#BibliaKultúra

Hogyan lehetséges, hogy elvesztettük a földnek és elemeinek szentsége utáni érzékünket, és hogyan segíthet a Biblia, hogy ezt újra felfedezzük?

Nemcsak a Bibliában, amely a nyugati kultúra nagy jelrendszere hívők és nem hívők számára egyaránt, hanem minden kultúrában létezik egy olyan, akár szimbolikus természetfelfogás, amely számára a világ szinte olyan, mint egy olvasandó szöveg. Sajnos ma egy tisztán funkcionális és technikai felfogás uralkodik, amely még csak nem is a tudományé. Valójában a tudomány több mint technika, a kutatás külső hatásainak felfedezésére tett kísérletet is jelent anélkül, hogy mindent a puszta funkcionalitásra bíznánk, ami káros, mert a természetet csupán eszköznek tekinti, amelyet használni kell, és eldobni, amikor már nem hasznos és nem használható.

Manapság sokat beszélnek a környezet kizsákmányolásának emberi okairól: erről szól az „antropocén” fogalma. Használhatnánk-e olyan etikai kategóriákat is, mint a bűn és a gonosz, hogy leírjuk, mit tett az ember a természettel?

A környezet mára nyilvánvalóvá vált pusztulása és a degradáció különböző jelei miatt két kategóriát fogadtak el. Az első az, amit tudományos-gazdasági kategóriának nevezhetünk, amely a nagy nemzetközi találkozókra jellemző, és amely az ember által okozott környezetromlás problémáját, az antropocén fogalmát veti fel. Az olyan szerződések, mint a Kiotói és a Párizsi Egyezmény, fontos elemei annak elismerésének, hogy hibákat követtünk el, és helyre kell hoznunk a dolgokat.

„A Biblia arra tanít minket, hogy óvjuk és szeressük a Földet.”

És a második?

A második javaslat a vallásoké, amelyek szerint az ökológiai kérdésnek etikai és erkölcsi vonatkozása is van. A Biblia a teremtés nagy freskójával kezdődik. A Teremtés könyvének első két fejezete a teremtés szépségének ünneplése. Azt olvassuk, hogy Isten azt mondta, hogy a teremtés »jó és szép«, héberül tôv, ami egyszerre három dolgot jelent: jóságot, szépséget, hasznosságot. A harmadik fejezetben azonban rögtön rámutatnak, hogy az ember, aki arra hivatott, hogy „őrizze és művelje a földet”, rájön, hogy a teremtés kertjét töviseket és töviseket termő, sivataggá vált földdé változtatta. Itt két dimenzióról van szó: a „laikus” tudatosságról, amely a természetben visszhangzó bűncselekmény elkövetésének felismerését jelenti, és a vallási dimenzióról, amely tudatosítja az emberiségben, hogy olyan bűnt követett el, amely megbontja a Teremtő által kívánt harmóniát.

A Bibliában említett egyiptomi csapások úgy tűnik, hogy a ma zajló eseményeket ábrázolják: aszály, sáskák, kártevők. Mégsem tudjuk értelmezni ezeket a jeleket annak, amik valójában.

Ezek az oldalak, nyilvánvalóan a kor tudományos kategóriáival, a modern és aktuális jelenségek ábrázolása. Az egyiptomi csapásokról szóló beszámolóban például ott van a Vörös Nílus, amely a mikroorganizmusok eredménye, amelyek degenerálódva szennyezik a vizet; aztán ott van a Nílus visszahúzódása bizonyos paraziták és tetvek megjelenésével, amelyek pontosan az afrikai területekhez kapcsolódnak; ott van a trópusi légy, amely állatokat és embereket támad, végül a sáskák, amelyek kárt tesznek a mezőgazdaságban, sőt, a hatodik csapásban egyfajta bőrbetegség, amelyet valószínűleg lépfene és a degenerált környezeti helyzet okoz.

Nem gondolja azonban, hogy a katolikus világ túl sokáig figyelmen kívül hagyta a környezetvédelmi kérdést, talán azért, hogy kevésbé súlyos bűnökre összpontosítson?

A Teremtés könyvében az ember az összes többi teremtmény közül a csúcson áll, de a hatodik napon teremtették. És tudjuk, hogy a „hatos” szám a Bibliában a tökéletlenség jele, mert a hetedik nap Isten, a transzcendens ideje. A férfi és a nő tehát fontos a teremtésben, de a maguk korlátaival, a jó, de egyre inkább a rossz szempontjából is fontosak. Az ember alkirályból, aki megnevezi az állatokat és megműveli a földet, zsarnokká változik. Fontos, hogy a vallások visszatérjenek, hogy hangsúlyozzák ezt a testvért, a természetet: szeresd felebarátodat, mint önmagadat, és a föld a mi felebarátunk is.

Ez az értelme Ferenc pápa Laudato si’ című munkájának, amely „környezetvédelmi” fordulatot adott az egyháznak.

A Laudato si’ egyrészt a teremtés szimbolikus és spirituális értékét ünnepelte, amely magában foglalja a valláson túlmutató aspektust is, az esztétikai aspektust, a csodálatot, az égbolt, a csillagok szemlélését, a „csillagképeket, amelyeket ujjaiddal alkottál”, ahogy a 8. zsoltár mondja. De ebben az enciklikában Ferenc pápa összekapcsolja ezt a spirituális aspektust az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség, a generációk, a GMO-k stb. kérdéseivel, rámutatva, hogy a spirituális és a tudományos kérdések két út, de együtt járnak. Könyvemben egy fejezetet szentelek a tudomány és a hit kapcsolatának: a különböző módszertanokon túl két olyan pálya, amelynek párhuzamosan kell haladnia, de néha szükséges, hogy keresztezzék egymást, hogy az emberiség életben maradjon.

Hieronymus Bosch, németalföldi reneszánsz festő: A földi paradicsom.
A 8. zsoltár az ember helyét írja le a teremtésben.

A környezetvédelem kérdése megerősítheti-e a laikusok és a katolikusok közötti új szövetséget?

Szeretném még egyszer hangsúlyozni a tudomány és a hit közötti szövetség központi szerepét. A „hit” szóval kapcsolatban a filozófiát, a művészetet és a költészetet is ide sorolhatjuk. Nem csak a technológiai válasz létezik, ahogy azt ma sajnos sokan hiszik: maga Steve Jobs mondta híres harvardi beszédében a hallgatóknak, hogy

a technológiát és a kultúrát, a humanizmust és a tudományt össze kell kapcsolni, hogy „szívből jövő dal” szülessen.

De nem csak erről van szó: az ember és a természet középpontba állítása egy új kultúrák és vallások közötti párbeszéd és egy új univerzalizmus radikális eleme lehet.

De mit gondol, honnan fog jönni a változás? A politikától? A társadalomtól?

Elkerülhetetlen, hogy most, egyes politikusok tompasága után, egyre inkább olyan társadalmat hozzunk létre, amelynek ökológiai érzékenysége összefonódik a gazdasági érzékenységgel, abban az értelemben, hogy tudjuk, hogy ha túlságosan kizsákmányoljuk vagy elpusztítjuk a természetet, akkor nem fogunk többé túlélni. A világjárvány tapasztalata mellett, amely egzisztenciális sokkot okozott, az emberek elkezdték megérteni, hogy az elvakult fogyasztás és a korlátlan iparosítás általános válságba sodor minket. Ez egyben a halál élménye is, mind a sivataggá váló világé, mind pedig az ember haláláé.

Mi a helyzet az olyan fiatalokkal, mint Greta Thunberg?

Jelzésértékű, hogy a fiatalabb generáció jobban érzi a környezeti vészhelyzetet, mint mi. A múlt ipari modelljeihez vagyunk kötve. A Laudato si’ egyfajta magas pecsétet akart rányomni az emberiségnek erre a vágyakozására. Greta lehet szimbólum, de a lényeg az, hogy minden fiatalban van érzékenység. Jézus megváltoztatta a gyermekek és a fiatalok képviseletét, akik az ókori Keleten nem rendelkeztek jogi személyiséggel, és nem is jegyezték be őket, amíg nagykorúvá nem váltak. Jézus azt mondja: „Ha nem lesztek olyanok, mint ők, nem mentek be a mennyek országába”. És így

a fiatalok olyan leckét adhatnak, amely megindíthatja megkeményedett felnőtt lelkiismeretünket.

Fordította: #BibliaKultúra

Forrás:

Il Fatto Quotidiano

További elmélyülésre: