Ezekiel könyve a héber Biblia egyik legösszetettebb és teológiailag leggazdagabb prófétai gyűjteménye, amely évszázadok óta egyszerre ösztönzi és kihívás elé állítja a kutatókat és a hívőket. Misztikus látomásai, komplex szimbolikája és a babiloni fogság alatti élet bemutatása különleges helyet biztosít számára a bibliai kánonban. Ugyanakkor a könyv keletkezésével, szerkezetével és szerkesztési folyamatával kapcsolatos tudományos viták az utóbbi évtizedekben megrekedni látszanak. A szakirodalom javarészt a szöveg belső, korlátozott bizonyítékaira épített, ami megnehezítette, hogy valóban új és áttörő felismerések szülessenek.
Egy új tudományos munka, amelyet Yair Segev és Peter Zilberg publikált a Zeitschrift für die Alttestamentliche Wissenschaft (ZAW) 2025-ös évfolyamában, friss megvilágításba helyezi ezt a régóta húzódó vitát. A szerzők a perzsa kori Mezopotámia forrásait vonják be annak érdekében, hogy feltárják Ezekiel könyvének számos szakasza mögött húzódó történelmi és földrajzi hátteret, ezáltal mélyebb megértést nyújtva a mű irodalmi kialakulásához. Megközelítésük nemcsak új bizonyítékokat tár fel, hanem egyúttal hidat is ver az összehasonlító kutatás és a szövegalkotási folyamatot vizsgáló irányzat (redakciókritika) között – egy olyan párbeszédet indítva el, amelyre az Ezekiel-kutatás már régóta vár.
A kutatás állása: a patthelyzet eredete
Ezekiel könyvének kutatása az elmúlt évtizedekben virágkorát éli, amit jól mutat a témában született számos tanulmány is, amelyek a mű különféle aspektusait vizsgálják. Különösen a mezopotámiai háttér feltárásában történt jelentős előrelépés: ez a kutatási irány megvilágította a könyv és a próféta mélyen gyökerező kapcsolatát a babiloni környezettel. Ennek ellenére – amint arra Segev és Zilberg is rámutatnak – a könyv keletkezésének elemzése egyfajta holtpontra jutott. Az elmúlt negyven év vitái szinte kizárólag
- Walther Zimmerli kritikai-analitikus,
- valamint Moshe Greenberg holisztikus-szinkronikus
megközelítésére épültek.
Zimmerli megközelítése alapvetően diakronikus volt: célja az Ezekiel könyvében fellelhető különböző rétegek, források és szerkesztési fázisok elkülönítése. Felfogása szerint a könyv nem tekinthető egységes szerzői alkotásnak, hanem több korszakban, különböző szerzők vagy szerkesztők által hozzáadott anyagok rétegződése eredményezi a mai formáját.
Ezzel szemben Greenberg és követői a holisztikus-szinkronikus megközelítést képviselték: szerintük a könyvet egységes irodalmi műként kell értelmezni, és kevésbé fontos, hogy milyen szerkesztési folyamatok során jött létre. Ez a két iskola gyakran szemben állt egymással, ám mivel a bibliai szöveg belső bizonyítékai erősen korlátozottak, a vita rendszerint nem vezetett meggyőző vagy végleges eredményre.
A szakemberek között valódi igény mutatkozik arra, hogy áthidaljuk a szakadékot a komparatisztikai és a redakció-kritikai elemzések között Ezekiel könyvének vizsgálatában. A probléma nem abban rejlik, hogy e két kutatási irányzat egymásnak ellentmondana, hanem sokkal inkább abban, hogy eddig nem illeszkedtek bele egy átfogóbb elméleti és értelmezési keretbe. A kétféle megközelítés közötti párbeszéd kiegyensúlyozottabb értékelést tehetne lehetővé a könyv keletkezéséről és szerkesztőinek kilétéről. Segev és Zilberg tanulmánya éppen ezt a hiányzó kapcsolatot igyekszik megteremteni.
A Kabar-csatorna: történelmi nyomok a prófétai szövegben
Segev és Zilberg elemzésének középpontjában egyetlen hidroním, a „nehár kebar” (נְהַר כְּבָר) áll, amely Ezekiel könyvében mindössze nyolc alkalommal bukkan fel (Ez 1,1.3; 3,15.23; 10,15.20.22; 43,3). E helynév előfordulásai két csoportra oszthatók:
- az első három (1,1.3; 3,15) a próféta elhívásának hátterét rajzolja meg,
- míg az utóbbi öt (3,23; 10,15.20.22; 43,3) már visszatekintő, hivatkozó megjegyzésként idézi fel Ezekiel küldetését.
Narratológiai szempontból az első típus szervesen illeszkedik a környező szövegbe, az utóbbiak viszont mintha idegen testként törnék meg a beszéd ívét: megszakítják a retorikai folyamatot, és távoli eseményekre, korábbi fejezetekre hivatkoznak.
A város, Nippur ősi térképe agyagtáblán. Balról/nyugatról látható az Eufrátesz folyó, amint a város mellett folyik, és jobbra, a város szívében valószínűleg a Šatt en-Nīl csatorna – vagyis a Kebár folyó – útvonala van feltüntetve. A többi látható épület nagy része templom.
A kritikai megközelítés hívei már korábban is felvetették, hogy ezek a „nehár kebar” típusú hivatkozások másodlagos betoldások lehetnek a szövegben. Több érv is alátámasztja ezt a feltételezést:
- Stilizált értelmező glosszák: Öt esetben (Ez 3,23; 10,15.20.22; 43,3) a hivatkozás interpretatív megjegyzésként jelenik meg, ami felesleges ismétlésekhez vezet, és stilisztikailag többletinformációt nem ad.
- Szövegi nehézkesség: Az ilyen részek sokszor túlírtak, nyelvileg nehézkesek. Ez különösen szembetűnő a régóta ismert kettőződésnél a 3,15a versben.
- Narratív megszakítás: A 43,3-as vers például váratlanul töri meg a templomi látomás szövegének folytonosságát, amely egyébként mozgásokra, látványokra és isteni kijelentésekre épülő világos szerkezetet követ. A vers betoldásként tűnik fel, amelyet az isteni dicsőség bevonulásáról szóló ismétlődő leírás keretez (43,2.4).
- Irodalmi rétegződés: Az 1,1–3 versek kettős bevezető funkciója is azt sugallja, hogy több réteg rakódott egymásra. Az ellentmondó kronológiai részletek és az első személyből hirtelen harmadik személyre való váltás irodalmi szerkesztésre, rétegezésre utal.
Ezek az érvek azonban eddig nem győzték meg a holisztikus megközelítés híveit. Ők az imént említett szövegbeli sajátosságokat inkább Ezekiel gazdag utalásrendszerének és élénk, intuitív képzeletének tudják be. Egyes kutatók odáig mennek, hogy a betoldásokat magának a prófétának tulajdonítják, feltételezve, hogy ő maga illesztette be ezeket, amikor életművét szerkesztette. A vita így egyfajta „hermetikusan zárt körben” mozgott, és egyre inkább nyilvánvalóvá vált: csak külső, a bibliai szövegen túli bizonyítékok törhetik meg ezt a patthelyzetet.
A Kabar-csatorna datálása: régészeti áttörés
Ezen a ponton lép be a képbe Segev és Zilberg új, külső forrásokra támaszkodó bizonyítéka: a babiloni iratokban szereplő Kabar(u)-csatorna datálása. Ezt a vízi utat, amely Babilon és Borszippa között indult, majd Babilónia központi területein haladt keresztül, a kutatók már évtizedekkel ezelőtt azonosították a bibliai „Kebár folyóval”.
A kutatók két fő forrástípust vizsgáltak meg a Kabar-csatornával kapcsolatban.
- Az első csoportba az uruki templomi tisztviselők közötti levelezések tartoznak, amelyek a csatorna építésének körülményeiről adnak részletes képet.
- A második forrástípus jogi és közigazgatási iratokat foglal magában, amelyek olyan személyekről szólnak, akik a csatornát utazásra használták – ezek tehát a perzsa (Achaimenida) korabeli használatot és a csatornán bonyolított kereskedelmi forgalmat dokumentálják.
A források gondos elemzése arra enged következtetni, hogy a Kabar-csatorna ásása Kambüszész uralkodása alatt, az i. e. 6. század utolsó negyedében kezdődött, és I. Dareiosz idejére vált teljesen működőképessé. A vállalkozás egy nagyszabású perzsa csatornahálózat részeként valósult meg, amelynek célja Babilónia fölötti politikai és gazdasági ellenőrzés megszilárdítása, valamint a terület integrálása Elám, Fárs és Média régióival. A csatorna stratégiai szerepe mellett jelentős gazdasági értékkel is bírt: hatékony és megbízható útvonalat biztosított az emberek és áruk szállítására Babilónia és a perzsa uralkodói központok között.
A fennmaradt levelekből kiderül, hogy az Eanna templom tisztviselői – köztük Innin-ahhē-iddin – aktívan részt vettek a Kabar-csatorna építésében. Ezek a levelek hangsúlyozzák: nem egy meglévő vízvezeték helyreállításáról, hanem egy teljesen új csatorna kiásásáról volt szó. Kambüszész király maga is felkereste az építkezést (YOS 3 21), és a perzsa kormányzók, például a befolyásos szatrapa, Gobryas, szintén élénk érdeklődést tanúsítottak a projekt iránt (YOS 3 111).
A Kabar-csatorna működésére vonatkozó legkorábbi biztos adat I. Dareiosz uralkodásának negyedik évéből származik, és olyan jelentős levéltárakban található meg, mint az Egibi, a Tattanu vagy a borsippai Ilšu-abūšu A archívum. Fontos kiemelni, hogy ezek a babiloni levéltárak bőséges és időben széles spektrumot lefedő dokumentumanyagot őriznek. Ha a csatorna már Kambüszész uralkodását megelőzően is használatban lett volna, akkor annak nyomát várhatóan megtalálnánk ezekben a kereskedelmi és közigazgatási feljegyzésekben. Az ilyen korai említések hiánya tehát megerősíti a kutatók következtetését:
a Kabar-csatorna legkorábban i. e. 520 körül vált ténylegesen működőképessé.
