#BibliaKultúra

A szemlélői szemei

Először is, miért van szükségünk a Jézus-kutatásra?

A szükséglet a szemlélő előtt van. Ha hivatásos történész az illető, akkor nyilván érdeklik a történelem nagy alakjai, akik hatással voltak a történelemre, függetlenül attól, hogy hisz-e bennük vagy sem... Nem gondolom, hogy szükségünk lenne további mentegetőzésre, amiért historikus szakterületként foglalkoztat bennünket a történeti Jézus kérdése, máskülönben mentegetőznünk kellene akkor is, ha szeretnénk megtudni valamit a Szókratész vagy Platón történelmi alakjáról, vagy Mohamedről.

Úgy gondolom, hogy sok zűrzavar abból fakad, hogy az emberek azt állítják, hogy a történeti Jézust keresik, ám valójában ténylegesen teológiát, egy történeti szempontú teológiát művelnek. Térjünk csak vissza Schleiermacheren át egészen Reimariusig, majd Bultmann, Käsemann és Bornkamm vonaláig. Ezek az emberek alapvetően teológusok, akik egy modernizáltabb krisztológiát műveltek.

Egy történész kizárná a csodákat és az isteni beavatkozást?

Ez nagyon bonyolult kérdés. Nem tudom, hogy a világon történelmileg el lehetne-e dönteni, vajon Jézus tett-e csodákat vagy sem, amit egyedül csak Isten tud. Ez hit kérdése.

Vagy mégis fair a történész számára, ha belép a kérdéskörbe, mondván: a csodák nyilvánvalóan lehetetlenek és ezért Jézus sem tett csodákat?

A történésznek a lehető legnagyobb mértékben kell törekednie arra, hogy egészen szerény állításokat fogalmazzon meg a csodákra vonatkozóan, különösen az ókori múltból, ahol a források meglehetősen töredékesek. A történész helyes álláspontja a következő:

Nem állítom előzetesen, hogy a csodák lehetségesek, és azt sem állítom előzetesen, hogy nem lehetségesek.

A feltámadás igazsága

Akkor a történészek foglalkozhatnak a feltámadással?

Történészként megerősíthetjük, hogy élt-e Jézus, és hogy az evangéliumokban beszámolt események megtörténtek-e a történelemben, ám a történészek ugyanígy soha nem tudják bizonyítani a feltámadást. Miért nem?

Talán egyes fundamentalisták azt mondják, hogy bizonyítható. A fundamentalistákon kívül talán még néhány konzervatívabb katolikus teológus is azt állítja, hogy lehetséges. Én magam, a legtöbb történeti Jézus kutatóval – és úgy gondolom, hogy számos katolikus teológussal – együtt azt mondom, hogy a feltámadás kívül esik a történeti, kritikai kutatás törekvésein, amiket a történeti Jézus életével kapcsolatban végeztek, éppen a feltámadás természete miatt.

Jézus feltámadása minden bizonnyal rendkívül valóságos. Nem minden valóság létezik időben és térben, vagy pedig történelmi eszközökkel, empirikusan ellenőrizhető módon.

Mit gondol, mi történt Jézus testével?

Az igazi Jézus, aki meghalt, a maga teljes emberségében Isten teljes jelenlétére emelkedett. Azt hiszem, ez a feltámadásba vetett hit lényege. Az, hogy milyen kapcsolata van a feltámadt testnek azzal a testtel, amit a sírba helyeztek, az nem olyasvalami, ami történelmileg ellenőrizhető. Ez egyáltalán nem tárgya a történeti kutatásnak.

Igazából a teológusok egymás között nem értenek egyet ebben a kérdésben. A fundamentalisták egy meglehetősen furcsa újraélesztésre gondolnak. A legtöbb hagyományos keresztény olvasta Pál apostol levelét a szükséges átalakulásról (1Kor 15), valamint az evangéliumokban a feltámadási elbeszéléseket. Ők az átalakulás és a folytonosság szempontjából gondolkodnak.

Jézus feltámadt teste tehát valós folyamatosságban van a sírba helyezett testtel, ugyanakkor megdicsőült és feltámadt testként radikális átalakuláson ment keresztül. Ez már nem része a tér és az idő világának és nem tartoznak rá annak törvényei... Egész sor spekuláció van a feltámadt Jézus teste és a sírba helyezett test közötti pontos kapcsolatról. Olyan emberként, aki történelmi munkát próbál végezni, ez már túlmutat azon, amit vizsgálni tudok.

Hit és értelem

Van-e kapcsolat a történelmi tanulmányozás és a Jézus személyére vonatkozó hívő reflexió között?

Azt mondanám, hogy nagyon sok. De vajon az alapvető, hiteles keresztény hitnek feltétlenül kell történelmi érdeklődést mutatnia a történeti Jézus iránt? A válasz egyértelműen nem. Az ókori, középkori és az első keresztényeknél soha nem volt ilyen. Ki kérdőjelezné meg az ő Jézus Krisztusba vetett keresztény hitük jogosságát?

Ezért a történeti Jézus utáni történelmi érdeklődés nem nélkülözhetetlen az egyszerű, hiteles keresztény hit szempontjából. A harmadik világban ma is vannak mindenféle oktatás nélküli, írástudatlan földművesek, akik nem tudnak egy szót sem a történeti Jézusról, a teológiáról vagy bármi másról, de biztos vagyok benne, hogy nagyon erős, hiteles keresztény hitük van, és talán sokkal jobb is, mint nekem.

A teológia soha nincs a történelmen kívül. Ezért aligha meglepő, hogy Reimarus kérdésfeltevése a felvilágosodás korában nagyban különbözik Schleiermacher kérdésétől a német romantika idején, és még inkább különbözik Bultmann érdeklődésétől az egzisztencializmus virágkora idején Németországban. Mindez nagyon különbözik attól a Jézus-képtől, amelyen Jézus úgy fest, mint egy politikailag korrekt amerikai akadémikus, aki a 20. század végén egy egyenlőségpárti feminista!

Aquinói Tamás számára az arisztotelészi gondolkodás újjászületésével a középkori nyugaton ez arisztoteliánus megközelítést jelentett. Ha ő reflektál korának kultúrájára és értelmesen beszél korának képzett embereihez, akkor mit kellene még tennie?

Ezért, ha a keresztények ma úgy akarják megfogalmazni a Jézus Krisztusba vetett hitüket, hogy az reflektáljon arra a kultúrára, amelyben élnek és párbeszédben maradjon azzal, akkor elkél némi kritikus, történelmi öntudat. A patrisztika korában és a középkorban ezen nem aggódtak.

Akkor minden kor a saját képmására formálja Jézust?

Van itt veszély és kihívás is, aminek azért van jelentősége. Megállapítottuk, hogy a történelmi érdeklődés nem érinti a hit alapvető kijelentéseit. Az egyes alapvető hitvallási kijelentések ugyanis, amennyire csak lehet, megpróbálnak elemiek, spekulációktól mentesek és kidolgozatlanok maradni. Megpróbálják tömören összefoglalni a lényeget. Például 325-ben a Nikaiai zsinat a hitvallásában ugyanazt mondja ki, amit ma is elmondunk. Vannak olyan alapvető hitbeli kijelentések, amelyek a lehető legnagyobb mértékben megpróbálnak tartózkodni az átfogó, filozófiai, szisztematikus kidolgozástól és csak a legalapvetőbbet próbálják közölni. Ennyi szükséges az egyháztagsághoz.

Az egyház soha nem követelte meg a tagjaitól, hogy intellektuális analógia útján el kell fogadniuk Szent Ágoston újplatonista Szentháromság-értelmezését. A katolikusok nem kötelesek elfogadniuk a középkor teljesen tomista, újarisztoteliánusi rendszerét, de Karl Rahner vagy Bernard Lonergan 20. századi krisztológiai értelmezését sem. Az egyház soha nem kötelezte a hétköznapi hívőket, hogy hitük nélkülözhetetlen részeként fogadják el a nagy filozófiai rendszereket.

Az egyház azt mondja ki, hogy az a hitünk tárgya, amit Isten Jézus Krisztuson keresztül kinyilatkoztatott. Ezt azután egy adott kultúrában próbáljuk megfejteni, megérteni a magunk számára és érthetővé tenni a bennünket körülvevő világ számára. Ez minden korban szükséges vállalkozás.

Mit gondol, Ágoston nagyszerű értekezéseit vagy Tamás Summáját mezőn dolgozó parasztoknak írták? Egyértelmű, hogy ezek a hit intellektuális megközelítései voltak és a művelt emberekhez próbáltak szólni.

Nézzünk szembe a tényekkel: akármilyen korban is a művelt emberek hajlamosak voltak a kereszténység intellektuális megvetésére... A folyamat fontos részét képezi annak megismerése, hogy a hit egy adott társadalomban egy művelt csoport számára elérhető legyen. Mivel a mi kultúránk történelmileg kritikus, ez nagyon fontos.

Szenzációhajhász testamentum?

Egy alkalommal azt írta a Jézus-kutatásról, hogy jelenleg „szörnyű kettősségben” van. Mit értett ezalatt?

A kutatók közötti diskurzusról és a kölcsönös vitáról beszéltem. Természetesen ezen a ponton, amikor az ún. Jesus Seminar-on keresik a történeti Jézust, a katolikusok válaszolnak az ún. Jézus-szemináriumra, az evangélikál keresztények is válaszolnak rá, sőt még a vezető és liberálisabb protestánsok is, akiknek nem tetszik, ami folyik. Ma nagyon élénk, időnként durva vita folyik a kutatók között. Egyszerűen csak azt mondtam: „Mire számítasz?” Nem ugyanezzel találkozunk a tudomány sok más területén egy adott időben? Amikor nagy a forrongás, akkor sokat kell vitatkozni, és sok a negatív álláspont. Nincs ezzel semmi baj.

