#BibliaKultúra

1. Bevezető gondolatok

A korábbi nemzedékek történészei és társadalmi elemzői elsősorban a társadalomnak arra a előkelő rétegére összpontosítottak, amely meghatározta a politikát vagy forradalmakat szított. Az utóbbi évtizedekben azonban a kutatást inkább a társadalom laikus szegmenseinek megértése foglalkoztatja: hogyan életek, mit ettek és mik voltak a meggyőződéseik. Ez az érdeklődés a hétköznapi emberekkel kapcsolatos régészeti leletek dokumentálásához vezetett. Ezek a történészeknek olyan adatokat kínáltak, amelyek aztán az általános társadalom tanulmányozásához alapot biztosítottak (Dark 1995; Sodini 2005).

A régészet, a társadalomtörténet és az antropológia fejlődése teljesen új kutatási hullámot indított el az ősi szövegek kutatásában, amelyeket korábban történeti, politikai tartalom szempontjából már elemeztek, és amelyeket most társadalomtörténeti szempontból vesznek nagyító alá. A történészek társadalomtudományi fogalmakhoz és elméletekhez folyamodtak, amelyekkel elemezték a hétköznapi embereket, társadalmi struktúrájukat, életmódjukat, meggyőződéseiket, érzelmeiket és tapasztalataikat. Az ősi szövegek egyben információkat is szolgáltattak az új kutatási terület számára, és gyakran megváltoztatták a hagyományos vallási és politikai történelemre hatást gyakorló források értelmezését (Burke 2005; Scheidel 2006).

Szeretnénk megérteni a zsidó társadalom struktúráját ebben az időszakban.

Amikor a Római Birodalom társadalmi struktúrájának tanulmányozása és forrása alapján megvizsgáltuk a vonatkozó rabbinikus szövegeket, akkor számos nehézség és következetlenség merült fel. Ezeknek a kérdéseknek és problémáknak a tárgyalásával új párbeszédbe léptünk a forrásokkal, amelyek messzemenő következményekkel járnak, és megkérdőjelezték azt, ahogyan a tudomány az ősi szövegekből kiolvasta a társadalmi struktúrát (lásd Scheidel 2009; Wilson 2009).

2. A római kori Palesztina társadalma

Földrajzi szempontból kutatásunk a római kori Palesztinára, a hatalmas Római Birodalom apró szegmensére szorítkozik. A Kr. u. első évszázadban ezen a területen jelentős számú zsidó lakosság volt, fejlett vallási és társadalmi identitással, valamint társadalmi szolidaritással. Mint minden nemzet, a zsidó társadalom is különféle csoportokból állt, amelyek a közösségen belül további csoportosulásokra oszlott (Rosenfeld and Perlmutter 2020). Palesztinában a zsidók hozzájárultak az általános római gazdasághoz, annak gazdasági feltételei és korlátozásai rájuk is vonatkoztak. Ezért a zsidó lakosság társadalmi struktúrájának megértése betekintést nyújthat a római társadalom felépítésébe is (a római társdalomhoz lásd Duncan-Jones 1990; Temin 2006; Harris 2011).

A római kori Palesztina egyik legfontosabb irodalmi forrása a korai rabbinikus irodalom, amely az első század végétől a 3. század végéig alakult ki. Ez az irodalom felöleli a Misnát, amelyet Rabbi Júda, a Fejedelem állított össze Szefforiszban, valamint a Toszefta és a halakhikus exegézis, amit két nemzedékkel később szerkesztettek össze. Egyes kutatók ezt az irodalmat „korai rabbinikus irodalomnak” vagy „tannaikus irodalomnak” nevezik (Neusner 1994).

A kutatóknak tisztában kell lenniük ezzel a kérdéssel, hogy kritikusan vizsgálhassák a forrásokat (Hezser 1997; Neusner 1999; Safrai 1999; Fine 2006).

