#BibliaKultúra

Németországban heves vita folyik arról, hogy az Ószövetség milyen helyet foglal el a keresztény Bibliában. Thomas Krüger teológus nem érti ezt a nyugtalanságot. Számára éppen az Ó- és az Újszövetség közötti különbségek teszik érdekessé a Bibliát.

A lényeg nem az, hogy a Bibliát olyan mértékben „megtisztítsuk”, hogy végül csak azt tartalmazza, amit ma képviselni tudunk.

Professzor úr, a németországi vitában azt javasolták, hogy az Ószövetséget helyezzék az apokrif iratok közé, úgymond az „illegális” Bibliába. Miről szól ez a vita?

Nem kifejezetten arról van szó, hogy az Ószövetségnek hol van a helye a Bibliában. Adolf von Harnack berlini teológus már 100 évvel ezelőtt felvetette, hogy tartozzon az apokrif iratokhoz. Egyébként az apokrifek korántsem „illegálisak”, csak nincs akkora tekintélyük, mint a Biblia többi részének. Friedrich Schleiermacher református teológus a 19. században ráadásul azt is javasolta, hogy az Ószövetséget az Újszövetség mellékletének kell tekinteni.

Akkor miről szól ez a vita?

Arról szól, hogy az Ószövetség a mai keresztények számára milyen jelentőséggel bír vagy kellene, hogy bírjon. Erről két évvel ezelőtt Notger Slenczka berlini teológiai professzor közzétett egy tanulmányt. Nagyjából azt írja, hogy az Újszövetséget az Ószövetségtől eltérően írták a keresztények. Ezért, ha meg akarjuk ismerni, mit gondoltak az első keresztények, akkor az Újszövetséghez kell fordulnunk, nem pedig az Ószövetséghez. A mai keresztények az Ószövetségben is sok olyat találhatnak, amely inspirálhatja őket és teológiailag előrelépést jelenthet számukra. De az, ami a kereszténységet az eredetétől meghatározza, az csak az Újszövetségben kimutatható. Úgy gondolom, ezen lehet vitatkozni, és nem nagyon értem az izgatottságot.

A vita valami elemire mutat rá?

Azt mutatja, hogy az Ószövetség jelentőségének kérdését a kereszténység szempontjából újra és újra meg kell vitatni. Sajnos ez azt is mutatja, hogy vannak olyan teológiaprofesszorok Németországban, akik inkább eretnek kalapot húznak a kollégáikra, mintsem beszélgetnek velük. Egy egyetemen azonban a kutatás és az oktatás szabadságának érvényesülnie kell a teológiában is. Ez a vita példázza, mennyire nehéz Németországban objektíven megvitatni azokat a teológiai kérdéseket, amelyek valamilyen módon befolyásolják a zsidóság és a kereszténység történelmileg megterhelt kapcsolatát.

Mindenképpen foglalkoznunk kell a nehéz szövegekkel.

Az Ószövetségben számos kegyetlen dolog van. Az Újszövetségre redukált keresztény Biblia nem tudna elegánsan megszabadulni néhány nehéz szövegtől?

Biztosan megtudna. De az Újszövetség is sok nehéz szöveget tartalmaz, például a pokol örök gyötrelmeinek vízióját, a démonok és a megszállottság gondolatát, vagy a nők alárendeltségéről vagy a rabszolgaságról szóló kijelentéseket, amelyeknek ma már nincs helye a kereszténységben. Az Újszövetséget tehát radikálisan vissza kellene vágni, ahogyan Markión ókori teológus tette a 2. században.

Lehetne, hogy kvázi à la carte szolgáljuk ki magunkat? Himnuszok és zsoltárok igen, a Bírák könyve nem?

Valójában ma gyakran ez történik a templomokban. Általában az ószövetségi szövegek csak töredék részével foglalkoznak az órán vagy a prédikációban. De mindenképpen foglalkozni kell a nehéz szövegekkel is.

Miért?

Ma már nem vagyunk azon az állásponton, hogy minden helyes, ami a Bibliában szerepel. A Bibliában ehhez túl sok a véleménykülönbség. Nem kell elhinni, hogy Isten egész népek megsemmisítését parancsolta. De érdemes elgondolkodni azon, hogy mi késztette az embereket ilyen gondolkodásra az Istenről – és megdöbbeni azon is, hogy milyen gyakran beszélünk és gondolkodunk kegyetlenül és elhamarkodottan Istenről. A Biblia sokféleségét és terjedelmét olyan gondolatok és történetek tárházaként kell felfognunk, amelyek a segítenek a tapasztalatokat értelmezni és újakat szerezni. A lényeg nem az, hogy a Bibliát olyan mértékben „megtisztítsuk”, hogy végül csak azt tartalmazza, amit ma képviselni tudunk, hanem az, hogy kritikusan olvassuk.

Nem kell elhinni, hogy Isten egész népek megsemmisítését parancsolta.

De az Újszövetség alapvetően fontosabb a keresztények számára. Egyetért?

Tovább kellene gondolkodnom rajta. Természetesen az Újszövetség közvetlenebb és egyértelműbb bizonyságot tesz Jézusról és a kereszténység eredetéről, mint az Ószövetség. De másrészt a Tízparancsolat, a Zsoltárok, a Teremtés, Jób története vagy a Próféták egyes kijelentései valószínűleg sok keresztény számára fontosabbak, mint például a Zsidókhoz írt levél, a Péter második levele vagy a Júdás-levél.

Jan Assmann egyiptológus azt mondta, hogy az Ószövetség nélkül a kereszténység szektává válna. Mit szól ehhez?

Nem tudom, mit ért Jan Assmann egy szekta alatt. Ezt a kifejezést a kortárs vallástudomány nagyon kritikusan értékeli. Mindenesetre azt gondolom, hogy az Ószövetségen kívül sok más tényező is van, amelyek befolyásolják a kereszténység jövőjét. Például a kapitalista gazdasághoz való hozzáállása, a férfiak és a nők egyenlő jogai vagy a tudományos világkép.

Nem kellene valójában a zsidóságot is megkérdezni? Az Ószövetség nem az „ő könyvük”?

Nos, itt valószínűleg nincs „szerzői jog”. Azt hiszem, hogy az Ószövetség mára az emberiség kulturális örökségének részévé vált, és „nem tartozik” sem a zsidósághoz, sem a kereszténységhez.

A mai keresztények az Ószövetségben sok olyat találhatnak, amely előrelépést jelenthet számukra.

Jobbnak találja az „Első Szövetség” vagy a „Héber Biblia” kifejezéseket, mint az Ószövetség elnevezést?

Ma hajlamosak vagyunk az újat jobbnak tartani. De már a bor esetében sem mindig igaz ez. Ugyanakkor az Újszövetség is elég régi már. Az „Első Szövetség” kifejezést nehézkesnek tartom, mert azonnal a „másodikra, harmadikra, negyedikre” gondolunk. A „Héber Biblia” jó név a zsidóság bibliájára, amely megegyezik a reformátusok Ószövetségével terjedelmében és héber alapnyelvében, de nem a könyvek sorrendjében. Más egyházakban az Ószövetség több szentírási könyvet tartalmaz, és más nyelveken olvassák őket, amelyet aztán lefordítanak. Például a görög ortodox, a római katolikus vagy az etióp egyházak mindegyikének kissé eltérő „Ószövetsége” van.

Miben különbözik a katolikusok Ószövetsége a reformátusokétól?

A katolikus egyházban az Ószövetség a Héber Biblia és más könyvek, például Tóbit, Judit és Sirák fiának könyvéből áll, amelyeket az ókorban a görög ajkú zsidók szent írásnak tekintettek. Az evangélikus bibliák vagy egyáltalán nem tartalmazzák ezeket a további könyveket, vagy külön részként az Apokrifokban szerepelnek. Vannak református hitvalló iratok, amelyek szerint az apokrifok egyértelműen nem tartoznak a Bibliához. Az apokrifek egy része például sokkal egyértelműbben beszél a halál utáni életről vagy a lélek halhatatlanságáról, mint a Héber Biblia.

Az Ószövetség mára az emberiség kulturális örökségének részévé vált, és „nem tartozik” sem a zsidósághoz, sem a kereszténységhez.

Hogyan látja az Ó- és az Újszövetség kapcsolatát?

Amikor a később Újszövetséggé lett könyvek megíródtak, még nem volt Ószövetség. Voltak szent iratok, a Törvény és a Próféták, de nem volt pontosan meghatározható Héber Biblia. A zsidó vallás akkoriban sokszínű volt – miként ma is. Az Ó- és Újszövetség viszonya tehát meglehetősen összetett, ezért a korai zsidó és az ókeresztény irodalom tágabb összefüggésében kell vizsgálni. Alapvetően azonban az Ószövetség tartalmazza a régebbi hagyományokat, amelyeket kritikusan átgondolnak és tovább fejlesztenek az Újszövetségben.

Akkor az Ó- és az Újszövetség összekapcsolása éppen a keresztény Biblia erőssége?

Igen. A kétrészes keresztény Biblia nemcsak e teológiai elmélkedés eredményét rögzítette, hanem magát a reflexiót és a vita folyamatát is. Ezáltal arra késztet minket, hogy ne ragadjunk le a mindörökre meghatározott igazságok mellett, hanem inkább kritikusan reflektáljunk és vitassunk meg bibliai szövegeket, hogy új felismeréseket tegyünk és új véleményeket alakítsunk ki.

Forrás: 

Thomas Krüger: Eine Diskussion über das Alte Testament muss möglich sein (Interview), in: Reformierte Presse 21 (2015. május 15.) 6–7.

Képek forrása: 

ref.ch, m.blog.hu, hbr.org, media.newyorker.com, wmn.hu

A szerzőről:

Thomas Krüger a Zürichi Egyetem ószövetséges bibliakutatója és az ókori Közel-Kelet vallástörténetének professzora.

UZH - Theologische Fakultät - Prof. Dr. Thomas Krüger