John J. Collins, a kortárs bibliatudomány egyik legmeghatározóbb alakja szerint kritikusan, reflektíven kell gondolkodnunk a Bibliáról. Az ugyanis sokkal több kérdést vet fel, mint amire választ ad. Nem is konkrét utasítások készlete, inkább megvilágítja az értelmét annak, ami helyes és helytelen, prioritásainknak és társadalmi létünknek.
Az ír származású, Amerikában tanító biblikus kutatási területe felöleli az apokaliptika, a bölcsességi irodalom, a hellenisztikus judaizmus és a holt-tengeri tekercsek témáit. Hazánkban is járt, A Biblia Bábel után – Történetkritika a posztmodern korban című könyve magyarul is olvasható.
Collins szerint az apokaliptikus hagyomány helyes értékelésének kulcsa abban rejlik, hogy az apokalipszisek a költészet, és nem a dogma természetét viselik magukon. A képzelet szülötteiként nem tekinthetők tényleges információs forrásnak, mégis reményt keltő és vigaszt nyújtó szándékkal felvázolnak egy másik világot, amely eltér a most megtapasztalttól.
Legújabb könyve, az Apocalypse, Prophecy, and Pseudepigraphy a zsidó apokaliptikus irodalomról szól. Az egyik téma, amivel foglalkozik, amit kiadója, az Eerdmans csak így nevezett meg: „az apokaliptikus szövegek felvetette zavaró, etikai kérdések”. Melyek ezek a kérdések és miért zavaróak?
Az apokalipszisek általában isteni beavatkozásra és döntő ítéletre várnak, amelynek során Isten elpusztítja „a rossz embereket”. Ez a gondolkodásmód – túlságosan leegyszerűsítve – dualisztikus, és gyakran intoleranciát mozdít elő. Azt gondolom, hogy ez a legnagyobb baj vele. Az erőszakos ítélet is zavaró lehet. Itt az erőszakról csak ábrándoznak, ami egy módja lehet a gőz kiengedésének anélkül, hogy ténylegesen elkövetnék az erőszakot. Ám a csúszás veszélye mindig fennáll: azt gondoljuk, hogy ha Isten elpusztítja a rossz embereket, akkor nekünk segítenünk kell neki.
Amint a könyv címe is egyértelművé teszi, nagyon foglalkoztatja a szerzői álnéven való jegyzés. Ez miért ilyen nagy probléma ebben az irodalomban és miért számít?
A pszeudoepigráfia nem is kérdéses, az csupán egy irodalmi konvenció. A kérdés az, hogy az emberek miért döntenek úgy, hogy Hénok nevében, vagy más, olyan személy nevében írnak, aki nem is írhatta meg a szóban forgó szöveget. Ez talán egy módja annak, hogy különböző gondolatokat és eszméket kapcsoljunk egy adott személyhez, akinek a neve alatt megjelenik a szöveg.
Én különbséget tennék a pszeudoepigráfia, mint irodalmi konvenció és a hamisítás, mint szándékos becsapási kísérlet között. A határvonalak azonban elmosódnak. Ha a pszeudoepigráfia mögött a szándék arra irányul, hogy valamint sugalmazott, szent írásként adjunk el, az problémát jelenthet.
A Yale Divinity Schoolon tart egy kurzust a bibliai értékekről, amely az egyik legnépszerűbb óra a kampuszon. Mi ez, és mit gondol, miért akarják annyian felvenni ezt a tanegységet?
A kurzus célja, hogy az emberek kritikusan gondolkodjanak a Bibliáról, mivel a Biblia számos olyan kérdésben előkerül, amelyek ellentmondásosak napjainkban. A hallgatók örülnek a lehetőségnek, hogy kibeszélhetik a problémákat. Persze mindig van olyan hallgató, aki nem szeret beszélni, és néha nem szeret másokat meghallgatni. Bár nagy a kurzus, a hallgatók sokat beszélnek. Nem próbálom nekik megmondani, hogy mi a helyes és mi a helytelen, hanem
segítek nekik gondolkodni a kérdéseken.
Kiszélesítve látókörünket, azt látjuk, hogy a bibliai értékek fogalma újra, meg újra előkerül a politikában és a nyilvános vitákban. Úgy gondolja, hogy ezek a populista és politikai szólamok jogosan használják a kifejezést, hogy „bibliai értékek”?
A legfőbb oka, amiért úgy döntöttem, hogy elindítok egy ilyen kurzust, éppen az volt, hogy a politikai diskurzusban gyakran visszaélnek a „bibliai értékek” fogalmával. Az emberek sok mindent bibliai értéknek hisznek, ami a Bibliában egyáltalán nem szerepel. Például nem beszél az abortuszról, vagy csak néhány vers szól a homoszexualitásról. A Biblia hatalmas szövegegységei (a próféták, az evangéliumok) nem is foglalkoznak vele. A Biblia az élethez való jogot sem igazolja. És így tovább.
a politikai diskurzusban gyakran visszaélnek a „bibliai értékek” fogalmával
Elmondaná, hogy miért döntött az akadémiai pálya mellett, egész pontosan, hogy az Ószövetség professzora lesz?
Két testvérem tanár volt és egy másik házas. Én mindig valamilyen tanár szerettem volna lenni! Egy vidéki kis faluban nőttem fel, az írországi Tipperary megyében. Ösztöndíjat kaptam a Rockwell College bentlakásos iskolába, Cashelen kívül (szintén a megyében). Az iskolát a Szentlélek Kongregáció atyái működtették, és a középiskola után beléptem a rendjükbe. Kilenc évig voltam szerzetes.
Belebotlottam az Ószövetségbe. A középiskolában klasszikusokat tanultam és az egyetemen azt akartam folytatni. De szemináriumba jártam, és az elöljáró azt mondta nekem: „Akkor tanulhatsz klasszika-filológiát, ha hébert is tanulsz. Akkor majd taníthatod a Szentírást.” A héber tanár sokkal rokonszenvesebb volt, mint a görög-latin professzorok!
Miért gondolja azt, hogy ez az ősi szöveg, az Ószövetség, amelyet sok ezer évvel ezelőtt írtak olyan emberek számára, akiknek az élete annyira különbözött a miénktől, továbbra is lenyűgöző és inspiráló?
Legfőképpen azért, mert az embereket arra tanították, hogy szentnek tartsák, és így azt várják, hogy releváns legyen. Ám a Biblia nagy része nagyon konkrét, józan, földhöz ragadt helyzetekkel foglalkozik. Ez pedig nem elvont vagy elméleti. Könnyű kapcsolatba kerülni vele.
Forrás: https://divinity.yale.edu
