#BibliaKultúra

A reformátusként nevelkedett Peter Kreeft (1937–) filozófusprofesszor fiatal felnőttként lépett be a katolikus egyházba. Áttérése után több mint 80 könyvet írt keresztény filozófiáról, teológiáról és hitvédelemről. Az apologetika iránti érdeklődése filozófiai vénájára vezethető vissza, valamint az értelem és az észérvek használatára, mint az igazság megtalálásának módjára. Így vall arról, hogy mi vonzotta kezdetben a katolikus hithez, és mi állt a katolikus hitre vonatkozó döntése középpontjában: [1]

„Két dolog indított el a katolikus egyház felé. Először is, amikor körülbelül tizenkét évesen beléptem a New York-i St. Patrick székesegyházba, úgy éreztem, mintha a mennyországba kerültem volna (előtte még soha nem jártam katedrálisban). Azon tűnődtem, hogy ha a katolikusok minden másban tévednek, ahogyan tanították nekem, akkor miért van ilyen kifinomult érzékük a szépséghez. Hogyan lehet a hamisság és a gonosz ilyen szép? Másodszor, néhány évvel később kíváncsiságból olvastam Keresztes Szent János A Kármel hegyére vezető út című művét. Nem értettem, de tudtam, hogy ez itt egy hegy, valami olyan masszívan valóságos, hogy csakis igaz lehet. Később a Calvin College-ban katolikus írásokat olvastam, és megpróbáltam elfojtani magamban azt a tiltott vágyat, hogy jobban tetszenek, mint kellett volna. Felvettem egy egyháztörténeti kurzust, hogy bebizonyítsam magamnak, mennyire protestáns volt a korai egyház. Egy dolgot biztosan tudtam: azt, hogy protestáns maradok-e vagy katolikus leszek, nem nekem, hanem Krisztusnak kell eldöntenie, tehát tudnom kellett, milyen egyházat hagyott ránk. A tanítás, ami teljesen lenyűgözött, az Eucharisztia volt: egyetlen keresztény sem vonta kétségbe a valóságos jelenlétet – ahogyan a legtöbb protestáns teszi – ezer éven át (egészen Tours-i Berengárig, azt hiszem).” 

1989-ben Kreeft egy kiváló könyvet írt Three Philosophies of Life („Három életbölcselet”) címmel, de valójában az alcím sokkal árulkodóbb: „Prédikátor könyve: az élet mint hiábavalóság – Jób könyve: az élet mint szenvedés – Énekek éneke: az élet mint szeretet/szerelem. Ebben a munkájában három ószövetségi könyvet vizsgál, amelyek együttesen világítanak rá arra, hogy a Biblia milyen sokféle perspektívát kínál az élet természetére. Az élet magában foglalja mindhárom elemet: a hiábavalóságot, a szenvedést és a szeretetet. Kreeft könyvének alcíme emlékeztet arra, hogy az emberi tapasztalat összetett és sokrétű. Érdekes belegondolni abba is, hogy ez a három téma hogyan kapcsolódhat egymáshoz. Lehet-e a szeretet ellenszere a hiábavalóságnak és a szenvedésnek? Elmélyíti-e a szenvedés a szeretet iránti képességünket? Ezeket a kérdéseket teológusok és filozófusok évszázadok óta boncolgatják.

Az előszóban a szerző arról vall, hogy felnőttkora óta filozófus, és a három legmélyebb bölcseleti könyv, amit valaha olvasott, a Prédikátor könyve, Jób könyve és az Énekek Éneke. Úgy véli, hogy ha elolvastuk volna az összes könyvet a világ összes könyvtárában, ha elkísértük volna a világ összes bölcsét a bölcsességhez vezető útjukon, akkor sem találnánk elmélyültebb könyveket, mint ezek.

„Tökéletesen példázzák, mit is tartok klasszikusnak. A klasszikus olyan, mint egy tehén: minden reggel friss tejet ad, végtelenül ismételt újraolvasással jutalmaz. Olyan, mint a reggel, mint maga a természet: örökké fiatal, örökké megújuló. Sőt, még a természetnél is több, hiszen a természet – hozzánk hasonlóan – halálra van ítélve. Csak Isten örökké fiatal, és csak az általa ihletett Könyv nem öregszik soha.” [2]

Az egyes életfilozófiákról írt bibliai könyvek valódi klasszikusok: a hiábavalóság, a szenvedés és a szerelem örök klasszikusai. De egyben állapotok is, Dante Isteni színjátékát alapul véve: a pokol, a purgatórium és a mennyország helyei. Illetve rendkívül sajátos metafizikai hangulatok burkolják az egyes könyveket. „Miért van egyáltalán létező, és miért nincs inkább semmi?” – vetette fel az elkerülhetetlen és titokzatos kérdést Martin Heidegger, a 20. század egyik legnagyobb filozófusa. És mielőtt azt gondolnánk, hogy ez bennünket nem érint és lerázzuk magunkról, voltaképpen sokszor megcsap bennünket az elsőrangú kérdés szele.

„Például a mélységes elkeseredés pillanataiban, amikor súlya vész a dolgoknak és elhomályosulnak a jelentések. Talán csak egyszer kondul meg a kérdés, tompán mint egyszeri harangütés, belecsendül a létezésbe, hogy aztán lassanként újból elnémuljon. Jelen van e kérdés a szív kitörő örömében, mikor átszellemülten ragyognak a dolgok, mintha először vennének körül, úgyhogy könnyebbnek tűnik azt gondolni, hogy nincsenek, mint megérteni, hogy vannak és úgy vannak, ahogyan vannak. Ez a kérdés lepi meg az embert az unalomban, mikor egyaránt távol vagyunk a kétségbeeséstől és az örömtől, amikor azonban a létezők konok mindennapiságából oly sivárság árad, hogy azzal sem törődünk már, hogy egyáltalán van-e létező vagy nincs, amiben azonban rendkívül különös formában ugyan, de újra csak az a kérdés csendül meg: »Miért van egyáltalán létező, és miért nincs inkább semmi?«.”[3]

Jób hangulata a testi és lelki kétségbeesés: Mire számíthat a halálon kívül, ha mindent, de tényleg mindent elveszített?

Az Énekek énekében az öröm, a lét öröme dominál, az új szerelem mámorító érzése, a világ csodálatosságának felfedezése. Ez a hangulat az élet teljességét, a beteljesülést jelenti.

A Prédikátor könyvének hangulata az unalom. A bölcs, de kiábrándult hangulat. Semmi sem tűnik igazán fontosnak, sem a halál, sem az élet nem kínál igazi kiutat. Ez a legmélyebb pont, a teljes értelmetlenség állapota.

A három könyv a három teológiai erényt tanítja: a hitet, a reményt és a szeretetet.

Az emberi értelem és tapasztalat segítségével – egyfajta intellektuális utazás során – próbálja a Prédikátor megérteni a világot. A „nap alatt” keresi a választ, vagyis a földi, érzékelhető világban, kizárva a transzcendenst. Ez a megközelítés azonban elkerülhetetlenül a „hiábavalóságok hiábavalóságához” vezet. A könyv végén megjelenő „hit szava” (Préd 12,13–14) valóban egyfajta deus ex machina, ami hirtelen és váratlanul, kívülről érkezik, és kitölti az értelem által hagyott űrt. Ez a hit nem bizonyítható, nem racionális, hanem egy mélyebb meggyőződés, amely meghaladja az emberi értelmet. A hit tehát az egyetlen menedék a hiábavalóság ellen, az egyetlen út az élet értelmének megtalálásához.

A szenvedés felett aratott diadal a reményé: erről szól Jób története. Jób mindent elveszít, ami számára értékes volt, de a reményt sosem adja fel. Ez a remény nem egy naiv optimizmus, hanem egy mély bizalom Istenben, még a legnehezebb próbák közepette is. Jób kitartása és győzelme azt üzeni, hogy a remény a legnagyobb erőforrásunk a nehézségekkel szemben.

Az Énekek Éneke a szerelem himnusza, az élet teljességének ünneplése. A szerelem itt nem csupán egy emberi érzés, hanem egyfajta metafora Isten és ember közötti kapcsolatára is. A szeretet a legnagyobb erő a világon, ami képes legyőzni a halált és a kétségbeesést.

Ahogy arra rámutatott Kreeft, a három biblai könyv Dante Isteni színjátékát idézi: a pokoltól a tisztítótűzön át egészen a mennyországig. De a színtér nem a kozmosz körökkel és szférákkal, hanem valójában a mi szívünk és életünk. „A dráma itt és most zajlik, és a maghoz hasonlóan virága majd csak a halál után bontakozik ki.” [4]

A bibliai könyvek között, akárcsak az Isteni színjátékban, mozgás, fejlődés tapasztalható.

„Az olvasó először a Prédikátor könyvétől Jób könyvéig jut el, ahogyan Dante a Pokolból a Purgatóriumba. Ez a könyv utolsó két versében mutatkozik meg. Míg a könyv java része a »hiábavalóságról« szól, az utolsó versek ezt hirdetik: »Féld az Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez az embernek minden kötelessége. Mert Isten minden cselekedetet ítéletre von, minden titkos dologgal együtt, akár jó, akár rossz.« Jób pontosan ezt a filozófiát éli, s ennek köszönhetően megtalálja Istent, és a tisztítótűzön át a mennyországba jut.

A második lépés Jóbtól az Énekek Énekéig vezet. Ez Jób könyvének a végén történik meg, amikor Jób végre meglátja Isten arcát. A Prédikátor könyve a naplemente, a remény vége; Jób az éjszaka a reggel reményével; az Énekek Éneke pedig maga a reggel, amely már Jób történetének végén derengeni kezd. Az Énekek Éneke ott kezdődik, ahol Isten megjelenik Jóbnak, hiszen ahol Isten van, ott van a szeretet is.

A szeretet a végső válasz a Prédikátor könyvének keresésére, a hiábavalóság ellentéte, az élet értelme. De csak akkor érthetjük meg igazán, ha mélyen elmerülünk a kérdésben. Ez a kérdés több mint kérdés; ez egy kutatás, egy megélt útkeresés. A Szentírás erre az útra hív minket, erre az éjszakán átívelő zarándoklatra a Felkelő Nap felé. Ez az élet legnagyobb kalandja.”

De mit látunk útközben ezen az úton?

A következő részben:

A Prédikátor könyve: az élet mint hiábavalóság

Jegyzetek

[1] Az interjú eredetileg az Envoy irodalmi és művészeti szemle 7.3 számában jelent meg.

[2] Peter Kreeft: Three Philosophies of Life. Ecclesiastes: Life as Vanity –  Job: Life as Suffering – Song of Songs: Life as Love, Ignatius Press, San Francisco, 1989, 7. (A továbbiakban: i. m.)

[3] Martin Heidegger: Einführung in die Metaphysik, Max Niemeyer Verlag, Tübingen, 1953, 1.

[4] i. m., 12.