„Egyszer apám mesélte volt, hogy fiatalon, kicsit becsípve, a hóvirág csokrot, amit szerelmétől kapott, hogy ne hervadjon el, beleállította a piros tintás üvegbe. A fehér virágokon lassan pirosodó hajszálerek tűntek fel és rózsaszínné vált az egész csokor. Így ivódnak belénk a könyvek, melyeket szeretünk.
Én nem csak az vagyok, aki voltam, hanem mindaz vagyok, amit szenvedéllyel olvastam. És így gyűrűzik tovább a kör, mert abban, amit írok, az is benne van, amit olvastam, s az írásomon keresztül talán mások is megélnek egyet s mást abból, amit én olvastam.
Az életérzésemre, tapasztalataimra, a szemléletemre, ahogyan látok, ahogyan hallok, mindenre hatnak a könyvek. Másként nézem a vadkacsa röptét, a macskám talpát, a villamos bedőlését a kanyarban; másként látom vagy érzem Istent a könyvek miatt, melyeket Róla vagy Tőle olvastam (mert Ő is szól néha).”
(Polcz Alaine, Az olvasásról, részlet)