Ennek ellenére a szerzők azt állítják, hogy az átlagember társadalmi és anyagi kultúrájának tanulmányozásakor a rabbinikus források szubjektív vagy ideológiai szempontból nem elfogultak. Éppen ezért releváns források lehetnek, amelyek értékes információt szolgáltatnak mindaddig, amíg nem vallási kérdésekkel foglalkoznak és nem tükrözik a rabbinikus felfogást. A rabbiknak semmi okuk nem volt arra, hogy a valós élettől eltérő példákat hozzanak. Ezt az álláspontot időről-időre megerősítik az anyagi kultúrát és gyakorlatot érintő rabbinikus szövegeknek a régészeti leletekkel való összeegyeztethetősége, valamint a római világ kutatásainak eredményei, amelyhez a római kori Palesztina is tartozik (Safrai 1994; Pastor 1997; Lapin 2001; Fine 2006; Miller 2015).

3. A társadalmi rétegződés vizsgálata és a kutatásunk

Meglepő módon, az ókori irodalom olvasáskor azt látjuk, hogy csak két kifejezés van a társadalomban lévő társadalmi-gazdasági csoportok jellemzésére: a gazdagok és a szegények.

Nincs terminológia a köztes csoportokra.

Úgy tűnik azonban, hogy a modern nyelvekben a „gazdag” egy olyan kifejezés, amely a társadalomnak egy olyan kis szegmensére utal, amely sok saját tulajdonnal rendelkezik, míg a „szegény” ennek ellenkezőjét jelenti: azok a szegények, akiknek nagyon kevés tulajdonunk van, vagy egyáltalán nincs. E meghatározások szerint az emberek többsége valahol a két szélsőség között van. Mivel azonban az ókori irodalom nem említ köztes társadalmi csoportokat, és minden kutató egyetért azzal, hogy a „gazdagok” az ókori társadalom kevesebb, mint 1%-át tették ki, néhány történész azt a következtetést vonta le, hogy a köztes rész nagyon keskeny volt, és a társadalom túlnyomó többsége szegény volt. Még azok is, akik dolgoztak, nem kereshettek annyit, hogy kielégítsék szükségleteiket és az éhezés szélén éltek (Hamel 1990, 2010; Finley 1999; Scheidel 2006).

A rabbinikus irodalom tanulmányozása azonban feltárja, hogy a szövegek általában egy olyan szélesebb csoportot szólítanak meg és helyeznek középre, akikről feltételezik, hogy viselik a különféle pénzügyi költségeket. A középső sáv széles volt: egyik végén a gazdag elit kis csoportjai helyezkedtek el, a másik oldalon pedig a szűkölködők. Tipikus parabola. Erről a köztes csoportról azonban nincs szó az irodalomban. A hiányzó kifejezés nehézségeket jelentett (Longenecker 2009; Rosenfeld and Perlmutter 2020).

A rabbinikus forrásokból származó benyomás nem feltétlenül tükrözi a társadalom pontos helyzetét. Meg kellett vizsgálni, hogy lássuk, hogy ezt a benyomást alátámasztják-e erre vonatkozó külső bizonyítékok is. Ebből a célból beépítettük a régészeti ásatások kollektív eredményeit, amelyek felhalmozódtak Palesztinában a 20. század első felében. Különösen figyelemre méltóak voltak a poliszok (például Szefforisz), a városok és a falvak (Meiron, Um Reihan, Wadi Hamam) lakóövezeteinek ásatásai, hogy megvizsgáljuk, vajon a fenti benyomást igazolja-e a régészet.

Az ókori Szefforisz főutcája

Az adatok azt mutatták, hogy sokféle háztípus van – a szerény házaktól kezdve a nagy luxus palotákig, amelyek minden városban voltak, beleértve a két szélsőség közé eső sokféle épületet is. A falvakban a lakások nagy része hasonló volt, de mind vastag falakkal épültek. Ez megerősítette azt a feltételezést, hogy az akkori zsidó társadalom a nagyon gazdagoktól húzódott a nagyon szegényekig, de a lakosság nagy része középen helyezkedett el (Dar 1986, 1999; Fiensy and Hawkins 2013; Fiensy and Strange 2014-2015).

Mindkét érv egy nagyobb köztes csoportra mutat.

Hol van ez a csoport az irodalmi forrásokban?

Talán másképp kell olvasnunk az irodalmat. Az irodalom gondos elemzése olyan áttörésekhez vezetett, amelyek a rabbinikus irodalom vonatkozásában alkalmazhatók voltak az általános kortárs irodalomra is. Az alábbiakban a rabbinikus irodalom öt új olvasatát közöljük, amelyet ez a vizsgálódás hozott felszínre. Az ókori világ párhuzamos irodalmának hasonló elemzése olyan tendenciákat mutathat, amelyek segíthetik az ókori világ társadalmi struktúrájának megértését.

1. A rabbik megállapítottak egy „szegénységi küszöböt” a jogi és a vallási szükségletekkel kapcsolatban, amely megmutatja, hogyan látják a társadalom megoszlását. Ezt a törvényhozás látható, de az nem derül ki, hogy a szegénységi küszöb felett bárki is „középen” lenne (Rosenfeld and Perlmutter 2011a).
2. Több helyen egyértelművé vált, hogy a bár a források csak a „gazdag” és a „szegény” szavakat használják, és a köztük nincs semmi, a „gazdag” szó gyakran csak annyit jelent, hogy az illető „nem szegény”, és mai szóval a középosztályra utal. Egyes szövegkörnyezetben a „gazdag” kifejezés másokkal összehasonlítva csak relatív gazdagságot jelent.
3. Ahelyett, hogy egy konkrét kifejezést használnánk a köztes csoportok jelelölésére, az egyén szakmájának vagy hivatásának említése jelzi a társadalmi státuszt. Ha valaki pék volt, akkor a kenyérrel nemcsak maga táplálkozott, azzal családját is táplálta. Ha valaki orvos volt, az a szakértelmét bocsátotta áruba. Ez azt jelentette, hogy az állandó jövedelemforrás volt a kritérium a pénzügyi szempontból független személyek azonosítására, akik nem voltak szegények (Zaccagnini 1983; Schortman and Urban 2005).
4. Van olyan tulajdon is, amely egy bizonyos mennyiségű vagyonra utal. Erre jó példa az a független mezőgazdasági termelő, akinek volt földje, sőt még rendelkezett állatokkal is, amelyek akkoriban helyettesítették a traktorokat és a teherautókat (Rosenfeld and Perlmutter 2011b).
5. A rabbiknak megvoltak a sajátos kifejezéseik arra, amikor a felsőosztályhoz kívántak kapcsolódni. Olyan kifejezéseket alkottak, mint a „gazdagok gazdagja” vagy „királyok fiai”.

A fenti pontok segítenek abban, hogy a társadalmat a kortársak szemszögéből megismerjük anélkül, hogy modern szabványokat és definíciókat használnánk. Az egyén társadalmi helyzete az ókori világban közvetlen kapcsolatban állt gazdasági helyzetével. Manapság a modern ember az átlagos ókori embert szegénynek tekinti lakásának kicsiny területe és alacsony jövedelme miatt. Az ókori ember ugyanakkor tiszteletre méltónak láttak magát, mert korának szegényeit illetően ő képes volt arra, hogy anyagilag gondoskodjon magáról. Volt betevője és volt tető a feje felett.

Úgy tűnik, hogy a rabbik a társadalmi rétegződéssel határozták meg, hogy ki volt szegény, és ennélfogva ki jogosult közösség vagy más magánszemély nyújtotta segélyre. A Pentateuchus előírta, hogy a szegények alamizsnát és tizedet kaphatnak a mezőkről. Annak megakadályozására, hogy a középosztály bezsebelje a tizedet, meg kellett határozniuk egy olyan pénzösszeget, amely az illetőt nem kezelte szegényként. Úgy döntöttek, hogy akinek van 200 ezüst dínárja (zuz), az nem szegény és nem jogosult a mezőről beszedett tizedre. Ezenkívül egyértelmű kritériumokat állapítottak meg annak érdekében, hogy heti vagy napi rendszerességgel részesüljenek közösségi támogatásban (m.Peá 8:5–9; Elman 2003).

