#BibliaKultúra

 A történeteket nemcsak az álruha köti össze, hanem az Isten szavára fordított figyelem, illetve az, hogy mindegyik elbeszélés a próféták által kimondott büntetésekkel zárul.

1. Saul hallani akarja az Úr szavát, ezért álruhát ölt és felkeres egy halottidézőt (1Sám 28).
2. Jeroboám álruhát öltött feleségét küldi Ahija prófétához (1Kir 14).
3. Az álruhás Áháb pedig Isten ítéletet hordozó szavát szeretné kikerülni (1Kir 22).

A tanulmány a következő kérdések megválaszolásával halad előre:

• Miért döntöttek úgy ezek a királyi alakok, hogy „levetkőzik magukat”?
• Mi a szimbolikus jelentése annak, hogy királyként álruhát öltenek?
• Mi köze van döntésüknek Isten szavához?
• Hogyan segít az álruha motívuma megérteni a kimondott ítéletek természetét?

A szerző először megkísérli felismerni a királyi álruhák mögöttes célját és funkcióját, illetve az Isten szavával való kapcsolatát, majd figyelmet fordít arra, hogy az álruhák témája hogyan kapcsolódik a személyüket sújtó ítéletekhez.

Álruha a Saul-elbeszélésben (1Sám 28)

A bibliai szöveg Saul földi életének utolsó éjszakáját meséli el. Az olvasónak úgy tűnhet, hogy Saul megbánta lázadó életmódját, hiszen a Tóra tanításaival (Lev 20,6) összhangban „kiirtotta/eltávolíttatta a halottidézőket és jövendőmondókat az országból” (1Sám 28,3.9). Amikor azonban küszöbön áll a filiszteusok fenyegetése, Saul tanácsot kért az Úrtól (más fordításban: „megkérdezte az Urat” – 1Sám 28,6: וישאל). Bár nevének jelentése alapján azt gondolnánk (שאול), hogy többször „kérdez” az Úrtól, de mindössze két olyan alkalom van, amikor valóban „kérdez”.

Nikolay Ge: Az endori boszorkány megidézi Sámuel próféta szellemét. Festmény, 1875.

Ez a pillanat a második és egyben utolsó próbálkozása az Istenhez való folyamodásra. Saul a divináció teljes spektrumával él (álmok, urim, próféták) csakhogy kapcsolatba lépjen az Úrral. A vallásosság látszata ellenére Saul az igazi arcát mutatja, amikor álruhát ölt, és felkeressen egy halottidézőt. Az álruha viszont nemcsak elrejthet, hanem el is árulhat, feltárhatja az illető valóját. Egyrészt tehát lehetővé teszi, hogy Saul egy közember személyiségének megtestesítésével elfedje származását. A kutatók megjegyezték, hogy Endor a filiszteusok súnemi táborától északkeletre fekszik, Gilboa felől érkezve Saulnak a filiszteusok mellett kellett elhaladnia, így az álruha a filiszteusok előli elrejtést is szolgálja. Másrészt az álruhával azt is felfedheti, hogy milyen is valójában, hogyan viszonyul Isten szavához. Az 1Sám 15,22–33 szakaszban Sámuel próféta már elmagyarázta a királynak, hogy milyen katasztrófa éri Sault és családját. A halottidéző szolgáltatásának igénybevételével valójában Saul abban remél, hogy manipulálni tudja Isten szavát az ő és családja sorsát illetően. Az álruha azonban hiábavalónak bizonyul: „Miért csaptál be, hiszen te vagy Saul!?” (1Sám 28,12). Bár Saul megpróbálja kijátszani a filiszteusokat, néhány órán belül meghal, megfosztják minden ruhájától. Nem tudta manipulálni a sorsát. A prófétai szó manipulálására tett kísérlet ellenére az álruha hiábavaló, mert Isten szava mondja ki a végső szót

Álcázás a Jeroboám-elbeszélésben

Amíg Saul a saját élete és dinasztiájának jövője aggasztja, addig Jeroboám a beteg fia miatt akarja felkeresni JHVH prófétáját, de inkább a feleségét küldi el:

„öltözz álruhába, hogy ne tudják meg, hogy te vagy Jeroboám felesége” (1Kir 14,2).

De kik ne tudják meg? Az „ők” Izrael népére utal. Jeroboám tart attól, hogy a nép a jeruzsálemi zarándoklatok következtében visszatér Roboámhoz (vö. 1Kir 12,26–27), ezért megpróbálja megszakítani a kapcsolatot Júdával, és saját magaslati szentélyeket emel. Ezért akarja titokban tartani felesége silói, vagyis az izraelita istentisztelet egyik fő központjában tett látogatását. Meghagyja neki, hogy vegyen kezébe tíz kenyeret és kalácsot, meg egy korsó mézet. A „kéz” (יד) szó stratégiai pontokon jelenik meg a Jeroboám-elbeszélésekben:

• a tíz törzset kiveszik Salamon „kezéből” (1Kir 11,12)
• és Jeroboám kezébe adják (1Kir 11,35);
• ami „keze” elsorvad (1Kir 13,4),
• majd az ő felesége veszi kézbe a próféta ajándékait (1Kir 14,3).

