#BibliaKultúra

1. Bibliai tanulmányok és recepciótörténet

A nyugati akadémiai életben, különösen a bölcsészettudományok területén, azzal, hogy álláshelyek elvesznek, programok megszűnnek és tanszékek bezárnak, az elmúlt években könnyen találhatunk olyan személyeket, akik nyilvánosan elgondolkodtak a bibliatudomány hagyományosan kialakított hosszú távú életképességéről.[1]

2012-ben részt vettem a Society of Biblical Literature éves san franciscói találkozóján, ahol elhangzott a

„Mi a bibliatudományok jövője az akadémiai életben? Kérdések, kihívások, jövőképek”

című előadás. Emlékszem, hogy a hat résztvevő közül (Carol Newsom, Ronald Hendel, Dale Martin, Jacques Berlinerblau, Elizabeth Castelli, Bart Ehrman) mindössze egy valaki nem értett egyet azzal, hogy az akadémián a recepciótörténet lesz a jövőbeli bibliatanulmányok kiemelkedő része. Ez jelentős eltérés a korábbi nézetektől, amikor akadémikus társainknak azt mondták, hogy a recepciótörténet „szükségtelen” a bibliatanulmányokban vagy, hogy csak „vicc”, és csak akkor írjanak kommentárt a Blackwell kiadónál, ha „azt akarják, hogy a munkájuk olvasatlan maradjon”! Biztos, hogy a hat beszélgetőtárs eltérően látta a változás jelentőségét. Emlékezetes volt, hogy Ronald Hendel az oktatási gyakorlat módosítására utalt, javasolva, hogy a végzős hallgatók három helyett talán csak egy évet tanuljanak akkádul! Ugyanakkor korábbi, kevéssé bátorító véleménye a recepciótörténetről a Teremtés könyvére vonatkozó munkájában nem igazán támasztotta alá, hogy a recepciótörténet potenciálisan milyen hasznos lehet a biblikus tudományok számára. Ironikus módon, ahogy a viharfelhők gyülekeztek, nőtt az érdeklődés a Biblia és annak fogadtatása iránt más akadémiai tudományágakban is, amelyek a bibliai szövegek hatásával foglalkoznak.[2] Ellentétben a jelenlegi tényezőkkel, a bibliatudománynak valós növekedési lehetőségei vannak, és én ezzel a témával szeretnék foglalkozni.

2. A biblikus tanulmányok recepciótörténeti átértelmezése

Manapság a bibliatudomány nem korlátozódhat csupán az eredeti, elsődleges jelentésekre, amelyeket a technikai készségekkel rendelkező bibliatudósok értelmeznek. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a későbbi, másodlagos jelentéseket sem. Ezeket más szakértők, például teológusok és történészek is felhasználhatják, és gyakran vitatják az elsődleges értelmezések véleményét, mivel közöttük feltételezett összefüggés áll fenn.[3]

Az én álláspontom az, hogy a bibliatudománynak szüksége van egy tágabb és hermeneutikailag összefüggő definícióra, amely jobban alkalmazkodik a jövőbeli kihívásokhoz.[4]

Ezenkívül fontos figyelembe venni, hogy a hiányzó ilyen új megközelítés esetén fennáll a veszélye annak, hogy szakadás alakul ki a tudományos közösségben. Jelenleg a Biblia létjogosultságát helyezik a középpontba, és ezt a lehetőséget a záró fejezetben részletesebben vizsgáljuk majd.

A dualista „hagyományos” tudományhoz képest úgy vélem, hogy a bibliatanulmányokat pragmatikus és kontextuális megközelítéssel kellene újraértelmezni. Ebben a folyamatban a történelmileg tájékozódó kutatók, akiknek elismert saját ideológiai struktúrájuk és háttérük van, arra törekednek, hogy empatikus megértést alakítsanak ki a három elem közötti konkrét kölcsönhatás (vagy kölcsönhatások sorozata) dinamikájában:[5]

• Egy bibliai (vagy azzal szorosan összefüggő) szöveg és annak hatása más médiumokban vagy termékekben;[6]
• Egy összetett és felbonthatatlan kontextus; és
• A közönség sokféle potenciális reakciója.

Máshol azt állítottam, hogy a bibliatudomány és a módszertanok újragondolása nagyrészt a „recepciótörténet” alá sorolható. Véleményem szerint ez a kritikai kutatás egy olyan forma, amelynek legjobban a két különálló, de összefüggő jellemző kombinációja határozza meg:

• A téma/tárgy formája és tartalma;
• A bizonyítékokkal járó korlátok. 

