#BibliaKultúra

Szöveg mögött - Kövek alatt

Kőrézkori kultúra Galileában

A peqi’ini barlang leletei és a legújabb vizsgálatok jól példázzák, hogy a népesség mozgásai hogyan mozdították előre a kultúrális változásokat a kőrézkorban. A tudósok feledésbe merült emberi csontok DNS-eit vizsgálták. A régészek egy 6500 évvel ezelőtt megjelent és letűnt kultúra nyomain ámulnak. 

1062036237.jpg

A Nature Communications hétfőn közzé tett tanulmányában tudósok nemzetközi, interdiszciplináris csoportja szerint mintegy 6500 évvel ezelőtt (ritkaság számba menő) halvány bőrtónusú, kék szemszínű emberek telepedtek le Levantéban. A szerzőcsoport az Ancient DNA from Chalcolithic Israel reveals the role of population mixture in cultural transformation című tanulmányában rámutatott arra, hogy a kőrézkori kultúra hirtelen demográfiai változás következtében, népvándorlás útján jutott el Galileába.

05_dns.jpg

3D modellezte DNS-szál

A Peki’in közelében feltárt temetkezőhelyen 22 emberi csontváz genomjainak elemzéséből az derült ki, hogy vegyes génállományuk meglehetősen különbözik a régió korábbi és későbbi telepeseinek génjeitől. Ugyanez elmondható az anyagi kultúrájukról is: a tárgyi leletek stílusa alig illeszkedik a korábbi és később megmunkált tárgyakhoz.

A tudósok szerint a barlangban talált homogén közösség 57%-ban helyi, levantei, 26%-ában anatóliai, 17%-ában pedig Irán kőrézkori eredetű csoportjaiból származik. Úgy tűnik, hogy a három csoport békésen keveredett egymással.

A libanoni határ közelében fekvő barlangot egyébként, amely a legújabb kutatások szerint Kr. e. 4500 és 3900 között volt lakott, 1995-ben fedezték fel egy útépítés során. A 17 méter hosszú, 5–8 méter széles függőcseppkő barlang egyedülálló felfedezést kínált: 600 ember (férfiak, nők gyermekek) csontjait. Az itt élők másodlagos temetkezést alkalmaztak, ami ebben az időszakban meglehetősen ritka volt a Közel-Keleten: a test lebomlása után a csontokat összegyűjtötték és külön, erre a szándékre kialakított edényekben tárolták.

36522685.jpg

Az emberi maradványokon túl a barlang a „kőrézkori művészet valóságos múzeumát” is kínálta, amelyek nem a kereskedelem útvonalak melléktermékei voltak, hanem a népvándorlás útján kerültek Galileába: pattintóeszközök, ékszerek, kultikus tárgyak (rituális kelyhek), művészien megmunkált, festéssel díszített csontládikók, agyagkorsók és más faragott tárgyak .

Szépen megmunkált osszáriumok a Peki'in barlangból, ahol a másodlagos temetkezés volt jellemző

1686777467.jpg

03_agyagkelyhek.jpg

Agyagkelyhek és korsó a kőrézkori Peki'in barlangjából

04_diszes_agyagedeny.jpg

ezgif_com-webp-to-jpg.jpg

Forrás és további tájékozódásul:

https://www.nature.com/articles/s41467-018-05649-9 

A bejegyzés trackback címe:

https://bibliakultura.blog.hu/api/trackback/id/tr2414193297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

#BibliaKultúra

#BibliaKultúra blogunk szakmai igényességű topikjaival értékes, ismeretbővítő tartalmakat közöl a bibliatudomány tárgyköréből. Rápillantunk arra a világra, amely látta megszületni a Bibliát - tabuk nélkül, közérthetően, a tudás megosztása és a „lifelong learning” jegyében.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása