József bibliai alakjáról szóló értekezésében feldolgozza Potifár feleségének sikertelen csábítását (vö. Ter 39). Az első században élt zsidó szerző kétszer is felhasználja a bibliai történetet. Egyrészt azért, hogy felmagasztalja Egyiptom következő főemberét, amiért ellenállt a szexuális csábításnak, másrészt azért, hogy egy demokratikus polisz politikai vezetőjét erényes emberként mutassa be, akit nem lehet rászedni, sem megvesztegetni.
Bevezető gondolatok
Alexandriai Philón i.e. 15 körül született és i.sz. 50 körül halt meg. Halálának évét nem tudjuk pontosan, de 47 után még életben volt: említést tesz ugyanis egy lóversenyről, amelyet abban az évben tartottak Claudius római császár tiszteletére. Az egyetlen esemény Philón életében, amelyet pontosan meg tudunk határozni: római útja 38-41-ben. Ő vezette ugyanis azt a küldöttséget, amely megvédte az alexandriai zsidókat Caligula császár előtt. Az egyiptomi zsidó elit tagjaként gazdag szellemi örökséget hagyott maga után. Maren R. Niehoff Philón munkáit két csoportba osztja:
- bibliamagyarázatok az alexandriai zsidóság vezetőségének;
- bibliai életrajzok nem zsidó (nem is annyira görög, mint inkább római) hallgatóságának.
Az elhúzódott római látogatás egyedülálló kulturális élmény volt Philón számára. Bár feltehetően nem olvasott latinul, lenyűgözhette, amit Cornelius Nepos életrajzairól (De viriis illustribus) vagy a sztoikus filozófiáról hallott. A rómaiak ugyanis a sztoikus bölcselet görög eszménye mellé állították az erényes államférfi (politikus) ideálját.
Ezek a gondolatok ihlették Philón bibliai alakokról szóló írásait, amit valószínűleg római tartózkodása idején kezdett írni. A sorozat első tagja Mózes élete volt, később sorra került Ábrahám, Izsák, Jákob és József is. Utóbbiról szóló, görög nyelvű értekezése keletkezési idejét nem lehet pontosan meghatározni, valószínűleg a 40-es években íródott.
A Józsefről szóló értekezése valójában két írásművet tartalmaz: a bibliai történet filozófiai, politikai újraértelmezését, valamint egy szinte független politikai értekezést.
- Az első úgy foglalkozik Józseffel, mint akit Isten rejtett keze készít fel a politikai pályára Egyiptom királyi udvarában, ahol végül az ország második vezetőembere lesz.
- A második József államférfiúi karakterét ábrázolja egy másik politikai környezetben, a poliszban, ahol a népgyűlés felelős választott vezetőjeként működik.
Az értekezést alkotó két írásművet az allegorizálás kapcsolja össze. A főhős körül mind az egyiptomi udvarban, mind hellenisztikus poliszban egy nő legyeskedik, akinek irányában ellenállást tanúsít. A következőkben a két csábítási epizódban a főhős és a csábító beszédeire összpontosítunk.
Csábítási jelenet az egyiptomi udvarban
A Teremtés könyvének 39. fejezete szolgál alapul Philón parafrázisának. A bibliai szövegből kiderül, hogy József egyiptomi gazdájának, Potifárnak vezeti a háztartását. Élvezi gazdája bizalmát, és mindent megtesz ezért. Így amikor Potifár neje megpróbálja elcsábítani a jóképű fiatalembert (νεανίσκος), akkor ő ellenáll.
Az egykori kortárs olvasóknak az is eszébe juthatott, hogy Egyiptom királynője Kleopátra két római vezetőt is sikeresen elcsábított: Caesart és Marcus Antoniust, míg a zsidó Nagy Heródes és a római Octavianus Augustus ellenállt.
A De Iosepho 40–48 szövegében Philón azt ecseteli, hogy Potifár felesége „féktelen szenvedélytől ösztönözve, vágyainak tárgyává” akarta tenni Józsefet, ám az „hevesen ellenállt, begyakorolt szemérmességgel és önmegtartóztatással tartotta vissza a nő közeledését”. Ellenőrizetlen vágyakozással próbálkozott újból és újból, „végül szenvedélyében erőszakhoz fordult: megragadta ruháját és megpróbálta az ágyra rántani őt”. A szenvedély azonban, még a leggyengébben is erőssé teszi, folytatja Philón, lehetővé teszi számukra még az ij felajzását is. Józsefnek sikerült úrrá lenni a helyzeten és egy hosszabb beszédre is alkalma nyílt.
Mire fel ez az erőszak?
– kezdte beszédét, majd bevezette Potifár feleségét a héberek törvényeinek és szokásainak rendszerébe.
