#BibliaKultúra

Szöveg mögött - Kövek alatt

A mítosz mint történet és metafora a héber Bibliában
Paul K.-K. Cho biblikus professzor írása

boritokep_18.jpg

 A Biblia a mitikus nyelv használatával egy mítoszokkal átszőtt világot teremt. A mítosz a bibliai világ létfontosságú, alapvető részét képezi. Paul K.-K. Cho biblikus professzor érdekfeszítő írása.

I. Bevezető gondolatok

Engedjék meg, hogy egy merész állítással kezdjem, amelynek megvédését ebben a blogban csak elkezdeni tudom: A mítosz a héber Biblia alapvető részét képezi; erőteljesen formálja a bibliai nyelvet, a különböző elbeszélések és teológiák körvonalait. Vagyis a mítosz mélyen meghatározza azt, amit bibliai világnak nevezhetünk – mitikus szörnyekkel és istenségekkel népesíti be a tájat, és megeleveníti azt a világot, amelyben Izrael Istene felkel a gonosz erői ellen, és győztes csatában rendet teremt, felállítja templomát és megalapítja királyságát.

Néhány olvasó a fenti állítást kifogásolhatónak fogja találni. Egyesek például azzal érvelhetnek, hogy a héber Biblia maga is a mítoszok ellen polemizál, és ehelyett az egyistenhitet és a valóság történeti felfogását támogatja. JHVH, Izrael Istene – szólhat az érvelés – azt mondja (Iz 44,6):

„Én vagyok az Első, és én vagyok az Utolsó; nincs más isten rajtam kívül.

Ha a héber Biblia szerint csak egy Isten van, akkor hogyan tartalmazhat mítoszokat azok számtalan istenével? És JHVH a történelmi időben szabadítja ki Izraelt a rabszolgaságból, Egyiptomból. Ha pedig Isten a történelemben cselekszik, akkor mi szükség van a mítoszokra?

A héber Biblia lapjain mégis találunk mítosztöredékeket, amelyek a múlt hiteles emlékeibe, a jelen hűséges ábrázolásaiba és a jövő őszinte reményeibe szövődnek. Van tovább? Gondos tanulmányozás során kiderül, hogy a mítosz alakítja a bibliai történelemszemléletet egészében, és így magát a valóságot, amelyben, amelyen keresztül és amely felé a bibliai írók éltek. Vagyis azt találjuk, hogy a mítosznak a héber Bibliában nemcsak a kifejezéshez, hanem a léthez is köze van. A mítosz – állíthatjuk – a héber Biblia és a bibliai világ létfontosságú, sőt alapvető részét képezi.

9403_jpg_1.jpg

A Baál-ciklus töredékei

II. Mítosztöredékek

Egyértelmű példát találunk egy mítosztöredékre az Izajás 27,1 versében:

„Azon a napon megbünteti JHVH kemény, nagy, erős kardjával Leviatánt, a gyors kígyót, Leviatánt, a tekergő kígyót, és megöli a tengerben lakó szörnyeteget.”

destruction_of_leviathan.png

A Leviatán elpusztítása, 1865, Gustave Doré. A héber Biblia hatszor említi ezt a tengeri szörnyeteget.

A képek kétségkívül mitológiai jellegűek. JHVH-t harcos istenségként ábrázolja, és a kozmikus szörnyeteg, a Leviatán szerepel benne. Mi több, a vers szinte szó szerint idézi a Baál-ciklust, egy mítoszt, amelyet 1929-ben találtak meg az i. e. 13. században elpusztult kánaáni kikötőváros, Ugarit irodalmi kincseiből. Mot, a halál istensége mondja a párhuzamos szöveget, mielőtt harcba szállna a mítosz főszereplő istenségével, Baállal. Mot azt mondja Baálnak (KTU 1.5 | 1–3):

„Amikor leütötted Litant, a menekülő kígyót, megsemmisítetted a tekergő kígyót, a hétfejű hatalmasságot, akkor az egek forróvá váltak, elszáradtak.”

Litan a héber Leviatán ugariti megfelelője, és e szakasz szerint Baál korábban csatában lesújtott Litanra – nem úgy, mint ahogy Izajás hirdeti, hogy JHVH le sújt majd Leviatánra. A Baál-ciklus és Izajás szövegének nyelvezetében, szereplőiben, témájában és általános cselekményében mutatkozó párhuzam egyértelművé teszi, hogy az Izajás 27,1 verse a mítoszra utal.

Ilyen mítosztöredékeket találunk a héber Bibliában, annak első lapjaitól (Ter 1) kezdve egészen a legutóbbi alkotásokig (Dán 7). Például sok tudós egyetért abban, hogy a teremtésről szóló beszámoló (Ter 1) utal az Enúma Elis babiloni teremtésmítoszra, és átalakítja azt. Ott vannak a tengeri sárkányok (tanninim) a 21. versben, de a 2. versben a tehom (általában „mélység”-nek fordítják) is, ami valószínűleg a babiloni mítosz tengeri istenségére, Tiamatra való utalás, valamint más mítosztöredékek. A Dán 7 apokalipszisében pedig, amely a zsidók IV. Antiókhosz alatti üldözésének kezdete után, i. e. 169-ben íródott, a tengerből származó szörnyetegek szerepelnek (3. vers), és az Ősöregnek és az Emberfiához hasonlatos alaknak a felettük aratott győzelméről szól (13–14. versek), hasonlóan ahhoz, ahogyan Él és Baál győzedelmeskedik a kánaáni mítoszban a gonosz vízi erői felett. Sok más mítoszra való utalás mellett másutt Istenről olvashatunk, aki „szétzúzta Leviatán fejét” (Zsolt 74,14), hatalmas vizekről, amelyek „felemelték hangjukat” Isten, a király ellen (Zsolt 93,3), és olvashatunk „JHVH karjáról, amely lesújt Ráhábra, és átdöfi a Sárkányt” (Iz 51,9).

Egyesek talán elgondolkodnak azon, hogy ezek a mítosztöredékek a héber Bibliát is mítosszá teszik-e. Egyrészt a héber Biblia jól megfelel a mítosz általam használt legtágabb meghatározásának: A mítosz „egy olyan történet, amely istenségeket, embereket és más személyiségeket érintő súlyos dolgokról szól, és amely híveinek felfogása szerint valami igazat árul el a világ valódi rendjéről”.[1] Másrészt a héber Biblia nem mítosz abban az értelemben, mint a fent említett Baál-ciklus vagy Enúma Elis. Az ilyen mítoszokkal kapcsolatban ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a héber Biblia csak azért tartalmaz mítosztöredékeket, mert nem tartalmaz egy teljes értékű mítoszt, egy teljes és folyamatos történetet JHVH konfliktusáról és győzelméről a tengeri szörnyek és istenségek felett, amely egy mitológiai világban játszódik. A mítosztöredékek a héber Bibliában inkább különböző műfajok mozaikjának részeként jelennek meg, beleértve a történelmi emlékezetet, az epikus történetírást, a prófétai orákulumokat és az apokaliptikus látomásokat.

Összefoglalva: a héber Biblia mítosztöredékeket tartalmaz, de ezek önmagukban nem alkotnak összefüggő egészet. A bibliai irodalmat itt-ott egy más típusú irodalommal alkotott egész részeként, ha jelentős részeként is, de megszakítják. Ez az egész felfogható egyfajta mítoszként, de nem mítosz ugyanabban a rendben, mint a Baál-ciklus vagy az Enúma Elis – ez azonban már egy másik blogbejegyzés témája lenne.

Milyen szerepet tölt be tehát a mítosz a héber Bibliában?

III. A mítosz mint történet

A mítosz a legalapvetőbb szinten egy történet. És mint minden történet, a mítosz is több összetevőre osztható: szóbeli kifejezésre, szereplőre, témára és cselekményre.[2] A mitikus kifejezések, szereplők és témák létezését a héber Bibliában nem nehéz felfedezni. Így a mítoszok jelenlétének töredékes volta ellenére a héber Bibliában a Biblia tanulmányozói már Herman Gunkel 1895-ös, korszakalkotó munkája előtt is régóta felfigyeltek és elemezték a mítoszmotívumok hatását a bibliai irodalomra és gondolkodásra,[3] a mítoszok cselekményének hatása azonban több okból is nagyrészt elkerülte a figyelmet és így a tanulmányozást.

