#BibliaKultúra

A sztoikusoktól kezdve Pál apostolon, Loyolai Ignácon át Pierre Hadot-ig sokan mondták már, hogy az erényre lelki gyakorlatok segítségével kell törekedni. A sztoikus filozófusok, Cicero, Epiktétosz és Seneca szerint a küzdelem erényesebbé teszi a filozófust. Cicero a gladiátorokat hozza példaként arra, hogy rávilágítson:

Epiktétosz a filozófust egy olyan atlétához hasonlítja, aki nap mint nap a legnagyobb versenyben mérheti össze tudását. Seneca a gondviselésről szóló művében azt írja, hogy a jóindulatú istenség nehéz körülmények közé helyezi a számára legkedvesebbeket, hogy pallérozza őket. Ahogyan az ember testileg edz, úgy edzi a lelkét is. Az erény gyakorlása fáradságos erőfeszítéssel jár. A bölcsnek bátorságot kell tanúsítania a túlzásokkal vagy a gonosszal szemben.

Pál apostol atlétikai metaforáival hajaz ezekre a gondolkodókra. Epiktétoszhoz hasonlóan ő is a természetfölötti dicsőségért való mindennapos edzést támogatja. Senecához hasonlóan a filozófiai állapotot az arénában való küzdelemhez hasonlítja. Éppen ilyen forgatókönyvet ír le Pál a korintusiakhoz írt első levélben, amikor a 4. fejezet 9. versében azt állítja, hogy Isten akaratából az arénában

„látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek”.

Később, a 9. fejezetben azt mondja a korintusiaknak (27. vers), hogy azért edzi testét, hogy ne bizonyuljon olyannak, mint aki nem állta ki a próbát, miután minden közösségének hirdette Jézus örömhírét.

Pált a Római Birodalomban élt első filozófusaihoz hasonlítom. Bár Pál nem állítja, hogy közvetlenül kapcsolatba került volna Epiktétosz vagy Seneca gondolataival, a korintusiakhoz írt első levelében említ bölcselőket és szaktekintélyeket. Pál a cinikus-sztoikus diskurzusokból ismert atlétikai képeket használja arra, hogy alázatos tekintélyként mutatkozzon be a korintusiak előtt, és megmutassa: az igazi erény nem a jelen dicsőségre, hanem az örök dicsőségre összpontosít, ahol a státusbeli különbségek eltörlődnek.

Sztoikus atlétikai képek

Ahogyan Rocky Balboa a Rocky I-ben töretlen orrával dicsekedett, Muhammad Ali pedig azzal hencegett, hogy ő a „legszebb, aki valaha élt”, az ókori görög sportolók a testi szépséget tekintették igazi nyereménynek, ahogyan azt a Paul and the Citizen Body (Mohr Siebeck) című könyvemben megjegyzem. A kenyérsütéshez kapcsolódó képvilág a sportban rejlő fizikai torzítás lehetőségét is megjelenítette. Theokritosz szerint a bajnok Polüdeukész úgy gyúrja ellenfelét, akár a tésztát (22,11). A bajnok ökölvívó minden nagy ütést elkerült. Az erényes bajnok bokszoló anélkül tudott győzni, hogy másokat péppé zúzta volna. Dión Khrüszosztomosz szónoki beszédeiben szereplő Melankomas órákig táncol ellenfele körül. Amíg a kisebb ökölvívók gyorsan és határozottan ütnek, hátha sikerül gyors kiütést elérniük, Melankomas stratégiája az volt, hogy lábmunkájával túlélje ellenfelét. Dió helyesli Melankomas kitartását és önuralmát (29,14). Tekintettel az olyan lehetséges intézkedésekre, mint a létrák, amelyek segítségével az ökölvívók közeli távolságban tarthatók, Melankomasnak ez a leírása egyben filozófiai kiáltvány is (Poliakoff 1987, 516).

A korai császárkor római sztoikusaként Seneca különbözik görög társaitól. Ő hisz az ökölvívás nehézségeiben, és nem azért, mert a római művészeti világ olyan atlétikai műalkotásokat hozott létre, mint A pihenő ökölvívó a Quirinale-palotában, amely egy olyan szobor, amely egy megerőltetéstől kimerült atlétát ábrázol.

