kulturális és politikai üzeneteket is.

Erotikus gesztus?

A modern értelmezők közül sokan úgy gondolják, hogy az elbeszélésben megjelenő nő prostituált volt, kibontott haja pedig kicsapongó életmódjára utal. Azt gondolják, hogy a gesztus „erotikus” és „felháborító”, nyilvánosság előtt pedig „félig-meddig meztelenkedésnek” számított a haj kibontása. Mások kételkednek abban, hogy utcanő lett volna, de rámutatnak, hogy a kibontott, leeresztett hajat az ókorban a szemérmetlenség vagy az erkölcstelenség jelének tekintették. Akárhogy is van, a kibontott haj a vendéglátónak lehetőséget adott a nő megítélésére és beskatulyázására. A modernek vélekedésére azonban Amaszeai Aszteriosz püspök (350–410) rácáfol: egyik prédikációjában a kibontott hajat nem a laza erkölcs, hanem a bűnbánat gesztusának látja, amit Jézus lába szárítgatásának előre nem látott szükségessége indokol.

A női haj társadalmi szimbolizmusa

Nincs olyan bizonyítékunk, ami arra utalna, hogy az első századi zsidók más jelentést tulajdonítottak volna a kibontott hajnak, mint a szélesebb társadalomban, ezért a Földközi tenger medencéjének társadalmai szabályait érdemes szemügyre vennünk, hiszen a Lukács-evangélium hallgatósága is hasonló társadalmi konvenciók mentén élt.

Ha a nő megnöveszti haját, díszére van,
mert haját fátyol gyanánt kapta.

Évszázadok során a jellegzetes női hajviselet a hosszú haj volt (vö. 1Kor 11,15), amit valamilyen módon (szalaggal, masnival, csattal, hajtűvel) összefogtak, hogy ne lógjon lazán.

Fésű és hosszú szalaggal befont haj maradványai Maszada erődítményéből.

Az ókorban a kibontott, leeresztett hajnak gyakran voltak szexuális felhangjai.

• Medusa gyönyörű haja elbűvöli Poszeidónt, aki megerőszakolja őt és kiszolgáltatja riválisa büntetésének. Jupiter lánya, Athéné Medusa hajfürtjeit kígyókká változtatja. Medusa vad, kibontott fürtjei gyönyörűek, szexuálisan csábítóak és veszélyesek – leginkább maga számára.
• Hermász Pásztorában a kibontott hajú nők a bűnöket szimbolizálják.

Akkor tizenkét szép formájú asszonyt hívott oda, fekete ruhába voltak öltözve, a válluk fedetlen, a hajuk pedig kibontottan: úgy tűnt nekem, mintha kegyetlen asszonyok lennének.

• Euripidész drámájában Phaidrát szétfeszíti a házasságtörés vágya: ahogy elkezd szenvedélyéről beszélni, arra kéri nővérét, hogy bontsa ki a haját.
• Lucius Apuleius a női hajat szexuális fétisnek tartja, és beszél a szerelem mesterségében jártas szolgálólányról, Fotisról, aki szeretkezés előjátékaként kibontja haját.

A nők kibontott hajának és a haj kibontásának azonban van más jelentése is.

Kharitónnak Khaireas és Kallirhoé című regényében Kallirhoé meglátogatja Aphrodité templomát, leborul az istennő lábai előtt és imádkozik hozzá. Ez illeszkedik a görög szokáshoz: a férfiak megállnak, a nők letérdelnek. Egy későbbi jelenetben visszatér a szentélybe, földre borul az istennő lábai előtt, kibontja haját és megcsókolja az istennő lábát. Ebben a helyzetben a lábakra irányuló szeretetteljes figyelem és a haj kibontása a hálás tisztelet jele.

Andania hellenisztikus misztériumvallásában is a női haj kibontása a vallásos áhítat megszokott része volt. Egy Kr. e. 92/91-re datált felirat elbeszéli a rítusok ünneplését: a női beavatottaknak nem szabad viselni

aranyat, rúzst vagy fehér sminket, hajszalagot, fonott hajat, és cipőt, amely bármi másból készült, mint az áldozatokból készült bőr.

Vagyis az istentiszteleten résztvevők tiszta és természetes állapotban lépnek be a rituáléba.

Hasonlóképpen Despoena istennő lükuriai templomába belépő nőktől is azt követelték, hogy ne kössék össze hajukat, a férfiak pedig ne fedjék be fejüket. Petronius (Kr. u. 27–66) a Satyriconban felidézi, hogy az anyák a legjobb ruháikban, mezítláb és kibontott hajjal mentek a hegyre Jupiterhez imádkozni. Egy Numa Pompiliusnak tulajdonított ősi törvény szerint (Kr. e. 716–673) ha egy ágyas megérinti Jupiter oltárát, akkor fel kell ajánlania neki egy bárányt és kibontott hajjal kell az istenséghez közelednie.

Képzőművészeti alkotásokban is lecsapódott Phrüné története, akinek szokása volt Poszeidón ünnepén levetkőzni, és sok ember szeme láttára megfürdeni a tengerben:

csak felsőruházatát vette le, kibontotta haját és belépett a tengerbe.

Ez a tett nyilvánvalóan az istenségnek történő önfelajánlás, de érzékeljük a szexuális felhangokat is.

A születés istennője, Juno Lucina tiszteletére rendezett Matronalia ünnepen csak nők vehettek részt: ki kellett oldozniuk a csomókat ruháikon, kibontott, leeresztett hajjal kellett ünnepelni, hogy ezzel biztosítsák a szülőcsatornát.

A hajadon görög és római lányok kiengedték hajukat, vagy csupán egy fejpántot viseltek. Héliodórosz Sorsüldözött szerelmesek című regényében a gyönyörű, fiatal Kharikleia hátig érő hosszú hajjal lovagol. A nimfák kibontják hajukat, ahogyan a lányok is egy idilli tengerparton, távol a társadalomtól. Ezekben a helyzetekben a kibontott haj a vadság, a természetesség, a társadalmi konvencióktól való szabadság szimbóluma.

Arisztophanész, athéni komédiaköltő a spártai hajadonokat ábrázolja kibontott hajjal, akárcsak a bacchánsnőket. Ovidius Daphné nimfa „törvénytelen hajtincseiről” beszél. A harcos nőket is kibontott hajjal ábrázolták, jelképezve vadságukat és erősségüket (talán a spártai férfiakhoz való hasonlóság miatt is). Apollón, aki szerelmével üldözte Daphnét, arról álmodik, hogy vad haját „elrendezik”, ami valószínűleg a vele kötött házasság szimbóluma.

A házasság megkövetelte a nőktől az addigi hajadon hajstílusuk váltását. A házas nők szalagokkal kötötték fel hajukat, ezzel jelezték, hogy szexuális elérhetetlenek, csak a férjeiké. Ennek megfelelően szégyenteljes viselkedésnek számított nyilvános helyen kibontott hajjal megjelenni – bizonyos körülményeket leszámítva.

A Tórában szereplő, féltékenység esetén bemutatott engesztelő áldozaton, az ún. keserűvíz-szertartásán a papnak az Úr színe elé kellett állítania a gyanúsított asszonyt, kibontani haját és tenyerébe tenni az emlékeztető áldozatot (Szám 5,18). A rituálé későbbi változata megtalálható a Misna Szóta traktátusában, amely nemcsak a haj kibontását követelte meg, hanem ruha mellig történő felszakítását is. A haj kibontása egyfajta megszégyenítésnek tekinthető.

Néhány görög szövegből úgy tűnik, hogy temetői látogatások esetén a férfiaknak kell befedni fejüket, a nők kibontott hajjal vannak. A temetkezési domborműveken is kibontott és zilált hajú nőket láthatunk. Xenophón Efezusi meséjében Anthia gyászában összeborzolja haját. Vergilius Aenászában a gyászoló nők kibontják hajukat. Szent Perpétua vértanúaktájában Perpétua megigazítja haját, miután egy bika lerohanta az arénában, mert úgy véli, hogy egy mártír nem gyászolhat dicsőségében.

A Traditio Apostolica egyházfegyelmi gyűjteményben a nők keresztelésénél előírják:

Ezek bontsák ki haju­kat, tegyék le arany és ezüst ékszereiket. Senki se ereszkedjék le a vízbe úgy, hogy bármi idegen dolog is van rajta.

Az egyik értelmezés szerint az ókori hiedelmek alapján a démonok az ékszerekben laktak. Hippolitusz kánonjai is megerősítik, hogy a nők kibontott hajjal keresztelkedtek meg. Van aki szerint a kibontott haj a tisztátalanságot jelképezte, amit rituálisan meg kell tisztítani. Andania misztériumvallásában is tilos volt a smink, az ékszerviselet, egyszerű öltözet kellett a beavatáshoz. Csak így léphettek be Despoina templomába.

Most akkor ki is a bűnös?

Az áttekintésből látszik, hogy nem feltétlen kell a kibontott hajban erkölcstelenséget látni, keresni, állhat mögötte gyász, imádság, hálaadás.

Az evangéliumi elbeszélésben a „bűnös” megjelölés egyébként utalhat arra, hogy hivatás- vagy alkalomszerűen bocsátotta áruba testét, vagy olyan valaki, aki pogányokkal áll pénzügyi kapcsolatban. Joachim Jeremias szerint azt is jelentheti, hogy éppen az illető nő férje űzött tisztességtelen ipart.

A szöveg nem írja pontosan körül, hogy mit takar a „bűnös” szó, vagy milyen gondolatokat szeretne bennünk kelteni a szerző, Simon, a vendéglátó házigazda gondolatainak szándékos „kihangosításával”. Mint ahogy később, a tékozló fiú történetében is az irigykedő idősebb testvér veti apja szemére, hogy öccse a vagyonát rossz nőkre pazarolta, holott erről nincs szó a történetben.

Lukács evangéliumában a „bűnös” szó először Péter meghívásánál fordul elő, ő vallja meg Jézusnak, hogy „bűnös férfi” (5,8). Itt is nehéz meghatározni a főapostol bűnösségnek természetét vagy társadalmi státuszhoz való kapcsolódását: Semmibe vette volna Péter a Tórát? Tisztességtelen kereskedő, gonosz ember, vagy egyenesen bűnöző lett volna? A szöveg nem köti Péter bűnösségét a szexualitáshoz, de a Lk 7,36–50 szakaszában az ókori és modern magyarázók a nő bűnösségét szinte mindig ahhoz kötik. Továbbá: a bűnös jelző nem maradt Péteren, míg ez a szenvedélyes nő máig magán viseli ezt a bélyeget. Sajnos vannak még példák az egyenlőtlen bánásmódra.

Forrás és további tájékozódásul:

Charles H. Cosgrove: A Woman’s Unbound Hair in the Greco-Roman World, with Special Reference to the Story of the „Sinful Women” in Luke 7:36–50, Journal of Biblical Literature 124 (2005/4) 675–692.

Susan Niditch: „My Brother Esau is a Hairy Man”. Hair and Identity in Ancient Israel, Oxford University Press, New York, 2008.

Marvin R. Wilson – Seth M. Rodriquez: Hair, in Edwin M. Yamauchi – Marvin R. Wilson (eds.): Dictionary of Daily Life in Biblical & Post-Biblical Antiquity, Hendrickson, Peabody, 2017, 765–778.