3. Az első jellemző: A recepciótörténet „témája/tárgya”

A recepciótörténet első jellemzője, hogy meghatároz egy konkrét koncepciót a témájáról vagy tárgyáról. Ezt a koncepciót a bibliai vagy szorosan kapcsolódó szövegek történelmi útjai által létrehozott események végtelen sorának vagy más médiumokban és termékekben történő visszhangjának tekinti, mint a vizsgált adatoknak. Nem szükséges túlságosan dogmatikusnak lennünk azzal kapcsolatban, hogy mi minősül „bibliai vagy azzal szorosan összefüggő szövegnek”. Időben és térben eltérő módon jelentősen változhatnak ezeknek a szövegeknek a formái:

• a Textus Receptus,
• a latin Vulgata,
• a King James-fordítás és
• a Westcott-Hort kritikai szöveg

mind különböző változatai az Újszövetségnek. Ha figyelembe vesszük ezeknek a szövegeknek a kisebb egységekre bontását a különböző hitközösségek hermeneutikai értelmezése során (például James A. Sanders kánonkritikája),[8] vagy azoknak a középkori használatát egy olyan korszakban, ahol az allegória talán a bibliai exegézis normatív módjának számított (ahogyan azt Heikki Räiänen ismertette),[9] akkor ez a sokféleség további mélységeket mutat. Azok az egyéb szövegek, amelyeket valaha a befogadók „bibliainak” tekintettek, hozzájárulnak ennek a sokféleségnek a gazdagításához.

Végül, ezeknek a szövegeknek a más médiumokban vagy termékekben található különböző visszhangjaival, és azzal a határozott elutasítással, hogy ezeket elvileg másodlagosnak tekintsük azokhoz képest, akik ezt a tudományos változatot választják, egy nagy, de összefüggő forrás áll rendelkezésre, amelyből kiválaszthatjuk a „bibliai vagy a Bibliával összefüggő szövegeket és/vagy az ilyen szövegeket, amelyek más médiumokban vagy termékekben visszhangzanak” tanulmányozásához. Hermeneutikai értelemben ezek a szövegek csak olvasásuk során jönnek létre, és ezért a mondanivalójuk elválaszthatatlanul kapcsolódik ahhoz a történelmi kontextushoz, amelyben munkájuk során megtalálhatók. Láthatjuk, hogy ennek a témának az értelmezése – azok az események, amelyeket a történelem során ezek a szövegek kiváltottak – azt követeli, hogy elfogadjuk: az itt javasolt újraértelmezés nem csupán egy egyszerű módszertanná redukálható – egy újabb „eszköz a dobozban” –, amely a Biblia hagyományos értelmezését szolgálja. Ellenkezőleg, inkább egy új és komplex megközelítés teljes körű elfogadását jelenti, amely során saját, változatos módszertanokat alkalmazunk.

Az anyag általában nem kapott kiemelt figyelmet a közelmúlt tudományos munkáiban. A biblikus tanulmányok elhanyagolása a bibliai szövegek utóéletének megfelelő vizsgálatában, valamint a tudományág-specifikus pedagógia létezése azt jelenti, hogy azok a tudósok, akik a történelem, az angol nyelv, a művészettörténet stb. területén dolgoznak, gyakran nem rendelkeznek a bibliai szövegek hatásának vizsgálatához szükséges készségekkel. Továbbá olyan feltételezések is vezérlik őket, amelyek a bibliai szövegek szerepét a vizsgált kontextusban háttérbe szorítják. Mindezek együttesen azt jelentik, hogy a releváns anyag tudományos fókuszba állítása létfontosságú feladat.[10] Végül is azonban nem elegendő pusztán példákat bemutatni és történeteket mesélni ezekről a szövegekről különböző időkben és helyeken. A tudósoknak kritikusan kell elemezniük ezeknek a szövegeknek a használatát, befolyását és hatását ezekben az eseményekben és a belőlük eredő későbbi fejleményekben. Mivel a vizsgált kontextusra vonatkozó ismereteink mindig korlátozottak, és mivel mind a szöveg és/vagy annak visszhangja, mind a közönség válasza/válaszai csak részben állnak rendelkezésünkre a legjobb esetben is, fel kell ismernünk, hogy a magyarázatok, amelyeket egy adott értelmezési esemény dinamikájának megértéséért kínálunk, mindig a valószínűségre vonatkozó gyakorlatként kerülnek bemutatásra.

4. A második jellemző: A recepciótörténettel járó korlátok

A recepciótörténet második jellemzője, hogy hivatalosan elismeri a kutatás formájában felmerülő korlátokat, melyek abból adódnak, hogy a releváns bizonyítékok különböző mértékben maradtak fenn a történelmi feljegyzésekben. A véletlenszerű bizonyítékok hozzáférhetősége azt jelenti, hogy nincs olyan egyetemes módszer, amely minden értelmezési eseményre alkalmazható lenne, és így nincs egyetlen következtetés minden szövegre, minden időben és minden helyen. A jelenleg létező recepciótörténeti módszerek távol állnak attól, hogy lefedjék azokat a változatos módszertani lehetőségeket, amelyeket a bibliai szövegek recepciójának kritikai tanulmányozása során fel lehet és kell használni. Ezek a módszerek még csak gyermekcipőben járnak, és mindössze egy kis részét jelentik a lehetséges jövőbeli módszertanoknak, melyek mindegyike újító módon járulhat hozzá a területhez.

Néha olyan módszertanokat alkalmazhatunk, amelyek segítségével meggyőzően magyarázhatjuk az értelmezést, amelyre rálelünk vagy véletlenül felfedezünk. Más időkben azonban csak csodálkozunk azon, amit találunk, és talán úgy döntünk, hogy, ha úgy érezzük, elismerjük az értelmezés létezését, hogy megőrizzük emlékezetét. Amikor egy adott bibliai szöveg, szókép, téma vagy szereplő fejlődését próbáljuk követni a recepciótörténet során, előfordulhat, hogy csak bonyolult részletességgel tehetjük ezt (például, mint Ian Boxall Patmosról szóló tanulmányában [11]), vagy nagy időbeli és térbeli ugrásokkal (például, mint az Arimateai Józsefről szóló tanulmányomban).[12] Az is előfordulhat, hogy ezt teljesen lehetetlennek találjuk.

A korlátozott bizonyítékok és az események közötti kölcsönhatás okozta feszültségek nem csak arra sarkallnak bennünket, hogy kreatív módon foglalkozzunk a konkrét kérdésekkel, hanem arra is, hogy milyen kérdéseket fogalmazzunk meg. Mivel nem minden bibliai szöveggel vagy annak használatával, hatásával vagy kontextusával kapcsolatban ugyanazokat a kérdéseket lehet feltenni, talán a legnagyobb kihívás az, hogy milyen kérdések lehetnek hasznosak. Az a konkrét tudás, amely lehetővé teszi számunkra, hogy egy adott szöveg, kontextus és közönség esetében kérdéseket tegyünk fel, és megbízható válaszokat kapjunk rájuk, egyszerűen nem áll rendelkezésre máshol. Azok a módszerek, amelyek egy adott helyzetben kiválóan működnek, más helyzetekben kudarcot vallhatnak. Habár képesek vagyunk olyan általános kérdéseket megfogalmazni, amelyek számos helyzetben alkalmazhatók, a recepciótörténet keretében végzett kritikai munka véletlenszerűsége fogja meghatározni ezen megközelítés és az általa vezérelt bibliatudományi diszciplína jövőbeli fejlődését. Valószínűleg ez a véletlenszerűség lesz az, amely a legnagyobb potenciált hordozza a más tudományterületeken zajló elméleti és módszertani vitákhoz.[13] 

5. A recepciótörténet hermeneutikája

Bizonyos emberek feltehetően úgy értelmezik ezt a leírást, mintha egy olyan hermeneutikai helyzetet mutatna be, ahol minden értelmezési megközelítés azonos lenne, és a „félreértés”-hez hasonló kifejezések már nem lennének relevánsak. Azonban ez a következtetés helytelen. Bár felismerjük a leírásban szereplő relatív jellegét, társadalmi és történelmi kontextusunk miatt sosem élhetünk teljes mértékben ezzel a gondolattal.

A nyelvi diskurzusok erkölcsi alapjai arra ösztönöznek bennünket, hogy preferenciáinkat kifejezzük. Az olvasók vagy hallgatók által létrehozott értelmezések egy része egyezik az érzékenységünkkel (ezek „helyesek”, „pontosak”, „éleslátóak”, „mélyrehatóak”!), mások pedig nem (ezek „hibásak”, „félreérthetőek”, „egyszerűen tévesek”, „abszurdak”!). A legtöbb esetben valószínűleg a kettő közötti egyensúly van jelen (ezek „figyelemre méltóak”, „ésszerűek”, „megfontolásra méltóak”, vagy talán csak „unalmasak”).

A Nyugat hosszan tartó érdeklődése a történelmi vonatkozások iránt miatt ezek az értékelések gyakran összefonódnak a „valós eseményekhez” való hűség koncepciójával, és az értelmezők alkalmazhatják a történetiség fogalmát arra, hogy döntéseket hozzanak az értelmezések sorrendjéről. Az eltérő kontextusból érkező olvasók, akiket hagyományosan kritikus szempontból háttérbe szorított csoportként látnak, amelyet az egykori gyarmatosító hatalmak elitje irányít, valószínűleg más kritériumok alapján rendezik majd értelmezési kategóriáikat. Egy ideális világban ezek a választások hozzájárulhatnak a Nyugat állandó fogalmi fölényének megkérdőjelezéséhez, ami még a felülvizsgált bibliatanulmányokban is szűken értelmezett téma marad.

Azonban fontos megértenünk, hogy bármely döntésünknek nem szabad aláásnia az érintett értelmezések kritikus vizsgálatának fontosságát. Azok az értelmezések, amelyeket történelmi szempontból alacsonyabb értékűnek tartanánk, jelentős értelmezések lehetnek egy olyan perspektívából, ami a recepciótörténet szemléletét követi. Ebben a megközelítésben érdeklődünk, hogy egy adott bibliai szereplőt, például politikai kontextusban, egy meghatározott történelmi helyzetben hogyan használtak fel.

A bibliakutató felelőssége, hogy bizonyos mértékben empatikus módon, némi alázattal és szükség esetén kritikusan vagy éppen polemikusan közelítse meg azt, amit talál.

