#BibliaKultúra

H: Frielingsdorf professzor! Ön írt egy könyvet Az agresszió: rombolja vagy elősegíti az életet? címmel. Hétköznapjainkban alapvetően negatívan látjuk az agressziót. Az Ön számára milyen értelmet hordoz? Mi az agresszió?

F: Igaza van, az agressziót az erőszakkal és a rombolással kötik össze; elsődlegesen negatív érzés: valami, ami károkat okoz. Ha azonban visszamegyünk a szó eredeti értelméhez (a latin aggredi szóhoz, ami az ad + gradi szóösszetételből származik), akkor az annyit jelent, mint „odalépni valakihez”, „kapcsolatba lépni valakivel”, vagyis: kapcsolatot létesíteni. Önmagában egészen nyitott és pozitív, hogy ezt a kapcsolatot, amikor valakihez odalépek, hogyan alakítom ki.

Egy nagyon egyszerű példa: képzelje el, hogy ott áll egy banki ügyintézőablaknál és valaki hátulról megkopogtatja a vállát, egy kis ütést mér rá, ami Önből egészen eltérő érzéseket válthat ki, amit a különbözőképpen reagálhat le.

1. Azt gondolhatja, hogy ez a valaki most előre akar tolakodni, talán körül is néz és azt mondja: „Szemtelen!”, „Kötözködni akar?!?”, stb., vagyis: amit éppen az adott pillanatban érez. De aztán az illető elnézést kér, hogy csak véletlen történt, ami után elképzelhető, hogy ez az érzés jóindulattá fejlődik.
2. Az is lehet azonban, hogy rablótámadásnak gondolja, és akkor a félelem, a pánik érzései törnek fel.
3. Vagy körülnéz és felfedezi, hogy egy kedves barátja az, és akkor örömnek éli meg, a találkozás pedig öleléssel végződik. Ilyenkor nagyon pozitív érzések ébrednek Önben.
4. Vagy az is lehet, hogy oda se néz, hanem rögtön dühösen hátraüt és ekkor ebből egy elvakult harag lesz.

Ahogy látja, ez négy különböző viselkedésfajta egy és ugyanazon agresszív magatartásra, vagyis előzőleg nincs meghatározva, hogy hogyan bánik ezzel az agresszióval. Éppen ezért fontos látni, hogy az agresszió – ahogy Paul Tillich mondja: power to be –, egy életerő, életenergia, amit bevethetek, hogy kibontakozzam. Felhasználhatom arra, hogy másokkal kapcsolatba lépjek, vallásos emberek esetében akár Istennel is, de akár el is hagyhatom.

Az agressziónak nagyon különböző formái lehetnek aszerint, hogy miként tudom kiélni és éppen ezen is múlik. Az agresszió alapvetően pozitív energia. Sajnos a médiában és a hétköznapokban csak az agresszió romboló, erőszakos, destruktív módját tapasztaljuk.

H: Frielingsdorf professzor! Ön szerint az agresszió életenergia. Mi a jelentősége ennek az energiának?

F: Megvan bennünk az életerő, hogy önmagunkká válhassunk, kibontakoztassuk a személyiségünket  vagy ahhoz, hogy kapcsolatba lépjünk másokkal, környezetünkkel (vallásos emberek esetén Istennel), ahogy már említettem. De minden azon múlik, hogy miként alkalmazom.

Az első, amivel újra meg újra találkozunk, és értelmezzük, a destruktív, romboló agresszió. Azt hiszem Alexander Mitscherlich, a híres pszichoanalitikus mondta egyszer, hogy mind hajlamosak vagyunk arra, hogy másoknak ártsunk, mindannyian műveljük, csak éppen vannak, akik nem tudják magukról, hogy ezt teszik. Ezért fontos magunkban letisztázni, hogy mi a fontos az életünkben, hogy egyáltalán fejlődni tudjunk.

H: Tehát mások károsítása már valami, ami a szemünk előtt zajlik, de az agresszió kifelé fordítása, nem az egyetlen útja és módja annak, ahogy az agresszió romboló hatása az élet területein megmutatkozhat.

F: Így van. Megnyilvánulhat árnyaltabban is, csipkelődésekben, vagy ahogy olyan találóan mondják „ütős” szavakban, sértésekben vagy az újságírás arcátlan kíváncsiságában, amit ma nagyon is elítélnek, vagy éppen a másik ember kinevetésében, kigúnyolásában. Ezek olyan kifinomult módjai az agressziónak, amelyekkel a másik embert megbánthatom vagy elszomoríthatom.

