Marilynne Robinson Home című regénye a tékozló fiú példázatát gondolja tovább, bemutatva Robert Boughton lelkész és gyermekei, különösen a problémás múltú Jack és a hűséges Glory kapcsolatát. Jack hazatérése nem hoz megnyugvást, hanem felszínre hozza a család mélyebb konfliktusait és a megbocsátás nehézségeit. Az apa feltételekhez köti a megbocsátást, míg Jack úgy érzi, számára nincs igazi feloldozás. Végül Jack ismét távozik, de utólag értelmet nyer a távolléte, amikor kiderül, hogy szerelme, Della, közös gyermeküket neveli. A regény központi kérdése, hogy a kegyelem nem olcsó, és a megbocsátás gyakran töredékes, mégis nélkülözhetetlen.
Az amerikai irodalom nagy hagyományának örököse – olyan szerzők nyomdokain haladva, mint Hermann Melville, Henry David Thoreau, William Faulkner és Flannery O’Connor –, Marilynne Robinson (1943) generációjának egyik legtehetségesebb, bár kevéssé termékeny írója.
Harmincnégy év alatt mindössze négy regényt írt, ám mindegyiket elismeréssel fogadta a kritika.[1] Mint sok amerikai írónál, nála is a Biblia az egyik legfontosabb ihletforrás. Nem véletlen, hogy a bibliai történetek gyakran hagynak nyitva elhallgatott részleteket és narratív hiányokat, amelyeket az olvasónak kell kitöltenie, hogy mély és olykor meghökkentő párbeszédbe lépjen a szöveggel.
Nem véletlen, hogy a tékozló fiú példázata kapcsán a La Croix francia hetilapnak adott interjújában Robinson így fogalmazott:[2]
„Hosszú ideje foglalkoztat ez az erőteljes és tömör bibliai történet, amelyben a mennyei Atya és a földi apa párhuzama nyilvánvaló. Engem azonban leginkább az érdekelt: mi történik a tékozló fiú hazatérése után?”
A Home című regénye, amely rendkívüli kifejezőerővel és mély teológiai érzékenységgel íródott, éppen ennek a kérdésnek a drámaiságát adja vissza az olvasónak.
1. A lehetetlen visszatérés
A történet 1956-ban játszódik Gileadban, az Iowa állambeli képzeletbeli településen, ahol Robert Boughton presbiteriánus lelkész, özvegy és nyolcgyermekes apa,[3] hosszú és elismert lelkipásztori szolgálat után lassan elgyengülve közeledik élete végéhez. Utolsó napjait megkönnyíti kollégája és szinte testvéreként szeretett barátja, egyben szomszédja, John Ames kongregacionalista lelkész, aki Gilead című, levélformában íródott regény főszereplője – ennek tükörpárja a Home.[4] Ames mellett ott van Glory is, Boughton legkisebb lánya, aki otthagyta tanári pályáját, hogy teljesen az idős apjának szentelje magát.
Glory ugyanis
„jó volt a szó legteljesebb és legszigorúbb értelmében, ha lányokról volt szó. És felnőttként pontosan azzá vált, akinek gyermekkora alapján várható volt” (57. o.),
ha csak nem vesszük figyelembe, hogy „számára a hit szokás volt és a család iránti hűség, a Biblia iránti tisztelet pedig inkább irodalmi természetű volt – csodálat az anyja és apja iránt” (113. o.).
Egy nap Jack, az utolsó fiúgyermek, húszévnyi hallgatás után levélben jelenti be, hogy visszatér az atyai házba. Tolvaj, alkoholista, egy fiatal lánytól született gyermek apja (aki később nyomorban halt meg), Jack épp most szabadult a börtönből jó magaviseletért – „olyasvalami, amivel ritkán vádoltak meg” (295. o.) –, és olyan, „mint egy kóbor kutya, amelyik próbálja megtanulni a háziasítás feltételeit” (53. o.).
Miután elolvasta fia levelét, az apa így kiált fel: „Néha kétségeim voltak, hogy megérem-e ezt a napot” (25. o.). Majd amikor szemtől szembe találkoznak, „tenyerét Jack zakójának hajtókájára helyezte, végigsimította. – Annyira, annyira aggódtunk. És most itt vagy” (33. o.).
„Olyan jó hallani a hangodat. Újra hallani a hangodat ebben a házban. Csodálatos!” (92. o.),
mert „még soha nem találkoztam olyan fiammal, aki ne érezte volna otthon magát ott, ahol született” (118. o.).
Jack, a „sovány és átmeneti” (179. o.) fiútestvér hazatérése nem egyértelmű megbékéléshez vezet, hanem váratlan családon belüli feszültségeket szít, és leleplezi egy bibliai értelemben vett patriarchális család polgári tisztességét, amelynek tagjai „több időt töltöttek a tapintatlanság megbocsátásával, mint a Szentírás által kifejezetten tiltott cselekedetek többségének elnézésével” (252. o.). Az apának ugyanis fontosabb, hogy Jack hazatért, mint maga az út, amely visszavezette: „a családhoz való hűség – akár valós, akár képzelt –, valamint annak védelme – akár lehetséges, akár nem – volt az apa büszkesége, legerősebb ösztöne, és egyben fő forrása az elégedettségnek, a csalódásnak és a szorongásnak” (240. o.). Glory számára viszont azzal kell megküzdenie, hogy „Jack visszafoglalta helyét apja szívében” (70. o.).
Ő így fogalmazná meg a megfelelő imát:
„Uram, a testvérem úgy bánik velem, mintha idegen és ellenség volnék, az apám úgy tűnik, mintha félresöpört volna, azt érzem, nincs számomra hely itt, abban az otthonban, amelyet menedékemnek hittem. Boldogtalan vagyok és tele keserűséggel; régi félelmek ébrednek bennem, és bármit teszek, csak rosszabb lesz a helyzet” (71. o.).
Mindezek ellenére Glory és Jack között egyaránt konfliktusos és együttérző kapcsolat alakul ki, amely tele van hallgatásokkal és burkolt utalásokkal, az ellenségeskedés és a cinkosság különös keverékeként. Végső soron két olyan emberről van szó, akiket a visszatérés közös élménye köt össze, miközben ennek valódi okai fokozatosan tárulnak fel. Jack azért tér vissza, hogy bebizonyítsa apjának, hogy megváltozott, valójában azonban azért, mert el kellett hagynia Della Milest, egy színes bőrű nőt,[5] akivel viharos kapcsolatba bonyolódott. A nő apja, aki szintén lelkész, ellenezte ezt a kapcsolatot, és Jack leveleit sorra visszaküldte a feladónak. Glory viszont azért jön haza, hogy ápolja az apját, ám elhallgatja előle, hogy épp egy fájdalmas szerelmi csalódáson van túl – rájött, hogy a vőlegénye már házas.
Ebben a családban azonban
„a hazugságok szinte mindig azt jelentették, hogy a hazug fél a diszkréciót akarta kifejezni. Ezért egy nyilvánvaló valótlanság gyakran kifejezetten kívánatos volt (…) Udvariasságból kölcsönösen igaznak tekintették egymás megtévesztéseit, ami különbözött az egyszerű hazugságtól vagy annak elhitetésétől. Valójában ez a gyakorlat fontos része volt annak a kölcsönös megértésnek, amely összetartotta a családot” (235–236. o.).
Az elkövetkező hetekben Jack mindent megtesz, hogy kivívja apja és nővére elismerését: felhagy az alkohollal, segít Glorynak a háztartásban és a kert gondozásában, a régi istentiszteleteken énekelt himnuszokat játssza apjának a zongorán, és szenvedélyesen belemerül a család régi autójának felújításába. „Egy következetességben élő szörnyeteg vagyok” – mondja ironikusan –, „bár egyre inkább rájövök, hogy ez a következetesség leginkább az alkoholból állt. De most már egy új ember vagyok. Majdnem mindig” (120. o.).
Egy vasárnap, hosszú idő után, még a templomba is visszatér. A szószéken Ames tiszteletes áll, aki egyik régi kedvenc témájáról, Hágár és Izmael történetéről prédikál, ám beszédében burkoltan Jack ellen szól, teljesen megdöbbentve őt. Ames Jack keresztapja volt, de – akárcsak az apja – ő sem tud igazán hinni a fiú megváltozásában. Egyre csüggedtebbé válik, és egy ügyetlen öngyilkossági kísérlet után
rádöbben, hogy az otthon, ahová visszatért, még ellenségesebb, mint az utca, ahonnan jött.
„A bűntudat és a csalódás mintha az szeretet rovására növekedett volna” (257. o.).
Úgy dönt, hogy ismét elhagyja a házat, de mielőtt távozna, bevallja apjának: „Hosszas töprengés után arra a következtetésre jutottam, hogy a Szentírás igaz (…) De valójában csak annyit mondhatok, hogy próbáltam megérteni” (299. o.). Amikor odalép az apjához, hogy kezet nyújtson neki, az idős Boughton visszahúzza a kezét az ölébe, és félrefordítja a tekintetét. „Elegem van ebből a történetből!” – fakad ki. Jack bólint. „Nekem is. Halálosan elegem van.” Egy pillanatig még nézi az apját, majd lehajol, és homlokon csókolja (323. o.).
Fiatal korában másként gondolkodott, ezért a családja kitaszította, most pedig az idős és beteg apja ismét elutasítja – a meg nem adott bocsánat végleg visszataszítja őt abba a számkivetettségbe, amelyből jött.
Ám alig hogy távozik, Della Miles megjelenik a Boughton-házban a fiával, aki Jack gyermeke. A kisfiút Robertnek nevezte el, az apa után. Glorynak bevallja, hogy Jack felesége, és hogy a fiút tiszteletteljes szeretetben nevelte apja emléke iránt. Glory ekkor így gondol magában: „Ha Jack most itt lenne, azt a mindent elárasztó érzést érezné, amely a puszta örömön is túlmutat – nem, még az örömnél is több, a nyugalom érzését –, amely úgy áradna szét benne, mint ahogy a vér hirtelen végigzúdul egy eddig elzárt végtagban” (328. o.). Tudja, hogy egy nap Jack fia is visszatér majd az otthonába.
2. A megbocsátás utópiája: a kegyelem nagy ára
Bár a Home több rétegű olvasatra ad lehetőséget és számos témát érint, központi magja mégis a földi apa és megbocsátása, valamint a mennyei Atya és kegyelme közötti kapcsolat. Ez a téma áll a lukácsi példázat középpontjában is, amely narratív formában fejezi ki „Isten titkát, amelyet nem lehet elmondani a földi apák gondoskodása és együttérzése nélkül, hiszen ezek maguk is részesednek a mennyei Atya végtelen figyelmében: ő az első, aki a ‘látogatása’ során várja a fiú visszatérését” [6].
A tapasztalat azt mutatja, hogy a nemzés és az apaság két különálló dimenzió, amelyek nem feltétlenül esnek egybe, hiszen „a nemzés természeti adottság, az apaság viszont kijelölés” [7]. Nem elég tehát gyermeket nemzeni ahhoz, hogy valaki apává váljon, és nem elég egy apa jelenléte ahhoz, hogy valaki fiúnak érezze magát. Az apa és a fiú kapcsolata nem csupán biológiai adottság, hanem olyan érzés, amely türelemmel és elköteleződéssel épül (vagy éppen elmarad), miközben sikerek és kudarcok váltakoznak. Az apa akkor tölti be valódi szerepét, ha képes határokat szabni gyermekének, és elfogadni, hogy az esetleg csalódást okoz neki. A fiú pedig csak akkor válhat önálló személlyé, ha – metaforikusan – „megválik” az apjától, vagyis képes leválni róla és kialakítani saját identitását.[8]
Robert Boughton számára azonban Jack szeretete „a vérségi kötelékek szomorú kiváltsága” volt (72. o.). Jack sem szólítja őt soha „apának”, hanem mindig „uramnak”, mintha egy beosztott állna felettese előtt. A példázatbeli apával ellentétben Boughton nem fogadja feltétel nélkül fiát, hanem – még ha ki nem mondva is – bizonyítékokat vár tőle megváltozására és megváltására. Jack viszont képtelen ajándékként elfogadni a megbocsátást, mert nem érzi annak ingyenességét. Mindketten olyan fájdalmat hordoznak, amely megakadályozza őket abban, hogy kölcsönösen felismerjék és elfogadják egymást. Ez különösen meglepő annak fényében, amit Boughton egy prédikációjában mondott:
„Egy közmondás szerint megérteni annyi, mint megbocsátani, de ez tévedés. Meg kell bocsátani ahhoz, hogy megérthessünk. Amíg nem bocsátasz meg, védekezel a megértés lehetősége ellen […] Ha megbocsátasz, talán még nem fogsz teljesen érteni, de készen fogsz állni rá, és ez a kegyelem állapota” (46. o.).
A kegyelem tehát a központi kérdés. Egy teológiai vita során – amelyet Boughton és Ames lelkész folytat – Jack a predestináció tanáról kérdez. Ez a kérdés abból az érzésből fakad benne, hogy saját maga a megváltásra képtelen gonoszság élő példája, valamint abból a félelemből, hogy apját is magával rántotta saját végzetébe – mintha „a fiak bűnei az apákra szállnának” (229. o.). A vita nem vezet semmiféle megoldásra, és Jack végül így fogalmaz: „Úgy tűnik, a következtetések sosem olyan érdekesek, mint a problémák” (231. o.). Amikor feláll, Ames felesége egyszerű, de határozott szavakkal szól hozzá: „Az ember képes megváltozni. Minden megváltozhat” (232. o.).
Ez a kegyelem igazi üzenete, amelyet Jack maga is előrevetít egy imában az étkezés előtt: „Drága Atyám, te türelmes és irgalmas vagy, messze túl azon, amit megérdemlünk. Megengeded nekünk, hogy reméljük megbocsátásodat, amikor képtelenek vagyunk megbocsátani önmagunknak” (186. o.).
Jack azonban nem az a fajta ember, aki megelégszik az „olcsó kegyelemmel”. Amikor apja azt mondja neki: „Senki sem érdemel semmit, sem jót, sem rosszat. Minden kegyelem. Ha elfogadnád ezt, talán meg tudnál nyugodni”, Jack így felel: „Valamilyen oknál fogva soha nem éreztem úgy, hogy a kegyelem rám is vonatkozna” (276. o.).
Szavai visszhangozzák Dietrich Bonhoeffer gondolatait:[9]
„Az olcsó kegyelem olyan kegyelem, amely nem követeli meg a tanítványi létet, kegyelem kereszt nélkül, kegyelem a megtestesült, élő Jézus Krisztus nélkül. A drága kegyelem azonban az evangélium, amelyet mindig újra és újra keresni kell (…) Drága, mert a követésre hív (…) Drága, mert az ember életébe kerül, de éppen ezáltal ad neki életet; drága, mert elítéli a bűnt, de kegyelem, mert igazolja a bűnöst”.
Ahogyan Robinson is írja (105. o.):
„Isten hűséges. Enged minket bolyongani, hogy megtanuljuk, mit jelent hazatérni”.
Fordította: #BibliaKultúra
Jegyzetek
[1] Ide tartozik a Housekeeping (1980, olasz fordításban nem jelent meg), a Gilead (2004; olaszul Einaudi, 2008), a Casa (2008; olaszul Einaudi, 2011) és a Lila (2014, olasz fordításban még nem jelent meg).
[2] G. Welcomme, „Le roman du fils prodigue”, La Croix, 2009. október 7.
[3] Négy fiú (Daniel, Luke, Teddy, Jack) és négy lány (Faith, Hope, Grace, Glory). „Ebben a családban a lányokat teológiai elvont fogalmakról nevezték el, míg a fiúkat emberi nevekkel illették” (Casa, 84. o.). Érdekes módon éppen Charity („szeretet”) hiányzik.
[4] Ames is megözvegyült, majd újraházasodott Lilával (aki később a Lila című, 2014-es regény központi alakja lesz), akitől egy fia született, neki barátja után a Robert nevet adta. Halála közeledtével Ames hosszú, megrendítő levelet ír hétéves fiának, amely egyfajta lelki testamentumként szolgál, és a családi történetek (nagyapja és apja is lelkész volt), a zsoltár és a prédikáció között egyensúlyoz.
[5] Nem elhanyagolható részlet, ha figyelembe vesszük, hogy a történet idején az Egyesült Államokban erőteljes szegregációs feszültségek uralkodtak. Egy Ames-szel folytatott beszélgetés során Jack rámutat: „Az amerikai kereszténység komolyságát kétségbe vonta az, ahogyan a feketebőrűekkel bánunk” (221. o.).
[6] J.-P. Sonnet, Generare è narrare, Vita e Pensiero, Milano 2014, 153.
[7] P. Ricœur, Il conflitto delle interpretazioni, Jaca Book, Milano 1995, 486.
[8] Ebből a szempontból Dávid és fia, Absolon bibliai története példaértékű.
[9] D. Bonhoeffer, Sequela, Queriniana, Brescia 22008, 21.
Forrás:
Luciano Zappella: La parabola del ritorno, il ritorno della parabola – Seconda parte, Il mondo della Bibbia 127 (2015 aprile-maggio) 50–54.
További elmélyülésre:
Luciano Zappella: A visszatérés példázata, a példázat visszatérése – Első rész
Prof. Alison M. Jack: A tékozló fiú és családja elszabadulása a modern irodalomban
