Bejegyzésünkben arra keressük a választ, hogy az ókorban a nők tényleg kevésbé voltak-e iskolázottak, mint a férfiak, illetve milyen lehetőségeik voltak a nyilvános szereplésre.
Szabályok és kivételek
Az oktatás kiváltság volt, így a tehetősebb családba született nők nagyobb eséllyel részesültek oktatásban. Arisztokrata körökből ismerünk okos és művelt nőket, női költőket. A férfiak becsülték a művelt dajkákat és édesanyákat. Utóbbiakat főleg azért, mert a későbbi retorikaoktatás szempontjából jó hatással lehettek fiaikra. A magasan iskolázott nők azonban kevesen voltak. Egy becslés szerint minden ötödik, illetve hatodik írni és olvasni tudó férfira jutott egy írástudó nő. A tehetősebb családokban egyes lányokat 7 éves kortól alapfokú oktatásban részesítettek a fiúkkal együtt, 12 éves kortól azonban általában csak a fiúk tanultak tovább, a lányok a háztartásban való jártasságra igyekeztek szert tenni.
A filozófusok és más értelmiségiek nézetei
A filozófusok és más gondolkodók gyakran támogatták a nők oktatását, bíztak abban, hogy tudnak és képesek is tanulni. Kleobulusz például sürgette, hogy a férfiak bölcseletben jártas nőket vegyenek el. Úgy tudjuk, hogy lánya hexameterben írt találós kérdéseket. Arisztotelész szerint viszont nincs értelme mindenkit azonos módon képezni. A sztoikus Musonius Rufus óvatosan pártfogolta a nők oktatását: azért küzdött, hogy a nők az akkori társadalom által elvárta hagyományos nemi szerepeit segítendő részesüljenek oktatásban (pl. tanuljanak szövést, fonást). Úgy gondolta, hogy a nőknek nincsen szüksége filozófiai képzésre, mivel nem is lenne lehetőségük azt használni.
Néhányan úgy gondolták, hogy a nők kevésbé intelligensek, vagy könnyebben befolyásolhatók, mint a férfiak. A görög moralista, Plutharkosz szembement a közvéleménnyel, amikor azt vallotta, hogy a férj jól teszi, ha gondoskodik felesége képzéséről, mert így elkerülhető, hogy ostobaságot, vagy erkölcstelenséget kövessen el. Juvenalis kifejezetten megszégyenítően nyilatkozott azokról a nőkről, akik retorikai vagy filozófiai tanulmányokat folytattak.
A nők felsőbb szintű oktatása
Püthagorász iskolájába nők is jártak, a tanítványok mintegy 8%-a (vagy valószínűleg sokkal több) nő volt, ami ókori viszonylatban rendkívül magas aránynak számított. Felesége, Theano is tudott írni, maga is szerzője is volt néhány bölcseleti műnek. Püthagorász vélhetően rábízta írásait Damo nevű lányára. A források szerint Platónnak is voltak női tanítványai. Arisztipposz tanítványai zömében férfiak voltak, de lánya, Areté kivételt jelentett.
Alexandriai Philón általában úgy ábrázolta a nőket, mint akik a férfiakhoz képest alacsonyabb intellektussal és morális érzékenységgel rendelkeznek. Epikurosz engedte, hogy nők csatlakozzanak köreikhez. Noha még közöttük is előfordultak a nőkkel szembeni előítéletek, így is legalább 8 epikureus nőről tudunk.
A filozófiai képzésben részt vett nők között említi Lukianosz Aszpasziát, Diotimát és Thargeliát. A leghíresebb, ugyanakkor, az egyetlen ismert kivétel a cinikus férfiak között: Hipparkhia, aki tanítványa, majd felesége lett a Kratész nevű cinikus bölcsnek. A nők tehát kisebbséget alkottak a bölcseleti iskolákban is (a pütharogeusok körében, az epikureusok között, és legalább egyről tudunk a cinikus filozófusok körében), bár jelenlétük kétségbevonhatatlanul hiteles.
Nők a zsidó képzésben
Egy hellenisztikus zsidó író a családapát úgy említi, mint aki az Írásokat tanítja fiainak (4Makk 18,10), de az anya szintén ismeri azokat (4Makk 18,11–19). Bizonyos lehetőségük volt a művelődésre, hiszen, ők is hallhatták a törvények felolvasását az ünnepeken, rendszeresen jártak zsinagógába, legalábbis a rabbinikus források említést tesznek róluk, mint passzív figyelőkről.
Az iskolák fő feladata a Tóra olvasása volt, célja, hogy elegendő számú férfit állítsanak ki zsinagógai szolgálatra, tehát érthető, ha a nők ebből ki voltak zárva. Néhány rabbinikus hagyomány még erőteljesebben eltiltja a Tóra tanulásától:
»És tanítsd ezek fiaidnak« (MTörv 11,19), fiaidnak, és nem a lányaidnak.
Úgy tűnik, a rabbik különböző véleményen voltak, hogy lehet-e és ha igen, akkor milyen mértékben lehet a nőket képzésben részesíteni. Egyesek úgy érvelnek, hogy a nőknek ismerniük kell az őket érintő rendelkezéseket, hogy megtarthassák azokat, míg mások a Tóra ismeretét túl értékesnek tartják egy nőhöz. Nagyon kevés bizonyíték áll rendelkezésünkre a nők neveltetéséről, mivel a rabbinikus források szinte kizárólag a férfiakkal foglalkoznak.
Néhányan mégis aktívan keresték a tanulás lehetőségét. Egy férj például felpanaszolta, felesége elhanyagolja a házimunkát, csakhogy Meir rabbi tanítását hallgathassa (lásd ehhez Lk 10,39). Néhány nő, főleg a rabbik családtagjai közül, szó szerint tudták idézni az Írásokat, bár ez inkább a zsinagógában való figyelmes részvételükről árulkodott, nem képzésükről.
Azok a szülők, akik szerették volna lányukat taníttatni, megtehették egyénileg vagy magántanár felfogadásával.
Taníthatja a Szentírást fiainak és lányainak.
A rabbik nemigen támogatták, hogy görög nyelvre tanítsák a lányokat. Mások szerették volna, legalább a nőket érintő bibliai és rabbinikus rendelkezések oktatására. A háztartásokban a nők figyelhették és hallgathatták a rabbi tanítását és beszélgetéseit. Már azzal bizonyos mennyiségű tudásra tehettek szert, hogy együtt éltek a rabbival, akárcsak egyes rabszolgák, ahogy Rabbi Gamliel Tabi nevezetű rabszolgája, akit a „bölcsek tanítványaként” dicsérnek. Ezért az alkalmi hivatkozások a tanult, rabbinikus háztartásban élő nőkre, mint például Beruria (Rabbi Hanania ben Teradion lánya), nem különösebben feltűnő.
Néhány későbbi forrás szerint a nők, vagy a gyermekek mondhattak áldást a családfő nevében, ha említett személy valamiért képtelen volt erre. A rabbinikus hagyomány említést tesz néhány kivételes nőről is, akik többnyire rabbik feleségei, leányai, illetve testvérei voltak: Imma Sálóm, aki rámutatott egy igazságtalan ítéletre, II. Gamáliel lánytestvére és Eliezer rabbi felesége volt. Egy későbbi legenda szerint Simeon rabbi felesége, Halafta megcáfolta a Misnát összeállító Rabbi Júda ha-Nászit egy vitás kérdésben. A legkiemelkedőbb Beruria, aki vitákba bocsátkozott, és egy alkalommal meggyőzte a rabbik többségét egy törvényértelmezési esettel kapcsolatban.
Nem volt konszenzus a rabbik között afelől, hogy milyen mértékben kell lányaiknak a Tórát tanulniuk. Néhányan úgy vélték, a lányoknak is kötelező a tóraismeret; a legáltalánosabb, hogy a házasságtörő asszony esetével kapcsolatos részt kellett ismerniük. Ezzel ellentétben, mások úgy érezték, hogy lányaik Tóra (akár az említett rész, vagy az egész) oktatása veszélyezteti tisztaságukat. Összességében nem értesülünk a nők formális, rabbik általi oktatásáról.
A nők nyilvános felszólalása
Bár a nők sok esetben részesülhettek közoktatásban, a nyilvános beszéd más elbírálás alá esett.
A hallgatás teszi a nőt széppé.
– ahogy Szophoklésznál olvassuk (Aiasz 293). A hagyományos zsidó felfogás szerint a férfiaknak kerülniük kellett a nőkkel való felesleges szóbeli érintkezést. Valerius Maximus hangsúlyozta, hogy az ősi szokás szerint a nők nem szólalhattak fel nyilvánosan, kivéve néhány egészen ritka esetben (bár talán éppen a szóhasználata jelzi, hogy ez a szokás már nem volt érvényben). Plutarkhosz szerint a nő korlátozza beszédét a férjével való beszélgetésre, és mindenképpen a férjén keresztül kommunikáljon. Ifjabb Plinius megemlít egy kiváló szónokot, aki nyilvánosan olvasta fel felesége ékesszóló írásait.
Értesülünk tehát kivételes nőkről, akik az említett társadalmi akadályok ellenére is széleskörű elismerésre tettek szert. Évszázadokkal Pál apostol előtt, Aszpaszia állítólag retorikát oktatott, és Szókratészről is úgy tartják, hogy maga is tanult tőle. Évszázadokkal Pál apostol után, a filozófus Szoszipatráról azt tartották, hogy még híres filozófus férjénél is bölcsebb volt, és egy hírneves filozófiai iskolát vezetett. Úgy tartották, hogy bölcsességét isteni kinyilatkoztatás útján szerezte, nem pedig a szokványos, férfiakra jellemző akadémikus módon. Még kiemelkedőbb Hüpatia, aki Alexandria újplatonikus iskoláját vezette. Ezek azonban figyelemreméltó kivételek és nem átlagos esetek.
Záró gondolatok
Vitathatatlanul akadtak művelt nők. A nők sokkal kisebb mértékben részesültek oktatásban, mint az azonos társadalmi osztálybeli férfiak, és ez vonatkozott a zsidók tóraismeretére is. Egyes zsidó nők tudták ugyan olvasni a Tórát, akár Homéroszt is, de ez nagyban függött attól, hogy apjuk hogyan viszonyult a lányok oktatásához. Ezen túlmenően a nők a nyilvános szereplést illetően is háttérbe szorultak.
Forrás és további tájékozódásul:
Catherine Hezser: Private and Public Education, in Catherine Hezser (ed.): The Oxford Handbook of Jewish Daily Life in Roman Palestine, Oxford University Press, New York, 2010, 476–478.
Craig Keener: A nők oktatása és nyilvános szereplése az ókorban, Studia Biblica Athanasiana 19 (2018) 53–68.
Tal Ilan: Jewish Women in Greco-Roman Palestina: An Inquiry into Image and Status, Mohr Siebeck, Tübingen, 1995.