Talán a király titkolt szándéka, hogy manipulálja a vak Ahiját, és megváltoztassa a királyságról szóló korábbi negatív előrejelzéseit (1Kir 13,2–3). Valami ilyesmit érez meg Ahija, aki a királyi házzal szemben elmarasztaló beszédet mond (1Kir 14,6–16)

Amikor Ahijjá meghallotta az ajtajához érkező asszony lépteit, így szólt: Jöjj be, Jeroboám felesége! Miért tetteted magad idegennek? Kemény üzenetet küldtek velem hozzád. Menj és mondd meg Jeroboámnak, hogy ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Én kiemeltelek a nép közül, és népemnek, Izráelnek a fejedelmévé tettelek. Elszakítottam ezt az országot Dávid házától, és neked adtam. Te azonban nem voltál olyan, mint az én szolgám, Dávid, aki megtartotta parancsolataimat, teljes szívből követett engem, és csak azt tette, amit helyesnek látok. Rosszabbat tettél mindazoknál, akik előtted voltak, mert arra vetemedtél, hogy más isteneket csinálj magadnak: öntött bálványokat az én bosszantásomra, nekem pedig hátat fordítottál. Ezért veszedelmet hozok Jeroboám házára, és kiirtom Izráelből Jeroboám férfiutódait, apraját-nagyját, és teljesen kisöpröm Jeroboám háza népét úgy, ahogy a szemetet szokták. Aki Jeroboám családjából a városban hal meg, azt a kutyák falják fel; aki pedig a mezőn hal meg, azt az égi madarak eszik meg, mert így mondta meg az Úr! Te pedig készülj, menj haza; mire belépsz a városba, halott lesz a gyermek. Egész Izráel elsiratja, és eltemetik. Jeroboám hozzátartozói közül csak őt teszik sírba, mert Jeroboám háza népéből csak benne talált valami jót az Úr, Izráel Istene. Támaszt majd az Úr egy királyt Izráelben, aki kiirtja Jeroboám háza népét egy napon. És még más is következik: Megveri az Úr Izráelt, és ingadozni fog, mint a nád a vízben. Kitépi majd Izráelt ebből a jó földből, amelyet őseiknek adott, és az Eufráteszen túl szórja szét őket, mivel bálványoszlopokat készítettek az Úr bosszantására. És kiszolgáltatja Izráelt a vétkek miatt, amelyeket Jeroboám elkövetett, és amelyekkel Izráelt is vétekbe vitte.

Sem az ajándékok, sem a királynő látogatása nem befolyásolja a Jeroboám házáról alkotott negatív véleményében.

Álruha az Áháb-elbeszélésben

Az elbeszélésben az álruha témája kétszer jelenik (1Kir 20; 22): az álruha elrejt és leleplezi a király szívének természetét. Az 1Kir 20 fejezetében két olyan elbeszélés szerepel, amelyben Áháb kétszer is legyőzte Ben-Hadad damaszkuszi királyt. Az Úr prófétái által mindkét csatában Áháb mellett állt. Az utolsó csatát követően Áháb szövetséget köt Ben-Hadaddal, aki békében eltávozik (1Kir 20,31–34).

Itt jön a képbe az első „álruhás” epizód.

Akkor elment a próféta, és várt a királyra az úton, de felismerhetetlenné tette magát egy kötéssel a szemén. Amikor a király arra ment, ő így kiáltott a királyhoz: A te szolgád részt vett az ütközetben. Egyszer csak arra jött valaki, és odahozott hozzám egy embert, és ezt mondta: Őrizd ezt az embert! De ha nem vigyázol rá, életeddel felelsz az életéért, vagy fizetsz egy talentum ezüstöt. Szolgádnak azonban itt is, ott is akadt tennivalója, az az ember pedig eltűnt. Izráel királya ezt mondta neki: Ez a te ítéleted, magad döntöttél! Ekkor az gyorsan levette szeméről a kötést, Izráel királya pedig fölismerte, hogy a próféták közül való. A próféta ezt mondta neki: Így szól az Úr: Mivel kiengedted kezedből azt az embert, akit én kiirtásra szántam, életéért életeddel, népéért népeddel felelsz! Izráel királya ezután elkeseredve és haragosan hazament, és megérkezett Samáriába.

Sok kutató úgy véli, hogy Áháb bűne az, hogy megszegte a szent háború szakrális szabályait, a hadizsákmányt (beleérve a legyőzött királyt is) ugyanis el kell pusztítani (herem). A szövegben azonban sehol sem olvasható, hogy a király szent háborút folytatott volna. Damaszkusz többször is megtámadta Izraelt és megsértette a királyát, a „katona” pedig hanyagul végezte a rábízott feladatot. Ha Ácháb valóban irgalmas, akkor ugyanúgy megkegyelmezett volna a „katonának”, ahogyan Ben-Hadad felé is könyörületet mutatott. De nem az irgalom, hanem a kapzsiság áll a megkegyelmezés mögött: Áháb azért engedi el az arámi királyt, mert vissza akarja kapni a korábban elfoglalt területeit, és kereskedelmi engedményeket akar Damaszkusztól. Egyébként ugyanis kapzsiság mozgatja, amikor megkaparintja Nábót szőlőjét. Az „álcázás” motívuma feltárja Áháb valódi természetét. Azzal, hogy a próféta példázatszerű színjátékán keresztül csapdába csalja Áhábot, a saját „álruhája” lehull és nyilvánvalóvá lesznek a mögöttes motivációk.

Az álruha témája felbukkan az 1Kir 22-ben is. Áhábnak több oka is van, hogy álruhát viseljen. Megtudja például, hogy a Rámót-Gileádnál vívott csatából nem tér vissza és ő lesz az elsődleges célpont. „Én álruhába öltözöm, és úgy megyek a csatába” – azt reméli, hogy el tud rejtőzni a prófétai szó elől és képes lesz meghiúsítani a végzet szavát, de valójában minden egyes tevékenységével közelebb kerül a saját halálához.

Az álcázás és az ítélet természete

Egy másik közös vonás, amely az epizódokat összeköti, hogy mindegyik ítélettel végződik. Érdemes tehát az öltözködés nagyobb retorikai funkcióját megvizsgálni a szövegekben.

Sean Cook szerint Sámuel első könyvének egyik egyedülálló irodalmi jellemzője a ruházat, fontos szerepet játszik például Saul bukásában és Dávid felemelkedésében (1Sám 24,5–6).

Akkor az emberei ezt mondták Dávidnak: Nézd, ez az a nap, amelyről azt mondta neked az Úr, hogy kezedbe adja ellenségedet. Tégy vele, amit jónak látsz! Erre fölkelt Dávid, és lopva levágta Saul köpenyének a sarkát.

Ez a tett személhető szimbolikus cselekedetként is: Dávid szimbolikusan elveszi Saultól a királyságot. Ahogy Robert Alter fogalmaz:

„szimbolikusan »levágja» Saul királyságát”.

Saul egész pályafutása során azt látjuk, hogy lemond a ruhájáról, amivel jelzi, hogy fokozatosan elveszíti a királyságát. Góliáttal sem küzd meg, ahogy az egy királyhoz illik, hanem Dávidra ruházza át ezt a kiváltságot: Saul a saját királyi tunikáját, páncélját és bronzsisakját adja Dávidra (1Sám 17,38–39). Jonatán is lemond a királyi jogairól azzal, hogy átadja Dávidnak a palástját, a tunikáját, az íját és az övét (1Sám 18,4). Végül Saul leveti királyi ruháját, és egy közember álruháját veszi fel, jelképesen befejezve királyi uralkodását (1Sám 28,8). Saul levetkőztetése pedig a végső lépés az ő becsmérlésében (1Sám 31,9–10).

Jeroboám történetében is kiemelkedő szerepet játszik az öltözködés motívuma. Amikor Jeroboámot Salamon kényszermunkásainak felügyelőjeként ismerjük meg, „új köpenyt” visel (1Kir 11,29).

Akkoriban történt, hogy Jeroboám egyszer elhagyta Jeruzsálemet és útközben találkozott a Silóba való Ahija prófétával. Új köntös volt rajta, és csak ketten voltak a határban.

Jeroboám kiemelkedő státusát tovább erősíti, amikor Ahija próféta elveszi a köpenyt, és tizenkét darabra tépi, mielőtt Jeroboámnak adna belőle tíz darabot:

„Íme, kitépem Salamon kezéből a királyságot, és tíz törzset adok neki”.

Jeroboám története tehát a rongyokból a gazdagság felé halad: egy ártatlan elöljáróból Jeroboám Izrael északi törzseinek királya lesz. De nem tudja élvezni magasztos helyzetét, bálványimádó lesz – ennek hátterében kell értenünk feleségéhez intézett szavait: „öltözz álruhába, ne vegyék észre, hogy Jeroboám felesége vagy”. Egy ilyen cselekedettel Jeroboám jelképesen lemond a királyi rangjáról.

Konklúzió

Bár mindhárom királyi alak megpróbálja álruhájával leplezni kilétét, az álruhák hiábavalónak bizonyulnak: Istent és prófétáit nem lehet becsapni az öltözékkel. Az álruhák azonban arra is szolgálnak, hogy felfedjék a szereplők hozzáállását és szándékait Isten prófétai szavával kapcsolatban. A prófétai szó manipulálására tett kísérletek ellenére a végső szót továbbra is Isten szava mondja ki. Az „álcázás” motívuma segít megérteni, hogy miért hangzanak el az ítéletek.

További elmélyülésre:

Timothy Yap: (You’re) The Devil in Disguise: The Theme of Disguise in 1 Samuel and 1 Kings, Zeitschrift für die Alttestamentliche Wissenschaft 134 (2022/1) 2–14.

A képek forrása:

cccolumbia.org; woodlandonline.org