H: Van olyan agresszió, amit önmagam ellen fordítok?

F: Igen, ezek a híres autoagressziók, ahogy nevezni szokták. Az emberek destruktívan önmagunk ellen irányítják életenergiájukat. Az ilyen önrombolás vezethet akár öngyilkossághoz is, de nem kell ilyen messzire mennünk. Vannak nagyon kifinomult módjai az agresszió önromboló alkalmazásának. E mögött sokszor olyan szülői üzenetek állnak, amelyekben a gyermek részesült. „Nem kellene élned!”, vagy amikor egy anya, aki megtagadja az életet gyermekétől, de aztán mégis kihordja, mert nem tudja elvetetni, vagy a „Sírba viszel!”, a „Takarodj a szemem elől!” mondatok; vagy más hasonló üzenetek, amelyek előidézik, hogy a gyermek úgy érezze, nem is szabadna élnie.

Aztán, amivel gyakran találkozunk és a mai világban is jelen van: a Burnout-szindróma (kiégés). Az ember halálra dolgozhatja magát. Ez nem direkt, hanem indirekt módon történik. Vagy halálra zabálhatom magam, halálra tudom magam inni (az alkoholizmusra gondolok), vagy halálra tudom magam éheztetni. Sokféle lehetőség van, hogy tulajdonképpen lassan, de biztosan szuiciddá váljak. Nem úgy, hogy szándékosan megölöm magam, hanem csak lassan teszem meg, és ez nyilván nagyon veszélyes tünet, és sokkal kiterjedtebb pszichoszomatikus betegségekben nyilvánulhat meg. Azért lehet sokkal kiterjedtebb, mert közvetlenül nehezen lehet felismerni, illetve a mai fogyasztói társadalomban még dicsérik is, ha gyakorlatilag halálra gürcölöm magam, amit csak akkor vesznek észre, amikor már összeesek.

H: Most olyan példákat említett, hogy az agressziót hogyan tudja az ember – akár anélkül, hogy annak tudatában lenne –, maga ellen fordítani. Senki nem gondolja azt, hogy önmaga ellen fordítja agresszióját. Úgy értem, ez nem egy akaratlagos dolog, hanem az élet tragédiája, ahogy utalt is rá. Hol kell keresni az okait az életenergia, az agresszió ilyen hibás levezetésének?

F: A legfontosabb kiváltó okok természetesen a gyerekkorban rejlenek, ahol alapvetően „ki vagyunk szolgáltatva” a szülők agressziójának. Sok élettörténetet eszembe jut. Sőt, azt mondhatom, hogy több mint ezer élettörténetből, amit megvizsgáltam, a kérdésre, hogy Ön tervezett vagy nem kívánt, vagy feltételek mellett vállalt gyermek volt-e (ezek egyébként nagyon fontos kérdések, és magamnak is fel kellene tennem őket, hogy egészen a legelejétől lássam, milyen irányt vett az életem), a legtöbben, azok közül, akiket ismerek, azt válaszolták, feltételek mellett vállalták. Nem egyértelműen tervezett, várt gyermekek voltak. Ez már önmagában agresszív viselkedés, ami azt jelenti, hogy főleg az anya valamilyen kapcsolatba lépett gyermekével. De ha az anya egyértelműen azt mondja, hogy „Igen, én örülök az életednek!”, akkor az természetesen nagyon pozitívan befolyásolja gyermeke életet.

Ez ma egészen az agykutatásig bizonyítható. Ha az anya ambivalens választ ad és aztán feltételeket állít, „akkor élhetsz, ha büszke lehetek rád”, „akkor élhetsz, ha teljesítesz valamit”, „akkor élhetsz, ha nem zavarsz és alkalmazkodsz”, akkor ezek olyan üzenetek, amelyekkel a gyermek agresszióit tisztán érzelmi szinten korlátozzák és tiltják. Itt lehet az oka annak, hogy a gyermek miért csak azt tanulta meg, hogy a dühöt és a haragot elnyomja magában. Gyakran éppen az ellenkezőjét látjuk: egyáltalán nincs agresszió, tehát harmónia vagy kiegyensúlyozottság, vagy akárhogy is hívjuk. (Amit egyébként a keresztény hagyomány is támogat.)

