Tell Hacór monumentális épületére sokáig úgy tekintettek, mint ami Salamon hatalmát reprezentálja. Az újabb régészeti vizsgálatok azonban egy évszázaddal későbbre helyezik az épületet korát a legendás király uralkodásához képest.
Izrael egyik vezető régésze, Israel Finkelstein a Haaretz-nek adott exluzív interjújában kifejtette, hogy ha nem is mindegyik, de sok ásatás rávilágít arra, hogy szöveg és az ásó különböző irányokba mutatnak. Úgy véli, létezett egyesült királyság csak éppen nem Dávid uralkodása alatt, hanem jóval később, II. Jeroboám idejében. De miért nem akarta a Biblia, hogy valódi Dávid királyt ismerjük meg?
A Bibliát olvasók talán mind ismerik Dávid és Salamon király történeteit, legendás uralkodásukat és tevékenységüket, tudnak (az északi) Izrael és a (déli) Júda közös királyságáról. Sok kutató azonban úgy gondolja, hogy nem volt semmiféle egyesült monarchia (külön-külön volt két jahvista királyság), vagy ha mégis, akkor időben jóval az említett királyok uralkodás után. A megdöbbentő elméletet, amit régészeti ásatásokra és a bibliatudomány meglátásaira alapoztak, az utóbbi napokban sokan vitatták és éltették az izraeli médiában (írott sajtó, blogok, facebook, online rádiók).
Israel Finkelstein szerint, akinek magyarul is olvashatjuk egyik könyvét, II. Joroboám izraeli király uralkodása idején valóban fennállt az egyesült királyság, területe pedig elérte a mai Jordániát és Szíriát is. A Biblia épp, hogy csak megemlíti ezt a mintegy 40 esztendeig uralkodó királyt, aki a bibliai narratívával ellentétben az északi Izraelben ellenőrzése alatt tartotta Jeruzsálemet és a déli Júda királyságát.
De akkor miért beszéli el másként a Biblia? A szent szövegek első összeállítására II. Jeroboám halála után majd egy évszázaddal került sor Jeruzsálemben, Jozija király uralkodása idején, aki katonai terjeszkedésének politikáját akarta legitimálni. A vezető régész szerint II. Jeroboám valós uralkodása adta Jozijának az ösztönzést Dávid és Salamon dicsőséges királyságának bibliai történetéhez.
Finkelstein szerint Izrael történetét a régészeti ásatásokból, a fejlett tudományos technikák kínálta adatok alapján kell megírni, szöveges anyagoktól függetlenül. A Bibliában lefestett egyesült királyságot a negyedik királyi sarj Saul, Dávid, Salamon után Roboám már nem tudta egybetartani. A régészek újra átvizsgálták és átértékelték a korábbi ásatásokat (Megiddó, Hacór, Gézer), és a korábban Salamonnak tulajdonított nagy építkezésekről azt állították, hogy körülbelül egy évszázaddal a nagy király után kezdődtek. Ezeket a romokat Izrael északi királyságához tartozónak gondolják, amelyet bár a Biblia kárhoztat, mégis egy valódi, hatalommal bíró regionális erő volt.
Feszültség van a bibliai leírás között, amely Júdát és Jeruzsálemet teszi meg a világmindenség középpontjává, valamint a régészet és az ókori közel-keleti szövegek között, amelyek egyértelműsítik, hogy Izrael volt a nagy történet. Sokkal virágzóbb és kiemelkedőbb volt, mint Júda, nagyobb volt a lakossága és pályázott az egész Levante feletti vezetőszerepre.
Az ellenkező tábort képviselő régészek hevesen vitatják Jeruzsálem nagyságát és hatalmát a Kr. e. 10. században, de kevés bizonyítékunk van egy nagy birodalomra. A dávidi dinasztia alapítói egy apró városállamban uralkodtak a júdeai felföldön.
Finkelstein szerint és más kutatók szerint is az egyesült királyság története a Kr. e. 7. században gyökerezik.
De miért kellett Jozija írnokainak megnövelnie a király „őseinek” történetét?
Amikor Jozija hatalomra került, az asszírok már régóta elpusztították Izrael királyságát, és Júdának lehetősége nyílt a korábban izraelita birtokban lévő földek meghódítására. A Jeruzsálemből irányított pán-izraelita királyság eszméje illeszkedett Jozija területi hódításához és népegyesítő törekvéséhez. De honnan vette Jozija az egységes királyság elképzelését? Finkelstein szerint az elképzelést II. Jeroboám inspirálta, aki egy hatalmas királyság fölött uralkodott Izrael királyaként Kr. e. 788 és 744 között.
Jó tudni, hogy a Biblát alapvetően déli, júdai, JHVH egyetlenségét valló monoteista szempontból, Jeruzsálem-központú nézőpontból írták. Így a többször „kárhoztatott” északi országrész (Izrael, Samaria) negatív szemlélete érthetőbb. II. Jeroboám is bűnös politeista, aki „gonoszat cselekedett az Úr szemében” (2Kir 14,24). A bibliai szöveg azonban elismeri hódításait a Holt-tengertől Damaszkuszig és sikereit (2Kir 14,26–27).
A szöveg összeállítójának nyilván szajkóznia kell a szokásos rossz dolgokat Izrael királyairól, ugyanakkor tisztában van vele, hogy ez nem olyan egyszerű, mert II. Jeroobámra úgy emlékeznek, hogy nagy király volt és hosszú ideig uralkodott. Ezt a szerző úgy oldja meg, hogy kijelenti: Izrael Istene adta neki ezt a jólétet és a területi terjeszkedést.
Damaszkusz meghódítása talán túlzás, de az izraelita terjeszkedés régészeti bizonyítékai azt mutatják, hogy a II. Jeroboám királysága túlnyúlt az északi Dán városán, esetleg Daraaig húzodott (Szíria déli része) és Irbidig (Jordánia északi része).
Ezzel szemben például a Biblia Dánt is az egyesült királyság részeként mutatja be, de a héber feliratok szerint izraelita jelenlét csak a Kr. e. 8. századtól mutatható ki. Tehát ezek az északi területek nem voltak részei a két évszázaddal korábban feltételezett dávidi, salamoni birodalomnak.
II. Jeroboám királysága délre is messzire nyúlt, elég csak a Kuntillet Adzsrud-i feliratokra gondolnunk a Sínai-sivatagban, a Kr. e. 8. sz. első felében. Az itt előkerülő szöveg, amely JHWH-t emlegeti arra utal, hogy YHWH kultuszát nem Jeruzsálemben központosították, hanem több helyen, köztük Samáriában is. Még délebbre Ecjón-Géber nem Salamon tengerészeti bázisa volt (vö. 1Kir 9,26), hanem az ott feltárt erőd a Kr. e. 8. századból II. Jeroboámé volt. Illetve további bizonyítékok vannak arra nézve, hogy II. Jeroboám idején közvetve vagy közvetlenül, de Izraelnek hatalma volt Júda és Jeruzsálem felett.
A Jeruzsálemtől nyugatra fekvő Kiryat Ye’arimban végzett ásatások egy olyan izraelita várost mutatnak a Kr. e. 8. sz. első felében, amely közel van Júda fővárosához és adminisztratív központként működhetett Jeruzsálem irányítására, és segíthetett abban, hogy a két állam Samaria uralma alatt egyesüljön.
A Kiryat ye’arimi ásatások
A Biblia is utal Júda vazallus helyzetére, Joásra, aki a bét-semesi csata után kifosztja Jeruzsálemet (vö. 2Kir 14,11-14). II. Jerobám hódításai, megnövelt területű országa volt a minta arra, hogy a Salamon alatti közigazgatást bemutassák (vö. 1Kir 4).
Salamon soha nem uralkodott ezeken a területeken, és sok kutató egyetért abban, hogy ez valójában II. Jeroboám királyságának a leírása a Kr. e. 8. században. Tehát ez a pán-izraelita gondolat valóság, amit aztán a júdabeliek megörököltek és saját ideológiai céljaikra használták fel, amikor már Izrael királysága nem állt fenn.
Salamon királyságának bibliai leírása a maga gazdag, arábiai és Levante északi területeiig terjedő, jövedelmező kereskedelmi hálózattal inkább II. Jeroboám uralkodásának valóságához illeszkedik. Az ő idejében vált Izrael igazán virágzóvá és tartott fenn kapcsolatot Görögországgal, Ciprussal, Egyiptommal, valamint a hamarosan hódító Asszír birodalommal. Nincs arra jelzés, hogy ilyen gazdagság lett volna a Kr. e. 10. századi Júdában vagy Jeruzsálemben.
A Biblia által bemutatott országhatárok és a II. Jeroboám alatti gazdasági virágzás szolgált keretül az ősi, mitikus egyesült királyság felvázolásához. Vagyis II. Jeroboám sokkal fontosabb személy volt, mint ahogy azt a Biblia bemutatja nekünk. A Biblia későbbi szerkesztői szabadon felhasználták az ő történetének egyes elemeit és visszavetítették őket más narratívákba.
Vajon a bibliai szerkesztők a Kr. e. 7. századi Jeruzsálemben hogy tudtak ennyi mindent egy izraelita király uralmáról, aki több mint egy évszázaddal korábban élt náluk?
Sokan arra gondolnak, hogy az asszír támadás következtében délre menekülő izraeliek hozták magukkal hagyományaikat, valamint királyaik írott krónikáit, amit aztán déli szomszédaik, írnokaik feldolgoztak. Persze ezek a szerkesztések magukon viselik a déliek gondolkodását, amikor Izrael bukását királyaik gonosz cselekedeteinek tudják be. Talán ezért is van, hogy II. Jeroboámot nem az ókori héber történelem egyik legnagyobb alakjaként mutatják be, hanem csak egy olyan gonosz királyként, aki olyat tett, ami gonosznak számít az Úr szemében.
Forrás: https://www.haaretz.com
https://israelfinkelstein.wordpress.com/
Israel Finkelstein