Az egyik fontos ok módszertani. Nem vettük komolyan, hogy a mítosznak mint történetfajtának szükségszerűen van cselekménye, és hogy a cselekmény, ahogy Arisztotelész állította és Paul Ricoeur tisztázta, a mítosz legfontosabb része.[4] Továbbá, mivel a cselekmény a történet nem verbális része – nem külsődleges a nyelvi kifejezés szintjén –, könnyen észrevétlen marad.

A módszertani kihívástól eltekintve nem nehéz elképzelni, hogy ha egy bizonyos bibliai kompozíció mitikus kifejezéseket tartalmaz, mitikus szereplőket mutat be, és mitikus témákat dolgoz fel, akkor ez a kompozíció egy mitikus cselekményt is követhet, különösen, ha a kifejezések, a szereplők, a témák és a cselekmény ugyanahhoz a mítoszhoz tartoznak. Pontosan ezt a helyzetet találjuk a héber Bibliában a teremtésről, a kivonulásról, a száműzetésről és a végidőkről szóló rövidebb és nagyobb kompozíciókban, amelyek gyakorlatilag a teljes bibliai időt lefedik.

A mítosz, más szóval, nem csupán áthatja a bibliai irodalmat és gondolkodást, hanem összességében mélyen formálja a héber Biblia cselekményét.

IV. A mítosz (mint történet) és a száműzetés

Az Izajás 40–55-ben található, a száműzetésről és a visszatérésről szóló izajási kompozíció (amelyet általában Deutero-Izajásnak neveznek) példaként szolgálhat arra, hogy a mítosz milyen mélyen formálja a bibliai irodalmat és gondolkodást. A Deutero-Izajásban, amely Izrael babiloni száműzetésének vége felé íródott, hogy a száműzöttek között a hűséges reményt bátorítsa, a mítosz eszközeinek briliáns felhasználását találjuk a még eljövendő megváltás új látomásának megfogalmazására: A próféta azt hirdeti, hogy ahogyan JHVH a teremtéskor és a kivonuláskor tette, hamarosan legyőzi a gonosz erőit, hogy kiváltsa Izraelt Babilonból, aminek eredménye nemcsak egy nép, hanem a kozmosz újjáteremtése, Isten i. e. 587-ben lerombolt templomának helyreállítása és Isten kozmikus királyságának újbóli megerősítése lesz.

1276px-mu_nster_thier_2.jpg

Carta Marina, 1544.

A mítoszok egy csoportja, amelyet tengeri mítoszoknak nevezhetünk, hasonló cselekményt követ, közös témákat dolgoz fel, és hasonló szereplőkkel rendelkezik. Például az ugarit Baál-ciklusban Baál, a vihar istensége, aki az esőért és ezáltal a teremtés termékenységéért felelős, áll szemben Jammmal, aki a tenger istensége, és a káoszt képviseli. A királyi székért harcolnak, és végül Baál győz Yamm felett. Az eredmény a teremtés visszatérése a rendezett életerőhöz, Baál templomának felállítása és királyi hatalmának megalapítása. Hasonlóképpen, a babiloni Enuma Elis Mardukot állítja szembe Tiamat, a tenger istenségével. Marduk győzelme az emberiség és a kozmosz megteremtését, Marduk templomának felállítását és örökkévaló királyságának megalapítását eredményezi. Ezeknek és valószínűleg más tengeri mítoszoknak átvett és átalakított töredékeit találjuk az Izajás 40–55-ben, valamint más bibliai alkotásokban.

A legkönnyebben a mítosz jelenlétét a szóbeli kifejezés és a szereplők szintjén lehet felismerni. Vegyük például JHVH harcra induló harcosként való ábrázolását (Iz 42,13):

„JHVH kivonul, akár egy hős, átjárja a harci kedv, akár egy katonát, harsányan zengi a csatakiáltást, és diadalmaskodik ellenségein.”

Kivel harcol JHVH? Ahogy az várható volt, JHVH egy vízi ellenséggel harcol, aki nem más, mint a tenger istensége és annak csatlósai (51,9–10):

„Ébredj, ébredj, szedd össze erődet, ó, JHVH-nak karja! Ébredj, mint hajdanában, az ősrégi nemzedékek idején! Hiszen te vágtad ketté Rahabot, te döfted le a tengeri szörnyet! Te szárítottad ki a tengert, a nagy mélység vizeit, te készítettél utat a tenger fenekén, hogy átkelhessenek rajta a megváltottak!”

A próféta ismét felszólítja JHVH-t, hogy vegye fel a fegyvert a bajok tengere ellen, és itt és másutt is kijelenti, hogy JHVH győzedelmeskedni fog. Továbbá a próféta kijelenti, hogy e győzelem eredménye – a tengeri mítosz cselekményének hű megismétlésével – a három várt téma lesz:

  • a teremtés,
  • a templom és
  • a királyság.

(1) Teremtés. Deutero-Izajás következetesen úgy ábrázolja JHVH-t, mint Izrael rokonát-megváltóját (góél – גואל). Ugyanakkor Isten megváltásának formája a teremtéshez hasonló. Az Iz 43,21 például, nyilvánvalóan átírva a Kiv 15,16-ot, úgy írja le Izraelt, mint „a népet, amelyet én [JHVH] teremtettem (יצרתי)”. Izrael megváltásának, úgy tűnik, a próféta azt mondja, hogy van valami köze Izrael teremtéséhez – ez egy újjáteremtési aktus. De nem csak Izrael újjáteremtése történik meg. A megváltás mint teremtés nemcsak Izraelt érinti, hanem valójában az egész kozmoszt. Izrael megváltásának kozmikus következménye Izajás 65. fejezetében válik láthatóvá (Iz 65,17–18):

„Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre.”

Izrael megváltása nemcsak Izrael népének újjáteremtését jelenti, hanem az ég és a föld újjáteremtését is. A teremtés bizonyos értelemben újrakezdődik Izraelnek a száműzetésből való kiváltásával.

(2) Templom. A kreatív megváltás – Carroll Stuhlmueller találó kifejezésével élve –, amint azt a fenti szakaszból láthatjuk, Jeruzsálemet, pontosabban a jeruzsálemi templomot érinti.[5] Valójában Jeruzsálem és a templomának helyreállítása, amelyet a babilóniaiak i. e. 587-ben leromboltak, Izrael száműzetésből való megváltásának világosan megfogalmazott célja (Iz 44:26b.28b):

„Azt mondom Jeruzsálemnek: »Lakottá leszel«, és Júda városainak: »Felépültök«, s romjait helyreállítom. [...] Azt mondom Jeruzsálemnek: »Felépülsz«, és a templomnak: »Lerakják alapjaidat«.”

Jeruzsálem és temploma az isteni hatalom földi megnyilvánulásai. Ez a teremtés központja – Isten teremtő hatalmának szimbóluma és megvalósulása. Az isteni király földi székhelye is, a mennyei valóság földi tükörképe. Mint ilyen, a templom helyreállítása Izrael megváltásának célja. Izrael megváltása Jeruzsálem helyreállítását jelenti; Jeruzsálem helyreállítása pedig a teremtés és Isten királyságának helyreállítását. Ezzel elérkeztünk az utolsó témához.

118306749_4928912887135036_7374766538887556340_n.jpg

(3) Királyság. Deutero-Izajás úgy képzeli, hogy JHVH királysága a száműzetési időszak alatt is életképes marad. A próféta azonban bizonyos szemérmességet tanúsít Isten királyságának hirdetésében, minden bizonnyal a jeruzsálemi templom lerombolásának kínos volta miatt. Egy olyan orákulumban azonban, amely a helyreállított Jeruzsálemre tekint előre, a próféta leveti a siralom zsákruháját, és azt kiáltja: „A te Istened a király!” (Iz 52,7). Jeruzsálem helyreállítása, amelyre gyakran a költői Sion névvel utalnak, Izrael megváltását, a kozmosz újjáteremtését és JHVH királyságának helyreállítását jelenti.

Összefoglalva: Deutero-Izajás a tengeri mítoszok szóbeli kifejezéseit, szereplőit és témáit használja fel arra, hogy a csüggedt és kételkedő száműzött közösség számára a megváltás jövőképét megfogalmazza. Mi több, a megváltás, amelyet a próféta hirdet, hűen követi a tengeri mítoszok cselekményét: ma tengeri sárkányok dühöngenek a rend és az élet Istene ellen; holnap Isten megöli a sárkányt, és újra uralkodik, mint réges-régen, a teremtménye felett a helyreállított templomából.

V. A mítosz mint metafora

Mit számít, hogy Deutero-Izajás és más bibliai írók mitikus motívumokkal tarkították műveiket, és mitikus cselekmény szerint építették fel történetüket? Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ kapjunk, meg kell vizsgálnunk, hogy a mítosz miként működik metaforaként.

A metafora alapvető szintaktikai szerkezete az „A = B”. Lényeges megfigyelés, hogy ha azt mondjuk, hogy „A = B”, akkor egyenlővé tesszük az egyenlőtlent, mivel „A” szó szerint nem „B.”[6] Azonban amennyiben a metafora nem hazugság, a metafora úgy értelmezhető, hogy új jelentést hoz létre, így az „A = B” nem hazugság. Ez igaz a metaforákra, amelyek a történet minden részét érintik: a verbális kifejezést, a szereplőket, a témákat és a cselekményt.

Az új jelentés megteremtése nem változtathat minden metaforát szó szerinti hazugságból figurális igazsággá, mivel a metafora nemcsak tisztán nyelvi viszonyokat közvetít, hanem a nyelv és a világ közötti kapcsolatokat is. Vagyis amikor egy metafora a nyelv és a világ közötti kapcsolatot érinti, a metafora munkájának nem csupán új jelentés létrehozását kell magában foglalnia. Magában kell foglalnia az új lét megteremtését is. Ha például a metafora egy mítosz cselekménye és a történelmi események közötti metafora lenne, akkor a metafora munkájának túl kell lépnie az új jelentés megteremtésén, és új világot kell teremtenie ahhoz, hogy a metafora a szó szerinti hazugságból átváltson egy figurális igazsággá.

behemoth3.jpg

Behemót és Leviatán. William Blake festménye (1757-1827).

VI. A mítosz (mint metafora) és a száműzetés

Deutero-Izajás a tengeri mítosz stratégiai felhasználásával nem egy újabb tengeri mítoszt állít össze. A tengeri mítosz elemei inkább metaforaként működnek a prófétai kompozícióban, amelyek amellett, hogy a nyelv szintjén színt és csillogást adnak hozzá, mitikus lényekkel népesítik be a tájat, és narratív formát adnak annak a világnak, amelyben és amelyet a próféta elhitt és remélte, hogy megél majd. Erősebben fogalmazva: a mitikus nyelv használatával a próféta egy mítoszokkal átszőtt világot teremt, amelyben JHVH nemcsak a gonosz történelmi erőivel, hanem a vele és népével szemben álló mitikus szörnyekkel is megküzd, hogy újjáteremtse a világot, helyreállítsa templomát és újra megerősítse királyi hatalmát. „Itt a kifejezés teremt létet.”[7] A metaforaként használt mítosz új jelentést, valamint új világot teremt – ez az a világ, amelyben Deutero-Izajás hitt, hogy él, és amelybe a próféta másokat is hívott, hogy lépjenek be.

Különböző okokból úgy tűnik, hogy kevesen hittek a prófétának, és még kevesebben döntöttek úgy, hogy a prófétai remény és képzelet mítoszokkal átszőtt világában élnek. Sőt, úgy tűnik, hogy egyesek ellenségesen viszonyultak a prófétához és a próféta üzenetéhez, és szavakat és köveket dobáltak a próféta felé. Az úgynevezett „szolga-énekek”, amelyek közül a leghíresebb az Izajás 53. fejezete, tanúskodnak erről az ellenállásról. Deutero-Izajás számára a prófétai üzenet – amely a hagyományos anyagokból, köztük a mítoszokból merített, hogy leírja a jelen valóságát és megfogalmazza a jövő reményét – hitbeli cselekedetet követelt, és így egzisztenciális döntést igényelt, azt a döntést, hogy a világot úgy lássuk, ahogy a mítosz mutatja, és úgy éljünk benne. Ráadásul, amint azt a próféta és a tanítványok megtapasztalták, ez a döntés életre-halálra szóló következményekkel járt. Hajlandónak kellett lenniük sokat szenvedni, sőt meghalni is, hogy láthassák és élhessenek abban a teológiailag konstruált valóságban, amelyben JHVH tengeri szörnyekkel harcol, és legyőzésükkel helyreállítja a rendet a kozmoszban, amelyben királyként uralkodik a templomából. A metafora munkája többről szól, mint a kifejezésről. A lét aspektusait is érintheti.