Elfogadnunk kell, hogy a tudós, aki egy értelmezést nyújt mondjuk arról, hogyan értelmezte Pál és közönsége a Római levelet saját időszakukban,[14] ugyanúgy része ennek a folyamatnak, mint aki például megpróbálja megérteni Johnny Cash bibliai értelmezését,[15] vagy Jefte lányának dél-afrikai AmaNazaretha közösségében tapasztalt fogadtatásának történetét.[16]

6. Megoldandó kérdések

Az optimális fejlődés érdekében a bibliatudománynak kiemelt figyelmet kell fordítania néhány kulcsfontosságú területre.

Elsőként is, el kell ismernünk, hogy a kérdés, miszerint a vizsgált közönség eredeti vagy sem, mind elméleti, mind módszertani szempontból lényegtelen. Ahogyan Brennan Breed nemrégiben rámutatott, gyakorlatilag biztos, hogy „a bibliai szöveg valamilyen értelemben »végig recepció«” és számos ebben a diskurzusban érintett szöveg esetében „nincs egyértelmű kiindulópont”. [17] Mivel még a legtisztább „eredeti jelentés” is kihívások elé néz azzal, hogy a jelentés csak a kontextusba helyezett közönséggel való interakció során születik meg, a bibliatudományoknak szinte elkerülhetetlenül a recepciótörténet módszereinek felé kell fordulniuk.[18]

Második lépésként, az „eredeti” és a „recepció” közötti szétválasztás elutasításából következően őszintén és előítélet nélkül kell elfogadnunk, hogy valamilyen módon mindannyian foglalkozunk a recepciótörténettel. A bibliatudósoknak természetesnek kell tekinteniük, hogy hivatkozzanak saját munkájukra például Giorgio Agamben és Alain Badiou [19] Rómaiakhoz írt levél című művének értelmezésével kapcsolatban, anélkül, hogy ezt az megközelítést más, és talán kevésbé fontos feladatnak éreznék.

Harmadikként, több „kezdő szintű” és reflektív szöveg megjelenése szükséges annak érdekében, hogy megkönnyítsük azok számára a Biblia recepciótörténetének tanulmányozását, akik vonzódnak ehhez a témához, de jelenleg haboznak, mert nem tudják, hol kezdjék.[20] Az elmúlt években ígéretes előrelépés történt az ezen a területen végzett kutatások kritikai irányvonalainak kialakításában. Ilyen irányú erőfeszítések eredményeképpen olyan folyóiratok jöttek létre, mint a Relegere: Studies in Religion and Reception, Biblical Reception és a Journal of the Bible and Its Reception. Emellett új könyvsorozatok is indultak, például a T&T Clark International Scriptural Traces: Critical Perspectives on Reception and Influence of the Bible és a De Gruyter Studies of the Bible and Its Reception (SBR). Továbbá, olyan szerkesztett kötetek is megjelentek, mint John Sawyer Blackwell’s Companion to the Bible and Culture (2006), Michael Lieb, Emma Mason és Jonathan Robert Oxford Handbook of the Reception History of the Bible (2010), valamint a De Gruyter monumentális, harminc kötetes Encyclopaedia of the Bible and Its Reception (EBR; 2009–), és ma már évente számos példaértékű önálló recepciótörténeti kötet lát napvilágot. Mindezek együttesen lendületet adnak a változás erősödésének.

Negyedikként, a bibliai tanulmányok jelenlegi pedagógiai modelljének újraértékelése szükséges. Igaz, hogy a recepcióval foglalkozó tudósok által vizsgálandó anyagok és kérdések gyakran olyan területeken találhatók, ahol a szükséges szakértelem nem része a bibliatudósok hagyományos képzésének: művészet, politika, média, populáris kultúra, filozófia, közgazdaságtan, kulturális tanulmányok, digitális humán tudományok stb.[21] Mivel a több területre, részterületre és tudományágra vonatkozó szakértelem megszerzése a legtöbb egyén számára meghaladja a képességeit, más megközelítésekre van szükség. Ez magában foglalhatja a jelenleg a bibliatudós képzés részeként tanult módszerek (pl. különféle nyelvi ismeretek, régészet, ókortörténet) más interdiszciplináris készségekkel való felváltását, valamint a tudományágak közötti együttműködésen alapuló „csapatmunkával” kapcsolatos készségek bevezetését.

Ötödször, a jövőben az új tudományágnak fontos lesz a „recepciótörténet” saját történetét és fejlődését tanulmányoznia. Ez kétségtelenül magában foglalja majd a törekvést, hogy rendszerezzük és tisztázzuk, hogy pontosan milyen területről van szó. Már most is rendelkezésünkre áll néhány közelmúltbeli munka, amely segíthet minket ebben a kritikus feladatban.[22] Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez a feladat másodlagos a tudományága fejlesztésének sürgős feladatához képest, ahogyan azt e cikk korábbi részeiben ismertettük. Véleményem szerint a „recepciótörténet” cím önálló fontossága a jelenlétéből fakad, nem pedig hosszú távú alkalmasságából vagy magyarázó erejéből fakad.[23]

Végül, reálisan kell felismernünk, hogy a jelenlegi SBL közösségében sokan nem hajlandók elfogadni a bibliatudomány jövőjére vonatkozó elképzeléseket, amint azt itt felvázoltuk. Ahogy sokan nyugdíjba vonulnak, az új irányváltás iránti ellenállásuk néha azt jelenti, hogy gyakorlatilag a hozzáállásukat és az annak további lehetőségeit is magukkal viszik.[24] A pozitív oldalon azonban reménykedhetünk abban, hogy találunk olyan bibliatudósokat, akik hajlandóak kilépni az akadémiai komfortzónájukból, akár csak ideiglenesen is. Ezek a zarándokok, akik talán segíthetnek nekünk megszilárdítani az expanziót, értékelni a sokféleséget és felgyorsítani a változásokat a bibliatudományon belül. Azokkal a már elkötelezett szakemberekkel együtt, akik érdeklődést mutatnak a recepciótörténet iránt, ők képviselhetik a bibliatudományok legnagyobb reményét abban, hogy a humán tudományok szélesebb kontextusában is kiemelkedő jövő előtt állnak.

7. Kik legyenek a recepciótörténeti bibliatanulmányok képviselői?

Az elmúlt öt év alatt hajlamos voltam úgy gondolni azokra, akik más tudományágakba merészkednek, mint „dilettánsokra”, akik a viszonylagos képzetlenségükről ismertek, mintha egy idegen országban tartózkodnának. Azonban ha alaposabban átgondolom, úgy érzem, hogy finomítanom kellene e szó használatát. [25] Valószínűleg azért, mert ez egy hasznos retorikai eszköz lehet a bibliatudósok számára azokkal szemben, akik állandóan hangsúlyozzák, hogy nekik hiányzik a megfelelő szakirányú képzettségük és/vagy tájékozottságuk a témában, és ezért elképzelhetetlennek tartják, hogy más területeken dolgozzanak. Ugyanakkor fontos bátorítást találniuk abban, hogy láthatják, más „képzetlen" szakemberek is képesek voltak értékes munkát végezni, miután túlléptek a diszciplináris határokon. A biblikusok kellően képzett és kompetens szakemberekké válhatnak ahhoz, hogy más területeken is sikeresen dolgozzanak.[26]

Azonban a dilettantizmus fogalmát túlzásba vinni sem lenne célszerű. Ahogyan Brennan Breed rámutatott, a Biblia recepciótörténetének olyan aspektusai is vannak, amelyekre más tudományágak tudósai valószínűleg soha nem vállalkoznak. Leírása szerint a „nomadológus” az a bibliatudós, aki „a szöveget tanulmányozza, bármerre is járjon, az ókori Közel-Kelettől napjainkig, ahogy az számtalan kontextuson keresztül mozog, mindenütt otthon van, de végül sehol sincs otthon, mindig ezt a kérdést tartva szem előtt: Mit tudnak ezek a szövegek?” – ez a gondolat hasznos. [27] Jeremy Schippers Breednek adott válaszában azonban megkérdőjeleződik a nomadológus eszméje. Ha a bibliai szövegek utóéletében az ősi környezetük végül is érdektelen (amivel egyetértek), és ha valaki más tudományágból a legalkalmasabb a szöveg tanulmányozására az ő területükön (Schipper és válaszában Breed is kiváló példákat említ ilyenekre, ahogy én is tudnék), akkor a bibliatudósoknak bizonyára azt kellene megkérdezniük, hogy kivel akarnak együtt dolgozni, és nem azt, hogy hová akarnak egyedül menni.[28] (Hozzá lehetne tenni, hogy az a több száz más tudományágakból származó tudós, akik jelenleg a De Gruyter EBR-én dolgoznak (Encyclopedia of the Bible and Its Reception), igen jelentős erőforrást jelent, ha úgy döntünk, hogy közösen fejlesztjük a munkánkat.) Breed elismeri Schipper álláspontját, de azt sugallja, hogy az extravagáns határátlépés nem olyasmi, amivel más területeken dolgozó tudósokat fogunk találni, akik megpróbálkoznak: „Senki, aki a középkori tanulmányok, az iszlám tanulmányok vagy a brazil tanulmányok területén dolgozik, nem fog úgy dönteni, hogy a bibliai szövegek szintetikus, széleskörű történetét készíti el, amely számos különböző történelmi kontextust, vallást és kulturális közeget ölel át, az ókortól a modern világig terjedően”.[29]

Ez a hasznos vita azonban megérdemelne egy szeretet nélküli lábjegyzetet. Szép dolog Robert Altert, Mary Douglast, Hans Freit és Camilla Adangot a Biblia recepciótörténetének kiváló képviselőiként felhozni; a legtöbben tudnánk más neveket is említeni, és az EBR címlapjainak átlapozása még sok más nevet is felfedezhetne. De hiba lenne azt gondolni, hogy más tudományágakban az ilyen tehetséges tudósok a normálisak. Tapasztalataim szerint az olyan különböző területeken, mint az angol és a politika, a földrajz és a művészettörténet, az érintett tudósok túl gyakran nem értik jól a vizsgált bibliai szövegeket. Schippert követve én is azt javasolnám, hogy a bibliatudósok nem csak az ókori környezetre vonatkozó, de hatékonyságukat gyorsan elvesztő készségekkel rendelkeznek. Ehelyett mélyen ismerik ezt a szent irodalmat, és a legjobb esetben is jelentős tapasztalattal rendelkeznek annak számos formában és kontextusban kifejtett hatásáról. Ez az a szakértelem, amelyet akkor is magukkal hoznak, ha nem a Breed által leírt kizárólagos kronológiai nyomon követéssel foglalkoznak.

Azonban vannak olyan pontok, amelyeken túl a szakértelmük vitathatóvá válhat. Ibrahim Abraham két nemrégiben megjelent esszéje, mely a Biblia könnyűzenében és reklámokban való befogadását tárgyalja, aktívan ösztönzi a bibliatudósokat a társadalomtudományok vizsgálati módszereinek átvételére. Rámutat arra, hogy inkább a Bibliával összefüggő termékek fogyasztását, mint azok előállítását vizsgálják empirikusan.[30] Ez a típusú elemzés végül talán elmozdítja a bibliatudóst, ahogy a bibliai szövegek valódi tartalmuk, eredetük, céljaik és létezésük iránti érdeklődésüket elnyomhatja a médium vagy a kontextus által kiváltott közöny súlya.[31] Ha ez így történik, akkor a bibliatudomány új irányai megtalálhatják határaikat.

8. Konklúzió

Mi történik, ha a hagyományos biblikusok és a javasolt bibliai tanulmányok közötti megosztottság mélyül és ennek eredményeképpen a tudományos közösség szétesik? Ez az elképzelés a Society of Biblical Literature (SBL) éves konferenciáján való részvétel tapasztalataiból merít inspirációt, ahol a két csoport még a kényelmetlenség érzése ellenére is együttműködik. Mi lesz, ha a recepciótörténettel foglalkozók elhagyják a hagyományos bibliatanulmányokat, amelyek sajnálatos módon zsugorodnak? Hogyan őrizhetjük meg a tudományág egységét és hogyan segíthetjük előre a kölcsönös megértést ilyen kihívások közepette?

Ebben a fázisban kiemelkedően fontos erős hálózatokat kialakítani a recepciótörténettel foglalkozó bibliatudósok és más tudományágak szimpatizánsai között annak érdekében, hogy a bibliatudományok önálló interdiszciplináris egységként fejlődhessenek. Ez a struktúra teljes mértékben táplálkozna a Bibliához kapcsolódó széleskörű kulturális hatásokból. Rugalmasnak és alkalmazkodóképesnek kell lennie, támogató csoportokat teremtve a hagyományos teológiai, bibliatudományi és hittudományi keretek túlmutatóan. Ennek a nem diszciplináris megközelítésnek számos előnye és hátránya lehet. A hátrányok között szerepelhet a kutatók korlátozott lehetősége az intézményekben való elhelyezkedésre, ahol kevesebb pénzügyi támogatás áll rendelkezésre. Másrészről azonban ösztönözve lennének, hogy a lehető leginkább nélkülözhetetlenné tegyék magukat a kollégáik számára, aktívan részt véve több tudományterületen. A jövő kimenetele bizonytalan, de bízom abban, hogy a biblikus tudományok felismerik a kihívásokat és elindulnak a változások útján. Ha ez mégsem történik meg a jövőben sem, akkor a recepciótörténeti megközelítésű bibliatanulmányok továbbra is jelentős és érdemes tudományos figyelmet fognak kapni. Személyesen elkötelezett vagyok amellett, hogy hozzájáruljak ehhez a projekthez, bárhogy is alakuljanak a dolgok.

Hálás vagyok Emma Englandnek, korábbi munkatársamnak, aki egy szerkesztett kötet bevezetőjében foglalkozott a bibliatanulmányok és a recepciótörténet kapcsolatával (részleteket lásd lentebb). Beszélgetéseink nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ezeket a gondolatokat megragadjam és megfogalmazzam. Köszönet illeti továbbá Brennan Breedet, James Crossleyt, Jonathan Downingot, Deane Galbraithet, Chris Meredithet, Lloyd Pietersent és Chris Rowlandet az előző változatokhoz fűzött megjegyzéseikért.

Jegyzetek

[1] Például Roland Boer: Rescuing the Bible (Oxford: Blackwell Publishing, 2007); Hector Avalos: The End of Biblical Studies (Amhurst: Prometheus Books, 2007); Stephen D. Moore and Yvonne Sherwood: The Invention of the Biblical Scholar: A Critical Manifesto. (Minneapolis: Fortress Press, 2011); William John Lyons: ‘Hope for a Troubled Discipline? Contributions to New Testament Studies from Reception History’, Journal for the Study of the New Testament 33 (2010), 207-220.

[2] Például Piero Boitani: The Bible and its Rewritings (Oxford: OUP, 1999); Alain Badiou: Saint Paul: The Foundation of Universalism (Stanford: Stanford University Press, 2003); Mieke Bal: Loving Yusuf: Conceptual Travels from Present to Past (Chicago: The University of Chicago Press, 2008).

[3] Itt arra az érvelésre gondolok, amelyet John Barton terjesztett elő a The Nature of Biblical Criticism (Louisville, KY: Westminster John Knox Press, 2007) című könyvében.

[4] Ez nem jelenti azt, hogy az ilyen szakemberekre ne lenne továbbra is szükség. Álláshelyeik elvesztése biztosan nem vezet automatikusan a recepciótörténeti pozíciókra való áttérésükhöz. Ahhoz, hogy a biblikus tudományok a jelenlegi szinten továbbra is fennmaradjanak, az ilyen tudósoknak ideális esetben új irányzatok felé kellene orientálódniuk.

[5] Az empatikus olvasás azt jelenti, hogy a tudós minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy méltányos legyen a tanulmányozott példával szemben. A modern tudósok számára túlságosan könnyű karikatúrákat alkotni és lerombolni azokat. Az ilyen példák azonban nem segítik a recepciótörténeten alapuló tudományág előrehaladását.

[6] Köszönöm Deane Galbraithnek a „termék” megfelelő kifejezésre tett javaslatát.

[7] „Remény egy bajba jutott tudományág számára?” A jelenlegi bibliatanulmányoknak a recepciótörténettel való azonosítása kivételt képez azokban az esetekben, amit szokásom szerint „expozíciónak” nevezek. A legkülönbözőbb nézőpontokból az emberek magyarázó beszámolókat kínálnak a bibliai szövegekről anélkül, hogy figyelembe vennék azt a hermeneutikai helyzetet, amelyben munkájukat végzik. Bármit is gondoljunk az ilyen jellegű használat érvényességéről, úgy tűnik számomra, hogy nem képezheti részét a bibliatudományok kritikai diszciplínájának.

[8] James A. Sanders: ‘Canonical Hermeneutics: True and False Prophecy’, in Idem: From Sacred Story to Sacred text (Philadelphia: Fortress Press, 1987), 87–105.

[9] Heikki Räisänen: Challenges to Biblical Interpretation: Collected Essays 1991-2001 (Leiden: Brill, 2001), 263–282; 270.

[10] Hálás vagyok Jonathan Downingnak, hogy rámutatott erre a fontos pontra.

[11] Ian Boxall, Patmos in the Reception History of the Apocalypse (Oxford: Oxford University Press, 2013).

[12] William John Lyons, Joseph of Arimathea: A Study in Reception History (Oxford: Oxford University Press, 2014).

[13] Köszönöm Jonathan Downingnak, hogy felvetette annak a lehetőségét, hogy a bibliatudományok ismét hozzájáruljanak a tágabb értelemben vett bölcsészettudományok elméletéhez.

[14] A kedvenc leírásom erről az, amikor A.J.M Wedderburn a Rómaiakhoz írt levél értelmezését egy telefonbeszélgetés kihallgatásához hasonlítja, amikor az értelmező személynek „ki kell találnia... mindent, amit a vonal másik végén mondanak vagy tesznek” (The Reasons for Romans [Edinburgh: T & T Clark, 1988], 5).

[15] Például Jay Twomey: ‘The Biblical Man in Black: Johnny Cash’s Pauline Exegesis,’ Biblical Interpretation 19 (2011), 223–252.

[16] Gerald O. West: ‘Layers of reception of Jephthah’s daughter (Judges 11) among the AmaNazaretha’, in Emma England – William John Lyons (eds): Reception History and Biblical Studies: Theory and Practice (London: T&T Clark International, 2015), 185–198.

[17] Brennan W. Breed: Nomadology of the Bible’, Biblical Reception 1 (2012), 299–320; 304; Nomadic Text: A Theory of Biblical Reception History (Bloomington, IN: Indiana University Press, 2014). ‘What can a text do? Reception history as ethology of the biblical text’, in England and Lyons (eds.): Reception History and Biblical Studies, 95–109.

[18] Például Peter Oakes. Reading Romans in Pompeii: Paul's Letter at Ground Level (Minneapolis: Augsburg Fortress, 2009). Bármit is gondoljunk Oakes módszertanáról, a jövőben szinte lehetetlen lesz elkerülni azt az alapvető lépést, hogy egy meghatározott közönséget idézzenek meg a különálló, kontextusba helyezett válaszokkal.

[19] Például Ward Blanton – Hent de Vries (eds): Paul and the Philosophers (New York: Fordham University Press, 2013).

[20] Például: Ian Boxall: ‘Reception History of the Bible’, The New Cambridge History of the Bible: Vol. 4, From 1750 to the Present (Cambridge: Cambridge University Press, 2015), 172–183; Brennan Breed: Nomadic Text: A Theory of Biblical Reception History (Bloomington, IN: Indiana University Press, 2014); James Crossley: Reading the New Testament: Contemporary Approaches (London: Routledge, 2010), 115-64; Emma England – William John Lyons (eds): Reception History and Biblical Studies: Theory and Practice (London: T&T Clark International, 2015); Jonathan Roberts: ‘Introduction’, in Michael Lieb, et al, The Oxford Handbook of the Reception History of the Bible (Oxford: Oxford University Press, 2011), 1–8.

[21] Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy az ilyen határok átlépése rendkívül előnyös lehet a tudományág fejlődése szempontjából. Emma England esszéje, amely az Amszterdami Egyetemen végzett doktori munkájára reflektál, kiváló példa erre: ‘Digital Humanities and Reception History; or the Joys and Horrors of Databases’, in England and Lyons (eds): Reception History and Biblical Studies, 169–184. A cikk címe ellenére játékos, magában foglalja a Noé-történet (Ter 6–9) gyermekbibliákban található recepciótörténeti elemzését. Az esszé értékelése messze túlmutat az egyetlen példa vagy az anekdotikus „egész” tipikus vizsgálatán, ami korábban jellemző volt a recepciótörténetben. A hamarosan megjelenő T&T Clark International Scriptural Traces sorozatban megjelenő mű, amely a digitális humántudományok felhasználásának rendkívüli hatását mutatja be, inspiráló példaként szolgálhat mindazoknak, akik hasonló munkát terveznek végezni.

[22] Például: Timothy Beal: ‘Reception History and Beyond: Toward the Cultural History of Scriptures’, Biblical Interpretation 19 (2011), 357–72; Nancy Klancher: ‘A Genealogy for Reception History’, Biblical Interpretation 21 (2013), 99–129; Robert Evans: Reception History, Tradition and Biblical Interpretation: Gadamer and Jauss in Current Practice (London: T&T Clark International, 2014); Emma England and William John Lyons (eds): Reception History and Biblical Studies; David Paul Parris: Reception Theory and Biblical Hermeneutics (Eugene, OR: Pickwick Publications, 2008).

[23] England and Lyons: ‘Explorations in Reception History’, in Lyons and England, Reception History and Biblical Studies, 1–13; 4 (3. lábjegyzet).

[24] Jon Morgan: ’Visions, Gatekeepers, and Receptionists: Reflections on the shape of Biblical Studies and the Role of Reception History, (in England and Lyons [eds], Reception History and Biblical Studies, 61–76), című könyvében amellett érvel, hogy a hagyományos kutatók meggyőzése arról, hogy szélesítsék látókörüket, kulcsfontosságú lépés a tudományág számára (74–75). A „kapuőrök” kifejezés használata a fejezetcímében azonban arra utal, hogy a kapuk esetleg masszívan zárva maradhatnak. Morgan azt említi, hogy amikor azokat a hagyományos kritikusokat olvassa, akikkel kapcsolatba kerül, érzése az, hogy „amint megállnak, hogy büszkén nézzenek végig a bibliatudomány hosszú és nemes történetén, és körbe fordulva egy hasonlóan hosszú és dicsőséges jövőt látnak maguk előtt gördülni” (74). Amíg nem mondanak le erről a felfogásukról, addig nagyon kevés fog változni a befolyási területükön, és a tudományosság elvesztésének kockázata továbbra is magas marad.

[25] Hálás vagyok James Crossley-nak a jellegzetesen kíméletlen értékeléseiért, amelyek arra ösztönöztek, hogy beismerjem saját belső reakcióimat.

[26] Köszönöm Brennan Breednek az igényeink és képességeink optimista értékelését.

[27] Brennan Breed: ‘What Can Texts Do?: A Proposal for Biblical Studies’.

[28] Jeremy Schipper: ‘Do Biblical Scholars Make Ideal Nomadologists?’.

[29] Brennan Breed: ‘The Many-Sided Nature of the Text’.

[30] Ibrahim Abraham: High, Low and In-between: Reception History and the Sociology of Religion and popular Music’, in England and Lyons (eds), Reception History and Biblical Studies, 241–253; továbbá: ‘Would you Adam and Eve it? Social Scientific Contributions to the Study of the Reception of Scripture in Consumer Society’. Abraham High, Low and In-between című fejezetére adott válaszát James Crossley fogalmazta meg: On Reception History, Audiences and Disciplinary Assumptions. A Response to Ibrahim Abraham címmel, és a Relegere folyóiratban fog megjelenni: Religion and Reception.

[31] Hálás vagyok Deane Galbraithnek ezért a megjegyzésért.

Fordította: #BibliaKultúra

Forrás:

William John Lyons: Some Thoughts on Defining Reception History and the Future of Biblical Studies

A szerzőről

William John Lyons előadó a Bristoli Egyetem Történelem Tanszékén. A Sheffieldi Egyetemen szerzett bibliatudományi BA (1994), bibliatudományi MA diplomát (1995) és bibliatudományi PhD (1999) fokozatot. Fő kutatási területe a Biblia recepciótörténete.

A Special Thanks To William John Lyons!

A képek helye:

blog.commlabindia.com; lchaimmagazine.com; i.imgur.com; i.ytimg.com; m.media-amazon.com; scholarlykitchen.sspnet.org; stonewall

További elmélyülésre: