#BibliaKultúra

Az ókori Közel-Kelet és a héber Biblia adatai

A méz és a méhviasz jelentőségét az ókori Közel-Kelet több forrása is méltatja: kánaánita, ugariti, hettita, és egyiptomi szövegek, falfestmények és domborművek. Az ókori Egyiptom középbirodalmi időszaka alatt íródott Szinuhe történetéből tudjuk (Kr. e. 20. sz.), hogy Kánaán bővelkedett mézben és olívaolajban. A Kr. e. 15. században III. Thotmesz kánaáni hódításai után például 430 (más szövegek szerint 264) mézesedényt szállítottak el hadizsákményként. A szövegek tanúsága szerint az elit édesítőszernek használta a mézet, de ott találjuk a gyógyászatban és a kenőcsgyártásban is. A mágikus hatalmú méhviaszt tömítőanyagként is használták, de a kiöntő formákhoz is kellettek a kohászatban (viaszvesztéses eljárás). Az ugariti szövegek a mézet az istenenek kínált ételek közé sorolták. Ebből a szempontból érdekes a bibliai intés: „Soha nem égethettek el mézet eledelül az Úrnak!” (Leviták könyve 2,11). A hettita törvények nagyon súlyos büntetést szabtak ki azokra, akik méhkast loptak.

A héber Bibliában 55-ször fordul elő a „méz” főnév, ebből 16-szor a „tejjel és mézzel folyó Kánaán” kifejezésben. Sokáig úgy gondolták, hogy a méz (héberül דבש, dvas) datolyából és fügéből kinyert szirupra vonatkozik, mivel a méhészkedésről nincs kifejezett említés a Bibliában, és a mézet csak kétszer hozzák összefüggésbe a méhekkel (Bír 14,8–9; 1Sám 14,27). A tel reḥovi méhészet felfedezése, azonban más fénybe állította az eddigi vélekedéseket. A Földközi-tenger keleti partvidékén és az ókori Közel-Keleten ez az egyetlen, régészeti helyszínen megtalált méhészet, amit időben a Kr. e. 9. századra helyezhetünk.

Tel Reḥov

Tel Reḥov (arabul Tell eṣ-Ṣarem) a Bét Seán völgy észak-keleti részében található, termékeny földek és vízforrások közelében. Az 1997 és 2012 között végzett ásatások főleg a Kr. e. 10–9. sz. leleteit hozták napvilágra. A méhészetet, mintegy 30 méhkaptárt az 5. réteg városi negyedében fedezték fel (Area C). A 80 cm hosszú, 40 cm átmérőjű, 4 cm vastagságú, 56 liter űrtartalmú, könnyen kezelhető, fogantyús kaptárakat agyaggal kevert szalmákból készítették. Középütt volt a méhek számára egy 2-4 cm-es lyuk, amelyen keresztül közlekedhettek, és amely távolt tartotta a nem kívánatos állatokat is.

A pergetés során az ilyen típusú kaptárok 3–5 kg mézet, 05–07 kg méhviaszt hozhattak. Ha Tel Reḥovban 100 aktív kaptárat rekonstruálunk, az éves hozam 500 kg méz és 50–70 kg méhviasz lehet, ami mindenképpen túllépte a magánfogyasztást. Szakértői becslés szerint egy hagyományos, tel reḥovi méhkas 10.000–15.000 méhnek volt otthona, így a száz méhkas 1–1,5 millió méhecskét mozgosított, mindezt városi környezetben! Az írásos római és későbbi zsidó, talmudi források szerint is a méheket gyakran lakások közelében helyezték el. Nem csoda, védelmet érdemlő, értékes árucikknek számítottak!

Azt mondhatjuk, hogy szinte ipari méretekben foglalkoztak a méhészettel. A kaptárak pedig csak azért maradtak fenn, mert az egykori méhészetben tűz ütött ki, amely kiégette az agyagot. A várost egyébként Kr. e. 920 táján az egyiptomiak foglalták el.

A leletegyüttes lehetőséget biztosított a különböző természettudományos kutatások számára is: vizsgálták a méhek és méhsejtek maradványait, a méhviaszt, az elszenesedett gabonaszemeket, azonosították a pollenszemeket. A C¹⁴-es vizsgálat alapján arra jutottak a kutatók, hogy a méhészet a Kr. e. 10. század utolsó évtizedeiben és a 9. sz. első évtizedeiben működött az északi királyságban, Izraelben. A produktív mézelő méhek pedig Anatóliából (Sam’al, Carchemish, Que, Gurgum?), a mai Törökország területéről kerültek Izraelbe (Anatolian honey bee) a főníciai tengerpart vagy a szíriai Orontész-völgy kereskedelme révén. Már a legalább 500 km-es import tiszteletre méltó. Hasonló vállalkozásról Mari és Suhi kormányzója, Shamash-resh-ușur számolt be a Kr. e. 8. sz. első felében. A szöveg rávilágít, hogy a régészeti vaskorban a méheket távolról hozták, ebben az esetben a Zagros vagy a keleti Tarurus hegység közeléből.

Shamash-resh-ușur vagyok,
Suhu és Mari földjének kormányzója…
A méheket, amelyek gyűjtik a mézet,
és amiket egyetlen ősöm sem látott még
vagy hozott el Suhu földjére,
én hoztam le Habna embereinek hegyéről,
és telepítettem le a Gabbar építette város gyümölcsösében.
Gyűjtenek mézet és viaszt,
és én tudom, hogyan olvad a méz és a viasz,
és a kertészek is tudják.

 További régészeti szempontok

A méhészetben talált két lelet szépen rávilágít, hogy a méznek a kultusz rítusaiban is szerepe volt:

• egy fa mellett álló, két meztelen női alakkal (talán termékenységi istennőkkel) díszített négyszarvas oltár;
• és egy gazdagon díszített kehely.

 A tel reḥovi méhészetben találtak egy lnmš feliratú korsót is, ami Nimšihez tartozott. A Bibliában is előforduló név a Jéhu-dinasztia alapítójának atyjára vagy nagyatyjára utal, ráadásul ugyanabban az időszakban járunk és ugyanabban a régióban mozgunk (1Kir 19,16; 2Kir 9,2; 14, 20). Feltehetőleg a régió egyik nagy családjáról van szó, akiknek Tel Reḥovban is voltak érdekeltségei, esetleg ott volt a családi székhelyük. Amihai Mazar azt is felveti, hogy a Nimši család telepítette le méheket és ők voltak a méhészet haszonélvezői.

Forrás:

Amihai Mazar: The Iron Age Apiary at tel Reḥov, Israel, in Fani Hatjina – Georgios Mavrofridis – Richard Jones (eds.): Beekeeping in the Mediterranean. From Antiquity to the present, Nea Moudania, 2018, 40–49.