Képzeld csak el Jézus születését! Betlehem városa mozdulatlanul ül a holdfényben, és még csak nem is sejti, hogy az Isten fia született meg az egyik szegényes és alantas melléképületben. Egy névtelen mellékutcában, a szemünk elől elrejtve egy huzatos istállót találunk. Odabent, az állatok melegétől felmelegedve, egy család ül csendesen. A meleg fénytől megvilágítva egy szamár, egy tehén és egy ökör nyugodtan fekszik a jelenet szélén. A tehén halkan bőg, és a szalmával teli jászolban megmozdul a csecsemő. Mária, József és egy bárány a közelben térdel, és némán imádja a gyermeket. Minden nyugodt – csak éppen semmi sincs a helyén.
Sajnálom, hogy elrontom a jelenetet, de Jézus nem istállóban született, és érdekes módon az Újszövetség alig utal arra, hogy ez így történhetett. Meglehet, hogy ez porrá zúzza a karácsonyi üdvözlőlapokat, és kiiktat néhány szereplőt a gyerekek pásztorjátékaiból, de érdemes odafigyelnünk rá.
Ez a régóta hangoztatott gondolat jól mutatja, hogy mennyire saját feltevéseink, kultúránk és hagyományaink szemüvegén keresztül olvassuk a Szentírást, és milyen nehéz lehet jól ismert szövegeket figyelmesen olvasni, odafigyelve arra, hogy mit is mondanak valójában. Ez rávilágít a hagyományok erejére is, és arra, hogy mennyire ellenállnak a változásnak. Különösen pedig az a hiedelem, miszerint Jézus magányos és kedveszegett volt, az állatok közé taszítottan, születésekor is háttérbe szorítva, szem elől téveszti azt a módot, hogy Jézus és születése erőteljesen bomlasztó erő, amely berobban a hétköznapi élet közepébe, és felkínálja annak lehőségét, hogy ez átalakuljon.
Miből gondolom ezt? Három dologra vezetném vissza a forrást:
- a hagyományos feldolgozásra;
- a nyelvtani és jelentésbeli kérdésekre;
- és az első századi palesztinai kultúra ismeretlenségére.
Hagyományos feldolgozás
A hagyományos megközelítés az Iz 1,3 „messiási” értelmezésén keresztül olvassa a történetet:
„Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izráel nem ismer, népem nem ért meg engem.”
A Lukács születéstörténetében szereplő, állatokra utaló „jászol” említése arra késztette a középkori illusztrátorokat, hogy az ökröt és a szamarat úgy ábrázolják, mint akik felismerik a kis Jézust, így a természetes helyszín egy istálló volt – elvégre nem ott tartják az állatokat? Majd rátérünk, hogy ez miért nem feltétlenül van így.
Nyelvtan és jelentés
A nyelvtani és jelentésbeli kérdés, és talán a kérdés lényege a Lk 2,7 versében szereplő görög κατάλυμα (katalüma) szó fordítása. Az olyan bibliafordítások, mint a King James Bible, ezt „fogadó”-nak (inn) fordítják:
„És megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a fogadóban nem volt számukra hely.”
Ez okkal történt. A görög Ószövetségben (az Ószövetség görög fordítása az i. e. II. századból, a Septuaginta vagy LXX néven lett ismert) ezt a szót a nyilvános vendéglátóhely kifejezés fordítására használják (például Kiv 4,24; 1Sám 9,22). A szó etimológiája meglehetősen általános. A καταλύω (katalüó) igéből származik, amely annyit tesz, mint kioldozni vagy eloldani, vagyis levenni a lovak nyergét és leoldani a csomagot. De néhány meglehetősen döntő bizonyíték az ellenkező irányba, más szóhasználatra mutat. Ez a kifejezés arra a zárt „felső” szobára utal, ahol Jézus és a tanítványok elköltik az „utolsó vacsorát” (Mk 14,14; Lk 22,11; Máté nem említi a szobát). Ez egyértelműen egy magánház fogadószobája. Amikor pedig Lukács a tolvajok kezére került emberről szóló példabeszédben (Lk 10,34) „fogadó”-t említ, akkor a πανδοχεῖον (pandokheion) általánosabb kifejezést használja, amely olyan helyet jelöl, ahol minden utazót befogadnak, mint egy karavánszeráj vagy út menti fogadó.
Történelmi és társadalmi kontextus
A harmadik kérdés a történet történelmi és társadalmi kontextusának megértéséhez, vagy inkább tudatlanságához kapcsolódik. (Csak kitalálták.) Először is elképzelhetetlen, hogy Józsefet, aki visszatér ősei származási helyére, ne fogadták volna a családtagok, még ha nem is közeli rokonok. Kenneth Bailey, aki az első századi palesztinai kultúráról szóló tanulmányairól híres, megjegyzi (Bible and Spade 20 [2007/4]):
„Még akkor is, ha korábban soha nem is járt ott, hirtelen megjelenhet egy távoli unokatestvér otthonában, elmondhatja családtörténetét, és máris ismerősök között van. Józsefnek csak annyit kellett mondania: »József vagyok, Jákob fia, Mátán fia, Eleázár fia, Eliud fia«, és az azonnali válasz bizonyára az volt: »Szívesen látunk«. Mit tehetünk érted? Ha Józsefnek valóban volt a faluban lakó tágabb családtagja, akkor kötelessége volt felkeresni őket. Továbbá, ha nem volt családja vagy nem voltak barátai a faluban, a híres Dávid-ház tagjaként, »Dávid kedvéért«, akkor is szívesen fogadták volna szinte bármelyik falusi házban.”
Ráadásul a palesztinai otthonok tényleges kialakítása (még a mai napig is) megvilágítja az egész történetet. Amint Bailey feltárja a Jesus Through Middle Eastern Eyes című könyvében (SPCK, 2008), a legtöbb család egyszobás házban lakott, amelynek alsó helyisége szolgált az állatok éjszakai behozatalára, egy hátsó helyiség, vagy pedig a tetőn kialakított helyiség pedig a látogatók számára. A családi lakótérben általában szénával teli üregek voltak a földben, ahol az állatok táplálkozhattak.
Forrás: Kenneth E. Bailey: Jesus Through Middle Eastern Eyes, 2008, 33. oldal (1.3 ábra). Ez a kép egy tipikus palesztinai falusi ház alaprajzát mutatja, a központi szobával, ahol a család élt. A képen látható még egy alsó helyiség az állatok éjszakai elhelyezésére, valamint egy különálló vendégszoba.
Az efféle egyszobás életmód, ahol éjszaka állatok vannak a házban, az evangéliumokban több helyen is megjelenik. A Mt 5,15-ben Jézus megjegyzi: „Az emberek sem gyújtanak lámpást, és nem teszik egy tál alá. Ehelyett az állványára teszik, és az világít mindenkinek a házban”. Ez értelmetlen lenne, ha nem lakna mindenki egy szobában. Lukács beszámolójában pedig, amelyben Jézus meggyógyít egy nőt szombaton (Lk 13,10–17), Jézus megjegyzi: „Nem oldja-e el mindegyikőtök szombaton az ökrét vagy a szamarát a jászolból [ugyanaz a szó, mint a Lk 2,7-ben], és nem vezeti-e ki, hogy vizet adjon neki?”. Érdekes módon Jézus kritikusai közül senki sem válaszolja neki: „Nem, nem nyúlok állatokhoz szombaton”, mert mindannyiuknak ki kellett volna vezetniük az állatukat a házból.
Mit jelent tehát az, hogy a katalümában „nincs hely”? Azt jelenti, hogy Józsefhez és Máriához hasonlóan sokan elutaztak Betlehembe, és a családi vendégszoba már megtelt, valószínűleg más, korábban érkezett rokonokkal. Így Józsefnek és Máriának magával a családdal kell maradnia, a ház központi szobájában, és Mária ott hozza világra gyermekét. A legtermészetesebb hely a csecsemő fektetésére a ház alsó végében lévő, szénával teli mélyedések, ahol az állatokat etetik. Az az elképzelés, hogy egy istállóban, másoktól távol, egyedül és kitaszítva voltak, nyelvtanilag és kulturálisan is valószínűtlen. Valójában ilyen kontextusban nehéz egyáltalán egyedül lenni. Bailey mulatságosan idéz egy korai kutatót (Bible and Spade 20 [2007/4]):
„Bárki, aki megszállt már palesztinai parasztoknál, tudja, hogy vendégszeretetük ellenére a magánélet hiánya kimondhatatlanul fájdalmas. Az embernek nem lehet saját szobája, és sem nappal, sem éjszaka nem lehet egyedül. Én magam is gyakran menekültem a szabadba, csak azért, hogy gondolkodni tudjak.”
Miért csípődött be a köztudatba az istálló?
Maradt még egy utolsó kérdés. A történetnek ez a megalapozott és meggyőző felfogása már elég régóta létezik, még a nyugati tudományosságban is. Miért maradt fenn tehát a téves, hagyományos értelmezés ilyen sokáig?
Úgy gondolom, hogy ennek két oka van. Először is, nagyon nehezen tudjuk a történetet a saját kulturális feltételei szerint olvasni, és folyamatosan a saját feltételezéseinket erőltetjük rá az életre. Hol tartjuk az állatokat? Nos, ha nyugaton élsz, főleg városi környezetben, természetesen a családtól távol. Tehát Jézusnak is ott kellett lennie – sok vidéki környezetben élő ember tapasztalata ellenére.
Másodszor, könnyen alábecsüljük, hogy a hagyomány milyen erős befolyással van a Szentírás olvasására. Dick France a We Proclaim the Word of Life (IVP, 2013) című könyvében ezt a kérdést vizsgálja a gyermekségtörténetről való igehirdetés más aspektusaival együtt. Saját tapasztalatát meséli el ennek hatásáról:
„Ha ezt a nézetet képviseljük, azzal nemcsak sok ismert karácsonyi ének (»rongyos istállócskába'«; »egy huzatos istálló nyitott ajtóval«) alól rántjuk ki a talajt, hanem a karácsonyi prédikátorok egyik kedvenc témája alól is: Isten Fia, a menekült Jézusnak az emberi társadalomból való kiközösítése”.
Érdemes tehát megkérdőjelezni az emberek feltételezéseit? Igen, ha úgy gondoljuk, hogy az embereknek a Szentírás valódi történetét kell hallaniuk, nem pedig egy betlehemes hagyományt. France így folytatja:
„Az istállóval az a probléma, hogy eltávolítja Jézust a többiektől. Még a születését is különleges környezetbe helyezi, bizonyos szempontból olyan távol az élettől, mintha a császár palotájában született volna. A megtestesülés üzenete azonban az, hogy Jézus egy közülünk. Azért jött, hogy olyanná váljon, amilyenek mi vagyunk, és ebbe a teológiába jól beleillik, hogy a születése valójában egy normális, zsúfolt, meleg, barátságos palesztinai otthonban történt, mint sok más korabeli zsidó fiú esetén.”
A „hagyományos” olvasat, miszerint Jézus egy istállóban született, valójában eltorzítja Jézus születésének történetét, és elnémítja a karácsonyi történet központi üzenetét – azt, hogy Jézus nem egy olyan helyen született, amelyet évente egyszer boldogan meglátogathatunk, majd elfelejthetünk. Inkább az emberi élet középpontjába érkezett. Itt nem lehet felette olyan könnyen elromantikázni, figyelmen kívül hagyni őt vagy elpakolni a dekorációval együtt januárban.
Fordította: #BibliaKultúra
Forrás:
Dr. Ian Paul: Not in that poor lowly stable, Tyndale House Ink Magazine 10 (2021) 4–7. A cikk egy változata először a psephizo.com oldalon jelent meg.
A képek forrása:
tyndalehouse.com
A szerzőről:
Ian Paul a Fuller Theological Seminary újszövetségi professzora és a Grove Books Ltd. ügyvezető szerkesztője. Bővebb információ elérhető a https://www.psephizo.com/about/ oldalon.
A Special Thanks To Ian Paul!
