#BibliaKultúra

Kicsit merésznek tűnik, hogy –  ahogyan Loriot egykor Wagner „Ring”-jét egy óra alatt mutatta be –  most Thomas Mann „József”-regényeinek ehhez nagyon hasonló tetralógiáját egy este alatt mutassuk be, de van néhány jó ok, és mindenekelőtt képi segítség. Az 1933 és 1943 közötti első kiadások négy kötetét mindenképpen érdemes közelebbről is megnézni, még ha kezdetben kívülről és egy kitérőn keresztül is.

Megközelítések

A József és testvérei című regénynek magasra törő céljai vannak. Nem akar kevesebb lenni, mint – ahogyan maga Thomas Mann nevezte – „emberiségtörténet”. Ezért ezt a témát először éppen azokon a képeken keresztül szeretnénk megközelíteni, amelyek a regényt ihlették. Megmutatni a kép és a szó kapcsolatát, az Ószövetség útmutatásai és azok modern értelmezése értelmében – ez ma este mindenekelőtt a Bajorországi Katolikus Akadémiával való együttműködésnek köszönhetően lehetséges. Ez tette lehetővé, hogy itt, a Suresnes-i kastélyban külön kabinetkiállítást rendezzenek be éppen azokkal a litográfiákkal a Biblia „József” legendájáról, amelyek egykor Thomas Mannt a Menschheitsbuch megírására inspirálták. Ezzel mi is megkezdjük az utazást a múlt mélységes mély kútjába.

1922 májusában Hermann Ebers müncheni festőművész a müncheni Caspari Galériában, a híres Eichthal-palotában, a Briennerstraße 52 szám alatt (ma 12), a Café Luitpolddal szemben mintegy 20 litográfiát állított ki a Biblia József-legendájáról, amelyeket megrendelés nélkül készített. Ebers, becenevén „Hermi”, a híres egyiptológus és az ókori Egyiptomról szóló regények akkori sikeres szerzőjének, Georg Ebersnek (1837–1898) a fia, Katia Mann egyik legrégebbi gyermekkori barátja, Heinrich von Zügel állat- és tájképfestő tanítványa volt, akárcsak idősebb festőtársa, Paul Ehrenberg, Thomas Mann müncheni gyermekkori barátja.

Hermann Ebers, akinek litográfiái feltehetően megihlették Thomas Mannt a József és testvérei c. regény megírására, ma már jórészt ismeretlen. A képen ő és első felesége, Else látható a franciaországi Lille-ben 1916 körül.

Thomas Mann számára tehát több ok is volt arra, hogy megtekintse a Brienner Straße-i Ebers-kiállítást; ráadásul nagyon izgatott volt, és a rajzmester nagy örömére ígért neki egy szöveget. Ezzel azonban egy kisebb dráma vette kezdetét, amelynek végén Hermann Ebers nem kapta meg sem a kívánt szöveget, sem a remélt hírnevet.

Egy ideje már ismerték egymást. Hermann Ebers első feleségével és két kislányával 1911 áprilisában költözött a Seeshauptban lévő úgynevezett Russenvillába. Thomas és Katia Mann az első látogatók között voltak; Thomas Mann a vendégkönyvbe ezt írta:

„Elragadtatás és hála”,

Katia pedig hozzátette:

„sajnos irigység is!”

Thomas Mann-nak tetszett a tóparti ház. A vendégkönyvben úgy üdvözölte vendéglátóját, Hermannt, mint „leendő szomszédot”, mint aki remélhetőleg hamarosan szomszédja lesz.

A Starnbergi-tó villanegyedének reménye azonban nem vált valóra. Helyette egy másik, vagy inkább két másik művészeti „negyed” alakult ki a következő időszakban. Ezekről Thomas Mann 1925. július 23-án a Seeshaupt vendégkönyvébe tett bejegyzést:

„Igen, ezek a házigazdák csodálatosan kedvesek! (Mondom ebéd után). Nem maradtunk náluk túl sokáig. Kár, hogy a májusi »reményből« nem lett semmi. Helyette más kapcsolatok, zenei összefonódások készülnek. Erről majd legközelebb bővebben.”

Emlékirataiban Hermann Ebers elmondja, hogy miről szóltak ezek a „zenei összefonódások”:

„Thomas Mann és én kétszer is átéltük azt, amit ő »zenei összefonódásnak« nevezett. Egyszer megkért, hogy illusztráljam a »Rendetlenség és kora bánat« című bájos novelláját. Megelégedésére megtettem (...), de a sokszorosítással kapcsolatban nehézségek adódtak, talán a berlini illusztrátorok klikkje is kibeszélte magát, mindenesetre a könyv az én illusztrációim nélkül jelent meg.”

Alexander Krause és jómagam illusztrációi először a Thomas Mann-sorozatunk 5. kötetében jelentek meg.

Hermann Ebers (1881-1955), József értelmezi a pék és a pohárnok álmát (Teremtés könyve, 19-23), litográfia (1922). A József Egyiptomban sorozatból (8. lap), Thomas Mann Forum München e. V.

Az Unordnung-sorozat 1925-ben a másik együttműködés volt, miután az első, a József-sorozat projektje már 1922-ben meghiúsult. Hermann Ebers:

„A másik alkalommal [hozzátesszük: az első alkalommal 1922 májusában] többé-kevésbé én tehettem arról, amit az olvasók világára zúdított, amit a felesége »lavinának« nevezett. A Caspari Galéria egyik kis termében festményeket állítottam ki, az előszobában pedig rajzokat és grafikákat. Egyszer, amikor ott nézelődtem, kifelé menet az ajtóban Thomas Mann-nal találkoztam, aki meg akarta tekinteni a kis kiállításomat. Megmutattam neki, és ő barátságos érdeklődéssel nézett végig mindent. Hirtelen azonban teljesen magával ragadta az egy grafika. Ez egy litográfia-sorozat volt, amelyet tavaly télen rajzoltam a Teremtés könyvében olvasható gyönyörű, egyiptomi József-történetről. Megbízás nélkül készítettem, csak azért, mert a téma annyira érdekelt.

Thomas Mann alaposan megnézte lapról lapra, többször egymás után, és végül azt mondta: »Erről kellene írni valamit.« Először az járt a fejében, hogy a képeimhez valóban szöveget ír. De hamarosan annyira messzire jutott, hogy a képzelete már elszakadt tőlük, és azt kellett mondania nekem: »Kedves Ebers úr, nem tudok már egy rövid kísérőszövegre gondolni, a dolog kezd egészen nagyra nőni.«

Amikor körülbelül egy év elteltével megkérdeztem tőle, hogy hol tart a munkával, felsóhajtott, és azt mondta: »Még mindig gyerekcipőben jár. Most, egy év elteltével már éppen csak készen állok arra, hogy megtudjam, az emberek hogyan beszélnek egymással«. Nos, és akkor hosszú évek alatt megszületett az a négy kötetnyi Geschichte von Jaakob und Josef, amely a legszebb és legmélyebb dolgok közé tartozik, amit írt.”

Ennyit magáról a rajzmesterről, aki, ha még életében megjelentek volna a Thomas Mann József-regényének részleteit tartalmazó litográfiák, ma már híresség lenne. De ez nem történt meg, és ennek több oka is volt.

Thomas Mann viszont elrejtette ennek a felvetésnek a történetét a Lebensabriss (1930) című művében. Ezt írja:

„(...) egy müncheni festőművész, feleségem gyermekkori barátja, megmutatott nekem egy mappát, amely az általa készített képekből állt, és amely József, Jákob fiának történetét kínálta eléggé szemléletes ábrázolásban. A művész azt kívánta, hogy írjak egy bevezetőt a művéhez, és félig-meddig készségesen megtéve neki a barátság szolgálatát, elolvastam régi családi Bibliámban (...) azt a bájos történetet, amelyről Goethe azt mondta: »Ez a természetes elbeszélés a legbájosabb, csakhogy túl rövidnek tűnik, és az ember úgy érzi, hogy részletesen meg kellene festeni«. Akkor még nem tudtam, hogy a »Dichtung und Wahrheit« e szava mennyire mottóm lesz az elkövetkező évek munkájában.”

A festő nevének hiánya, a kissé távolságtartó stílus és a Goethére való hivatkozás szándékosan elrejti a kiállítás inspirációját, vagy inkább – az utókor számára némileg relativizálja azt. Hermann Ebers bevallottan továbbra is reménykedett egy „bevezető jellegű írásban”, és az egyszerűség kedvéért 1924 tavaszán elküldte a késlekedő szerzőnek a József-portfólió egy példányát. Thomas Mann 1924. április 11-én kelt képeslapján köszönte meg az ajándékot:

„Szóval: szívből köszönöm a tegnap legnagyobb meglepetésemre kapott gazdag ajándékot! Rendkívüli örömöt szerez nekem, és a tervet, hogy ezt a bájos történetet frissen elmeséljem, semmi sem tarthatná számomra elevenebbé, mint e képek jelenléte, amelyek oly sokat tükröznek az Ön szívességéből.”