Seneca egy új, a testi küzdelmen alapuló politikai rend kialakulását látta. Kételkedik abban, hogy a jó, győztes atléták mindig sértetlenül kerülnek ki a küzdelmekből. Az erényt nem mindig a küzdelem hiánya határozza meg, és a bátorságot csak a balszerencsével szemben lehet bizonyítani. A gondviselésről című művében Seneca így ír (Bollók János fordítása):

„A hízásra fogott állatok eltespednek a tétlenségtől, és nemcsak a megerőltetéstől, hanem a mozgástól, sőt saját súlyuk alatt is összeesnek. A szerencse, melyet nem ért zaklatás, egyetlen csapást sem visel el: aki viszont folytonos harcban áll saját bajaival, azt megedzették a sérelmek, és nem hátrál meg semmiféle nehézség elől, hanem még ha leroskadt is, térden állva harcol tovább. Csodálkozol hát, hogy az az istenség, aki annyira szereti a derék embereket, azt akarja, hogy a lehető legkiválóbbak és a lehető legnagyszerűbbek legyenek, olyan sorsot mér ki rájuk, amellyel edzheti őket?” (Basore 1928, 11).

Seneca a küzdelmet, amelyet a görögök ἀγών-nak (innen az agónia vagy antagonista szavunk) neveznének, az erény ápolásának szükséges összetevőjeként állítja be. Az ellenféltől kapott ütések bizonyítják az ember erejét. Seneca istene jóságos istenség és szereti a jókat. Azért engedi meg, hogy a jók szenvedjenek – ez a teodicea problémája –, mert azt akarja, hogy a mostani állapotuknál is erényesebbek legyenek. Az erény Seneca szerint küzdelmet igényel.

Epiktétosz, egy másik római sztoikus, szintén úgy gondolja, hogy a bölcselethez igazodó élet olyan, mint az edzés és az atlétikai verseny. Arrianosz Epiktétosz beszédeinek elbeszélésében arra buzdítja hallgatóságát, hogy a nehézségek ellenére is tartsanak ki: „Aki a legnagyobb versenyben indul, ne csüggedjen, hanem állja az ütéseket is” (Long 2002, 111). A legnagyobb verseny alatt Epiktétosz természetesen az életet érti. A filozófiai tréning abban hasonlít az atlétikai edzéshez, hogy valódi erőfeszítést igényel. Akik itt-ott feladnak egy-egy mérkőzést, azok is összeszedhetik bátorságukat, hiszen „ha egyszer győzelmet aratsz, akkor olyan vagy, mintha soha nem is adtad volna fel” (Oldfather 1928, 225). A lényeg az, hogy a végén „megfutamodott fürjek módjára” (Long 2002, 112) ne kelljen feladni a versenyt a pályán. Epiktétosz a görög atlétikai versenyszámait – birkózás, pankráció – használja fel a filozófiai képzés intenzitásának bemutatására. Bár ez nem egy elnéző sportág, aki megbotlik, mégis jóváteheti, ha bátorságot és erőt tanúsít egyetlen győzelemért, egy olyanért, amely elmossa az idáig vezető úton történt számtalan küzdelem emlékét.

Cicero Tusculanae Disputationes 2.41 részére vetett gyors pillantás rámutat, hogy mennyit változott a sztoikus filozófia Epiktétosszal és Senecával az első században. A késő köztársaság kori római filozófus, Cicero a filozófus szellemi fejlődése érdekében a megpróbáltatásokat helyezi előtérbe. A gladiátort, aki a nincstelenek vagy a római barbárok közül került ki, példaként használja arra, még a legcsekélyebb erényű ember is elérheti a szellemi nagyságot:

„Figyeld meg, hogy a jól kiképzett emberek inkább állják az ütést, mintsem, hogy aljas módon elkerülik azt!” (King 1927, 193).

