A bét alfai zsinagóga zodiákusa
Mit keresnek az állatövi jegyek az ókori zsinagóga közepén, vagy a napszekér? Hogyan tekintsünk ezekre a pogány eredetű jellegzetességekre? Milyen választ adott annak idején saját magának a rabbinikus zsidóság? Bejegyzésünkben annak is nyomába eredünk, hogy milyen választ ad a mai kutatás és milyen értelmezési lehetőségekre irányítja figyelmünket.
A héber Biblia számos helyen figyelmeztet, hogy az izraeliták ne imádják se a napot, se a holdat, se a csillagokat (például MTörv 17,3; Ez 8,16). A Genezis könyvében olvasható első teremtéstörténet a környező pogány népek bálványimádását úgy mítosztalanítja, hogy az elbeszélésben a nap, a hol, a csillag, mind teremtmény, istenségüktől megfosztott, az egyetlen Teremtő szolgálatában álló és állított teremtmény. Ha a zsinagógában mégis feltűnnek az állatövi jegyek pogány motívumai, akkor vélelmezhetjük, hogy okkal kerültek ide, és nincs közük a bálványimádáshoz.
A Babiloni Talmud egy helyen a következőket írja (b. Berakhót 59b):
Rabbijaink tanították: Aki látja a napot fordulópontján, a holdat a maga erejében és a csillagokat az ő pályájukon, az állatövi jegyeket az ő szabályos előrehaladásukban, felkiálthat: Áldott legyen az, aki a teremtés művét megalkotta!
A zodiákus eszerint Isten dicséretét váltja ki szemlélőjéből. Nem szokatlan egyébkén sem a Bibliában, sem a Biblián kívüli irodalomban, hogy az égitestek Isten dicséretére indítanak. Ezen túl azonban volt egyfajta asztrologikus/ asztronomikus érdeklődés is a korai zsidóságban.
Hénok első, geéz nyelven fennmaradt könyvének egyik része például Az égi fények mozgásának könyve címet viseli (1Hén 72–82) és a korpusz legősibb részei közé tartozik, minden valószínűség szerint már a Kr. e. 3. században létezett írásos változata. Szerzője értekezik a szoláris és lunáris évről, a csillagokról, a szökőnapokról, és a csillagok hierarchikus rendjéről. A szerző gondolatvilágában az asztronómia nem öncélú, világi ismeretnek számít, hanem az égitestek és jelenségek szabályossága mögött az isteni teremtés állandóságának és megváltoztathatatlanságának és ezzel összefüggő „örök törvényszerűségének” gondolata áll.
De Qumránban találtak horoszkópokat, asztrológiai szövegeket is (pl. 4Q 186; 561). Az asztrológiai szövegek elképzelése szerint az határozza meg, hogy valaki a fényből és a sötétségből mekkora részt kapott, hogy születése (vagy talán fogantatása) idején, milyen volt a Nap és a bolygók konstellációja.
Két évszázaddal a qumráni szövegek megírása után Rabbi Hanináról, Hamma fiáról megtudjuk a Babiloni Talmud beszámolójából, hogy hitt a horoszkópban. Ez azt jelenthette, hogy hitt abban, amiről a qumráni szövegek is beszélnek: a csillagjegyek együttállásának hatásáról. A Talmud azonban bemutat másik öt rabbit, aki nem értett egyet Haninával, mondván: „Izrael mentes a bolygók befolyásától” (b. Sabbat 156a/b).
Az Újszövetség korában élt Alexandriai Philón is beszél az írásaiban a zodiákusról. Áron főpap mellkasán található 12 díszes kőről például megjegyzi (vö. Kiv 28,15–21), hogy ezek szolgáltattak mintát az zodiákusra, a 12 állatövi jegyre (vö. Specialibus Legibus I:87).
Zodiákus Hammat Tiberias zsinagógájában
A zodiákus több ókori városban és zsinagógáiban is feltűnik: Bét Alfa, Bét Se’an (itt egy keresztény szerzetesi monostorban), Hammat-Tiberias, Huszifa, Jafia, Khirbet Szuszija, Naaran, Szefforisz.
Ephraim Elimelech Urbach magyarázatában arra mutat rá, hogy ebben a korban, a késő római, bizánci időszakban (éppen a kereszténység miatt) a pogány mitológia már elvesztette régi jelentését és jelentőségét. Az egyházatyákhoz hasonlóan a zsidó bölcsek is máshogy, aggályok nélkül tekintettek a 2. parancsban megfogalmazott képtilalomra, az ikonográfiai programokban a figurális ábrázolásokra.
Bellarmino Bagatti ferences régész a „naiv” művészetre hívta fel a figyelmet. Szerinte a zsidó bölcsek ezeknek a pogány szimbólumoknak más, új, átértelmezett jelentést adtak. Elég a bibliai hagyományban feltűnő tizenkettes számra gondolni (12 izraelita törzs). A „kos” csillagjegy Ábrahám áldozatára emlékeztethette a zsinagógába belépő hívőket. A „bika” Izrael őseire, az „ikrek” Támár fiaira, az „oroszlán” Júdára, a négy lovas Héliosz szekere pedig a világegyetemet kormányzó isteni szekérre utalhatott, vagy Illésre, akit lovas szekér ragadott el az égbe. Egyszóval: a szemlélő zsidó jelentéstartalommal tudta megtölteni az egyébként idegen kultúrából származó jeleket. Bagatti szerint a 12 állatövi jegy szemlélhető az Istennek adott idő megszentelésére irányuló próbálkozásként is egy olyan korban, amikor a zsidó művészet kénytelen szenvedte el a pogány behatásokat.
Nagyon hasonló értelmezést látunk a 13. századi Yalkut Shimoni midrás-gyűjteményben, ahol a 12 törzs megfelel a zodiákus egyes jegyeinek (Júda: kos; Iszakár: bika; Zebulon: ikrek; Ruben: rák; Simeon: oroszlán; Gád: szűz; Efraim: mérleg; Manassze: skorpió; Benjamin: nyilas; Dán: bak; Áser: vízöntő; Naftali: halak).
Michael Avi-Yonah a zodiákust egy zsinagógai naptárnak tekinti. Így, amikor a padlón a központi helyen álló tóraszekrény elé helyezi a 12 állatövi jegyet, megszenteli az időt. A zsinagóga az ezoterikus elemektől megfosztja a zodiákust és liturgikus kalendáriummá teszi. A nap és a hold is elveszti mitologikus jelentését, hiszen amikor az első teremtéselbeszélés szerint Isten megalkotja a világítótesteket, akkor a hívő izraelita szerint vallásos értelemben azt a szerepet szánja nekik, hogy jelezzék az időket, a napokat és az esztendőket (vö. Ter 1,14), amelyek liturgikus szempontból elengedhetetlenek.
„Anélkül, hogy megpróbálnánk ezoterikus jelentéseket tulajdonítani a zodiákus-ábrázolásnak, amelyet a zsinagógai hatóságok halakhikus törvénykezése tilt, szemlélhetjük úgy az állatövi jegyek paneljét, mint ami az Isten irányában gyakorolt kötelességeinkre emlékeztet egy adott naptárban. […] A naptár jelzi a mindennapi imádság idejét, rögzíti a szombatot… lehetővé teszi az ünnepeket is magukban foglaló napok tervezését, számon tartását. […] Röviden: a naptár szabályozza a közös imádság minden aktusát.”
Rachel Hachlili szerint a tény, hogy a zsidó közösség ugyanazt a padlómintákat használta, mint pogány társaik, azt mutatja, hogy nem érdekelte őket egy, bizonyos díszítés. A római művészetből származó zodiákus dekorációval gondolatokat akartak kifejezni, és nem esztétikus szereppel, hanem funkcionális szereppel bírt („stilizált naptár”). A zsinagóga művészei egy prototípust követtek. A panel tehát egy jelképes liturgikus naptár.
A régésznő szerint a zodiákus nemcsak az időt (kronosz) jelölte, hanem a kozmoszt is. A kör a négy évszakkal nemcsak a földet, a teremtett világot jelképezhette a maga időbeli dimenziójában, hanem a térbeli dimenziójával is. A színes padlómozaik a zodiákussal jelképezhette a jeruzsálemi templom függönyét is.
Több szinten működő szimbolizmussal állunk szemben. Sok kutató úgy tekint a zsinagógára, mint ahol tovább él a jeruzsálemi Templom gondolata és teológiája. A színes, díszes mozaikpadló a maga változatos geometrikus mintázataival, motívumaival, valamint figurális ábrázolásaival (köztük az állatövi jegyekkel) a jeruzsálemi templom függönyét képezné le?
Josephus Flavius és Alexandriai Philón is azt állítja, hogy a templomfüggöny négy színe (kék, bíbor, karmazsin és bisszus, vö. 2Krón 3,14) azt a négy elemet szimbolizálja, amelyekből Isten a világegyetemet teremtette. Josephus szerint az egész világegyetem a függönyre volt hímezve (A zsidó háború V,212–213).
A kapukról tarka hímzésű, földig érő, gyönyörű szövésű babiloni függöny csüngött le, káprázatos színek – kék, fehér, skarlát és bíbor – ragyogásában. Ez a függöny a világegyetemet jelképezte: a skarlát a tüzet, a fehér a földet, a kék a levegőt, a bíbor a tengert; két anyag a színével, a másik kettő az eredetével, mert az előbbit a föld, az utóbbit a tenger hozza létre. Az egész hímzés a menny képét ábrázolta, az állatkör kivételével.
Így a Templom függönye nem csupán a föld és az ég közötti határt jelölte, hanem magát a kozmoszt is. Ez a kozmikus jelkép, ez a „leképzett templomfüggöny” lenne az ókori zsinagóga színes, díszes mozaikpadlója. Ahogy Bianca Küchnel fogalmaz: „a Templom helyreállításába vetett remény vizuális megjelenítéseként ábrázolták őket”, melyek az ősi templomi kultusz és a zsinagóga új kultusza közötti folyamatosságot hirdetik.
Forrás és további tájékozódásul:
Bagatti B.: Osservazioni sullo zodiaco e le stagioni nelle sinagoghe e chiese palestinesi dei sec. V-VI, Studia Herosolymitana III (1982).
Blinder D.: Into the Temple Courts: The Place of the Synagogues in the Second Temple Period, The Society of Biblical Literatures, Atlanta 1999.
Haclili R.: Ancient Mosaic Pavements, Brill, Leiden - Boston 2009.