VII. Következtetés

Az, hogy a héber Bibliában mítosztöredékek találhatók, mindenki számára világos, aki olvasta. Az, hogy ezek a töredékek valójában a héber Biblia kulcsfontosságú pillanatainak elbeszélői cselekményét formálják, egyesek számára meglepő lehet. Mi több, még csak most kezdtük el megérteni, hogy milyen módon élteti a mítosz a bibliai világképet – a teremtés és a kivonulás alapító eseményeit, valamint a száműzetés körülményeiből és a végidők kataklizmájából való megváltás folyamatos reményét.

Hivatkozások

[1] Paul K.-K. Cho, Myth, History, and Metaphor in the Hebrew Bible (Cambridge: Cambridge University Press, 2019), 11–12.

[2] A történet ezen kategóriáit Arisztotelész Poétika című művéből merítem. Angol fordítása Gerald F. Else munkája (Ann Arbor: The University of Michigan Press, 1970).

[3] Herman Gunkel, Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit: Eine religionsgeschichtliche Untersuchung über Gen 1 und Ap Joh 12. mit Beiträgen von Heinrich Zimmer (Göttingen: Vandenhoeck und Ruprecht, 1895).

[4] Lásd ibid és Paul Ricoeur, The Rule of Metaphor: Multi-disciplinary Studies of the Creation of Meaning in Language. Translated by Robert Czerny (Toronto: University of Toronto Press, 1977).

[5] Carroll Stuhlmueller, Creative Redemption in Deutero-Isaiah (Rome: Biblical Institute, 1970).

[6] Friedrich Nietzsche (“On Truth and Lying in an Extra-Moral Sense,” in Literary Theory: An Anthology [ed. Julie Rivkin and Michael Ryan; Frome, UK: Blackwell, 1998], 358–361, here 359) írja: „Minden eszme az egyenlőtlenek egyenlővé tételével keletkezik.”

[7] Gaston Bachelard cited, idézi, Rule of Metaphor, 214.

Fordította: #BibliaKultúra

Forrás:

Paul K.-K. Cho: Myth as Story and Metaphor in the Hebrew Bible, in The Bible and Interpretation. News and Interpretations on the Bible and Ancient Near East History

A szerzőről:

szerzo_2.jpg

Paul K.-K. Cho biblikus professzor érdeklődésének középpontjában a héber Biblia értelmezése áll. Oktatási érdeklődése számos bibliai könyvre és témára kiterjed, és a bibliai szövegre, amelyen keresztül ránézhetünk a teológiai, politikai és társadalmi jelentőségére mind az ókori, mind a modern kontextusban.

Témába vágó bejegyzésünk:

Az ókori keleti ember világképe

További elmélyülésre:

konyve.jpg

Paul K.-K. Cho: Myth, History, and Metaphor in the Hebrew Bible (Cambridge University Press, 2019).

A képek forrása:

City of David Ancient Jerusalem (Facebook); icr.org; watchjerusalem.co.il; Wikipedia; worldhistory.org. 

A bejegyzés trackback címe:

https://bibliakultura.blog.hu/api/trackback/id/tr1316696986
Nincsenek hozzászólások.

#BibliaKultúra

#BibliaKultúra blogunk szakmai igényességű topikjaival értékes, ismeretbővítő tartalmakat közöl a bibliatudomány tárgyköréből. Rápillantunk arra a világra, amely látta megszületni a Bibliát - tabuk nélkül, közérthetően, a „lifelong learning” jegyében.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása