A keletről érkező „bölcsek” hatalmas karriert futottak be a keresztény képzeletben és képzőművészetben. Bejegyzésünkben ennek járunk utána.
Kikről is van szó?
Máté evangéliumának görög szövege μάγοι-t említ, mágusokat. A kifejezés eredetileg olyan perzsa papok csoportját jelölte, akik különleges képességük folytán értelmezni tudták az álmokat. Az evangélium szövegében azonban inkább csillagászoknak tűnnek, akik figyelték a csillagok mozgását és ezt fontos események jelzésének tekintették. Mivel nincsenek tisztában azzal, hogy hol születik majd a messiás, jogosan gondolhatjuk, hogy pogányokról van szó. Az azonban nem egyértelmű, hogy az ókori kelet melyik részéről jöttek.
A μάγος szó Perzsiára utal, asztrológiai kultuszuk Babilonra, ajándékaik pedig Arábiára vagy a szír sivatagra. Daniel J. Harrington biblikus szerint a fordításban jobb megtartani a „mágus” szót, mert a modern, alternatív fordítások pontatlanok: a „bölcsek” megjelölés nagyon általános, a „királyok” pontatlan, az „asztrológusok” szó viszont összezavarja a mai olvasót. Az Ószövetség görög fordítása egyébként a μάγοι szóval jelöli a babiloni magas rangú tisztviselőket, királyi tanácsosokat is.
Tarsísnak és a szigeteknek királyai hozzanak ajándékot, Sába és Szeba királyai fizessenek adót! Boruljon le előtte minden király, minden nép őt szolgálja!
Királyként való azonosításukat befolyásolta nemcsak 72. zsoltár 10–11. verse, hanem a későbbi egyházi írók, akik kifejezetten hangsúlyozták, hogy „Keleten a mágusokat szinte királyoknak tartották” (Tertullianus: Markión ellen 3:13), és ez a 6–7. században már közkeletű vélemény volt.
Verseny a mágusok és a pásztorok között
Jézus születéstörténetét Máté és Lukács evangélista rögzítette. A jóval az események utáni, eltérő hangsúllyal megírt elbeszélésekben hol mágusok (Máté evangéliuma), hol pedig pásztorok az első hódolók (Lukács evangéliuma). A második századi, apokrif Jakab-protoevangélium pedig már elég korán összemossa a két evangéliumból származó információinkat és azt írja, hogy a betlehemi barlangnál csak a mágusok tették tiszteletüket.
A római katakombák ábrázolásain a mágusok mintegy két évszázaddal beelőzték a pásztorokat, akik viszonylag későn, csak a 4. században tűnnek fel a Szent Marcellinusz és Péter katakomba falain.
Ha viszont a relikviákat tekintjük, akkor nincs verseny, a figyelem mégis az előkelőbbekre irányult. Úgy tudjuk, hogy a mágusok ereklyéit Zénón bizánci császár hozatta Perzsiából Konstantinápolyba 490-ben. Ezek (vagy mások?) tűnnek fel később Milánóban, ahonnan az ereklyéket I. Frigyes német-római császár, 1162-ben Kölnbe költözteti. A beszámoló szerint a mágusok testeit romlatlan állapotban szállították át. Ma is ott vannak egy arany szarkofágban, bár 1903-ban az akkori érsek egy részét visszaküldte ajándékba Milánó püspökének.
Személyazonosítási nehézségek
Tudomásunk szerint a legelső, aki a három mágus azonosítását elvégezte, Szír Szent Efrém. A következőkről van szó: Hormizdah, Perzsia királya; Yazdegerd, Sába királya és Perozadh, Seba királya.
Egy etióp nyelven fennmaradt apokrifben, Ádám és Éva könyvében (4:15) a mágusok: Hor, Perzsia királya; Basanater, Sába királya és Karszudan, Kelet királya.
A nyugati hagyomány, az Excerpta Latina Barbari szerint Boldizsár, Menyhért és Gáspár királyokról van szó. A 700 körüli Excerpta et Collectanea bővebb leírást is ad:
A mágusok azok voltak, akik ajándékot vittek az Úrnak. Azt mondják, az első Menyhért volt, egy ősz hajú és hosszú szakállú öreg… Aki mint egy a királynak, aranyat ajándékozott az Úrnak. A második, név szerint Gáspár, fiatal volt, nem volt szakálla, vörös arcbőre… Istenként tisztelte meg az Urat, tömjént ajándékozott neki, amely méltó istenségéhez. A harmadik fekete bőrű volt, dús szakállú és Boldizsár volt a neve… a mirhával az Emberfia mellett tett tanúságot, akinek meg kell halnia.
A legutolsó információnk a kölni martirológiumból származik. Nem véletlen, hiszen a mágusok végső nyughelye a kölni dóm.
Miután az evangélium nevében számos próbán és nehézségen átmentek, a három bölcs ember Sewában (az örményországi Sebastéban) találkozott Kr. u. 54-ben, hogy megünnepeljék a karácsonyt. Az ünnepélyes szentmise után meghaltak: Szent Menyhért, január elsején, 116 éves korában; Szent Boldizsár, január 6-án, 112 éves korában; végül Szent Gáspár, január 11-én, 109 éves korában.
Születéstörténet Máté rendezésében
Ez a fenti fantáziadús, megmosolyogtató, anakronisztikus „beszámoló” nem is áll annyira távol Máté evangélista szándékától. Hiszen ő a mágusok személyében előre felvonultatja saját közösségének pogány keresztényeit. Látomásában kora közösségének hite és tapasztalata tükröződik, merthogy Jézus hódolói evangéliuma szerint a pogányságból érkeznek.
Máté nem jászolba helyezi a megszületett messiást, hanem „házba”, sőt, elnézve a jelenetet: egy királyi palotába, ahol fogadja a föld népeinek hódolatát. Az ajándékok, amiket kap, ünnepélyessé és ragyogóvá teszik a jelenetet. Munkája nem helyszíni beszámoló, hanem visszatekintő, eseményeket értelmező elbeszélés, ennyiben nem érdemes történelmi elbeszélésként olvasni. Közel sem kerek, önmagában zárt történet, hanem olyan, amit tovább kell mondani: tipikus „kezdő történet”, amely feltétlenül megkívánja az elbeszélés folytatását.
Felhasznált és ajánlott irodalom:
Aquinói Szent Tamás - Ortensio de Spinetoli: A gyermekkor evangéliuma Máté szerint, Agapé, Szeged, 1996.
Daniel J. Harrington: The Gospel of Matthew, Liturgical Press, Collegeville, 1991.
George H. Van Kooten – Peter Barthel (eds.): The Star of Bethlehem and the Magi: Interdisciplinary Perspectives from Experts on the Ancient Near East, the Greco-roman World, and Modern Astronomy, Brill, Leiden, 2015.
Raymond E. Brown: The Birth of the Messiah. A Commentary on the Infancy Narratives in the Gospels of Matthew and Luke, Doubleday, New York, 1993.