A kölcsönös kritika a tudományos folyamat lényeges része, ugye?

Úgy gondolom, hogy pozitív ösztönzés... Azt hiszem, csak az a bosszantó, hogy a vita nagy részét a sajtó felkapja és olyan széles körű bejelentést tesz, hogy sokan kíváncsiak lehetünk, mi is történik.

Nemrég levelet írt nekem egy nagy biblikus a Leuveni Egyetemről, és azt éreztem, hogy sok európairól gondoljuk úgy, hogy teljesen zavarban van és döbbenten áll a Jesus Seminar és a szemináriumot körülvevő jelenség előtt. Válaszomban megírtam neki, hogy értenie kell az Egyesült Államok teljes életét, beleértve az akadémiát, a kutatást, amely átment egyfajta hivatalos közlönyszerű leegyszerűsítésen. Minden átfordult egy televíziós szappanoperába. Robert W. Funk, a Jesus Seminar alapító vezetője egy ponton televíziós ülésszakot tervezett, ahol lesznek majd viták, meg pontozás. Nevetségesnek hangzik, mintha csak egy vicces stand-up lenne.

Azt gondolom, hogy éppen ez az egyik legnagyobb probléma. A komoly tudósok – te jó ég!, már Reimarustól elkezdve – teljes történettel rendelkeznek: komoly munkákat írnak komoly témáról. És – hála Istennek! –, soha egyikük sem süllyedt le a bulvár tévé-show szintjére. Sajnos, ez az elmúlt két évtized egyedülállóan amerikai jelensége.

Vajon a kutatásnak ez a megközelítése, hogy szavazunk, és ehhez hasonlók, valamilyen betegségre utal?

Ahogyan Funk az egészet felkonferálta, ahogyan az emberekkel közölték a híreket, az showba illő volt, úgyhogy fel kell tenni a kérdést: Egy bizonyos ponton a forma felülkerekedett a lényegen?

Továbbá azt gondolom, hogy a Jesus Seminar egyes vezetői elhatározták, hogy keresztül nyomják a történelmi Jézusról alkotott képüket: nevezetesen előtérbe állítanak egy eljövendő eszkatológia nélküli Jézust, aki csakis a jelen pillanatról beszél. Erre a Jézusra kissé gnosztikusan néztek, és nem egy zsidó prófétának vagy apokaliptikus alaknak látták. (A gnosztikusok úgy hitték, hogy Jézus soha nem volt ember, és hogy a kézzelfogható világ gonosz.)

Más esetekben pedig Jézusból görög-római cinikus bölcselő lett, ami egyszerűen elképesztő!

El tudná mondani érthetően, hogy mit jelent az „eljövendő eszkatológia nélküli Jézus”?

Az evangéliumokat olvasva Jézus tanításában központinak tűnik, hogy Isten eljövendő királyságáról (országáról) beszél, Izrael történelmének beteljesedéséről, ami mintha már a küszöbön állna és radikális változást hozna az emberi életben. Ezt a változást nem annyira az emberi erőfeszítés mozdítja elő, hanem Istennek egy meghatározott cselekvése az idők végén, legalább is, ahogy az időt mi ismerjük. A „Jöjjön el te országod!” a Miatyánk imádságának is központi kérése.

Egyes kutatók szerint ez nem jézusi mondás, hanem a későbbi egyház apokaliptikus fantáziája volt. Nekik Jézus csak egy bölcs ember, egy cinikus filozófus, aki mindenkinek azt hirdette, hogy ismerje fel Isten királyságának láthatatlan jelenlétét a saját mindennapi életében...

Lehet, hogy hasznosnak találtuk ezt a Jézus-figurát, hogy felébresszen bennünket, de akkor mi alapvetően – igazi amerikai módra – önmegváltók vagyunk, akik rájönnek arra, hogy milyen csodálatosak.

Egyszóval, ez a Jézus az amerikai kultúra projekciója?

Az gondolom, hogy nagyon is. Amikor azt látjuk, hogy Jézus igazából egy radikális, egyenlőségpárti feminista, szocialista volt társadalmi programmal, azon nem segíthetünk, de megfontolhatjuk, hogy jórészt a ’80-as és ’90-es évek politikailag korrekt akadémiai életét vetítik vissza ebbe az első századi zsidó emberbe.

Forrás:

https://www.franciscanmedia.org

Az interjút készítette a St. Anthony Messenger munkatársa.

További tájékozódásul:

John P. Meier: A Marginal Jew, Vol. 1-5, Doubleday, New York, 1991–2016.

Czire Szabolcs: A Jézus-Szeminárium: bemutatás és bírálat, Keresztény Magvető 108 (2002/4) 313–325.

Nemeshegyi Péter: A történelmi Jézus nyomában, A Szív (2017/4) 44–47.