Ezt a 16 József-litográfiából álló portfóliót a zürichi Thomas Mann Archívum őrzi. Ebers kézzel írt feljegyzéssel látta el, melyben ez áll:

„Ez a sorozat szolgáltatta Thomas Mann számára, amikor a Caspari Galériában kiállítva látta, az első inspirációt többkötetes József-regényéhez.”

Összefonódások

De miért hallgatta el Thomas Mann ezt a sugallatot, és miért nem említette többé a festő nevét? Sőt, később, az amerikai száműzetésben szokatlanul nyersen utasította vissza a választ a germanista Anna Jacobsohnnak, aki 1936. november 13-án kelt levelében a „József” regények ihletője felől érdeklődött. A „müncheni festő” nevét ki kellett hagyni a játékból:

„A név viselője egy nulla, és senkit sem szolgál a név”.

A kemény elutasítás oka mindenekelőtt valószínűleg az volt, hogy Thomas Mann nem akarta az akkori sugallatát a belőle fakadó eredmény fölé emelni. Másodszor valószínűleg el akart kerülni minden kapcsolatot Georg Ebers, a festő apjának egyiptomi professzor regényeivel. Ő volt az a Georg Ebers, akit Thomas Mann egy Theodor Stormról szóló esszéjében (1930) „kiváló egyiptológusnak és csapnivaló költőnek” nevezett. A kiváló tudóst, akiről egy orvosi tanácsokról szóló papiruszt neveztek el, és akinek Egyiptomról és Palesztináról szóló illusztrált könyvei korának standard művei, valószínűleg semmiképpen sem szabadna a fia nevén keresztül bevonni a József-regényekről szóló vitába.

Georg Ebers (1837-1898), Hermann Ebers festőművész apja, Thomas Mann szemében is nagyra becsült egyiptológus volt. Egy orvosi tanácsokról szóló papirusz ma is róla van elnevezve.

Akárhogy is legyen, a József és testvéreiről 1942-ben Washingtonban tartott előadásában Thomas Mann ismét nem hajlandó tájékoztatást adni regénye „véletlen indíttatásáról”, de ezzel egyúttal indoklást is ad a téma hosszú megközelítésére. Ennek során feltűnően használja a Seeshaupt vendégkönyvéből származó Verschmelzung szót:

„De ami a fejemben volt, az annyira új és szokatlan volt, hogy a mostaninál tovább még soha nem teketóriázott. Egy idegen világgal, a primitív, a mitikus világgal való kapcsolatfelvételről volt szó: és a »kapcsolatfelvétel« költői értelemben valami nagyon bonyolult, bensőséges, az azonosulásig és az önmagával való összezavarodásig való behatolást jelent, hogy létrejöhessen az, amit »stílusnak« nevezünk, és ami mindig a személyes és az objektív egyedi és tökéletes összefonódása”.

Ez persze jóval több, mint egy banális magyarázat arra, hogy a bibliai József-témát az Ebers-litográfiák hatására dolgozta fel. Sőt, ez a passzus maga a képlete Thomas Mann művészi stílusának, a kisajátításnak, a montázsnak és a „összefonódásnak”. Thomas Mann 1925-ben „zenei összefonódásokról” írt a vendégkönyvébe, és valami „többet” jelentett be. Ez a „több” végül a József és testvérei négy kötete volt. Thomas Mann aligha álmodhatta, hogy ezek a kötetek nemcsak általában véve „emberségtörténet” lesznek, hanem hosszú száműzetésben töltött éveinek konkrét tükörképei is.

Hermann Ebers és Thomas Mann bonyolult kapcsolatáról szól a Thomas Mann-sorozat 5. kötete, amelyet Dirk Heißerer szerkesztett a Thomas Mann Förderkreis München e. V. számára. A József Egyiptomban című kötet litográfiái is ott kerültek nyomtatásra. Jobbra: A József és testvérei című tetralógia első három kötete 1933 és 1936 között jelent meg, mindegyik saját borítótervvel. Az 1943-ban megjelent negyedik kötet, a József, a kenyéradó, nem rendelkezik borítótervvel.

Mindenesetre Hermann Ebers, a névtelen „József-regények ösztönzője” hamarosan a feledés homályába merült. Csak a második világháború után újult meg levélben a kapcsolat Katiával és Thomas Mann-nal. Thomas Mann 1949 márciusának végén köszönetet mondott neki egy (ma már sajnos elveszett) festményért, és bevallotta, hogy az időközben oly sok fordítást megért József-regény kapcsán „gyakran eszébe jutott a mű keletkezésének legkorábbi alkalma”:

„A József-mű bevallottan már Németországban elkezdődött, és egyesek művészi munkásságom csúcspontját látják benne. Amikor különböző nyelveken új kiadásai jelennek meg, gyakran eszembe jutott keletkezésének legkorábbi alkalma, az Ön képi tárlata, amelyhez Ön annak idején bevezetést kért tőlem. Mostanra ez a szeszélyes, nagyszabású regény lett belőle. Így játszik az élet.”

Thomas Mann nem elégedett meg ezzel a visszatekintő tisztelgéssel, sőt, még egy másik is következett. Néhány nappal 1955 februárjában bekövetkezett halála előtt Ebers megkapta a Felix Krull szélhámos vallomásai (1954) című, akkor még új könyvének egy példányát. Hermann Ebersnek bizonyára tetszett Martin Kausche címvázlata, hiszen felvetette az ötletet, hogy a szerző nevét az aláírásából alkossa meg, ahogyan azt már 1925-ben is tette a Rendetlenség és kora bánat című (meg nem jelent) családregény illusztrációihoz.

Különösen örülhetett azonban Thomas Mann 1955. január 10-i baráti dedikációjának:

„Herman (valójában Hermi) Ebersnek, a régi barátnak és a József-regények inspirálójának, szeretettel ajánlom ezt az új Józsefet, aki valójában kicsit idősebb és gyengébb, de ugyanakkor még mindig rendkívül megnyerő. Minden jót kívánok neki és művészetének”.

Micsoda szöveg – a szélhámos Felix Krull és József közötti kapcsolat azonban már korán feltűnt Thomas Mannnak. Egy 1926 végén lányának, Erikának írt levelében – éppen akkor kezdte el a Jákob történetét, az eredetileg trilógiának tervezett regény első kötetét – József alakját „egyfajta mitikus szélhámosként” írja le.

Három regénnyel később, amikor a Jákob (1933), az Ifjú József (1934) és a József Egyiptomban (1936) történetei után már világos volt, hogy egy negyedik kötet, a József, a kenyéradó (1943) következik, Thomas Mann 1938 január végén Hermann Kestenhez írt levelében úgy fogalmaz, hogy a Krull-regényt „megelőzte mitikus testvére”, József, „így a Krull-emlékiratok valószínűleg szép torzó marad”, ami valóban így is történt; a kétkötetes Krull befejezetlenül maradt. A Hermann Ebersnek szóló dedikáció tehát saját művészi igazságát és éleslátását tükrözi.

Thomas Mann már az első két József-regény után tudta, hogy új korszak kezdődött számára, hogy – mint 1945 májusában francia fordítójának írt levelében írta – „irodalmi életem új szakaszába lépett”. Már 1934 februárjában azt írta ez idő alatt legfontosabb beszélgetőpartnerének, a magyar vallástudós Kerényi Károlynak, hogy a József-regények jelentik az átmenetet „a polgári egyéniségtől a tipikus, általános és emberi felé”. Mi több, ebben a megközelítésben látta a fasizmussal szembeni művészi ellenállását lényegre törően:

„A mitológiának és a pszichológiának ez az együtt járása igen kellemes jelenség! El kell venni a mítoszt az intellektuális fasizmusból, és át kell alakítani azt emberivé. Én már régóta nem csináltam mást.”

Thomas Mann művészi munkásságának szigorúságát és következetességét mutatja, hogy ezzel pontosan azt a Richard Wagner-művészeti koncepciót valósította meg, amelyet először 1933 februárjában mutatott be Wagner-előadásában Münchenben, Amszterdamban, Brüsszelben és Párizsban, majd 1935-ig Zürichben, Bernben, Bázelben, Prágában, Bécsben és Budapesten. Az előadás nemrég jelent meg sorozatunk első kiadványaként!

Forrás: 

Dirk Heißerer: Thomas Manns „Joseph“-Roman – in einer Stunde!, zur debatte 51 (2021/1) 54–57.

A szerző:

Dr. Dirk Heißerer, a Thomas Mann Forum München e.V. elnöke és a Thomas Mann írásai sorozatának kiadója.