A vallási célokat szolgáló törvényhozás tükrözi a kor objektív valóságának felfogását, hogy kinek kell, illetve kit nem szabad rászorulónak tekinteni. Az egyes áldozatok felajánlására vonatkozó rabbinikus irodalomban más paraméterek határozzák meg a szegényektől különböző köztes csoportokat.

A következtetés az, hogy a korai rabbinikus források szegénynek tekintették azt a személyt, aki nem tudta kielégíteni saját szükségleteit, és személyes adományokból vagy tizedekből jogosult volt a közösségi segítségnyújtásra. Aki képes volt az önellátásra, azt „gazdagnak” tekintették, mert ebben az összefüggésban ez csupán azt jelentette, hogy nem volt szegény és nem szorult segélyre. Azok, akiknek volt lehetőségük az önellátásra, nem voltak szegények, de lényegében középen helyezkedtek el.

A fenti meglátás fényében a következő lépés annak megértése, hogy amikor az ókori rabbinikus törvényekben „raktárosról”, „szamárvezetőről”, malom vagy fürdőház tulajdonosáról olvasunk, akkor ezeknek az embereknek volt állandó jövedelemforrásuk, tehát nem voltak szegények. Ez nemcsak a zsidó társadalomra, hanem más ókori társadalmakra is igaz. Az ókori civilizáció szegényeinek leírása olyan személyekről szól, akiknek nem volt szakmájuk vagy állandó állásuk, nem rendelkeztek jövedelemszerző ingatlanokkal és a társadalom peremén éltek (Verboven 2007).

A foglalkozás gazdasági kritériumként való felhasználása lehetővé teszi, hogy a köztes csoportokon belüli különféle gazdasági szinteket különböztessünk meg. A szakma jelzi az egyes ember helyzetét. A földtulajdonos általában gazdagabb, mint egy részes bérlő, aki ugyan megkapja a termés egy részét, de a fennmaradó rész passzív jövedelemként mégis csak a tulajdonosé. Mindketten különböző szintű köztes csoportokba tartoznak.

Ezeket a definíciókat a rabbinikus irodalomból alkalmazhatjuk más ókori irodalmakra is. Az ókori íróknál a „szegény” kifejezés olyan személyre utal, aki nem rendelkezdik minimális tővével a fennmaradáshoz. A szakma leírja az ember társadalmi-gazdasági helyzetét. A szakma gyakorlásához szükséges tulajdon és a vállalkozás mérete az, amely befolyásolja a társadalmi helyzet meghatározását. Ily módon a további rétegződést is lehet vizsgálni a köztes csoportokon belül és meghatározható maguknak a köztes csoportoknak a léte is.

Földművelő emberek. Ókori falfestmény, Ein Yael.

Mivel nincs pontos fogalmunk ezeknek a köztes csoportoknak a meghatározására, talán ők nem is tekintették magukat kollektív társadalmi rétegnek (mint az ipari forradalom után kialakult középosztály). Ehelyett minden foglalkozás vagy ingatlantulajdonos egy szakmaalapú meghatározott csoporthoz tartozott. Ezek a csoportok nem voltak gazdagok vagy szegények, de nem képeztek kollektív középosztályt. Elkülönültek az elittől, mert megélhetésükért dolgozniuk kellett, míg a felsőosztály passzív jövedelemmel rendelkezett, amelyből kényelmesen megélt. Figyelembe véve az ókori társadalom fenntartásához szükséges dolgozó emberek nagy számát, biztonságos lenne azt feltételezni, hogy a népesség fele ebbe a kategóriába tartozott. A köztes csoportok aránya helytől függően, falutól városig, és várostól poliszig változott.

4. Társadalmi rétegződés az Újszövetségben: új perspektíva

Ebben a részben szeretnénk rámutatni arra, hogy a római kori Palesztina társadalmi rétegződésének ezen felülvizsgált értelmezése más területeken is messzemenő következményekkel jár.

Ez a megközelítés segít fogalmat alkotnunk a kereszténység megjelenésének és fejlődésének történelmi hátteréről. Az alábbiakban a római kori Palesztina fenti társadalmi-gazdasági elemzését alkalmazzuk az első keresztényekről ismert adatokra. Közismert feltételezés, hogy Jézus és első követői a társadalom alacsonyabb osztályaihoz tartoztak, és ezért mozdították elő a legmagasabb vallási önátadásként az élet földi vagyon nélküli tiszteletét (idézi Hanson and Oakman 2008; Brown 2002).

A rabbinikus irodalomból származó társadalmi-gazdasági információk gyűjtésének oka annak meghatározása, hogy a társadalmi-gazdasági feltételek nem változnak nemzedékenként.

Ez különösen is igaz Galileára, ahol a Róma elleni lázadások nem okoztak sok  pusztítást és pusztulást. A régészeti leletek nem mutatnak gazdasági hanyatlást egészen a Római Birodalom válságáig, a 3. sz. végéig. Ezért valószínű, hogy a társadalom rétegződése többnyire ugyanaz, mint három vagy négy generációval korábban.

Tibériás

Úgy tűnik, hogy Jézusnak az ábrázolása, mint aki a római Palesztinában elszegényedett népességből jön, abból a feltételezésből ered, hogy az ókori társadalomban, aki nem volt gazdag, az szegény volt. A klasszikus római irodalmat létrehozó uralkodó osztályhoz képest a zsidók tényleg szegényebbek voltak. Ugyanakkor a megélhetésért dolgozó kortárs galileaiak és júdeaiak nem tekintették magukat alacsonyabbrendűnek. Jézus egy olyan családból származott, ahol ács volt (Mk 6,3), vagy egy másik változat szerint József volt az (Mt 13,55). Az ács olyan szakma volt, amit gyakran otthonról végeztek, tehát az illető jobban keresett, mint egy napszámos. Voltak munkaeszközei, és extra bevételhez juthatott, ha fiatal fiúkat vett fel maga mellé inasnak. Jézus családja gazdaságilag stabil lábakon állt ahhoz, hogy megtanítsa őt írni és olvasni, valamint a bibliai írások ismeretére. A szóban forgó időszakban a szegények nem tudták írásra, olvasásra taníttatni gyermekeiket, vagy arra, hogy bibliai szövegrészeket idézzenek és példázatokat költsenek. A munkásosztály néhány tagja azonban megengedhette magának, hogy gyermekeit tanulni küldje, ezt pedig úgy ítélték meg, hogy értékes befektetés egy későbbi szakma elsajátításhoz (Hezser 2001).

Ahogy már említettük, az ókori világban az egyes ember gazdasági helyzete társadalmi státuszáról is árulkodott. A szegények a szegényekhez kapcsolódtak, a gazdagok a gazdagokhoz és a munkás emberek is hasonló munkás emberekkel tartották fenn a kapcsolatot. Ez a meglátás azt sugallja, hogy Jézus együttérzése a szegények, betegek és árvák felé nem személyes tapasztalatból származik, hanem a Tóra és a próféták tanításaira épült és személyes erkölcsi értékeken alapuló együttérzésből származott. A köztes csoportok a római kori Palesztinában úgy tekintettek magukra, mint akik szenvednek a „felső tízezer” elnyomástól, akiknek nagy földek és gazdagság volt a birtokukban. Jézus, sok forradalmárhoz hasonlóan úgy látta, hogy a felső középosztály a pénzhez kötődik, és ezért annyira passzívak a lelki elkötelezettségben. Ő a középosztály szemszögéből dolgozta ki filozófiáját. Azért tudott követőket maga köré gyűjteni, mert szilárd anyagi alapokon nyugvó háttérből jött.

A szegények bölcsességét megvetik, és nem hallgatnak beszédükre. (Préd 9,16)

Ha Jézus szegény háttérből jött volna, nehezen válhatott volna vezetővé.

Ez vonatkozik Jézus néhány tanítványára is, akik követésére szegődtek. Ők is gazdaságilag megalapozott háttérből jöttek. Péter és testvére halász volt (Mk 1,16–17; Mt 4,18–20), a Zebedeus-testvérek szintén halászok voltak (Mt 4,21–22; Lk 5,3–11). A halászok rendelkeztek bárkákkal és felszereléssel, továbbá állandó jövedelemforrással bírtak. Lehet, hogy nem voltak gazdagok, de nem is voltak szegények. Hajóik és ingatlanjaik elhagyása és a Jézushoz való csatlakozás részükről áldozat volt, amely inkább nagy motiváció eredményeként született meg, semmint olyan kétségbeesett helyzetből, hogy nekik már nincs vesztenivalójuk (Hanson 1997; Hakola 2017).

Galileai csónak Jézus idejéből. Yigal Allon Museum (Ginosar kibbucában)

Jézus tanítványai közül ismerjük még Lévit, az adószedőt (Mk 2,14; Lk 5,27–28; Mt 9,9: a vámos neve Máté). Kétségtelen, hogy ő sem volt szegény, mivel az adók begyűjtése egy olyan állás volt, amely állandó bevételt biztosított a vámosnak, a hatóságok pedig gyakran olyan emberekre bízták ezt a feladatot, akiknek már volt pénzük az állás elvállalása előtt is. Jézus arra tanította követőit, hogy osszák el vagyonukat és szabaduljanak meg a tulajdonhoz való ragaszkodástól, szemben azoknak az embereknek a nevelésével, akik büszkék voltak vagyonukra, és ezzel korlátozták a változásra való képességüket.

Jézusnak felhívása a tanítványok felé, hogy hagyják el vagyonukat, azt jelzi, hogy a tanítványok szintén középosztálybeli háttérből jöttek.

A szinoptikus evangéliumokban idézett jézusi mondások és példázatok figyelmes olvasása azt mutatja, hogy bár Jézus a pénzzel való szakítást megkövetelte tanítványaitól, mégis szélesebb követői körébe fogadta azokat, akiknek vagyonuk volt. Jézus fő társadalmi kritikája a társadalom, valamint a társadalom vezetőinek és tiszttartóinak „felső tízezrét” illette (Mk 4,19; 10,25; Mt 13,22; 19,23–24; Lk 1,53; 6,24; 8,9.14; 18,25).

Másrészről Jézus a kistermelőt pozitívan ábrázolta, amint földjén dolgozik (lásd Destro and Pesce 2003). Amikor Jézus eszmecserét folytatott a farizeusokkal, ők kritizálták őt és ő is kritizálta őket. A párbeszéd hangja azt jelzi, hogy Jézus és a farizeusok társadalmi-gazdasági szempontból egyenlő helyzetben voltak (Mk 2,16–28; 3,6.22–30; 7,1–13; 10,1–9; Mt 9,1–13.34–35; 12,1–45; 15,1–14; 19,3–14; Lk 5,17–39; 6,1–11; 7,36–39; 11,37–54; 14,1–15). Úgy tűnik, hogy olyan személynek tartották, akivel számolni kell. Ha rászoruló lett volna és szegények vették volna őt körül, nem figyeltek volna (fel) rá.

A korai keresztény közösségeket a fenti meglátás alapján újra kell vizsgálni.

Az első keresztények közül sokan a munkásosztályból származtak, akik tiszteletreméltó polgároknak tekintették magukat és lenézték a szegényeket. A kereszténység megtanította őket, hogy karolják fel a szegényeket és segítsenek rajtuk. Ez a társadalmi-gazdasági perspektíva további következményekkel jár az ókori kereszténység kutatása, története és ideológiai, illetve gyakorlati fejlődése szempontjából. A fentiekben csupán számos olyan alapelvre mutattunk rá, amelyek utat nyitnak a korai keresztény társadalom további kutatása előtt.

Ezek a megfontolások, amelyek a kapcsolódó kutatás tizenöt éve alatt halmozódtak fel, általában a Római Birodalommal kapcsolatos következtetésekhez vezetnek. Júdea nem volt a legszegényebb a római tartományok között, de természetesen nem is volt a leggazdagabb. Az irodalmi és régészeti bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy a lakosság legalább fele különféle munkákból fenntartotta önmagát – elsősorban a mezőgazdaságból, de a kézművességből, a kereskedelemből és a különböző szolgáltató jellegű tevékenységekből is. Valószínű, hogy a Római Birodalom más részein a lakosság jelentős része küzdött a megélhetéséért és adót fizetett a Birodalomnak. A népesség ezen szegmenseinek feltárására szolgáló módszerek alkalmazhatók a római irodalomban és más, ókori irodalomban is annak érdekében, hogy feltárják a társadalom köztes csoprtját, amely nem volt sem gazdag, sem szegény (Rosenfeld and Perlmutter 2020).

A képek forrása:

aleteia.org; amazonaws.com; churchpop.com; Haaretz; jewishvirtuallibrary.org; Pinterest; Touchpoint Israel; Wikipedia.

Forrás:

Ben-Zion Rosenfeld – Haim Perlmutter: Middle Groups in Jewish Roman Galilee and Jesus and his Disciples’ Social Location: New Insights, in The Bible and Interpretation. News and Interpretations on the Bible and Ancient Near East History

Hálásan köszönjük Ben-Zion Rosenfeld és Prof. Haim Perlmutter professzoroknak, hogy tanulmányuk magyar fordítását lehetővé tették!

További tájékozódásul:

Ben-Zion Rosenfeld – Haim Perlmutter: Social Stratification of the Jewish Population of Roman Palestine in the Period of the Mishnah, 70–250 CE (Brill Reference Library of Judaism), Brill, Leiden – Boston – New York, 2020.

A tanulmány hivatkozásai

Brown, P.R.L. 2002. Poverty and Leadership in the Later Roman Empire. Hanover, NH and London: University Press of New England.

Burke, Peter. 2005. History and Social Theory, 2nd ed. Ithaca, NY: Cornell University Press.

Dar, S. 1986. “Landscape and Pattern: An Archeological Survey of Samaria 800 BCE – 636 CE.” Oxford: Biblical Archaeological Review.

_______.1999. Sumaqa: A Roman and Byzantine Jewish Village on Mount Carmel Israel. Oxford: Archaeopress.

Dark, K.R. 1995. Theoretical Archaeology. Ithaca, NY: Cornell University Press.

Destro, A., and M. Pesce. 2003. “Fathers and Householders in the Jesus Movement: The Perspective of the Gospel of Luke.” Bible Interpretation 11: 211-238.

Duncan-Jones, R.P. 1990. Structure and Scale in the Roman Economy. Cambridge: Cambridge University Press.

Elman, Yaakov. 2003. “Marriage and Marital Property in Rabbinic and Sasanian Law.” Pages 227-276 in Rabbinic Law in Its Roman and Near Eastern Context. Edited by Catherine Hezser. Tübingen: Mohr Siebeck.

Fiensy, David A., and Ralph K. Hawkins, eds. 2013. The Galilean Economy in the Time of Jesus. Atlanta, GA: Society of Biblical Literature.

Fiensy, David A., and J.R. Strange, eds. 2015. Galilee in the Late Second Temple and Mishnaic Periods, Vol. 2: The Archaeological Record from Cities, Towns, and Villages. Minneapolis: Fortress.

Fine, S. 2006. “Archaeology and the Interpretation of Rabbinic Literature: Some Thoughts.” Pages 199-217 in How Should Rabbinic Literature Be Read in the Modern World? Edited by M. Kraus. Piscataway, NJ: Gorgias.

Finley, M.I. 1999. The Ancient Economy (updated with a new foreword by Ian Morris). Berkeley: University of California Press.

Hakola, R. 2017. “The Production and Trade of Fish as Source of Economic Growth in the First Century CE Galilee: Galilean Economy Reexamined.” Novum Testamentum 59 (2): 111-130, esp. ns. 1-3.

Hamel, G. 1990. Poverty and Charity in Roman Palestine. Berkeley: University of California Press.

________. 2010. “Poverty and Charity.” Pages 308-324 in The Oxford Handbook of Jewish Daily Life in Roman Palestine. Edited by C. Hezser. Oxford: Oxford University Press.

Hanson, K.C. 1997. “The Galilean Fishing Economy and the Jesus Tradition.” Biblical Theology Bulletin 27: 99-111.

Hanson, K.C., and D.E. Oakman. 2008. Palestine in the Time of Jesus: Social Structure and Social Conflicts. Minneapolis: Fortress.

Harris, W.V. 2011. Rome’s Imperial Economy: Twelve Essays. Oxford: Oxford University Press.

Hezser, C. 1997. The Social Structure of the Rabbinic Movement in Roman Palestine. Tübingen: Mohr Siebeck.

_________. 2001. Jewish Literacy in Roman Palestine. Tübingen: Mohr Siebeck.

Hirschfeld, Y. 2006. “Ramat Hanadiv and Ein Gedi: Property versus Poverty in Judea before 70.” Pages 384-392 in Jesus in Archaeology. Edited by J.H. Charlesworth. Grand Rapids-Cambridge: Eerdmans.

Lapin, H. 2001. Economy, Geography and Provincial History in Later Roman Empire. Tübingen: Mohr Siebeck.

Longenecker, B.W. 2009. “Exposing the Economic Middle: A Revised Economy Scale for the Study of Early Urban Christianity.” JSNT 31 (3): 243-278.

Miller, S.S. 2015. At the Intersection of Texts and Material Finds: Stepped Pools, Stone Vessels, and Ritual Purity among the Jews of Roman Galilee. Chesterfield, CT-Göttingen: Vandenhoeck and Ruprecht.

Neusner, J. 1994. Introduction to Rabbinic Literature. New York: Doubleday.

_________.1995. “Rabbinic Sources for Historical Study – A Debate with Ze’ev Safrai.” Pages 123-142 in Judaism in Late Antiquity: Where we stand. Issues and debates in ancient Judaism; Pt. 3. Edited by Jacob Neusner, Alan Jeffery Avery-Peck, and E. J. Brill. Leiden: Brill.

Pastor, J. 1997. Land and Economy in Ancient Palestine. London: Routledge.

Rosenfeld, B.Z., and H. Perlmutter. 2011a. “The Poor as a Stratum of Jewish Society in Roman Palestine 70-250 CE: An Analysis.” Historia 60 (3): 273-300.

________. 2011b. “Landowners in Roman Palestine: A Distinct Social Group.” Journal of Ancient Judaism 2 (3): 327-352.

________. 2020. Social Stratification of the Jewish Population of Roman Palestine in the Period of the Mishnah 70-250 CE. Leiden: Brill.

Safrai, Z. 1994. The Economy of Roman Palestine. London and New York: Routledge.

_________.1995. “Rabbinic Sources as Historical – A Response to Professor Neusner.” Pages 278-310 in Judaism in Late Antiquity: Where we stand. Issues and debates in ancient Judaism; Pt. 3. Edited by Jacob Neusner, Alan Jeffery Avery-Peck, and E.J. Brill. Leiden: Brill.

Schortman, E.M., and P.A. Urban. 2005. “Modeling the Roles of Craft Production in Ancient Political Economies.” Journal of Archaeological Research 12 (2): 185 – 226.

Sodini, J.P. 2005. “Archaeology and Late Antique Social Structures.” Pages 25-56 in Theory and Practice in Late Antique Archaeology. Edited by L. Lavan and W. Bowden. Leiden: Brill.

Scheidel, W. 2006. “Stratification, Deprivation, and Quality of Life.” Pages 40-59 in Poverty in the Roman World. Edited by M. Atkins and R. Osborne. Cambridge: Cambridge University Press.

_________. 2009. “In Search of Roman Economic Growth.” JRA 22: 46-71.

Temin, P. 2006. “The Economy of the Early Roman Empire.” JEP 20 (1): 133-151.

Verboven, K. 2007. “The Associative Order: Status and Ethos among Roman Businessmen in the Late Republic and Early Empire.” Athenaeum: Studi Periodici di Letteratura el Storia dell’ Antichittà 95: 851-893.

Wilson, A. 2004. “Indicators for Roman economic growth: a response to Walter Scheidel.” JRA 22: 71-82.

Zaccagnini, C. 1983. “Patterns of Mobility among Ancient Near Eastern Craftsmen.” JNES 42 (4): 245–264.