#BibliaKultúra

Kedem: Nagy örömömre szolgál, hogy ma Joshua Berman professzort látjuk vendégül a Bar-Ilan Egyetemről, akivel a Created Equal: How the Bible Broke with Ancient Political Thought [Egyenlőnek teremtve: Hogyan szakított a Biblia az ókori politikai gondolkodással?] című, az Oxford University Press gondozásában megjelent könyvét fogjuk átbeszélni.

Professzor úr! Szinte közhely, hogy a demokrácia bölcsője Görögország. Ön viszont a könyvében más megközelítést alkalmaz, és azt állítja, hogy a Biblia az, ahol a demokrácia elkezdődött.

Joshua Berman: Igen. Tudja, megszoktuk, hogy a Bibliára vallási dokumentumként tekintünk, ami arról szól, hogyan viszonyuljunk Istenhez. De valójában az ókorban nem létezett olyan, hogy pusztán vallás, „én és Isten”. Az, ahogyan az emberek Istenhez viszonyultak, összefonódott azzal, ahogyan a társadalom minden aspektusához viszonyultak. Tehát amikor a Biblia, a Pentateuchus, amit mi Tórának hívunk, Izrael kapcsolatáról beszél a Mindenhatóval, a társadalmi élet minden aspektusát meg kellett vitatnia. Ezért Mózes öt könyvében nem kevesebbet találunk, mint az egyenlőség eszméjének szülőhelyét.

Ez a dokumentum egyszerre politikai és vallási természetű.

Hadd magyarázzam el, mire gondolok, mert ez nem egy intuitív lépés a számunkra. Ahogy Ön is rámutatott, általában Athénra, az ókori Görögországra gondolunk a demokrácia szülőhelyeként, és van ebben némi igazság. Az athéni lakosság felső 10%-a élvezte a demokráciát a klasszikus korban, de a fennmaradó 90% szolga és rabszolga volt, és egyáltalán nem részesült a demokráciában. Ha meg akarjuk találni a történelem legelső helyét, ahol dokumentumot találunk, amelyben megfogalmazódik az az elképzelés, hogy csökkentenünk, gyengítenünk kell a hierarchiát és a rétegződést, és új hangsúlyt kell fektetnünk a közrendű emberre, a népre, az nem Athénban van, hanem a Tórában, Mózes öt könyvében.

Kedem: A kivonulás, ha a zsidó nép egyik legnagyobb mítoszáról beszélek, a kivonulás valójában egy nagyon furcsa történet. Azt állítja, hogy mindannyian a rabszolgaságból származunk, és mindannyian, mint nemzet, kivétel nélkül, minden kivétel nélkül, nincs különleges csoport, mindannyian rabszolgák voltunk Egyiptomban.

Joshua Berman: Így van. Azt láthatjuk, azt képviselem, hogy a Tóra a hierarchia és a rétegződés gyengítésének tézisét hirdeti, számos különböző aspektust foglal magában.

Az első, és talán a legfontosabb, a teológiai. A kivonulás történetének van egy politikai aspektusa is, amennyiben alapvetően azt állítja: minden izraelita ugyanabból az alacsony sorból indul, mindannyian rabszolgák voltunk. Ezért senki sem állíthatja Izraelben, hogy „Ó, nekem kell királynak lennem, mert egy kiválasztott vagy különleges családból származom.” Legalábbis kezdetben. Később Sámuel könyvében persze ott van Dávid házának kiválasztása. De a Tóra idejében ez még nincs meg.

Említette a kivonulást, de a Sínai-hegyi kinyilatkoztatásban is láthatunk politikai aspektust. Az a gondolat, hogy a Mindenható egy egész népnek kinyilatkoztatja magát, beszél hozzájuk, és törvényeket ad nekik az életükről, példátlan volt bárhol máshol. Az összes többi kultúrában, amennyiben létezik prófécia, az mindig Isten és a király között van. Az isteneket soha nem érdekelte a köznép.

Kedem: Az ókori világban az uralkodók, a királyok, szakrális személyek voltak. Például, ha visszamegyünk az ókori Egyiptomba, a fáraó felelt az istenek és a föld, az emberek közötti rendért, és a létezése tette lehetővé, hogy ez a rendszer működjön. A fáraó hiánya káoszt hozott volna.

Joshua Berman: Mielőtt rátérnénk a királyok Sámuel és Királyok könyvében szereplő leírására, érdemes megvizsgálni, hogyan viszonyul a Tóra, különösen a Deuteronomium könyve (Második Törvénykönyv), a királyhoz és a királysághoz. Ez fényévekre van mindattól, ami akkoriban ismert volt. Ahogy már említettük, Egyiptomban a király mindent jelentett. Az egyiptomi templomokban mindenhol a királyok képei láthatók, akik háborúznak az istenek nevében, áldozatokat mutatnak be nekik.

A Tórában azonban a királyi hatalom jelképei egyenként eltűnnek.

Más kultúrákban a királyok hatalmas harcosok voltak. A Tóra szerint Izrael csak akkor kérhet királyt, ha már belépett az Ígéret Földjére, miután meghódította azt. Nem akarjuk, hogy a király legyen Izrael meghódítója, és így a nemzet atyja. Ahogy említettem, másutt a királyok a kultusz és a templomok központjai voltak, különösen Egyiptomban, ahol minden dekoráció a királyról szólt. A Tórában a királynak nincs szerepe a kultuszban.

Tudjuk, hogy Hammurapi törvénykönyvében Hammurapi azt állítja, hogy az istenek bölcsességet adtak neki, és megparancsolták, hogy írjon törvényeket a népnek. A Tórában a király egyáltalán nem ír törvényeket. Felolvassák neki a törvényeket, le kell írnia a Tóra törvényeit, és folyamatosan ismételgetnie kell azokat. A törvények hatálya alá tartozik, ami másutt nem létezett. A Deuteronomium könyvében a királynak nem lehet túl sok lova, felesége, aranya és ezüstje. Az a gondolat, hogy a királyságra korlátozások vonatkoznak, sehol máshol nem létezik.

A Tóra, különösen a Deuteronomium könyve, a politikai hatalomhoz való viszonyát egy illusztráció segítségével érthetjük meg. Gondoljunk a brit parlamentre! Mindannyian tudjuk, hogy két házból áll: a Lordok Házából és a Közrendűek Házából (Képviselőház). Ez nem egészen ugyanaz, mint az Egyesült Államokban, ahol Szenátus és Képviselőház van. A parlamentnek két kamarája van, de mi ez a Lordok háza és Közrendűek háza? Az elképzelés a rendszer mögött, amikor a 15. században kitalálták, a következő volt: van egy előre létező hierarchia a kultúránkban, vannak lordok és vannak közrendűek. Ha a törvényhozó hatalmat a lordoknak adjuk, akkor rabszolgává teszik az egész népet. Ha a törvényhozó hatalmat a közrendűeknek adjuk, akkor elözönlik a feudális birtokokat, és ellopják az összes pénzt a lordoktól. Mivel már létezik ez a két csoport, adjunk egy kis hatalmat mindkettőnek, így egyensúlyozzák egymást, és így minden működni fog.

Ez az illusztráció rendkívül fontos, mert egy olyan példát látunk, amely teljesen idegen, különösen az amerikaiak szemében. A politikai hivatal már a kezdetektől fogva egy adott kaszthoz, társadalmi csoporthoz, családhoz van rendelve. Valójában így volt ez az egész világon, egészen Rómától és Görögországtól kezdve. Minden politikai hivatal definíció szerint csak egy bizonyos kaszt, család, társadalmi csoport számára volt nyitva. Az az elképzelés, hogy a politikai hivatal elméletileg bárki számára nyitva álljon, hogy elméletileg bárki jogosult legyen rá, valójában csak az amerikai alkotmánnyal kezdődik, és eredetileg még a Szenátus sem volt az.

A világtörténelemben egyetlen precedens van arra, hogy a politikai hivatalt mindenki számára megnyissák, és ez a precedens, még az amerikai alkotmány előtt, a Tórában, a Deuteronomium könyvében található. A Deuteronomium könyve azt mondja: „Testvéreid közül válassz magadnak királyt!” (MTörv 17,15) Ez még azelőtt van, hogy a dávidi vonal megválasztásáról olvasnánk Sámuel könyvében. A Deuteronomium szerint elméletileg úgy tűnik, bárki lehet király, vagy pontosabban bármely férfi. De bármely férfi még mindig elég sok. Nincs senki, akinek automatikusan odaadják. Ez egy figyelemre méltó forradalom a politikai hivatalról való gondolkodásban.

Kedem: A professzor úr helyesen állapította meg, hogy a Tóra szerint Izrael népe egyenlő, hiszen mindannyian rabszolgák leszármazottai. Ugyanakkor létezik egy különleges csoport, a papság, amelynek tagjai közé nem kerülhet be akárki.

Joshua Berman: Ez egy jó példa arra, hogy a Tóra miként kezdi csökkenteni a hierarchiát, de nem szünteti meg teljesen. A papság kiváló példa arra, hogy megértsük, mit tesz a Tóra a papsággal. Hasonlítsuk össze ezt azzal, ami az ókori Közel-Keleten történt.

Ha egy fiatalember azt mondta volna, hogy pap szeretne lenni, és megvizsgálta volna, hogy mit kapnak a papok a különböző kultúrákban, akkor az utolsó hely, ahol pap akarna lenni, Izrael lett volna a Tóra törvényei szerint.

Másutt a papok templomokban dolgoztak, amelyekbe a gazdasági termelés nagy része áramlott, így ezek a templomok hatalmas bankokhoz hasonlítottak, a papok pedig rendkívül gazdagok voltak.