Ha a szamniszok képesek tökéletes nyugalommal szembenézni a harc és a halál lehetőségével a nyilvánosság előtt, kérdezi Cicero, „vajon a hírnévre született ember lelkének bármely része olyan gyenge, hogy azt módszeres felkészüléssel nem tudja megerősíteni?” (King 1927, 193). A filozófusoknak képesnek kell lenniük arra, hogy utánozzák a gladiátorokat és felülmúlják őket a lelki felkészülésben. Senecához hasonlóan ő is az aréna képét használja az erény elérésének magyarázatára, de abban különbözik tőle, hogy eközben fenntart egy csöppnyi elitizmust.

Ha megnézzük ezt a három sztoikus szerzőt az i.e. és i.sz. 1. századból, láthatjuk, hogy mindegyikükre hatással volt koruk népszerű atlétikája. A sport képeit használják arra, hogy közönségüket filozófiai képzésre és az erkölcsi tökéletesség elérésére ösztönözzék. Epiktétosz számára a görög atlétika megmutatja, hogy egy-egy kudarc nem határozza meg a filozófus életútját. A bölcselő a szellemi tökéletességhez vezető úton találkozhat buktatókkal. Cicero és Seneca egyaránt a római aréna és a gladiátorharc képeit használja arra, hogy megmutassa: a jók szenvedhetnek, és a szenvedés erősebbé teheti őket. Seneca, aki a Római Birodalomból és nem a Cicero által ismert Köztársaságból írt, Cicerónál is egyértelműbben fogalmazza meg, hogy a balszerencse a jókra és a gonoszokra egyaránt lesújthat, és valójában az istenség azokat fenyíti, akiket a legjobban szeret. Mindhárom sztoikus rámutat, hogy az atlétikai képek központi szerepet játszottak az erkölcsi nevelésről és annak céljairól szóló sztoikus gondolatokban.

Cesare Maccari - Cicero Denounces Catiline (1888)

Pál atlétikai képanyaga a korintusiakhoz írt első levelében

Pál a látványosság és az atlétika metaforáival Senecához hasonlóan egy rejtélyt illusztrál. Az 1Kor 4-ben szereplő látványosság-metaforában Pál azt mondja a korintusiaknak, hogy a római arénában „evilág szennyeként” kerülnek porondra. Míg egyeseknek Korintusban lehetőségük van pazar vacsorapartikat tartani, Pál alantasabb helyen lakik. Az aréna közepén áll, annak homokpadlóján, mint egy kivégzés előtt álló bűnöző (Nguyen 2007, 289). Pál két okból használ atlétikai utalásokat az első Korintusi-levélben.

• Először is, a látványosságra vonatkozó metaforái azt a megpróbáltatást ábrázolják, amellyel az evangélium hirdetése során szembesül.
• Másodszor, atlétikai metaforái azt a komolyságot és elszántságot mutatják, amellyel minden kereszténynek vállalnia kell a lelki fegyelmet.

Mindkettő az apostol elkötelezettségét jelzi. Az apostol úgy jelenik meg a világ előtt, mint egy elítélt (Heath 2013, 140). Wiedemann megjegyzi, hogy a társadalmi rend látványosságban való újraírása megfelel Jézus megalázásának, amely újra megerősíti királyi hatalmát (Wiedemann 1995, 70).

És ki a felelős? Isten. Isten az, aki úgy alkotta meg az élet történetét, hogy a játékok rendezője Pált helyezi az arénába. A gondolat senecás. Az élet megpróbáltatásait Seneca is a jó istenségnek tulajdonítja, aki a szenvedést azért osztja ki, hogy szeretett filozófusait még jobbá tegye. Isten nemcsak Pálnak engedte meg, hogy szégyenszemre megjelenjen az arénában. Az apostoloknak kijutott a szenvedés Isten nagyobb dicsőségére szolgál és azért van, hogy a jó megértése felvirágozzék.

Pál apostol szembeállítja alázatos helyzetét az arénában a korintusiak királyi tisztségre való igényével. „Már mindent megkaptatok, amit akartok,” – korholja őket Pál – „máris királyok vagytok!” A világi kitüntetések hiánya nem okoz problémát Pálnak. A filozófus nem számít koronára ebben a világban. Ő megelégszik azzal, hogy az angyalok előtt, halálra ítélve mutogatják. A következő fejezetekben Pál azt állítja, hogy Efezusban a jövőbeli feltámadásának és a feltámadás utáni örök életnek a tudatában biztonságban harcolt a fenevadakkal (1Kor 15,32). Ezt a hitet a sztoikusok és az eleuszi misztériumok résztvevői éppúgy vallották, mint a keresztények. A szenvedélyek elleni küzdelem az erkölcsi fejlődés útja volt (O’Reilly 2020, 76). Ugyanakkor a rabszolgákat a későbbi törvényhozásig eladhatták a vadállatok elleni harcra (Wiedemann 1995, 75). Pálnak ez az állítása a rabszolgasorban élő személyekkel való szolidaritását hangsúlyozza, hasonlóan a levél más helyeihez (Peters 2020, 431).

Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.

Az 1Kor 9,24–27 spormetaforáiban Pál Epiktétoszt visszhangozza. Azt mondja, hogy ütlegeli a testét és rabszolgasorba taszítja. Ez az előzetesen megvert és összezúzott test az, amelytől Pál azt reméli, hogy nem lesz érdemtelen. Pál itt akár azért is edzhetne, hogy egyáltalán versenyezhessen – például azért, hogy edzésben maradjon, hogy bekerüljön a versenybe, vagy hogy a jobb indulás érdekében kialakítsa az izommemóriát. Nem pusztán azért fut, hogy elüsse az időt, hanem céltudatosan fut a győzelemért, hogy felkészüljön a futóversenyre. Nem árnyékbokszolóként csapkodja a levegőt. Gondoskodik arról, hogy tudja, hogyan kell az ökölvívó mérkőzés megnyeréséhez szükséges közvetlen kontaktust kialakítani.

Epiktétoszhoz hasonlóan Pál is egy olyan eseményt képzel el, amely meghatározza a versenytársak végleges győzelmét. Emlékezteti a korintusiakat, hogy az atlétikai versenyen egyetlen díj van. Éppen ezért úgy kell „futniuk, hogy győzzenek”. Bár korábban talán nem vállalkoztak a filozófiai képzés vagy a lelki fegyelem útjára, a korintusi házi gyülekezetek tagjai mindannyian lehetőséget kaptak arra, hogy megnyerjék a versenyt. Hátterük és jelenlegi társadalmi helyzetük nem számít. Sőt, akár még egy olyan apostol felett is győzelmet arathatnak, mint Pál.

Pál azonban abban különbözik Epiktétosztól, hogy azt állítja: ő maga is kizárható a versenyből, annak ellenére, hogy másoknak prédikált. Pál ismét megszemélyesíti azt, amelyet más filozófusoknál találunk. Amíg Seneca és más sztoikusok egy olyan aréna szemszögéből gondolkodnak, amelyben nem találták magukat, Pál korábban magára vonatkoztatta annak lehetőségét, hogy őt az arénában elítélhetik, míg a korintusiak királyok. Most pedig azon spekulál, hogy ők talán megnyerik a versenyt, miközben ő teljesen versenyen kívül találja magát.

Pál retorikájának lényege azonban az 1Kor 9-ben szereplő sportmetaforákban nem az, hogy a korintusiakhoz hasonlítsa magát. Ahogy Pfitzner megfigyelte, Pál atlétikai képhasználata eltér a sztoikusok erkölcsi nevelésének individualista irányultságától (Pfitzner 1967, 190). Attól tart, hogy őt esetleg kizárják a versenyből, míg azok, akik az ő tanításában részesültek, az örök dicsőségre jutnak. Nem az egészségtelen versengés lehetőségét állítja kilátásba. Pál nem attól fél, hogy valamelyik korintusi elgáncsolja, vagy akár csak egyszerűen lehagyja őt. Attól fél, hogy nem gyakorolta azt, amiről prédikált, és a felkészületlenség a kizárását eredményezi. A korintusiaknak eközben egyszerűen „úgy kell futniuk, hogy győzzenek”. Pál előre látja, hogy ők rendelkeznek a szükséges izmokkal és képességekkel. Az Apostol a saját alázatosságát hangsúlyozza, hogy kiemelje közösségeinek a szorgalmas edzés szükségességét.

Korintus

Pál a korintusiakat is az örökkévalóság perspektívája felé próbálja irányítani. Csökkenteni akarja a „hervadó koszorúk” értékét azon kitüntetések javára, amelyek a mennyei országba is eljuttatnak (Peters 2015, 81). Pál azért hozza fel a botanikus koszorúért versengő pogány atléták fáradozását, mert erényesnek akarja dicsérni a sportolók erőfeszítéseit. Minden sportoló keményen edz és fegyelmezi a testét a múlandó hírnévért és dicsőségért. Az ókori görögök szerint ez önfegyelemről tanúskodik. A sportolók naponta erőfeszítéseket tesznek azért, hogy esélyük legyen arra, hogy a versenyszámukban az első helyen végezzenek. A Krisztusban hívő korintusiaknak is figyelniük kell az önfegyelem és a kemény munka erényére (Peters 2015, 80). Ugyanezt a munkát kellene alkalmazniuk a lelkük edzésére is.

Konklúzió

Az atlétikai képek a sztoikus filozófiában gyakori motívumnak számítottak. Cicero számára a gladiátorok által a római arénában elért magasabbrendűség bizonyította, hogy mindenki képes a filozófiai fejlődésre. Hasonlóképpen, Epiktétosz is rámutat arra, hogy a görög játékokon elég egyetlen győzelmet szerezni ahhoz, hogy valakit bajnoknak tekintsenek. A fegyelem, az edzés és a szerencse összjátékának egyetlen pillanata eltörölhette a korábbi hiányosságokat.

Seneca számára a fizikai küzdelem azt mutatja, hogy a jók nem ússzák meg a megpróbáltatásokat, de vigasztalhatja őket az, hogy az isteni rend jóindulatú. Isten azért engedi meg szenvedést a jóknak, hogy a spirituális képzéssel tökéletesítse őket.

A jobb oldalon lévő küzdő keze felemelésével jelzi, hogy feladja a küzdelmet (kb. Kr. e. 500)

Pálnak az arénában önmagáról alkotott képe eltér a gladiátor metaforájától, amelyet Cicero, Epiktétosz és Seneca használt az atlétikai és retorikai fegyelem bemutatására. A keresztények nem sztoikusok, akik a lehető legjobb ellenfelet akarják legyőzni. Nem egyszerűen azért kapnak ütéseket, mert Isten fegyelmezi azokat, akiket szeret. Pál számára a keresztények azzal tűnnek ki, hogy agonisztikus versenyben küzdenek az örök koronáért, és nem a múló világi hírnévért. Ha a halálra ítéltekként állnak az arénában, akkor az igazi világrendre hívják fel a figyelmet, arra, amelyben a feltámadás valóság. A jók abban a reményben edzenek, hogy felemelkednek a Krisztusban való örök részvételre.

Apostolként Pál maga sem veszi természetesnek, hogy elnyeri a mennyei koronát és részesül Krisztus testében. Testét a megrázkódtatásig edzi. Emlékezteti a korintusiakat, hogy a versenyért járó koszorú különleges. Arra az esetre, ha a korintusiak kísértésbe esnének, hogy csak olyan keményen dolgozzanak, mint a játékok legjobb atlétái – akár Olympiában, Delphiben, Nemeában vagy Isthmia-ban –, az Apostol emlékezteti őket, hogy az élsportolók fegyelmezik a testüket egy fa leveleiből készült koronáért. A botanikai koszorú, amelyért oly keményen megdolgoztak, nem tartós. Ezzel szemben Pál és a korintusiak romolhatatlan korona után törekszene.

Nem kellene-e mindannyiuknak sokkal keményebben edzeni, mint az olimpiai sportolóknak?

A sztoikusok individualista irányultsága, ahogy Pfitzner megjegyezte, nem jelenik meg Pálnál. Az Apostol nem olyan folyamatként írja le az erkölcsi nevelést, amelyen mindenki végigmehet. Aktívan arra buzdít egy adott közösséget, hogy teljes erőbedobással törekedjenek az örök dicsőség elérésére. A korona, amelyre törekszenek, egyedülálló, és mégsem kell aggódniuk amiatt, hogy egymással versengenek.

Pálhoz hasonlóan nekik is csak azzal kell törődniük, hogy olyan keményen trenírozzák filozófiai izmaikat, hogy az elméjük megfeszüljön és a kizárás esélye elhanyagolható legyen.

Bibliográfia

Elsődleges források

Cicero. Tusculan Disputations. Translated by J. E. King; Loeb Classical Library 141; Cambridge, MA: Harvard, 1927.

Epictetus. Discourses, Books 3–4. Fragments. The Encheiridion. Translated by W. A. Oldfather. Loeb Classical Library 218; Cambridge, MA: Harvard University Press, 1928.

Seneca. Moral Essays, Volume I: De Providentia. De Constantia. De Ira. De Clementia. Translated by John W. Basore. Loeb Classical Library 214; Cambridge, MA: Harvard University Press, 1928.

Másodlagos források

Arnold, Bradley. Christ as the Telos of Life: Moral Philosophy, Athletic Imagery, and the Aim of Philippians. Tübingen: Mohr Siebeck, 2014.

Coleman, Kathleen. “Fatal charades: Roman Executions Staged as Mythological Enactments.” Journal of Roman Studies 80 (1990): 44–73.

Garrison, Roman. “Paul’s Use of the Athlete Metaphor in 1 Corinthians 9.” Studies in Religion / Sciences Religieuses 22 (1993): 207–17.

Goodrich, John K. Paul as an Administrator of God in 1 Corinthians. Cambridge: Cambridge, 2012.

Heath, J.M.F. Paul’s Visual Piety: The Metamorphosis of the Beholder. Oxford: Oxford, 2013.

Inwood, Brad. Reading Seneca. Stoic Philosophy at Rome. Oxford: Oxford, 2005.

König, Jason. Athletics and Literature in the Roman Empire. Cambridge: Cambridge, 2005.

Long, A.A. Epictetus: A Stoic and Socratic Guide to Life. Oxford: Oxford, 2002.

Nguyen, V. Henry T. “The Identification of Paul’s Spectacle of Death Metaphor in 1 Corinthians 4.9.” New Testament Studies 53 (2007): 489–501.

O’Reilly, Matt. Paul and the Resurrected Body: Social Identity and Ethical Practice. Atlanta: Society of Biblical Literature, 2020.

Peters, Janelle. “Crowns in 1 Thessalonians, Philippians, and 1 Corinthians.” Biblica 96 (2015): 67-84.

Peters, Janelle. “Slavery and the Gendered Construction of Worship Veils in 1 Corinthians.” Biblica 101 (2020): 431-443.

Pfizner, Victor C. Paul and the Agon Motif. Leiden: Brill, 1967.

Poliakoff, Michael B. “Melankomas, ek klimakos, and Greek Boxing.” American Journal of Philology 108 (1987): 511-518.

Poplutz, Uta. Athlet des Evangeliums: Eine motivgeschichtliche Studie zur Wettkampfmetaphorik bei Paulus. Freiburg: Herder, 2004.

Wiedemann, Thomas. Emperors and Gladiators. London: Routledge, 1995.

Fordította: #BibliaKultúra

Forrás: The Bible and Interpretation. News and Interpretations on the Bible and Ancient Near East History.

A képek forrása: 

cdn.contexttravel.com, clevertap.com, m.media-amazon.com, wikimedia.org 

A szerzőről

Dr. Peters Janelle a Kaliforniai, a Chicagói és az Emory Egyetemen szerzett diplomát. Kutatási területe az ókori Mediterráneum és Közel-Kelet története és azok modern recepciója. Publikációi a Második Szentély judaizmusára, a korai kereszténységre, valamint a hellenisztikus és római-görög keletre összpontosítottak neves biblikus és vallástudományi folyóiratokban. További információk megtalálhatók honlapján.

További elmélyülésre

A Special Thanks To Janelle Peters!