„Más nemzeteknél a következők vannak: amikor tizennégy éves lesz valaki, bűntudat nélkül elmegy a kéjnőkhöz és a szajhákhoz, akik testüket pénzért kínálják. De nálunk az sem megengedett, hogy az utcanők életben maradjanak, üzelkedésük halálbüntetés terhe mellett tiltott.”
Elmondja azt is, hogy a házasságkötés előtt nem lehet nőkkel szexuális kapcsolata, tisztán kell frigyre lépnie, és amikor majd nőhöz közelít, akkor sem a vágy hajtja, hanem kizárólag az utódnemzés célja lebeg szeme előtt. Elárulja, hogy a mai napig megőrizte tisztaságát, és nem szegett törvényt. De ha törvénytelen életet is élt volna Egyiptomban, akkor is tartózkodnia kellene attól, hogy más feleségét tegye zsákmányává, ami ezerszeres halált érdemel. Azt is orra alá dörgöli Potifárné feleségének, hogy háromszoros törvényszegést kíván tőle: nemcsak házasságtörésre hívja, hanem úrnőjének megrontására és gazdája irányába tett hűtlen cselekedetre is. Ő nem azért lépett be ura házába, hogy ivászatra adja a fejét, csalódást okozzon urának, vagy veszélybe sodorja házasságát, háztartását és családját. Megvallja, hogy uraként és jótevőjeként tiszteli Potifárt, és nem él vissza kérésével, hogy felesége kivételével felügyelje összes tulajdonát. Hálás neki azért, amiért fogolyból és idegenből szabad emberré és állampolgárrá tette őt. Ha pedig engedne ura felesége kérésének, akkor nem tudna a szemébe nézni. Ha szemtanú híján nem tudódna ki az eset, arcszíne, megjelenése és hangja, kínzó lelkiismerete (τὸ συνειδός) akkor is elárulná, hogy valami rosszat tett. Utolsó mondatával pedig az igazságosság istennőjét, Dikét, Zeusz tróntársára (πάρεδρος) hivatkozik, aki minden tettüket látja.
Philón a hagyományos zsidó erény megtestesítőjeként mutatja be Józsefet, a zsidókat pedig úgy, mint akik különböznek azoktól, akik a püthagóreusok és sztoikus szexuáletikáját követik. Egyébként az említett hibák, az túlzott alkoholfogyasztás és szexuális érdeklődés említése jól illeszkedik a korabeli környezethez. Xenophón is úgy gondolja, hogy ezen hibák miatt az ember alkalmatlanná válik a házfelügyelői posztra (lásd Oeconomicus 12,11 és 13; Memorabilia 1.2,22). Az erények gyakorlása által vált József azzá, aki: a fáraó „utódjává”, képviselőjévé (διάδοχος), valójában királlyá (βασιλεύς).
Bár az uralkodói címet megőrizte magának, az állam kormányzásának munkáját rábízta.
A kép, hogy a király uralkodik, de nem kormányoz, nagyon hasonlít Nagy-Britannia vagy Dánia királynőjének hivatalához, József helyzete pedig ezen országok miniszterelnökéhez hasonlatos. Philón értekezése elején be is vallja, hogy azért beszéli el újra a bibliai történetet, hogy Xenophón híres munkjának (Kürosz nevelkedése) méltó zsidó párja legyen.
Érdekes módon az ifjú erényes Józsefnek van párja a görög drámai hagyományban, ahol ezt a típust Hippolütosz testesíti meg. Hippolütosz ellenáll mostohaanyja, Phaidra csábításának. Ezért Phaidra azzal vádolja őt férje, Thészeusz előtt, hogy megerőszakolta. Az apa elátkozza fiát, aki egy tengeri szörnnyel vívott küzdelemben életét veszti. Amikor Phaidra megtudja, hogy mi történt, bevallja hazugságát és véget vet életének.
Csábítási jelenet a poliszban
Philón a bibliai, bölcselkedő történetelbeszélését most más szemszögből vizsgálja: hellenisztikus városi környezetbe helyezi a történetet, a főszereplő pedig a polisz megválasztott képviselője. A népgyűlést Philón rossz színben látja, szerinte a tömeg nem követi a választottaitól megkövetelt erkölcsi normákat. Úgy látja, hogy a megszemélyesített féktelen szenvedély, Epithümia szemben áll az erény és a politikai értelem mellett kardoskodó államférfivel, és ellenállásában férje, Okhlosz („tömeg”) aki teljes mértékben egyetért feleségével.
A megszemélyesítés az ókori retorika eszköztárához tartozik. A bibliai Példabeszédek könyvében is szerepel „Lady Balgaság”, aki a tapasztalatlan hallgatókat akarja elorozni a Bölcsesség úrnőtől. A klasszikus görög irodalomban is megjelenik a megszemélyesítés Areté („erény”) és Kakia („gonoszság”) köntösében. A Philón által elképzelt jelenet tehát ősi szövegekkel dialogizál.
Philón a De Iosepho 64–66-ben megszólaltatja a politikusra vágyó Epithümiát, aki arra biztatja az embereket, hogy felejtsenek el minden szokást és illemet, tegyenek félre minden tanult normát, szabályt és csak azzal foglalkozzanak, ami az ő örömére szolgál. Epithümia, a megszemélyesített féktelen szenvedély egyértelműen kifejezi, hogy nem bírja elviselni az igazságért lelkesedő embert, aki kompromisszumok nélkül él és gondolkodik. Figyelmezteti a politikust, hogy ő csak egy zsarnok szolgája, így mint szolgát, nem illeti meg a szabad cselekvés.
Nem marad rest a politikus sem (De Iosepho 67–78).
Az igazi politikus tisztában van a nép despotikus hatalmával. Nem rabszolgának tartja magát, hanem szabad embernek, aki megvalósítja ambícióit.
Hivatalnokként a jó őr és gyengéd apa szellemében látja el feladatait. Nincsenek titkos gondolatai, amit tolvajként elrejtene, hanem napfényesen tiszta a lelkiismerete. Nem fél semmiféle hatalomtól, az alakoskodásnál, nem ismer rosszabbat. Arra törekszik, hogy a legnagyobb és legjobb állam, az egész világ állampolgárai közé soroltasson. Ellenáll a megvesztegetésnek, fenyegetésnek, a hiú dicsőségvágynak, a hatalom és a hírnév, a dicsekvés, a túlzás, a gyávaság és az igazságtalanság kísértéseinek. Lehet, hogy uralkodhatnak teste felett, de belső énje felett soha. Az igazi, erősebb erő, amely az állam ügyeivel foglalkozik, benne lakozik, és ha erre a belső erőre összpontosít, akkor elkerüli a kegyetlen zsarnokságot.
Az igazságszolgáltatása is becsületére válik: nem fog a gazdag embernek a gazdagsága miatt kedvezni, a szegény embert pedig szerencsétlen helyzete miatt nem veti meg. Nem tekinti az emberek jó hírnevét és társadalmi helyzetét. A közjóért cselekszik. Óvatosan jár el, akár egy orvos. Megveti a hízelgést. A jó politikus erényes és erős elvekkel rendelkező ember.
Philón politikai elmélete tükrözi kora legnagyobbjainak és legjobbjainak véleményét. Az ő szemében a jó politikus teljes mértékben elkötelezett a rá bízott város jóléte, függetlensége mellett, kozmopolitaként pedig az egyetemes értékek iránt elkötelezett államférfi.
Az első világháborút követően Max Weber ezt ajánlotta a weimari köztársaság vezetőinek:
„A demokráciában az emberek olyan vezetőt választanak, akiben bíznak. Aztán a választott ember azt mondja: Most fogd be a szádat és engedelmeskedj! Az emberek és a pártok már nem tudnak szabadon beavatkozni a vezető dolgaiba. De később, az embereknek joguk van ítélkezni. Ha a vezető hibákat követett el, akkor bitófára vele!”
A demokráciában nemcsak választott emberek vannak, hanem választók is. A modern teoretikus számára a demokratikus ellenőrzés biztosítja a politikai sikert, míg az ókorban a politikai elmélet képviselője számára a politikai siker kizárólag az egyéni vezetőtől függ, aki Philón szerint saját szenvedélyeit uralja.
Záró gondolatok
Alexandriai Philón a politikai vezető két portréjának, a zsarnoki és a demokratikus vezető egymás mellé helyezésével egy irodalmi diptichonban egyesítette a mai politikai vezetés két formáját. Az ókori politikai értekezésekből hiányzik ez az átfogó kezelés. A De Iosepho című munkájával Philón jelentős mértékben járult hozzá kora politikai filozófiájához és politikai erkölcséhez.
Forrás és további tájékozódásul:
Bernhard Lang: The Man of Politics Can’t Be Seduced: A Twice-Told Biblical Episode in Philo’s On Joseph Reveals the Author’s Political Theory, Hebrew Bible and Ancient Israel 8 (2019) 61–71.
Francesca Calabi: Filone di Alessandria, Carocci, Roma, 2013.
Kenneth Schenck: Bevezetés Philón életéhez és írásaihoz, L’Harmattan, Budapest, 2010.
Philón írásainak angol nyelvű fordítása megtalálható az Early Jewish Writings honlapon: http://www.earlyjewishwritings.com/philo.html
Seneca tragédiái. Fordította: Jánosy István, Kárpáty Csilla, Ruttner Tamás. Az utószót Szilágyi János György írta. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1977.