A Tóra azt mondja, hogy szükség van hivatalnokokra, akik a kultuszban, a templomban dolgoznak, de mindenki mással ellentétben Izraelben, akik földterületet kapnak, a papok nem kapnak földet. Sőt, a Leviták könyvében leírt összes áldozat, amelyekről sokan azt gondoljuk, hogy unalmas olvasmány, valójában azt mondja, hogy ez az a kevés áldozat, amelyeket az izraelitáknak be kell mutatniuk, és semmi több. Ez azért nagyon fontos, mert mindenhol máshol az áldozatok mennyisége hatalmas volt, exponenciálisan nagyobb, mint a Tórában. Ha egy pap azt mondta volna egy izraelitának, hogy több áldozatot kell bemutatnia ahhoz, hogy közelebb kerüljön Istenhez, az izraelita rámutathatott volna a Leviticus szövegeire, és megkérdezhette volna, hogy hol mondja Isten, hogy mit kell hozniuk, ami sokkal kisebb mennyiség. Itt láthatjuk, hogy a papok gazdasági befolyása, ami máshol megvolt, a Tóra szerint eltűnik a papságból.

Úgy gondolom, hogy egy másik terület, ahol valódi forradalom zajlik a politikai hivatalok tekintetében, az igazságszolgáltatás. Ki nevezze ki a bírákat? Ez egy olyan kérdés, amivel ma is küzdünk. Montesquieu a 18. században azt mondta, hogy létfontosságú, hogy a bírákat a nép nevezze ki, mert az igazságszolgáltatásnak egyedülálló képessége van arra, hogy a zsebébe nyúljon, és pénzbírságot vegyen el, vagy a börtönbe zárja az embereket. Ahhoz, hogy az emberek higgyenek az igazságszolgáltatási rendszerben, létfontosságú, hogy ők maguk válasszák meg a bírákat.

Ennek az elképzelésnek csak egy előzménye van a történelemben, és ez a Deuteronomium, ahol ez áll: softim ve-somrim titen-lekhá, vagyis „Nevezzetek ki magatoknak bírákat és elöljárókat!” (MTörv 16,18) Tehát a nép felhatalmazást kap. Felhatalmazást kapnak arra, hogy királyt válasszanak, felhatalmazást kapnak arra, hogy bírákat válasszanak, és elméletileg bárki a népből lehet király, ha úgy döntenek.

Kedem: A professzor új könyvében azt állítja, hogy az egyenlőség nemcsak az állam, az uralkodó dinasztia vagy a kormányzat törvényeiben fejeződik ki, hanem az egyszerű emberek mindennapi életében is.

Joshua Berman: Valóban azt látjuk, hogy a Tóra politikai gondolkodásában bekövetkezett forradalmat gazdasági gondolkodásbeli forradalom kíséri. A Tórának nagyon részletes gazdasági terve van. Akik ismerik a Pentateuchust, azok most azt gondolhatják, hogy melyik fejezetben, melyik könyvben volt ez? Nem emlékszem a Tóra gazdasági platformjára. Hadd magyarázzam el, miről beszélek, és hol találhatjuk meg.

Ahhoz, hogy megértsük a Tóra forradalmi gazdasági gondolkodását, meg kell értenünk egy kicsit, hogyan működtek az ókori gazdaságok, vagy talán pontosabban, hogyan nem működtek, amikor rossz idők jártak. Gondoljunk a történetre, amelyet mindannyian ismerünk: József Egyiptomban. Éhínség van. Mi történik, amikor éhínség van Egyiptomban? Mit tesznek az egyiptomiak? Eladják a dolgaikat. Először az ékszereiket, aztán az állataikat, aztán a földjüket. Ez már nagyon rossz. Ha eladtad a földedet és az igavonó állataidat, amelyekkel megművelted a földet, akkor nincs semmi, amivel megélhetnél. Ha továbbra is éhínség van, akkor eladod a ruháidat, eladod a gyermekeidet, és végül eladod magadat. Amit itt látunk József történetében, az valójában egy olyan történet, amely újra és újra megismétlődött az egész ókori világban. Tudjuk, hogy amikor jó és stabil idők jártak, az egyszerű ember kiment, és megművelt egy földet, általában részes bérlőként, és uborkát tett az asztalra, vagy elcserélte valamiért, és sikerült eltartania a családját. De amikor rossz idők jártak, amikor háború volt, éhínség, szárazság, pestis, ahogyan azt József történetében a Teremtés könyvében találjuk, akkor az összes gazdasági erőforrás a csúcsra áramlott, ahogy az emberek adták-vették, hogy élelmet szerezzenek, és az összes ember teljesen lesüllyedt. Ez az egész ókori világban lejátszódott. A Tóra tudatában van ennek, sőt, több helyen is tárgyalja ezt a jelenséget az Ószövetség (Ter 47; Jer 34; Neh 5). Amit a Tóra tenni akar, az egy gazdasági biztonsági háló létrehozása, amely fékezi az emberek zuhanását, amikor rossz idők járnak.

Hadd mutassam be, hogyan láthatjuk a Tóra különböző gazdasági törvényein keresztül a gazdasági biztonsági háló létrehozását. Az akkori embereknek, ellentétben velünk, nem volt társadalombiztosításuk, nem voltak megtakarításaik, még hűtőszekrényük és fagyasztójuk sem volt. Nekünk van ételünk, amit nem eszünk meg most, betesszük a fagyasztóba, és később is meg lehet enni. De akkor nem voltak hűtőszekrények, nem voltak fagyasztók, nem volt társadalombiztosítás, nem volt biztosítás. Ha ma nincs élelmed, akkor ma éhen halsz. Ez egy igazi probléma volt.

A Tóra gazdaságpolitikájának első és talán legforradalmibb aspektusa az, amit én a Tóra munkahelyteremtő programjának nevezek. Tudom, hogy úgy hangzik, mint ha elnökjelölt mondaná. A Tórának van egy munkahelyteremtő programja. Hadd mutassam meg, hol van. Ez olyasmi, amit mindannyian ismerjük, de soha nem gondoltunk rá gazdasági szempontból. Mindannyian tudjuk, hogy a Tóra, különösen a Leviták és a Számok könyvében is, kimondja, hogy Izrael földjét el kell osztani a törzsek között, és a törzseken belül a családok között. Azt gyanítom, hogy a legtöbb ember, ha megkérdeznék, hogy miért van felosztva Izrael földje, azt válaszolná, hogy örökség miatt. A földet a patriarcháknak adták, a patriarcháknak 12 fia volt, a 12 fiúnak leszármazottai, és még több leszármazottja, és így osztjuk fel a földet, felosztjuk, felosztjuk, és minden család egy kis földterülethez jut. Ez az öröklés természete. Felosztasz, felosztasz, még többet felosztasz. Ez mind igaz, de nem az egész igazság. Van itt még valami. Hihetetlen gazdasági bölcsesség van itt, mert a Tóra lényegében és hatékonyan azt mondja, hogy a történelemben először egy kultúra elveszi az összes föld erőforrását, és ahelyett, hogy egyenesen a királynak vagy a kultusznak adná, a népnek adja. Erre nincs precedens. Valójában azt hiszem, az egész történelemben az egyetlen hasonló példa, amit találhatunk, ahol egy kormány azt mondja, hogy itt van ez a földünk, odaadjuk a népnek, az az, amit az Egyesült Államokban 1860-as tanya törvénynek nevezünk, ahol, nevezzük nevén, az indiánok népirtása után az egész Közép-Nyugat nyitva állt a letelepedésre. A kormány azt mondta az összes bevándorlónak, akik az óceánon át jöttek: „Srácok, akartok egy darab földet? Menjetek a Közép-Nyugatra! Ha túlélitek a zord teleket három-négy évig, kaptok egy darab földet, és az örökre a tiétek lesz.” Az egyetlen precedens erre, amit ismerek, a Tórában van, amikor földet ad minden családnak Izraelben, ami garantálja a jövedelmet.

Ezzel együtt jár a jubileumi törvények következménye, mert elkerülhetetlenül lesznek olyanok, akiknek el kell adniuk a földjüket. Vannak, akik megbetegszenek, vannak, akik megsérülnek, és el kell adniuk az erőforrásaikat. Az emberek csődbe mennek. A Tóra azt mondja, hogy ha el kell adnod a földedet, akkor 50 év elteltével, a jubileumkor visszakapod a földedet. Ez lehetőséget ad a köznépnek, hogy visszaszerezze. Ez olyan, mint egy gazdasági reset. Van egy másik gazdasági resetünk az adósságtörlés törvényeiben.

Nagyon érdekes itt látni, hogy mit tesz a Tóra egy olyan szokással, amely az egész ókori Közel-Keleten létezett.

Korábban említettem, hogy a gazdaságok nem működtek olyan jól, és amikor aszály, éhínség vagy háború volt, akkor az összes erőforrás a csúcsra áramlott, az összes ember pedig lesüllyedt. Az ókori királyok világszerte tudták, hogy ez nem jó helyzet. Nem azért, mert jószívűek voltak, hanem tudták, hogy politikailag ez nem jó helyzet. Azok az emberek, akik nem tudnak vacsorát tenni az asztalra a családjuknak, nem akarnak majd harcolni a háborúimban. Azok az emberek, akik nem tudnak vacsorát tenni az asztalra, nem akarnak majd adót fizetni. Azok az emberek, akik nem tudnak vacsorát tenni az asztalra, valószínűleg fellázadnak, és új rendet találnak, amely lehetővé teszi számukra, hogy gazdaságilag biztonságban legyenek.

Kedem: A szegénység nem jó dolog.

Joshua Berman: A királyok, az okos királyok tudják, hogy túl sok szegénység rossz. A lakosság nyugtalan lesz. Nem jó. Mit tettek a királyok világszerte? Figyelemre méltó, hogy ugyanaz volt a megoldás az egész világon. Amikor egy új király került hatalomra, adósságtörlést hirdetett. Valójában ez a modern görög szavak, az amnesztia és a filantrópia gyökere. Ma már ezeknek a szavaknak modern jelentésük van: kegyelem vagy jótékonyság. De az eredeti görögben ez a két szó adósságtörlést jelentett. Innen erednek. A Tóra azt mondja, hogy jó újrakezdésnek adni az embereknek, de ez a rendszer továbbra is politikai eszközzé teszi az adósságtörlést, ami segít a királynak hatalmasabbá válni, mert akkor az emberek tapsolnak: „Milyen nagyszerű király! Törölte az adósságainkat! És meggyengítette a mágnásokat, akiknek pénzt tartoztunk, akik fenyegetést jelenthettek volna rá.” Tehát valójában az adósságtörlés ilyen módon, amikor egy új király került hatalomra, igazi áldás volt a király számára. A Tóra azt mondja, hogy nem várhatunk egy új királyra. Ki tudja, mikor lesz új király? Hogyan tervezze meg valaki az életét? A MTörv 15-ben a Tóra azt mondja, hogy rendszeres időközönként, hét évenként adósságtörlés lesz, és az emberek képesek lesznek talpra állni gazdaságilag.

Kedem: A hatalom valójában Isten kezében van, aki adja ezt a törvényt, és nem a király kezében.

Joshua Berman: Isten azt akarja, hogy az átlagos izraelita gazdaságilag biztonságban legyen.

Kedem: Tehát mindegy is, hogy ki a király.

Joshua Berman: Vagy, hogy egyáltalán van-e király a trónon. Semmi köze a királyhoz. Vannak más törvények is, amelyek hozzájárulnak a gazdasági biztonsági háló létrehozásához. Például a kamatmentes kölcsönök, amelyek sehol máshol nem léteztek. Hammurapi törvénykönyvében a kölcsönök 33%-os kamatot kapnak. Ez jó, ha te adod a kölcsönt, de gyilkos, ha neked kell visszafizetned.

Az adózás is nagyon érdekes. A Tóra szerint az adózás fix, a bevételed 10%-a. Ha nincs bevételed, akkor nem kell adót fizetned. Ha sok a bevételed, akkor is csak 10%-ot kell fizetned. Másutt mindenkinek adót kellett fizetnie, akár keresett pénzt, akár nem. Egyiptomban például, amikor nagyon bőséges év volt a Nílus áradása miatt, az adókulcs is exponenciálisan nőtt. Amit itt látunk, az az, hogy a Tóra azt akarja, hogy az emberek megtartsák a termés nagy részét, csak egy kis része megy a templomba.

Kedem: A könyvében írt valami nagyon érdekeset, ami felkeltette a figyelmemet. Azt írta, hogy még a zsidó naptár, az izraelita naptár, amelyet a Tóra leír, valójában a gazdasági programhoz kapcsolódik.

Joshua Berman: Igen, beszéljünk a naptárakról. Minden kultúrának kell, hogy legyen naptára. Mérni kell az időt. Lenyűgöző, hogy amikor az ókori naptárakat nézzük, azt látjuk, hogy ami a Tórában van, az egészen más. Másutt az időt három egységben mérik: években, hónapokban és napokban.

Mi hiányzik ebből a mi modern méréseinkhez képest?

Kedem: A hét.

Joshua Berman: A hétnek nincs fogalma az ókori világban. Ez nem véletlen. Ha belegondolunk, az évek, hónapok és napok mind csillagászati tevékenységet mérnek. A Nap és a Hold keringését. A napot látjuk felkelni és lenyugodni. Látjuk a holdat, ahogy telihold lesz, majd eltűnik, és visszatér. De még a nap is, az év tekintetében… Tudom például, hogy a zsinagógámban, ahova minden szombaton járok istentiszteletre, május 12-től augusztus 5-ig napszemüvegben kell jönnöm, mert a napfény pontosan az én helyemre esik be az ablakon. És tudom, hogy a Nap visszatér ugyanarra a helyre egy adott ponton a Földön évente egyszer. Azt hiszem, az ókoriak ezt tudták anélkül is, hogy zsinagógába jártak volna. Tudták, hogy a Nap visszatér ugyanarra a pontra egy adott pozícióhoz képest a Földön éves szinten. Nem meglepő tehát, hogy az ókori naptárak a Nap és a Hold csillagászati tevékenységén alapultak: napok, hónapok és évek. Mi ez a hét? A hét teljesen mesterséges, hiszen semmi sem osztható héttel. Az év nem osztható héttel, a hónap nem osztható héttel. A hét egy kitaláció, ha úgy tetszik. Nyilvánvalóan a hét a teremtés hét napjából származik. Mondhatnánk, hogy ez nagyszerű, a Tóra adott nekünk egy hetet. Hét nélkül nem lenne hétvégénk. Ez igaz, de amit itt hangsúlyozni akarok, az az, hogy ez a hetedik időegység ötlete, a hét esetében a szombat, ahol minden gazdasági tevékenység megszűnik, hasonló ahhoz, amit mi pihenőévnek nevezünk. Hat év földművelés után a hetedik évben a föld parlagon hever. Hét pihenőév ciklus után pedig az 50. évben, a jubileumi évben is megszűnik a gazdasági tevékenység. Ennek óriási jelentősége van. Amit a Tóra hangsúlyoz a szombatról vagy a pihenőévről, az nem a teremtés emlékezete, hanem az, hogy mindenki pihenhessen.

Illusztráció az első orosz nyelvű metszetes keresztény Bibliából (1696), amely Istent ábrázolja, amint szombaton pihen.

Hadd magyarázzam el, mi ennek a jelentősége. Gondoljunk a saját korunkra, a saját gazdasági tevékenységünkre. Nem sokkoló, hogy amikor először találkozunk valakivel, szinte elkerülhetetlenül az első kérdés, amit felteszünk neki, az az, hogy mit csinál? Ez nagyon érdekes. Az első dolog, amit tudni akarok valakiről, az a foglalkozása. Mondhattuk volna azt is, hogy mi a hobbija, mik az értékei, milyen jó cselekedeteket tesz, de szinte elkerülhetetlenül az első dolog, amit megkérdezünk valakitől, az az, hogy mit csinál. Meg akarjuk érteni, hova soroljuk be ezt a személyt. Gazdaságilag, társadalmi-gazdaságilag. Amikor ezt tesszük, elkerülhetetlenül lesznek olyanok, akiknek jobb válaszuk van, mint másoknak. Vannak, akik nagyon jók a pénzkeresésben, és vannak köztünk professzorok. Én is az vagyok. Hála Istennek. De azt hiszem, mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy vannak, akik nagyon sikeresek, vannak, akik valamennyire sikeresek, vannak, akik alig boldogulnak, és vannak, akik egyáltalán nem boldogulnak. A professzorok jól vannak. Ez feszültséget teremt az osztályok, az emberek között. Ér annyit, mint amennyit keresek? A Tóra azt mondja, hogy hetente egy napon a gazdasági tevékenység megszűnik. Hét évből egy évben nem műveljük a földet. Másképp fogalmazva, arra vagyunk kötelezve, hogy egy új tengelyen találkozzunk egymással. Szombaton nem kérdezhetem meg tőled, hogy mit csinálsz. Megkérdezhetem, de ez nem releváns a szombaton történtek szempontjából. Ezen a napon, vagy a hetedik évben arra vagyunk kötelezve, hogy a szövetség tagjaiként találkozzunk egymással. Mi a kapcsolatunk egymással? Mi történik a közösségünkben, az országunkban? Hogyan viszonyulunk Istenhez?

Ez felszabadító, mert azt jelenti, hogy bár a gazdasági lényként való identitásunk fontos, a Tóra nem hisz a kommunista rendszerben.

Hisz abban, hogy fontos ösztönözni a termelékenységet a hét hat napján, de nem lehetünk kizárólag gazdasági lények. Vannak idők, amikor fékeznünk kell a gazdasági tevékenységet, hogy időt szabadítsunk fel arra, hogy spirituális lényekként, társadalmi lényekként találkozzunk egymással. Ez a Tóra naptárának elsődleges hozzájárulása a hét, a pihenőév ciklus és a jubileum létrehozásában.

Emlékszem, a 2008-as pénzügyi válság idején New Yorkba érkeztem, leszálltam a Kennedy repülőtéren, és béreltem egy autót. Amint kijöttem a repülőtérről, egy hatalmas hirdetőtábla fogadott a következő felirattal:

„Pénzügyi válság 101: Az önbecsülés többet ér, mint a nettó vagyon.”

Nagyon bölcs. Biztos vagyok benne, hogy sok sofőr azt gondolta: „Igen, igen, ez így van.” Talán mindannyian hiszünk ebben, de nehéz igazán elhinni, amikor mindenki azt kérdezi tőled, hogy mit csinálsz, mekkora a házad, stb. Akkor nagyon nehéz elhinni, hogy értékes vagy. Az önbecsülés nyilvánvalóan sokkal több dologból tevődik össze, mint hogy mennyi pénzt keresel. A Tóra megpróbál olyan környezetet teremteni, ahol az önbecsülés kérdése valóban értékelhető, és független a nettó vagyon kérdésétől.

Kedem: Berman professzor, valójában az egész könyve a Bibliában leírt szövegen alapul. De vajon ez volt a valóságos történelmi valóság, vagy inkább vágyálom, ami a szövegben kifejeződik?

Joshua Berman: Azt hiszem, egyértelműen kijelenthetjük, hogy a Tóra egy olyan társadalmi víziót fogalmaz meg, amelyhez igazodni kellene. Így kellene kinéznie a társadalomnak. De hogy milyen mértékben nézett ki így valójában? Hadd idézzek itt néhány nagyon érdekes megfigyelést a Bar-Ilan Egyetem kollégájától, Avraham Faust professzortól. Ő régész itt Izraelben, és néhány nagyon érdekes dolgot vett észre Júda és Izrael falvairól az első szentély időszakából. Azt mondta, hogy mindenhol máshol, ahol ásatásokat végeznek az ókori Közel-Keleten, mindig láthatók a hierarchia és a rétegződés árulkodó jelei. Ez két területen mutatkozik meg. Az első a temetkezés. Amikor elmész a temetőbe vagy a temetkezési barlangba, látod, hogy van-e kidolgozottabb temetkezés, szarkofág, vagy az emberek csak úgy el vannak temetve bármi nélkül? Mindig látszik, hogy kik a felső osztálybeliek, és kik az alsó osztálybeliek. De Izraelben, Júdában és Izraelben az összes faluban, amelyet ismerünk, megtaláljuk a temetkezési barlangokat, de soha nem látunk különbséget a gazdagok és a szegények között. Ez egyfajta egalitárius (egyenlőségelvű) szemléletre utal. A másik terület, ahol ezt látja a munkájában, az az, hogy milyen típusú edényekből esznek az emberek. Az összes többi kultúrában egyértelműen látszik, hogy vannak, akik a legegyszerűbb típusú edényekből esznek, és vannak, akik díszített edényekből. Ezek a gazdagabbak. De Júda és Izrael falvaiban soha nem látunk különbséget. Az agyag, a kerámia mind ugyanolyan. Mindez hozzájárul ahhoz a felfogáshoz, hogy létezett egyfajta egalitárius szemlélet, amely elvetette a különbségek hangsúlyozását. Nagyon érdekes, hogy Faust professzor régészeti megfigyelései megegyeznek a szövegekből leszűrt következtetéseimmel.

Kedem: Egy másik érdekes téma, amelyet a könyvében említ, a technológia, vagyis az írás-olvasási készségek elterjedése. Hogyan kapcsolódik ez mindehhez a gazdasági és politikai rendszerhez?

Joshua Berman: Hadd magyarázzam el!

A bibliai időkben valódi forradalmat látunk a kommunikációs technológiában.

Hadd szemléltessem ezt egy példával! Mindannyian tudjuk, hogy a számítógép feltalálása előtt talán a legfontosabb találmány az elmúlt ezer évben a nyomda volt a 15. században. Lenyűgöző a könyvnyomtatás története, a fogadtatása, hogy ki, mikor és hol használta. Azt látjuk, hogy Nyugat-Európában széles körben és azonnal elterjedt, Kelet-Európában sokkal kevésbé, a muszlim világban pedig szinte egyáltalán nem, pedig maga az alapvető gép, a nyomda, nem különösebben nehéz vagy bonyolult szerkezet. Miért volt ez a különbség? Azért, mert ahhoz, hogy a nyomdát teljes mértékben befogadják, egy kultúrának hajlandónak kell lennie arra, hogy hatalmat adjon a köznépnek. Amikor elkezdenek működni a nyomdák, és ontják a Bibliákat, az újságokat és mindenféle kiadványt, például Luther kiáltványait, akkor fel kell készülni arra, hogy megtanítsák az embereket olvasni és írni, és ez hatalmat ad nekik.

Nyugat-Európában a nyomda történetesen egybeesett a protestáns reformációval, amely azt hirdette, hogy minden ember legyen a saját papja, és legyen saját kapcsolata a Bibliával. Így minden otthonba eljuthatott a Biblia, mert már nem kellett másolónak leírnia, csak kinyomtatták a nyomdában, és megtanították az embereket olvasni. Mennyi időbe telik megtanulni olvasni? Nem sokáig. Így lelkesen tanították az embereket olvasni és írni, ami elkerülhetetlenül az oktatáshoz és az eszmék stimulálásához vezetett. Így lett Nyugat-Európa a mai gazdasági nagyhatalom. Kelet-Európában sokkal vonakodóbbak voltak. A protestáns reformáció nem volt annyira sikeres. Sokkal gyanakvóbbak voltak.

„Mit jelent az, hogy a népnek adjuk a Bibliát? Mit fognak érteni belőle? Ők csak egyszerű emberek, nem tudják, hogyan kell értelmezni a Bibliát. Az embereknek templomba kell járniuk, és nézniük kell az ólomüveg ablakokat, és onnan kell ihletet meríteniük. Ez elég a népnek. De kellenek papok, akik megőrzik ezt a szent tudást.”

Kelet-Európában, ahol a nyomdát nem fogadták el, mert nem volt olyan alapvető kultúra, amely készen állt volna arra, hogy hatalmat adjon a köznépnek, a mai napig azt látjuk, hogy Kelet-Európa gazdasága elmarad Nyugat-Európától.

A muszlim világban a sejkek megértették ezt. Megértették, hogy a nyomda írástudást jelent, az pedig hatalmat. Ők akarták a hatalmat. Így a nyomda használata bűn volt. A mai napig a muszlim világ, az arab nyelvű világ gazdasága… Ha nem számítjuk a kőolajat és hasonlókat, akkor a teljes GDP Spanyolországéval egyenlő, ami önmagában nem egy hatalmas gazdasági erő.

Mindez nagyon érdekes. De mi köze van a Bibliához és a bibliai korszakhoz? Hasonló fejleményt látunk a Biblia idejében, és ez az ábécé (alefbét). Bár gyakran mondják, hogy a zsidó nép a könyv népe, mi biztosan nem találtuk fel az ábécét. De az ókori Izrael átvette az ábécét, és példátlan módon használta. Az ábécét valószínűleg nagyrészt parasztok találták fel Egyiptomban, talán írnokok Föníciában, talán egyszerre mindkettő. De kezdetben a föníciai írnokok, akik az ábécével dolgoztak, még mindig ugyanazokra a célokra használták, vagyis a királyok és a templomok feljegyzéseinek vezetésére. Az ábécében azonban benne rejlik az a képesség, hogy széles körben megosszák az eszméket, a történeteket. Az Ószövetség a történelem első olyan dokumentuma, amelyet széles körű terjesztésre írtak. Törvényei és történetei a népnek szólnak. Ehhez hasonló még soha nem létezett. Nincs egyetlen kultúrának sem nemzeti történelme, amely megelőzné ezt. Még szóban sem, nemhogy leírva. Ez az elképzelés, hogy az emberek tudjanak olvasni és írni, valójában az Ószövetséggel kezdődik.

Az igazság az, hogy még a bibliai időkben is valószínűleg a legtöbb ember nem tudott olvasni és írni. Izajás beszél arról, hogy vannak emberek, akik tudnak olvasni és írni, és nem hallgatnak rá. Tehát tudjuk, hogy voltak ilyenek, de a lenyűgöző az, hogy nem kell tudni olvasni ahhoz, hogy hozzáférjünk egy szöveghez. Ez nem magától értetődő. Hadd magyarázzam el, mit értek ezalatt! Ma azt gondolnánk, hogy kinek van hozzáférése egy szöveghez? Ha tudsz olvasni, akkor van hozzáférésed. Ha nem tudsz olvasni, akkor hogyan férhetsz hozzá a szöveghez? A következőképpen működött: a modern előtti időkben volt egy ember, aki írni-olvasni tudott, és a közösség elé állt, és felolvasta a szövegeket. Így ha volt egy ember a közösségben, aki írni-olvasni tudott, akkor megoszthatta a próféciákat, a történeteket az egész néppel.

Kedem: A felolvasással.

Joshua Berman: Igen, felolvasással. Valójában a héber szó az olvasásra, a „kria” (קריאה), ugyanaz, mint a kiáltás használt szó. Olvasás és kiáltás. Azt gondolnánk, hogy az olvasás és a kiáltás két külön dolog. Sőt, ellentétesek. Ha egy könyvtárban vagyunk, mint most, akkor halkan kell olvasni, nem szabad kiabálni. Hogyan lehet az olvasás és a kiáltás ugyanaz? Azért, mert az ókorban az olvasás nagy részét az egész közösség számára végezték.

Kedem: Berman professzor, ez egy igazán szokatlan megközelítése volt a Bibliának, és azt hiszem, nagyon fontos. Összefoglalná a beszélgetést?

Joshua Berman: Amit itt látunk, az az, hogy bár a Bibliára vallásos szövegként gondolunk, ki kell bővítenünk azt, hogy mit értünk vallásos szöveg alatt. Egy vallásos szövegnek a társadalom minden aspektusáról beszélnie kell, beleértve a társadalmi és politikai aspektusokat is. Amit látunk, az az, hogy a Tóra egy modellt kínál nekünk egy olyan társadalomhoz, amely forradalmi abban az értelemben, hogy csökkenti a hierarchiát és a rétegződést a politikai, a gazdasági, a teológiai és még a kommunikációs technológiák terén is. Akik többet szeretnének olvasni erről, azoknak ajánlom a könyvemet, amelynek címe: Created Equal: How the Bible Broke with Ancient Political Thought, amelyet az Oxford University Press adott ki 2008-ban. Mindez bővebben ki van fejtve ebben a könyvben. Szeretném megköszönni, Alex, öröm volt veled beszélgetni!

Kedem: Joshua Berman professzor, köszönöm szépen, hogy velünk volt!

Fordította: #BibliaKultúra 

A szerzőről:

Dr. Rabbi Joshua Berman a Héber Biblia (Tanakh) professzora a Bar-Ilan Egyetemen. A Princeton Egyetem és a Yeshivat Har Etzion végzett hallgatója. Berman a Tóra öt könyvét feldolgozó két tudományos könyv szerzője: Created Equal: How the Bible Broke with Ancient Political Thought (Oxford, 2008), amely a National Jewish Book Award döntőse volt a tudományos kategóriában, és a legújabb könyve, az Inconsistency in the Torah: Ancient Literary Convention and the Limits of Source Criticism (Oxford, 2017). Bibliai teológiával és a kortárs társadalommal foglalkozó cikkei jelentek meg a Mosaic Magazine és a The Wall Street Journal hasábjain.

Forrás:

További elmélyülésre: