Egy nyolcrészes régészeti kurzus során Israel Finkelstein és Matthew J. Adams régészek segítségével ismerhetjük meg Megiddó, az ókori Közel-Kelet egyik legfontosabb stratégiai központjának történetét és régészetét. Megiddó az i. e. 8. században az izraeli királyok, különösen II. Jeroboám jelentős beruházásainak központja volt, ahol a lótenyésztés és lókereskedelem kiemelkedő szerepet játszott. A város erődítéseit újjáépítették, egy új kapurendszert és masszív városfalat emeltek, valamint egy kifinomult vízellátó rendszert alakítottak ki, amely ostrom esetén is biztosította a vízellátást. Az adminisztrációs épületben egy kultikus helyiség is helyet kapott, jelezve a vallási élet politikai ellenőrzését. Azonban Asszíria hatalmi törekvései miatt Megiddó végül i. e. 732-ben III. Tiglat-Pileszer hódítása nyomán az Asszír Birodalom részévé vált. A következő időszakban a város újabb jelentős átalakuláson ment keresztül az asszírok fennhatósága alatt.
Matthew J. Adams:
Legutóbb az Omri-dinasztia városáról volt szó, és arról, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenézniük az omridáknak Damaszkusz hatalmával. Említetted, hogy Megiddónál valamilyen zavargás vagy részleges pusztulás történhetett i. e. 840 körül. Folytassuk innen, és térjünk át a következő időszakra, a Vaskor II/B időszakára.
Israel Finkelstein:
Természetesen. A tárgyi kultúra alapján feltételezhetjük, hogy Megiddóban a lakottságban valamilyen szintű megszakadás vagy visszaesés történt i. e. 840 körül. Ezt a feltevést a rendelkezésünkre álló radiokarbonos kormeghatározási eredmények is alátámasztják. Úgy tűnik, hogy ezt egy több évtizedes elhagyatottság vagy nagyon alacsony szintű emberi jelenlét követte. Erre a következtetésre úgy jutunk, hogy összehasonlítjuk a Megiddóban feltárt rétegeket más, környező lelőhelyek, például a tőlünk északabbra található Hacór rétegeivel. Megiddóban ezután egy helyreállási szakasz következett, amelyhez már egy új anyagi kultúra tartozik – ez felel meg a Vaskor II/B időszakának.
A Vaskor II/A és II/B közötti átmenet pontos dátumát a radiokarbonos vizsgálatok alapján nagyjából i. e. 800 körülre, vagy esetleg 10–15 évvel későbbre helyezhetjük. Fontos azonban megjegyezni, hogy az ilyen átmenetek mindig fokozatosak, különösen, ha kerámiastílusok változásáról beszélünk, hiszen ezek lassan alakulnak át. Ezt mindenképpen figyelembe kell venni.
Ekkor jelentős fellendülés veszi kezdetét, és Megiddóban ismét az északi királyság második nagy virágkorának jelei mutatkoznak. Gyakorlatilag a királyság későbbi periódusáról van szó. Ha a térség geopolitikai viszonyait vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a fordulat Joás, a Nimsi-dinasztia uralkodása idején következett be.
A dinasztia alapítója Jéhú volt, de uralkodása elején Izrael teljesen Damaszkusz befolyása alá került. Joás volt az első, akinek sikerült győzelmet aratnia Damaszkusz felett, és ezzel visszaszereznie az északi királyság hatalmát, beleértve az alföldi területeket is. Bár a királyság központja a hegyvidéken, Samária környékén mindvégig megmaradt, most ismét uralma alá vonta az alföldet, így a Jezréel-völgyet is.
Ez a folyamat i. e. 800 körül történt, és ebben az időszakban két uralkodó kiemelten fontos: Joás és a fia, II. Jeroboám, akinek uralkodása mindkettőnk számára központi téma, hiszen évekkel ezelőtt Jeruzsálem közelében, Kirjáth-Jearimban is vizsgáltuk tevékenységét. II. Jeroboám uralkodása hosszú volt, több mint négy évtizedig, nagyjából i. e. 780-tól 740-ig tartott. Különböző források, beleértve a bibliai prófétai könyveket is, erős uralkodóként írják le, aki sikeresen terjeszkedett és jelentős hódításokat hajtott végre.
Elsősorban észak és északkelet felé terjesztette ki hatalmát, amivel lényegében egy mini birodalmat hozott létre. Ebben az időszakban Izraelnek sikerült felülkerekednie Damaszkuszon, és az északi királyság több mint fél évszázadon, mintegy 60 éven át rendkívül erős befolyást gyakorolt a térségben. Ez a hatalom azonban több tényező együttes hatására, de különösen Asszíria megerősödése miatt fokozatosan hanyatlani kezdett. Asszíriában uralkodóváltás történt, és az új vezetők agresszívabb, nyugati területeket is célba vevő hódító politikába fogtak.
Ami Megiddó vaskor II/B rétegét illeti, itt elsősorban egy olyan feltárási szintre gondolunk, amelynek jelentős részét a Chicagói Egyetem régészei hozták felszínre még az 1920-as években. Ezt a réteget jelenleg is részletesen vizsgáljuk, és további kutatásokkal próbáljuk pontosítani az északi királyság fénykorának ezt a periódusát.
Matthew J. Adams:
Ez a réteg több helyen is feltárásra került a lelőhelyen, és ebben az időszakban egy nagyon különleges várost találunk. Egy teljesen új városrendezési terv valósult meg, amelyben néhány jellegzetes épület uralja a város elrendezésének egyharmadát. Tudnál mesélni nekünk ezekről az épületekről?
Israel Finkelstein:
Nos, éppen az egyikben ülünk.
Matthew J. Adams:
Ah, rendben!
Israel Finkelstein:
Tehát egy ilyen épületben ülünk. Ez egy olyan város, amelyben 17 ilyen típusú épület található. Ezek a szerkezetek meglehetősen nagyok: hosszuk elérheti a 30 métert vagy annál is többet, szélességük pedig meghaladhatja a 10 métert. Rendkívül sajátos felépítésűek. Mindegyik épület három hajóból áll: a központi hajót vakolattal borították, míg a két oldalsó hajót kőburkolat fedte. A szerkezeten belül kőoszlopok sorakoznak, közöttük pedig jászolok találhatók. Ez itt egy jászol, és ott is látható egy másik. E sajátos építmény miatt, amikor ezeket az épületeket először feltárták, rögtön istállóként azonosították őket. A Chicagói Egyetem egyik korai régésze, P. Guy, az 1920-as években felvetette, hogy ezek Salamon istállói lehetnek.
De miért éppen Salamonhoz kötötték őket? A Bibliában nincs közvetlen utalás arra, hogy Salamon istállókat épített volna Megiddóban. Azonban a Királyok első könyve említi, hogy Salamon építkezéseket folytatott Megiddóban.
Így állt a dolog a robottal, amelyet Salamon kirótt, hogy fölépíthesse az Úr templomát és a saját palotáját, aztán Millót és Jeruzsálem falait, továbbá Hácort, Megiddót és Gézert. (1Kir 9,15)
Ráadásul azok a fejezetek, amelyek Salamon uralmát nagy hatalommal, építkezésekkel, kereskedelemmel és bölcsességgel írják le, többször is említik a lovakat, harci kocsikat és istállókat.
Így Salamon újra fölépítette [...] az összes helyőrségi várost, amely az övé volt, a szekérvárosokat és a lovasvárosokat meg amit Salamonnak kedve tartott építeni Jeruzsálemben, Libanonban és egész birodalmában. [...] Izrael fiai közül Salamon senkit se hajtott szolgaságba, ők harcosok és tisztségviselők, tisztek és felügyelők voltak, a szekerek és a lovasok parancsnokai. (1Kir 9,19.22)
Így Salamon a Királyok könyvének ezen szakaszaiban az istállók és lovak királyaként jelenik meg. Az 1920-as években a Bibliához való hozzáállás még kissé naivabb volt, és sokan szó szerint értelmezték ezeket a leírásokat. Ennek eredményeként született az az elképzelés, hogy ezek itt Salamon istállói Megiddóban. A probléma azonban az volt, hogy később ezeket az épületeket két szempontból is viták övezték. Az egyik kérdés az épületek kormeghatározása volt, a másik pedig az, hogy valóban istállókról van-e szó.
Matthew J. Adams:
Rendben, akkor először beszéljünk a datálásról. Az eredeti ásatások során ezeket az épületeket salamoni időszakra datálták, később azonban az alattuk lévő réteget kezdték Salamon korának tulajdonítani. Végül a mi kutatócsoportunk is megérkezett Megiddóba, és új vizsgálatokat végzett. Hogyan lehet ezeket az épületeket pontosan datálni? Milyen bizonyítékok alapján tudjuk beilleszteni őket a kronológiánkba?
Israel Finkelstein:
Ma már a helyzet meglehetősen egyértelmű, mivel jól ismerjük a lelőhely rétegtani viszonyait, így pontosan tudjuk, mi található az egyes rétegek alatt és felett. Ezeket az épületeket – nevezzük őket egyelőre így – a megiddói oszlopos épületeknek hívjuk. Összesen 17 ilyen struktúra található a lelőhelyen, amelyek előtt nagy udvarok terülnek el. Ezek az épületek egyértelműen egy köztes rétegben helyezkednek el: fölöttük az asszír város található, amely a későbbi időszakhoz tartozik, alattuk pedig a 9. századi város rétege helyezkedik el, amelyről korábban már beszéltünk. Az épületek kapcsolódnak a Megiddót körülvevő erődítésekhez, és a hozzájuk tartozó rétegben talált kerámiatárgyak is megerősítik ezt az időrendiséget.
Fontos megjegyezni, hogy ezekben az épületekben magukban nem találtunk kerámiát, mivel a Chicagói Egyetem korábbi ásatásai során a területet már kiürítették. Azonban az ezekhez az épületekhez kapcsolódó rétegekben fellelt kerámiák egyértelműen az i. e. 8. századra utalnak. A nézők számára érdemes tisztázni, hogy az i. e. 8. században problémába ütközünk a radiokarbonos kormeghatározás alkalmazásával. Ennek oka a kalibrációs nehézségek, amelyek miatt a módszer nem ad megbízható eredményeket erre az időszakra – talán az i. e. 8. század legelején még alkalmazható lenne, de később már nem. Így a radiokarbonos adatok ebben az esetben nem játszanak szerepet. Ennek ellenére pontosan tudjuk, hogy hol helyezkedünk el az időben, és azt is megfigyelhetjük, hogy Megiddó ezen rétegének végén egyértelmű pusztulási nyomok figyelhetők meg. Ez az úgynevezett „istállóréteg” egy részleges pusztulás nyomait hordozza, amely egyértelműen III. Tiglat-Pileszer (Tukulti-apil-ésarra), az asszír nagy király támadásához köthető, aki i. e. 732-ben romboltatta le Megiddó egy részét.
Matthew J. Adams:
Beszéljünk az épületek funkciójáról. Tudjuk, hogy erről rengeteg vita folyt. Eredetileg istállóként azonosították őket, de később számos más elképzelés is felmerült – például textilfestő műhelyként, ópiumfeldolgozóként vagy különböző katonai barakkokként.
Israel Finkelstein:
Igen, barakkokként, raktárépületekként is felmerültek…
Matthew J. Adams:
Érdemes megjegyezni, hogy ezt a fajta épülettípust a déli Levante számos pontján feltárták, és minden alkalommal más-más funkciót tulajdonítottak nekik. Például Beér-Sevánál raktárépületekként azonosították őket, máshol pedig textilfeldolgozóként. Ez egy általánosan előforduló épülettípus, így felmerül a kérdés: honnan tudhatjuk, hogy itt, Megiddóban pontosan mire használták őket?
Israel Finkelstein:
Először is hadd osszam meg egy személyes emlékemet az archeológiai pályám korai szakaszából. Emlékszem, hogy akkoriban nagy vita zajlott erről a kérdésről. Az izraeli régész, Yigael Yadin határozottan az istállóelmélet mellett állt, összhangban a Chicagói Egyetem kutatóinak álláspontjával. Ezzel szemben Tel-Avivban tanárom, Yohanan Aharoni – aki Beér-Sevánál végzett ásatásokat – egészen más következtetésre jutott.
Beér-Sevánál ugyanis egyértelmű bizonyítékokat találtak arra, hogy legalább az utolsó használati fázisban ezek az épületek raktárként funkcionáltak, mivel tele voltak kerámiaedényekkel. Héberül van egy kifejezés, amelynek kétértelműsége miatt Aharoni viccelődött is a televízióban – akkoriban még az izraeli televíziózás kezdeti időszakában jártunk –, és gúnyosan megjegyezte, hogy ezek már biztosan nem istállók.
De Megiddó esetében a helyzet nem ilyen egyszerű.
Beér-Sevánál csak néhány ilyen épületet találtak, míg Megiddó esetében egy egész városrészt szenteltek ezeknek az épületeknek. Nincs még egy olyan hely a Levantéban – sőt, azon túl sem –, ahol egy teljes város ilyen szerkezetű épületekből állna.
Itt ülünk Megiddóban, egy egykori nagyvárosban, amelynek korábbi rétegeiben paloták álltak. Majd hirtelen egy jelentős átalakulás következik be, és a teljes területet ezek az oszlopos épületek veszik át. Ez sokak számára nehezen elfogadható elképzelés volt, hiszen Megiddó az egyik legértékesebb terület volt az akkori Izrael földjén – nehéz elhinni, hogy ezt teljes egészében a lovaknak szánták volna.
Ezzel együtt számos elmélet született, és amikor mi megkezdtük az ásatásokat, úgy döntöttünk, hogy a kérdést természettudományos módszerekkel közelítjük meg. Megpróbáltuk az állati maradványok azonosítását üledékminták segítségével, ahogyan azt más régészeti helyszíneken is tették. De Megiddóban ez a módszer nem működött, mert nem volt megfelelő kontrollcsoport – vagyis minden minta „szennyezett” volt más állatok maradványaival. Bár mindent megtettünk, a módszer nem hozott meggyőző eredményt.
Ekkor már kezdtünk kétségbeesni, és úgy döntöttünk, hogy teljesen más megközelítést alkalmazunk. Meghívtunk amerikai szakértőket, akik egyben lótenyésztéssel is foglalkoztak. Közülük kiemelkedett Deborah Cantrell, aki több évig dolgozott velünk a helyszínen, majd később megírta The Horsemen of Israel című könyvét – ezt nagyon ajánlom mindenkinek.
Deborah valódi szakértő volt: a Vanderbilt Egyetemen tanult Bibliát, emellett pedig Tennessee-ben saját istállói voltak, ahol lovakat tenyésztett és kiképzett. Kiválóan ismerte a lótenyésztés és lovasképzés minden aspektusát. Megiddóban egy nagy sátorban dolgoztunk, ahol reggelente – mint most is – tudományos megbeszéléseket tartottunk. Már az első napon Deborah egyértelműen kijelentette:
„Ezek istállók. Ha nem hisztek nekem, gyertek el Tennessee-be, és megmutatom.”
Később tényleg meglátogattam az istállóit.
Persze kérdéseket is feltettünk neki, például:
- Miért nem találunk lófogakat?
- Miért nincsenek lócsontok?
- Hogyan tisztították ezeket a létesítményeket?
- Hogyan árnyékolták őket?
- Hogyan tudták elhelyezni a lovakat úgy, hogy az egyik állatot kivették, a többiek pedig nyugodtan maradtak?
Deborah minden kérdésre részletesen válaszolt, saját tapasztalataira támaszkodva. Nemcsak az ő szakértelme győzött meg minket, hanem más régészeti bizonyítékok is alátámasztották ezt a következtetést.
Továbbá vannak Bibliián kívüli források és más régészeti adatok is, például a távoli északkeleti ókori Közép-Keletről (Bastam), ahol hasonló épületek esetében sikerült lótartásra utaló üledékmintákat azonosítani.
Összességében tehát meglehetősen biztosak vagyunk benne, hogy ezek az épületek valóban istállók voltak.
Matthew J. Adams: Tegyük fel, hogy meggyőződtünk arról, hogy valóban lovakról van szó, ahogyan állítod. De még mindig ott a kérdés: Megiddó az egyik legfontosabb város volt mind az ezt megelőző, mind az ezt követő időszakban. Miért szenteltek ennyire nagy részt a lovaknak?
Israel Finkelstein:
Úgy gondolom, hogy a válasz elsősorban a gazdaságban keresendő. Valójában minden a gazdaságról szól. Ahogy egy amerikai választási kampány során elhangzott: „It’s the economy, stupid” – vagyis minden a gazdaságról szól. Ez itt sincs másként.
Ma, ha a lovakra gondolunk, talán nem tulajdonítunk nekik különösebb jelentőséget. De most összefoglalom azt, amit Deborah Cantrell-lel együtt egy hosszabb fejezetben megírtunk az egyik Megiddóval foglalkozó régészeti jelentésben. Ha az egész térségre tekintünk, különösen az ókori Közel-Keletre az i. e. 9. és 8. században, akkor ez az időszak a harci kocsik és a kocsiharc egyik legjelentősebb korszaka volt.
És itt jön a lényeg: a lovak nem egyformák. Én magam nem vagyok lószakértő, ezt mind Deborah és mások elmondása alapján tudom.
A déli régióban – Núbiában és Egyiptomban – egyfajta lovak éltek, míg az északi, sztyeppés vidékeken – a távoli északon – egészen más típusú lovak voltak.
Az északi lovak kisebbek voltak, míg a déli lovak nagyobb termetűek. A harci kocsik számára azonban a nagyobb déli lovakra volt szükség, mert ha a csatamezőn két harci kocsi állt egymással szemben, az egyik északi lovakkal, a másik pedig déliekkel, akkor az utóbbi egyértelmű előnyben volt. Ebben az időszakban Asszíria még nem gyakorolt közvetlen ellenőrzést sem itt, sem a délebbi Egyiptom területén. Ezért szükségük volt egy közvetítőre, aki ellátta őket megfelelő lovakkal.
Izrael felismerte ezt a lehetőséget, és kihasználta a 8. század első felének sajátos geopolitikai helyzetét: importálta a nagyobb méretű lovakat Egyiptomból, itt Megiddóban tenyésztette és kiképezte őket, majd továbbértékesítette. Vannak erre utaló bizonyítékaink, még ha ezek nem is teljesen egyértelműek. Például II. Szargon (Sarrukín) feliratából tudjuk, hogy – ez az uralkodó i. e. 720 körül foglalta el Samáriát – az asszír hadsereg egy egységébe beolvasztottak egy harci kocsis egységet annak teljes személyzetével együtt.
Van egy ennél is érdekesebb bizonyíték, amely visszavezet minket Salamonhoz és a lovakhoz a Királyok könyvében. Felmerülhet a kérdés:
vajon a bibliai leírások nem utólagos visszavetítések, amelyek egy későbbi valóságot írnak le Salamon korának kontextusában?
Véleményem szerint a Királyok első könyvének 3–10. fejezetei Izrael 8. századi, illetve Júda 7. század eleji valóságát tükrözik. A szöveg szerzője összegyűjtötte a korabeli emlékeket és információkat, majd egy „nagy uralkodóként” mutatta be Salamont, hogy ezzel támogassa saját ideológiai céljait.
Egyrészt versenyre kelt az északi királyság emlékével – amely ekkor már nem létezett –, másrészt pedig Júdán belül is állást foglalt az akkoriban zajló vitákban arról, hogy merre haladjon az ország. A szerző a deuteronomista irányzathoz tartozott, és annak álláspontját képviselte más felfogásokkal szemben.
Így a Salamonhoz kapcsolódó történetek – a lovak tenyésztése, Hácór és Gézer építése, Sába királynőjének látogatása, az Ecjon Géberi és arábiai expedíciók – mind az Izrael 8. századi és Júda 7. századi valóságának tükörképei.
A Királyok könyvének szerzője valószínűleg Megiddóra gondolt, az egykori „lótenyésztő központra”, amikor Salamont mint hatalmas lovasuralkodót ábrázolta.
A lótenyésztés volt az északi királyság egyik legfontosabb gazdasági tevékenysége. Ha az i. e. 8. századi északi királyság gazdaságára gondolunk, több tényező juthat eszünkbe: talán az oliva-olajtermelés, esetleg a kikötői kereskedelem Dór városában, vagy az arab kereskedelem, amelyről bizonyos források utalásokat tartalmaznak. De minden kétséget kizáróan beszélhetünk a lókereskedelemről is: Egyiptomból hozták be a lovakat, itt tenyésztették és kiképezték őket, majd eladták annak, aki a legtöbbet fizetett érte.
Matthew J. Adams:
Tehát nagyjából a város egyharmada istállókból állt. Mi mást találhatunk még itt?
Israel Finkelstein:
Bár valóban a lótenyésztés és -kereskedelem központja volt, egyértelmű bizonyítékaink vannak arra, hogy más építmények is léteztek, és hogy az izraeli királyok, különösen valószínűleg II. Jeroboám, jelentős beruházásokat eszközöltek itt az i. e. 8. század első felében.
Először is, a városkaput újjáépítették. Egy teljesen új kapurendszert alakítottak ki Megiddóban, amely hatalmas méretű volt. Négykamrás kapuról beszélünk – nem hatkamrásról –, de rendkívül széles és masszív volt. Ez a kapu beépült a városfalba is. Mint tudod, Matt, ezzel napi szinten foglalkozunk: a középső bronzkorból származó erődítések jelentős részét később, a késő bronzkorban újra felhasználták. A vaskor kezdetén azonban Megiddónál nem találunk erődítéseket – a város védtelen volt. Aztán az i. e. 8. században hirtelen ismét körbevették egy hatalmas kő- és vályogtéglából épített fallal, amely 3,2 méter széles volt. Ez egy újabb nagyszabású építkezési projekt volt a korszak királyainak részéről.
Van egy igazgatási épület is, amely különösen érdekes. Ez a domb keleti részén található, és egy sajátos vonása miatt figyelemre méltó: akárcsak az omridák idejében, itt is felfedezhetünk egy kultikus helyiséget. Ez azt jelenti, hogy a vallási élet nem egy különálló nagy templomban zajlott, hanem az adminisztrációs épület részeként. Ez teljes mértékben megfelel az omridák gyakorlatának, akik szintén igyekeztek ellenőrzésük alá vonni a kultuszt, és a vallási szertartásokat kormányzati épületeikbe integrálták.
Végül pedig említést érdemel egy rendkívül kifinomult vízellátó rendszer, amely szintén ebben az időszakban épült. Valószínűleg azt jelzi, hogy a királyok tisztában voltak vele: bár a helyzet békésnek tűnt, mégis volt okuk aggodalomra.
Megiddónál bőséges vízforrások álltak rendelkezésre, hiszen a tell két oldalán is forrás fakadt. Normális körülmények között az emberek egyszerűen kimehettek a forráshoz, hogy vödrökkel vizet hozzanak. Ez azonban csak addig működött, amíg nem volt ostrom alatt a város. Ha ostromzár alá került, és a forrásokhoz való hozzáférés megszűnt, a lakosság víz nélkül maradt, ami végzetes lehetett.
Ezért a városvezetés egy innovatív megoldást alkalmazott: az erődítésen belül egy mély aknát ástak, amely áthaladt a korábbi települési rétegeken, majd belefúrták magukat az alapkőzetbe. Ezután egy alagutat vágtak a forráshoz, amelyet enyhén megdöntöttek, hogy a víz természetes módon a járat aljára folyjon. Így az emberek vödrökkel felhúzhatták a vizet anélkül, hogy az ellenség – még ha tudomást is szerzett a forrás létezéséről – képes lett volna bejutni a városba. A forrás barlangját is álcázták, hogy kívülről ne legyen felismerhető.
Ez a típusú vízrendszer több helyen is előfordult a térségben. A legismertebb nem Izraelben, hanem Júdában található: Ezékiás (Hiszkija) alagútja Jeruzsálemben, amely nagyjából ugyanebből az időszakból származik, esetleg néhány évtizeddel későbbről.
Hácórnál is fellelhető egy hasonló rendszer, és egyesek szerint az ötlet már a második évezredben is létezett. Azonban Megiddó esetében úgy vélem, hogy ez a vízellátó rendszer egyértelműen az i. e. 8. század innovációja volt. Ez tehát egy újabb jelentős építkezési projekt, amelyet figyelembe kell vennünk, amikor Megiddó i. e. 8. századi korszakáról beszélünk.
Matthew J. Adams:
Összességében tehát egy rendkívül lenyűgöző város képe bontakozik ki előttünk. Mindez pedig különös iróniát hordoz, ha figyelembe vesszük, hogy ennek a rétegnek a vége az asszírok pusztításához vezetett – azokhoz az asszírokhoz, akik korábban még az izraeliták vásárlói voltak.
Israel Finkelstein:
Igen, és ennek az volt az oka, hogy Asszíria politikája megváltozott. Asszíria az i. e. 10. század végére és a 9. században már erős hatalmi tényezővé vált a Levantéban, de ekkor még nem hódította meg közvetlenül a nyugati területeket. Valójában egyfajta „tánc” zajlott a térség két fő helyi hatalma – Izrael és Damaszkusz – valamint a háttérben álló Asszíria között. Például az i. e. 9. század második felében Damaszkusz uralta Izraelt. Izrael csak úgy tudta visszaszerezni a függetlenségét, hogy az egyik asszír uralkodó, III. Adad-nirári nyomást gyakorolt Damaszkuszra. Így egy folyamatos erőegyensúlyi játszma zajlott a három hatalom között. Azonban egy ponton Asszíria stratégiát váltott: immár nemcsak befolyást akart gyakorolni, hanem közvetlenül meg is akarta hódítani a nyugati területeket, és provinciákat hozott létre. Még Egyiptom felé is kiterjesztette érdekeltségeit. Az északi királyság ennek az asszír politikai változásnak esett áldozatul. Így történt, hogy i. e. 732-ben Galilea teljes területe, így Megiddó is, III. Tiglat-Pileszer asszír király uralma alá került.
Matthew J. Adams:
A következő lépés tehát az lesz, hogy megvizsgáljuk azt a várost, amelyet III. Tiglat-Pileszer vagy az ő utódja épített Megiddóban – ez ugyanis a település következő jelentős korszakát jelenti.
Israel Finkelstein:
Pontosan, ezzel foglalkozunk legközelebb.
Fordította: #BibliaKultúra
Forrás:
