#BibliaKultúra

Szöveg mögött - Kövek alatt

A sztoicizmus és a korai kereszténység
Beszélgetés Joseph Dodson professzorral

joseph-dodson-1024x768.jpg

Hogy viszonyult a kereszténység korának legfontosabb filozófiai irányzatához? Reflektorfényben két hagyomány, valamint két képviselője: Seneca és Pál apostol. Beszélgetés Joseph Dodson biblikus professzorral.

Biblikus tanulmányokból szerezte alapképzését, mára pedig egyetemi docens. Beszélne erről az útról? Hogyan döntött úgy, hogy a bibliatudományt egész életen át tartó tevékenységévé teszi?

Egyetemista hallgatóként lenyűgözött Jézus, Szókratész, Platón és Pál. Tudtam, hogy rátaláltam az utamra, amikor arról tanultam, hogy az Újszövetség Pált új Szókratészként mutatja be az Apostolok cselekedetei 17. fejezetében. Itt az Apostol beszédet tartott az Areopáguszon és még néhány filozófust is meggyőzött arról, hogy legyenek Krisztus követői. Az Aberdeeni és a Tübingeni Egyetemen végzett posztgraduális munkám közelebb segített célomhoz, amikor a Második Szentély judaizmusa, a korai kereszténység és a görög-római filozófia összefonódására összpontosítottam.

Minél többet tanulmányoztam ezen szakterületek egyikét, annál több fényt derített a másik szakterületre, úgyhogy több, mint egy évtizednyi kutatás után is ugyanolyan lelkesen foglalkozom ezzel az összefonódással, mint amikor először elkezdtem. Mivel egy keresztény szabadművészeti egyetemen vagyok tanár, folyamatosan használom a sztoikus irodalmat az Újszövetséggel való összehasonlításhoz, hogy segítsek a hallgatóknak felfedezni a kettő közötti konvergencia és divergencia területeit, hogy ezzel is jobban megértsék saját keresztény hagyományaikat és egyre jobban értékeljék a kereszténységet körülvevő filozófiai hátteret.

Mikor találkozott először a sztoicizmussal? Része volt az akadémiai munkájának? Mi volt az első benyomása?

Az alkalmi vagy futó idézetektől eltekintve a doktori munkám során találkoztam először a sztoicizmussal. Párhuzamokat kerestem a Bölcsesség könyvének egyik szakaszához. (Salamon bölcsességének könyve egy Alexandriában írt zsidó könyv, amelyre a sztoicizmus jelentős hatást gyakorolt.) A kereszthivatkozás, amely érdekelt, Seneca De ira (A haragról) című munkájából származott. Elmentem a Queen Mother’s Librarybe, felmentem a lépcsőkön, megtaláltam a folyosót és kibányásztam a piros kötetet a könyvkupacból. Felcsapva a könyvet a megfelelő szakasznál, a célom egyszerűen az volt, hogy megvizsgáljam az adott párhuzamot és továbbmenjek a következőre. De Seneca munkája megigézett, főleg az, hogy mennyi gondolatáról tűnt úgy, hogy visszhangozza Pál leveleinek néhány, a testi szenvedélyek leküzdésével kapcsolatos elképzelését. Az egész napot azzal töltöttem – amennyire csak belefért –, hogy mohón faljam a Sztoikus esszéit és leveleit. Amikor a könyvtáros záráskor kitessékelt az ajtón, rájöttem, hogy végre megtaláltam a helyem: Seneca és Pál összehasonlítását.

pal_seneca.jpg

Számos tudományos kötetet, folyóiratban közzé tett cikket és esszét jelentetett meg, mint a Pál és Seneca dialógusban”, aztán A férfiak hanyatlása és a nők vágya Seneca 95. levelében és Pál rómaikhoz írt levelében”, majd A halál és a mennyei felemelkedés Pál apokaliptikus gondolkodásában és a sztoikusoknál”. Beszélne bővebben Pál és Seneca kapcsolatáról és arról, hogy miért vizsgálta ezt alaposabban?

A kutatók évszázadok óta fontosnak tartják Pál fogalmainak összehasonlítását a sztoikus gondolkodással általában és különösképpen Seneca írásaival. (Ennek áttekintésére lásd Harry M. Hine ragyogó tanulmányát “Seneca és Pál: Az első kétezer év”.) Ez a vonzerő nem meglepő, ha figyelembe vesszük Seneca filozófiájának feltűnő hasonlóságait Pál teológiájával. Úgy vélem, hogy az első évszázadban egyetlen más keresztény író gondolatai sem hasonlítanak annyira Pál gondolataira, mint Senecáé.

Például a jó életről szóló írásban (De vita beata) és a galatákhoz írt levélben Seneca és Pál is használja a botrányos kereszt képét, hogy válaszoljanak becsmérlőiknek, valamint becsmérlőik testi szenvedélyeikkel kapcsolatban. Az első két évszázadban egyedül ők azok az írók, akik úgy tekintenek magukra, mint akiket (metaforikusan) keresztre feszítettek. Egy megdöbbentő szakaszban mindketten úgy mutatják be magukat, hogy más híres emberekkel együtt keresztre vannak feszítve: egyrészt Zénónnal és a filozófia nagy alakjaival, másrészt Krisztussal és hívő társaikkal. De míg Seneca a kereszt képét arra használja, hogy elismerje erkölcsi vereségét jelenlegi helyzetében, Pál arra használja, hogy kijelentse Krisztus győzelmét a bűn felett a korábbi élethelyzetében. A keresztre feszítés metaforájának használata rámutat Pál magabiztosságára a test feletti aratott győzelmet illetően, míg Seneca józan vágyára az erkölcsi előrehaladás tekintetében.

Egy másik példa az emberiség hanyatlására vonatkozik Seneca 95. levélben és Pálnak a rómaikhoz írt levél első fejezetében. A társadalom állapotának ismertetésében Seneca és Pál is kiemeli a válságot, amikor rámutat a nők „természetellenes” szexuális cselekedeteire, majd később mindketten a férfiak homoszexuális tevékenységei ellen beszélnek (valószínűleg az orgiákra, a pederasztiára és a prostitúcióra gondolnak). Ami meglepő, hogy érveik alátámasztására mindketten megemlítik a „perverz” tevékenységet. Mindketten kritikával illették saját hagyományaik alapelveinek és törvényeinek hatalmát. Úgy gondolták, hogy a sztoikus előírások elégtelenek, hogy megszabaduljanak a romlás mételyétől, és a zsidó törvény is hasztalan segítség az Isten igazságosságának elnyeréséhez.

lead2.jpg

Emellett Seneca és Pál az emberiség bűnbeesésével kapcsolatos történeteikben azt állítják, hogy a nők „természetellenes” szexuális cselekedeteire akkor került sor, amikor a férfiak maguk mögött hagyták az isteni tervet. Pontosabban: Seneca szerint a nők „természetellenes” cselekedetei annak következményei, hogy a férfiak átlépték a természetet. Pál apostol pedig a nők szexuális perverzióját a férfiak bálványimádása következményének tulajdonítja. Ugyanakkor mindkét szerző úgy véli, hogy az elkövetők megkapták jogosan megérdemelt büntetésüket. A „rendellenes” cselekedetekkel kapcsolatban Seneca kiböki: „Az istenek és az istennők is kárhoztatják őket!” A Sztoikus úgy ítéli meg, hogy az általuk okozott betegségek már igazolják a természet igazságosságát. Összehasonlításképpen: Pál azt állítja, hogy a „deviánsok” Isten haragja alatt álltak és saját személyükben nyerték el a bűneiknek megfelelő büntetés: magát a bűnt. (Ez hasonló Seneca gondolatmenetéhez: „A bűn első és legrosszabb büntetése a bűn elkövetése.”) Folytathatnám a sort, de ez már több, mint amit olvasóik tudni akarnak.

Vannak olyan bibliai versek vagy keresztény gyakorlatok, amelyek szép átfedésben vannak a sztoicizmussal?

Számos bibliai vers átfedésben van a sztoicizmussal – legalább is a felszínen. Lehet, hogy nem ez a legjobb példa, de elsőként ez jut eszembe. Pál a filippiekhez intézett levelében írja (Fil 4,12):

Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt.

A kontextustól eltekintve ez a rész sztoikus hatást tükrözhet. Összehasonlításképpen Seneca például így ír: „A hozzáállást kell megvizsgálni [nem pedig a körülményt]: meg kell vizsgálnunk, vajon a gazdag ember lehet-e megelégedett, ha elszegényedik, és vajon a szegény ember lehet-e megelégedett, ha meggazdagszik.”

Számos különbség van a sztoicizmus és a kereszténység között, a túlvilági hittől Krisztusig, a logosz megtestesüléséig. De mit mondana a kettő közötti hasonlóság legfontosabb pontjairól? Melyek az átfedés legfőbb pontjai?

Igaza van: sok különbség van a sztoikus filozófia és a keresztény teológia között. Úgy gondolom, hogy a legtöbb sztoikust zavarba ejtette az a keresztény meggyőződés, hogy Izrael istene, a világmindenség teremtője betört a történelembe azáltal, hogy egyetlen fiát – egy hajléktalan, első századi rabbit – keresztre feszítettek az emberiség bűnének kiengesztelésére azért, hogy megmeneküljenek a jelenlegi gonosz világkorszaktól. Úgy tűnik, hogy a filozófusok Pál napjaiban is zavarban voltak. Innen értelmezhetők Pál korintusiakhoz intézett szavai (1Kor 1,20–24):

Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége.

Ilyen nyilvánvaló „bolondság” és drasztikus különbségek mellett is meglepő, hogy mennyi ponton van egybehangzás a két hagyomány között. Ez elengedő ahhoz, hogy inspirálja a kutatókat a témával kapcsolatos kötetek megjelentetésére (arról nem is beszélve, hogy született egy legenda arról, hogy Pál és Seneca leveleztek egymással).

galatiansetc.png

Ami a legfontosabb hasonlóságokat illeti, amelyek valószínűleg a legtöbb ember eszébe jutnak (és helyesen!):

  • a nehézségekben való kitartás,
  • az isteni gondviselésbe vetett bizalom,
  • és a tesi szenvedélyektől való szabadulás.

Az alábbiakhoz pedig fűzök néhány megjegyzést:

  • az elégedettség fontossága,
  • a kölcsönös szeretetre 
  • és mások utánzására (követésére) való felhívás.

Az előző kérdésre adott páli idézetből látszik, hogy a kereszténységben prioritást élvez az elégedettség. Ezzel egybevág, amit Jézus mond a Máté-evangélium 6. fejezetében (Mt 6,25.32–34):

Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? […] Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.

Hasonlóképpen inti a keresztényeket a Zsidókhoz írt levél szerzője:

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.

Ez az elgondolás összhangban áll azzal, amit a sztoikusok a megelégedettségről tanítottak. Seneca például azt állítja, hogy az emberekkel az a probléma, hogy lelkük a kapzsiság rabszolgáivá vált. Következésképpen „elégedetlenek azokkal a jó dolgokkal, amiket Isten, mindnyájunk Atyja közvetlenül a kezükbe adott”. Ezért a Sztoikus bátorítja olvasóit: „tükrözzék, hogy a lelket leszámítva semmi sem csodálatra méltó, mert a léleknek, ha nagy, akkor a semmi is nagy”. Seneca a lélekről mondja: „Isten közel van hozzád, veled van, benned van. Arra gondolok, Luciliusom, hogy egy szent lélek lakik bennünk.” Láthatja: mindkét hagyomány arra buzdítja követőit, hogy Isten gondviselése és jelenléte alapján legyenek elégedettek.

A kölcsönös szeretet fontossága szintén közös téma. A keresztény ember számára a Szentírás minden törvénye egyetlen parancsban összefoglalható: „Szeresd felebarátodat, mint önmagad!” Jézus szerint arról ismerik meg az emberek, hogy tanítványai, ha szeretettel vannak egymás iránt. Ez megegyezik azzal, amit Seneca írt leveleiben. A sztoikusok szerint az emberek természet szerint arra születtek, hogy minden embert szeressenek. Az emberek „egy nagy test részeként” léteznek, olyan boltívet alkotó kövek, amelyek a közös támogatás nélkül összeomlásra vannak ítélve. Ezért „senki sem élhet boldogan, aki csak magát veszi figyelembe… úgy kell a barátodért élned, mintha magadnak élnél”.

Mindkét hagyomány egyik utolsó fontos témája, amelyet itt megemlítik az utánzás (követés). Az Újszövetségben a hívőket Isten, Krisztus és vezetőik utánzására hívja fel (főleg azzal kapcsolatban, hogy tartsanak ki a nehézségek közepette). Például Pál azt írja egy helyen: „Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak” (1Kor 11,1), és máshol: „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei” (Ef 5,1).

Természetesen az utánzás (követés) a sztoicizmus egyik fő témája. Seneca számára az Isten tiszteletének legmegfelelőbb módja az utánzása. A Sztoikus szerint „a legtöbb vétek elenyészik, ha tanú áll a vétekre csábulók mellett”, nekünk pedig olyan embert kell magunk elé állítanunk, aki jobbá tehet bennünket, és „nemcsak jelenlétével jobbít, hanem akkor is, ha rágondolnak”. Seneca bátorítja az olvasót:

Válaszd ki azt, akinek élete, nyilatkozatai s lelkét kifejező arca megtetszettek neked: őt idézd fel magad előtt mindig, akár mint őrzőt, akár mint példát. Igen, szükség van valakire, aki után erkölcseink igazodhatnak: csak zsinórmértékkel igazíthatod ki a görbét.

A Sztoikus szerint, ha egy követésre érdemes embert követünk, akkor a mi életünk is követésre méltóvá válik.

Úgy gondolja, hogy a kettő összeegyeztethető? Lehet valaki mindkettő: sztoikus és keresztény is egyszerre?

Ez egy örök kérdés, a válasz pedig attól függ, hogy kit kérdez. C. Kavin Rowe professzor, a Duke Egyetemről legújabb, Egy igaz élet: A sztoikusok és a korai keresztények, mint rivális hagyományok című könyvében határozottan azt válaszolja, hogy nem. Nem Rowe az első keresztény, aki így válaszolt. Már az apologéta Tertullianus és egyes keresztények sem találtak egyezést a Csarnok és az Egyház között.

A „sztoikus” szó a görög Στοά = sztoa = „(oszlop)csarnok”, „terasz” szóból ered, mivel az előadásokat és összejöveteleket az athéni piactér előcsarnokaiban (Sztoa Poikilé) tartották.

Valójában Tertullianus csak azokat szólta le, akik próbálkoztak. Így kiáltott fel: „El mindenféle próbálkozástól, hogy egy sztoikus foltokkal tarkított kereszténységet csináljunk!”

Ezek a más („foltokkal tarkított”) keresztények azonban minden igazságot Isten igazságának tekintettek, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy a bölcsesség más hagyományokban is megtalálható. Alexandriai Kelemen szerint például ahogyan az eső az égből a földre hull, úgy általánosságban a filozófiával együtt a bölcsesség is Isten által jutott az emberekhez. E korai hívők szerint azonban a keresztény tanítás az a filozófia, amely szintetizálta és rendszerezte azt, ami a többi hagyományban elszórva jelen volt. A többi hagyományból ezt azonban csak részben birtokolták, míg a keresztények úgy tekintettek magukra, hogy a teljességet bírják: maga az isteni Logosz, ahogy az előbb is említette, Jézus Krisztusban testesült meg. Órigenész pedig olyan messzire ment, hogy görög-római filozófia illeszkedő részeit előkészítő tanulmányokként rendelte el az ifjú keresztényeknek.

Ez utóbbi koncepció hasonlít Seneca elképzelésére, miszerint a bölcsesség felfedezhető minden filozófiai iskolában (még a sztoikusok rivális ellenfeleinél, az epikureánusoknál is!). Seneca azt állítja, hogy minden bölcsesség mindenki bölcsessége, ezért forrástól függetlenül személyes igényt támaszt minden nemes mondásra vagy szívbe markoló gondolatra. Még azzal is tréfálkozik, hogy szokása szerint az ellenség vonalai mögé megy elcsenni valamit és táborukból visszahozni az ellopott zsákmányt. Mindazonáltal Seneca más filozófiai hagyományok írásait csak gyenge harmatnak tekinti a sztoikus filozófiához képest: az előbbiek csak szivárogtatják az igazságot, míg a sztoikusok egyenesen kiöntik. Más iskolák csak „kirakati portékát” kínálnak, így, ha a vásárlók belépnek a boltba, csak a mintát találják az ablakban.

Ami engem illet, hiszem, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet, és hogy a kereszténység határozottan többet kínál, mint „kirakat áruk”. De Alexandriai Kelemen és Seneca vonalait követve azt gondolom, hogy a bölcsesség más hagyományokban is fellelhető. Bevallom, kételkedem abban, hogy valaki sztoikus és keresztény is lehet egyszerre, ha az alapvető vallási meggyőződéseket komolyan vesszük. (Valójában, ha ezeket komolyan vesszük, akkor valószínűleg megpróbáljuk meggyőzni a többieket, hogy kötelezzék el magukat életmódunk és hagyományaink mellett, csakúgy, ahogyan Pál tett az Areopaguszon.) Ugyanakkor bizalommal mondhatom, hogy amit a sztoicizmusban találtam, azt Isten arra használta, hogy jobb keresztény legyek.

Van kedvenc sztoikus gyakorlata vagy idézete? És mi lenne az az egy vagy két bibliai idézet, ami minden nap eszébe jut?

Mivel a megelégedettséggel küzdök, a negatív vizualizáció sztoikus gyakorlata az egyik kedvencem, amely segítségemre van az elégedetlenség elleni küzdelemben. Ennek a gyakorlatnak az egyik részeként elképzelem a legrosszabb esetet és számítok rá, így vagy kellemesen meglepődöm az eredményen, vagy mentális felkészülten ér. (Őszintén: sport rajongóként ez segít nekem megbirkózni a helyzettel!) Néhány kapcsolódó idézet: „Az elég soha nem túl kevés”, és „Meglehet, hogy bár nincs meg mindened, amire vágytál, valószínűleg sokkal többed van, mint amit megérdemelsz.”

A Bibliából az egyik kedvenc részem, amin sokat tűnődöm a rómaikhoz írt levél 6. fejezetében olvasható:

Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban. Ne uralkodjék tehát halandó testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak. Ne adjátok át tagjaitokat a bűnnek a gonoszság eszközeként, hanem mint a halálból életre keltek, adjátok magatokat Isten szolgálatára, tagjaitokat meg az igazság eszközéül szenteljétek az Istennek. A bűn ugyanis többé nem uralkodik rajtatok, mert nem a törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben.

Milyen munkáid vannak azok számára, akik érdeklődnek és többet szeretnének olvasni a kereszténység és a sztoicizmus, illetve Pál és Seneca kapcsolatáról?

Köszönöm a kérdést. Ezek kissé tudományos munkák, de itt egy lista a témában szereplő néhány munkámról:

  • “The Transcendence of Death and Heavenly Ascent in the Apocalyptic Paul and the Stoics” in Paul and the Apocalyptic Imagination. Edited by Ben C. Blackwell, John K. Goodrich, and Jason Maston (Minneapolis: Fortress Press, 2016).
  • Paul and Seneca in Dialogue. Edited with David E. Briones. (Ancient Philosophy and Religion 2; Leiden: Brill, 2017).
  • “The Fall of Men and the Lust of Women in Seneca’s Epistle 95 and Paul’s Letter to the Romans,” Novum Testamentum 59.4 (2017), 355–365.
  • “Elements of Apocalyptic Eschatology in Seneca and Paul” in Paul and the Greco-Roman Philosophical Tradition. Co-edited with Andrew Pitts. LSNTS (London: Continuum, 2017), 33–54.
  • “New Friends and Old Rivals: The Letters of Seneca and the Epistle of Diognetus” Perspectives in Religious Studies (megjelenés előtt).
  • “Ethical Exhortations in the Letter to the Hebrews and the Writings of Seneca” in Studies in Hebrews. Edited by David Moffitt and Eric Mason (WUNT II: Tübingen: Mohr Siebeck, megjelenés előtt).

Nagyra értékelem a lehetőséget, hogy ezt megoszthattam. Köszönöm a lehetőséget. Remélem, hogy az interjú informatív és bátorító lesz a Daily Stoic közönsége számára.

ruins-forum-rome.jpg

Forrás:

https://dailystoic.com/

Fordította: #BibliaKultúra

További tájékozódásul:

Claus Berger – Carsten Colpe: Vallástörténeti szöveggyűjtemény az Újszövetséghez, JATEPress, Szeged, 2018.

Everett Ferguson: A kereszténység bölcsője, Osiris, Budapest, 1999. (Főleg a 297–312. oldalakon.)

Joseph R. Dodson – David E. Briones (eds.): Paul and Seneca in Dialogue, Brill, Leiden – Boston, 2017.

Paul Sampley: Paul in the Greco-Roman World. A Handbook, Trinity Press International, Harrisburg – London – New York, 2003.

A bejegyzés trackback címe:

https://bibliakultura.blog.hu/api/trackback/id/tr4215352558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

#BibliaKultúra

#BibliaKultúra blogunk szakmai igényességű topikjaival értékes, ismeretbővítő tartalmakat közöl a bibliatudomány tárgyköréből. Rápillantunk arra a világra, amely látta megszületni a Bibliát - tabuk nélkül, közérthetően, a „lifelong learning” jegyében.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék