Az állatokkal való nemi érintkezés a hettita törvénykezésben

A hettiták ókori anatóliai nép volt, amely a mai Közép-Törökország területén, Hatti történelmi régiójában élt. Országuk volt az első igazán vaskori állam, amely híres volt kiváló harci kocsisairól. Birodalmuk a Kr. előtti 14–13. század között élte fénykorát. Törvénygyűjteményük Kr. e. 1650–1500 körül alakult ki, így évszázadokkal megelőzte a bibliai törvénykezést.

A hettiták törvénykönyve négy pontban tárgyalja a kérdést (187–188. §; 199–220a. §). Az általános tiltás helyett egyedi büntetéssel lépnek fel a bestialitás ellen. Az állatok szempontjából is egyedinek mondható a törvénykezés, hiszen csak a szarvasmarha (187. §), a bika, a juh (188. §), a disznó és a kutya (188. §) kerül szóba. A közös törvénycikkely így hangzik:

„Ha egy férfi tehénnel vétkezik, az gyalázatos. Meg kell őt ölni. Vezessék őt a király kapujához. A király megölheti őt, akár meg is kímélheti az életét, de [a tárgyalás során] nem szabad a királyhoz közelítenie.”

A szabályzás a nemi aktust bűncselekménynek nevezi (waštai-) és szégyenteljes dolognak tartja (ḫurkel).

A hettita törvények rugalmasak voltak: még a gyilkosságért is inkább pénzbüntetést szabtak ki, ezért a halálbüntetés azt jelzi, hogy itt ténylegesen főbenjáró bűnről van szó.

A juhokra vonatkozó törvénycikk kapcsán megjegyezzük, hogy a bibliai héberben a צאן (cō’n) főnév egyaránt vonatkozhat juhokra és kecskékre, de a sumér UDU logogram itt csak a juhokra vonatkozik. Néhány hettita mágikus szöveg szerint a kecskékkel közösülés is tilos.

A disznóval és a kutyával való hálás esetében az alapvető törvény úgy módosul (188. §), hogy az embert és az állatot a király elé kell vinni és a halálbüntetés mindkettőjüket érinti. Mivel háziállatokról van szó, rituális áldozatként bemutathatóak.

A lóval és öszvérrel történő nem érintkezést nem tekintették bűncselekménynek (200a.§: natta atararatar). Előírták azonban, hogy az illető nem közelíthet a királyhoz és nem is lehet belőle pap. De attól még, hogy az esetet nem tekintették bűncselekménynek, az illetőt bűnösnek tartották (a szöveg a fentebb említett waštai- igét használja).

Mi van, ha az állat kezdeményez?

Ezek a törvények az emberi kezdeményezésből fakadó nemi aktust tárgyalták. Érdekes, hogy azt is törvénybe foglalták, amikor egy bika hág meg egy embert (watkuzi). Ebben az esetben csak a bikát ölték meg, az embert szerencsétlenül járt áldozatnak tekintették, akinek a nevében engesztelésül felajánlották az istenségnek kijáró állatot. Ha ugyanez az eset disznóval történt meg, úgy azt nem tekintették bűncselekménynek, nem bántották a disznót.

A hettita törvénykezés nem ad magyarázatot, hogy miért tilos az állatokkal való nemi érintkezés. Bár a szövegek csak a leginkább elterjedt és hozzáférhető háziállatokat említik, feltételezhetjük, hogy általános előírás volt Hattiban a bestialitás kerülése. Bár a lovakkal és az öszvérekkel kapcsolatos titokzatos engedékenység felettébb furcsa.

a lovakkal és az öszvérekkel kapcsolatos titokzatos engedékenység felettébb furcsa

Az állatokkal való nemi érintkezés a Tórában

A bibliai törvénykezés négy alkalommal, három különböző helyen ítéli el a bestialitást. A „Szövetség könyve” a legősibb törvénygyűjtemény (vö. Kiv 20,22–23,19), ebben a következő, röviden és lakonikusan megfogalmazott törvénycikkelyt olvassuk (Kiv 22,18), amely feltehetőleg egyaránt vonatkozott férfiakra és nőkre:

Aki állattal közösül, lakoljon halállal.

A Deuteronomium törvénygyűjteményét (vö. MTörv 12,1–26,15) legősibb formájában Jozija király uralkodása alatt vezették be (Kr. e. 622), és az ősi, Szövetség könyvének reformjaként született meg a helyreállítás utáni igénnyel az asszír inváziók után. A törvénycikk az átkok listáján szerepel, és főleg a férfiakat szólítja meg (MTörv 27,21):

Átkozott, aki bármi állattal hál! S az egész nép mondja rá: Úgy legyen!

Izrael népének harmadik nagy törvénygyűjteménye a Szentség törvénye. Ez a törvény olykor korrigálja az ősi törvényt (Szövetség könyve, Deuteronomium), és a babiloni fogság utáni közösség, a hatalmas Perzsa Birodalom egy kis nyugati provinciájának gondolkodását tükrözi. Szigorú és kidolgozott jogi szemléletével a szentségre és a tisztaságra helyezi a hangsúlyt (Lev 18,23).

Semmiféle állattal ne közösülj, mert tisztátalanná teszed magad vele. És asszony se álljon meg állat előtt, hogy párosodjék vele. Förtelem az.

A törvényi szabályzás nem sorol fel semmiféle büntetést a leírt esetekre. Egyben felidézi az előbb tárgyalt hettita törvénycikkelyt (199.§), amely a férfival, mint passzív résztvevővel foglalkozik, aki szándékán kívül elszenvedi a meghágást, míg a bibliai törvénykezés nőről beszél, aki megjelenésével kiváltja az állati cselekvést. Mindenesetre a tiltott cselekmény tisztátalanná tesz és perverziónak minősül. Richard M. Davidson rámutat a „förtelemnek” fordított szó gyökére is. A tebel főnév ugyanis az „összekeverni” (bālal) igéből származik, így utalhat a természet rendjének, a természetes társadalmi rendnek a megsértésére, az egyes „kategóriák” összekeverésére.

Később a Szentség törvénye részletesebben tárgyalja a bestialitást (Lev 20,15–16). A szabályzás értelmében az állat is bűnrészes: meg kell ölni az aktus után.

Ha valaki állattal közösül, halállal lakoljon, és az állatot is öljétek meg! Ha egy asszony bármiféle állathoz közeledik, hogy párosodjék vele, öld meg az asszonyt is meg az állatot is! Halállal lakoljanak, vérük rajtuk.

A bibliai törvények értelmezése

A bestialitás súlyossága egyértelmű az egyes törvénygyűjteményekben, a megokolás azonban kevésbé. Pillantsunk bele három értelmezésbe:

- Nahum Sarna professzor szerint a bibliai szöveg pogány (kánaánita) vallási kultuszok bálványimádó gyakorlatát rögzíti és pogányellenességet kell a szöveg mögött látnunk, illetve Izrael népének azt a szándékát, amellyel el kíván különülni szomszédaitól. Így a törvény az önmeghatározás eszköze egyben.

- Mary Douglas antropológus nézetét főleg a Leviták könyvében található Szentség törvényének látásmódja határozta meg. Szerinte az ősi izraeliták csak el akarták kerülni az összes olyan „kategóriáknak” a megsértését, „összekeverését”, amelyek ellentétben állnak az isteni teljességgel, tisztaságával és szentségével.

- Calum Carmichael professzor szerint a törvénykezés értelme az állatok és az emberek közötti különbség megerősítése volt. A teremtéselbeszélésben is azt olvassuk, hogy amikor az Úristen megteremtette a földből a mező minden állatát és az ég minden madarát, akkor az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik, de a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá (vö. Ter 2,19–20). A bestialitás magában foglalja a dehumanizációt, az ember szentségének a megsértését.

Záró gondolatok

A kutatók szerint nem valószínű, hogy az izraelita törvényhozók ismerték a hettita törvényeket. Az egyes társadalmi csoportok ugyanis viselkedhettek hasonló módon anélkül, hogy gondolati kölcsönzést vagy függést kellene feltételeznünk. Az ókori társadalmakban csak a hettiták és az izraeliták rögzítették törvényben az állatokkal való nemi érintkezés tilalmát. Ennyiben egyedülállóak az ókori Közel-Keleten.

Forrás és további tájékozódásul:

Harry A. Hoffner: Incest, Sodomy and Bestiality in the Ancient Near East, in Uő (ed.): Orient and Occident: Essays presented to Cyrus H. Gordon on the occasion of his sixty-fifth birthday, Butzon & Bercker, Neukirchener Verlag, 1973, 81–90.

Ilan Peled: Bestiality in Biblical and Hittite Law a thetorah.com oldalon.

Richard Kahn: Bestiality and Zoophilia, Mark Bekoff (ed.): The Encyclopedia of Human-Animal Relations, Greenwood Publishing, Westport, 2006.

Richard M. Davidson: Flame of Yahweh. Sexuality in the Old Testament, Hendrickson, Peabody, 2007, 172–174.