Ha nem tudatosítom magamban, alapjában véve az lesz a mérvadó, hogy a szüleim milyen üzeneteket közöltek velem, már ami a kapcsolatot, az érzelmeket, főleg pedig, ami a haragot és az agressziót illeti, illetve azt, hogy ezt hogyan dolgoztam fel. Az pedig, hogy ezt a viselkedést most imitálom, például az agresszió hiányát, vagy az „Éld ki az érzéseidet!”, éppen attól függően, vagy tudatában vagyok annak, hogy mi az örökségem. Éppen úgy van ez, mint a gyógyászatban: minden évben kivizsgáltatjuk magunkat, hogy pontosan tudjuk, milyenek a génjeink. Pszichés területen is hasonló az örökségünk, és ha nem törődünk vele, annak a veszélynek tesszük ki magunkat, hogy ezeket a régi mintákat tudattalanul is egy életen át ismételjük. De nem a saját életmódunkból fakadó agresszióra, hanem korábbi vonatkozású agresszióra jutunk.

H: Frielingsdorf professzor! Az előbb említette, hogy milyen fontos a saját örökségünkkel, a pszichés génekkel, azaz a pszichés örökséggel tisztában lenni, hogy ez ne hajtson tudattalan az agressziók ismétlésére vagy azok elnyomására, elhanyagolására, amik önmagam számára veszélyessé válhatnak. Ön felajánlja a terápiás munkáiban, kurzusain ennek az örökségnek a feldolgozását, hogy az agressziót ne destruktív módon, hanem úgy használjuk fel, mint ami elősegíti az életet. Melyek a legfontosabb lépések, amelyeket meg kell tenni?

 F: A legfontosabb lépés természetesen az akarat, hogy az illető akarja megismerni a saját múltját. Szerepet játszik, hogy akarom-e vagy sem. Vannak, akik egyszerűen csak éldegélnek a világban és csak akkor veszik észre, amikor krízisbe kerülnek vagy összetörnek, akkor kezdenek el ezen gondolkodni. De azt is mondhatja az ember, hogy megnézem, teszek egy pszichés ellenőrzőkört úgy, ahogy egy orvosi szűrővizsgálatot is elvégzek, és egyszerűen megnézem, mik az én pszichés génjeim, ahogy azt az előbb találóan megnevezte.

Természetesen mindehhez először tudatosításra van szükség: tudnom kell, hogy ki vagyok, hogy lettem és verbálisan milyen üzeneteket közöltek velem szüleim, de azt is, amit példaként elém éltek, az ilyen vonatkozású agressziót vagy haragot, érzéseket, kapcsolatot. A következő az lenne, hogy az agressziót meghatározzuk, mert csak így tudok kellő távolságot venni attól, ami bennem van.  Ezt megtehetem vádiratok formájában vagy haragos levelekben.

H: Esetleg arról van szó, hogy a tapasztalat megragadásával eljussak arra a felismerésre, hogy a szüleim csak feltételek mellett vállaltak és ez bennem haragot, agressziót váltott ki?

F: Igen, tulajdonképpen az ember nevén nevezi a dolgokat, összegyűjti az anyagot egy vádirathoz. Az életem során mit tettek velem a szüleim, természetesen a közelebbi referenciaszemélyek, elsősorban az anyám, az apám. Összegyűjteni mindazt, ami a mai napig gátol, egyszerűen csak felsorolni. Aztán gyakorlatokkal, fizikai gyakorlattal vagy megvitatással, amiket az ember be is tud építeni, felállíthatóvá lesznek a szülőkkel szembeni harag és düh érzései is. Aztán ezt lehet helyettesítőleg (anélkül, hogy a vérszerinti szülőket ezzel terhelnénk) akármivel gyakorolni, dobolással, kőhajítással, ütéssel vagy akármivel, hogy érezzem az erejét és megszabaduljak attól, ami az életemet terheli.

Természetesen ezek után a következő lépés az lenne, hogy meggyászoljuk az egészet. Ez annak fokozatos felismerését jelenti, hogy nem a haragé az utolsó szó. Törekednem kell megértenem szüleimet, hiszen nekik is megvan a saját történetük, és meg kell értenem, hogy miért viselkedtek velem így. Amikor ezt megértettem és igyekszem belehelyezkedni az ő helyzetükbe, akkor szép lassan eljuthatok oda, hogy megbocsájtsak nekik. Ez megtörténhet egy olyan levélben is, amit anyukám ír nekem. Ebben az ő szemszögéből próbálok ránézni az életemre, amit aztán megpróbálok megérteni, hogy végül megbékéljek vele.

H: Terápiás munkája során ismételten rámutat arra, hogy létezhet tudattalan agresszió Istennel szemben is. Ön sokat dolgozik vallásos emberekkel. Mi a jelentősége ennek a lépésnek, ha Istenre vonatkoztatjuk?

F: Istennel is hasonló az eljárás: elmondom neki. A vallásos neveltetésű embereknek ez rendkívül nehezükre esik, mert félnek. Legtöbbször negatív az istenképük: ítélkező vagy bűntető az Isten, akit, még ha meg is vádolnak, azonnal megbüntetni őket. Ez gyakran akadályozza őket, megriadnak ettől a gáttól, holott Isten mindenről tud, ami bennem zajlik, nem is tudok neki újat mondani, vagy eltitkolni előle valamit. Vagy: Istent nem vádolhatom meg, mert akkor elveszítem, és Ő is ejt engem, talán ugyanúgy, ahogy a szüleim tették. Ilyenkor átruházom Istenre.

Először nekem kell felismernem, hogy Isten egész más, az igaz Isten másmilyen. Ő irgalmas Isten, mint az irgalmas atya, aki a mindenét eljátszott elveszett fiát újra gyermekéül fogadja. Ő a jó pásztor, aki az elveszett juhok után megy. De a gonoszság, ami keresztény hitünk alapján továbbra is jelen van a világban, és amit a kereszteléskor a keresztszülőkkel is elmondatunk, pontosan ezeket a negatív üzeneteket hordozza. Értéktelen vagy, igazából meg sem kellett volna születned, de ha már létezel, akkor valamit teljesítened kell, ki kell érdemelned az életet, stb. Arra használják ezeket az üzeneteket, hogy Istennel szemben függőségben tartsanak bennünket.

Ezt a lépést azért is tartom nagyon fontosnak, hogy tényleg egy valódi, nekem megfelelő, pozitív istenképem legyen. Hogy ezzel az Istennel foglalkozva a lelkek megkülönböztetésében, meg tudjam különböztetni az igazi és valóságos Istent a bálványtól, a démontól, a megzavarótól.

Ott van például Karácsony ünnepe, Isten megtestesülése. Az ünnep alapvető üzenete: Isten eljön hozzám és úgy fogad el, ahogy vagyok, az erőségeimmel és a gyengeségeimmel együtt. A kérdés csak az, hogy én elfogadom-e magamat úgy, ahogy vagyok. Ezen a ponton érdemes vitába szállni Istennel. Ez fontos lépés.

Eszembe jut egy mozgáskorlátozott nő, aki Dél-Olaszországban, Positanoban vett részt egy kéthetes kurzuson. Fogyatékos volt a karja, a lába, és mivel akkoriban még nem volt az épületben lift, harminc lépcsőfokon kellett felvitetnie magát csoporttársaival abba a terembe, ahol a foglalkozás volt, ami nagyon megviselte.

A fogyatékosságára emlékeztette és emellet voltak ismétlődő esetei, az orvosok többször műtötték a lábát, egy előadóteremben mutatták be, ami rendkívül rossz emlék volt számára. Vagy: szerzetesrendbe akart lépni, a novíciusmester pedig azt mondta neki, hogy ez nem ellátó intézet mozgássérülteknek. Ezek mind rossz élmények. De akkor sem adta ki haragját Istennek, amikor nagyon mérges volt.

Ott viszont levitatkozta Istennel úgy, hogy mindent elmondott neki, számon kérte, hogy miért: miért a fogyatékosság, miért ezek a szülők, miért vettek be Thalidomid-ot. (A fordító megjegyzése: 1957–1961 között sok országban forgalmazták. 1958-tól hirtelen megnőtt a végtag nélküli, illetve fejletlen végtaggal született újszülöttek száma (phocomelia). Az áldozatok számát 10–20 ezer főre becsülik. https://hu.wikipedia.org/wiki/Thalidomid). Miért pont velem történik ez, miért én kerültem ebbe a helyzetbe, és miért botlok mindig abba, hogy más vagyok. Mit jelentenek szavaid, hogy mindig veled voltam, hogy csodásan alkottál meg engem? Átokzsoltárrá írta a 139. zsoltárt, ami eredetileg vigasztaló zsoltár.

Felhánytorgatott Istennek mindent, ami benne volt, amit mindig el akart neki mondani. Ez egy felszabadulás volt számára. De köveket is dobált a tengerbe, az egészséges kezével Istenre. Ezek után volt döntő az az élmény, hogy fizikailag is megtapasztalhatta a tengert (ez volt a fontos!). Besegítették a vízbe, a víz pedig beljebb vitte a tengerbe. Tehát Isten elfogadta úgy, ahogy van, fogyatékos végtagjaival együtt, teljes valójában. Érezte, ahogy a víz gyengéden körülveszi és megérinti sérült végtagjait. Ez nagyon mélyen megérintette.

Kegyelemmel teljes pillanat volt, ami után valóban képes volt a saját történetét, amelyben csak büntetést látott, hálaimává, üdvösséges történetté átírni. Ma szociális munkásként dolgozik egy fogyatékosok számára fenntartott faluban. Tudatosan változtatott állást. Itt továbbadja saját tapasztalatát, pozitív tapasztalatát, hogy hogyan lehet a fogyatékosságot pozitívan értékelni, Isten előtt is. Ezt fogyatékkal élő gyerekeknek is közvetíti.

H: Professzor Karl Frielingsdorf! Az agresszióról írt könyve egy olyan fejezettel zárul, melynek a címe: Az agresszió egyik gyümölcse a szerelem. Ez a mi füleinknek nehezen emészthető dolognak hangzik: összehozza az agressziót és a szerelmet. Hogy érti ezt?

Ha az agresszió szóból indulunk ki (aggredi =„odalépni valakihez”), akkor tulajdonképpen az agresszió, a másikhoz való közeledés, minden kapcsolat alapja, de minden szerelemé is. Ez lehet szerelem első látásra, de lehet egy lassú megismerkedés. Mindkettőhöz az kell, hogy eljussak hozzád. Ki kell alakulnia egy kapcsolatnak. Ez az első kapcsolódási pont az agresszió és a szerelem között.

A szeretet nem automatikusan nő, mindig vannak nézeteltérések, és ezt a karácsonyi ünnepek alatt is megtapasztaljuk. Alapvetően jó, hogy ezek a nézeteltérések felszínre törnek. A kérdés csak az, hogy hogyan tudok ezzel konstruktívan bánni.

A nézeteltérések adottak, és így fontos egy szerelmi kapcsolatban is egy kis távolságot tartani, egy picit eltávolodni, hogy ezeket a nézeteltéréseket távolabbról tudjuk megvizsgálni és utána újra, elmélyült módon közelítsünk a másikhoz. Sokan nem látják, hogy ez újra elmélyíti a kapcsolatot.

Sőt, Peter Schellenbaum pszichoanalitikus azt mondja, hogy jobb, ha a szerelem, még a kialvása előtt átcsap gyűlöletbe. Természetesen ez provokáció. De a gyűlöletben a szerelmesek újra odafordulnak egymáshoz, akkor is, ha először destruktív módon teszik azt. A gyűlölet végül nem elválaszt, hanem még közelebb hozza kettejüket a kapcsolatban, akkor is, ha kicsit szétválasztotta őket (persze a gyűlölet szó erős, használjuk inkább a nézetletérést). Ha azonban nem beszélik meg ezeket a nézeteltéréseket konstruktívan, akkor tudat alatt hatnak és végül lassan, de biztosan szakításhoz vagy váláshoz vezetnek.

H: Frielingsdorf atya megírta ezt a könyvet az agresszióról, és kiáll az agresszió pozitív hatása mellett, ez fontos Önnek. A terápiás munkájában pedig utakat keresett és talált, hogy az emberek eljussanak oda, hogy ezt újragondolják. Ha azonban rátekintünk a világra, ahogyan az így év végén megmutatkozik, azt látjuk, hogy túlnyomórészt negatív agresszióval találkozunk.

Amikor év végén rátekintek a világra, akkor mindenhol háborús helyzeteket látok, erőszakot és rombolást: Szíriában, a Közel-Keleten, a Távol-Keleten és Dél-Amerikában. Az agresszió a maga egészen negatív formájában nyilvánul meg. Ha belegondolok, hogy az agressziót – ami leginkább életenergia, életerő –, ezt az energiát, amit rombolásba, fegyverekbe fektetnek, konstruktívan használnák fel értünk, emberekért, akkor a világ alapvetően egészséges lenne. Akkor majdnem, ezt egy kicsit somolyogva kell mondanom, a Paradicsomban élnénk ezen a földön. De ennek a reményét nem adtam fel és nem is fogom feladni soha.

Forrás:

Karl Frielingsdorf SJ: Agresszió: rombolja vagy elősegíti az életet?

Klaus Hofmeister beszélgetése Prof. Karl Frielingsdorf terapeuta, jezsuita atyával az „Agresszió, mint pozitív életenergia” témájában.

Közzététel: 2017. 05. 20.

Karl Frielingsdorf: Aggression. Zerstörend oder lebensfördernd, Echter-Verlag, 2016

https://youtu.be/dmg0Ol7r5H0 (2018.02.11)

Fordította: Saskia83