A szerkesztői kéz leleplezése
Ez a datálás alapjaiban rengeti meg az Ezekiel könyvének szerkezetéről folytatott vitákat. A könyv kronológiai kerete – amely valószínűleg Jójákin király fogságba hurcolásával kezdődik (vö. Ez 1,1–2), és a „huszonhetedik évvel” zárul (Ez 29,17) – nagyjából i. e. 593 és 571 közé tehető. A Kabar-csatorna legkorábbi, i. e. 520 körüli datálása azonban jelentősen kívül esik ezen az időhatáron. Ebből következik, hogy a „Kebár folyóra” tett többszöri hivatkozás anakronisztikus:
a könyv egy későbbi valóságot vetít vissza a korábbi események közé.
Ez a felfedezés nem csupán arra világít rá, hogy a „Kebár folyóra” tett hivatkozások megbontják a könyv retorikai és narratív egységét, hanem arra is, hogy ezek a beillesztések egy későbbi valóságot tükröznek – olyat, amely nem létezhetett Ezekiel korában. Ez a kronológiai eltérés megerősíti azt az értelmezést, miszerint ezek a hivatkozások másodlagos szerkesztői betoldások. E betoldások célja nemcsak az volt, hogy összefűzzék a könyv különböző részeit, hanem az is, hogy aktualizálják a szöveget, és a babiloni tájat olyan formában jelenítsék meg, ahogyan azt a későbbi szerkesztők ismerték.
Ha abból indulunk ki, hogy a könyvben szereplő legkésőbbi dátum – i. e. 571 – közel esik Ezekiel halálához, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a vitatott szerkesztői beavatkozások legalább két nemzedékkel később történtek (egy nemzedék körülbelül 25 év). Ez azt jelenti, hogy a szöveg átdolgozását végző kör nem azonosítható sem Ezekiel tanítványaival, sem magával a prófétával – ahogy azt korábban néhány kutató javasolta. A „nehár kebar” típusú betoldások tehát valószínűleg egy vagy több későbbi írnoktól származnak, akik időben és szellemileg is távol álltak Ezekieltől és közvetlen hagyományától.
Jelentőség és jövőbeli kilátások
Ez a kutatás kiemelkedő jelentőséggel bír, mivel sikeresen hidalja át azt a régi törést, amely a bibliai szöveg belső irodalmi elemzése és a külső – történelmi és régészeti – források vizsgálata között húzódott. A hosszú ideje megrekedt vita Ezekiel könyvének keletkezéséről most új lendületet kaphat, hiszen a szerzők olyan alapokra helyezik a kérdés vizsgálatát, amelyek eddig nem voltak kellően kiaknázva.
Még izgalmasabb azonban az a módszertani távlat, amelyet ez a tanulmány felvázol: a bibliai szöveg irodalmi struktúrájának ötvözése a mezopotámiai forrásokból nyert történeti és földrajzi adatokkal új lehetőségeket nyit. Ez a megközelítés más bibliai könyvek esetében is alkalmazható, különösen azoknál, amelyek Babilonhoz kötődnek – így újabb rétegek tárhatók fel a bibliai irodalom formálódásában.
A tanulmány nemcsak Ezekiel könyvéről alkotott képünket árnyalja tovább, hanem hozzájárul a Biblia egészének keletkezéstörténeti megértéséhez is. Rámutat arra, hogy a Biblia nem egy lezárt, egyszerre megírt szövegkorpuszt jelent, hanem egy hosszú időn át alakuló, szerkesztett és újraértelmezett irodalmi hagyományt. A régészet és a bibliatudomány együttműködése pedig kulcsfontosságú ahhoz, hogy e folyamatról a lehető legteljesebb képet nyerjük.
További elmélyülésre:
Yair Segev –Peter Zilberg: The Composition of the Book of Ezekiel in Light of Babylonian Sources, ZAW 137 (2025/2) 279–289.
Sorozatunkban biblikus folyóiratokból szemlézünk, most a Zeitschrift für die Alttestamentliche Wissenschaft hasábjairól. A ZAW teológiai szaklapot 1881-ben alapította Bernhard Stade. A héber Biblia/ Ószövetség teológiai, nyelvészeti és történelmi problémáival foglalkozik. A folyóirat alapítása óta elkötelezett a tudományos, történeti-kritikai exegézis mellett. Az eredetileg protestáns irányultságú folyóirat már régóta felekezetek közöttinek tekinti magát, és protestáns, katolikus és zsidó tudósok, illetve az ókori Közel-Kelettel foglalkozó tudósok német, angol vagy francia nyelvű tudományos esszéit közli az Ószövetségről. A folyóirat évente négyszer jelenik meg.
