#BibliaKultúra

Szöveg mögött - Kövek alatt

Egy lépés a teljesség felé

water-villa-6.jpg

"Az élet nem egy csapda, amit Isten állított nekünk, hogy aztán elítélhessen bennünket kudarcaink miatt. Nem is helyesírási verseny, ahol nem az számít, hogy mennyi szót írtál le helyesen, mert ha egyet is hibázol, kiestél. Az élet inkább egy besaball-szezonhoz hasonló, ahol még a legjobb csapat is elveszti játékainak egyharmadát, és ahol még a legrosszabb csapatnak is van nyerő szériája.

Kezdetben, az emberiség gyerekkorában, miként egy ember gyerekkorában is, az élet egyszerű volt. Aztán ettünk a fa gyümölcséből és megismertük, hogy vannak jó és rossz dolgok. Megtanultuk, hogy milyen fájdalmasan összetett lehet az élet. A végén azonban,

  • ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy szeressünk,
  • ha elég erősek vagyunk ahhoz, hogy megbocsássunk,
  • ha eléggé nagylelkűek ahhoz, hogy örüljünk mások boldogságának,
  • ha elég bölcsek vagyunk ahhoz, hogy belássuk, jut mindenkinek,

akkor elérhetjük a teljességet, amelyet egyetlen más élőlény sem érhet el soha. Visszatérhetünk a Paradicsomba."

Forrás: Harold S. Kushner: How Good Do We Have to Be? A New Understanding of Guilt and Forgiveness, Little, Brown and Company, Boston – New York – Toronto – London, 1996, 181.

 

Szép hétvégét kívánunk minden olvasónknak!

A bejegyzés trackback címe:

https://bibliakultura.blog.hu/api/trackback/id/tr4314321841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

#BibliaKultúra

#BibliaKultúra blogunk szakmai igényességű topikjaival értékes, ismeretbővítő tartalmakat közöl a bibliatudomány tárgyköréből. Rápillantunk arra a világra, amely látta megszületni a Bibliát - tabuk nélkül, közérthetően, a tudás megosztása és a „lifelong learning” jegyében.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása