#BibliaKultúra

 A Jeruzsálemtől és Betlehemtől egyaránt 4 km-re fekvő Ramat Raḥel piciny kibbuca az ókorban szinte helyettesítette Jeruzsálemet: a déli felföldek gazdasági és politikai központja volt. Ennek ellenére a település ősi nevét nem ismerjük.

Fekvéséből, a régészeti leletekből és a bibliai adatokból arra a következtethetünk, hogy Ramat Raḥel a Kr. e. 8. sz. végéig / a 7. sz. elejég egy csupasz domb volt, és korábban Baál-Peracim (2Sám 5,20) vagy Perazim hegye (Iz 28,21) volt a neve, ahol Baálnak szentelt kultuszhely lehetett. Ez magyarázatot adhat arra, hogy a hely egészen a vaskor második időszakának végéig miért volt lakatlan.

Az első ásatásokat az 1930-as évek elején végezték (Benjamin Mazar, Moshe Stekelis). A települést Yohanan Aharoni az 1959–1962-es ásatásai során Bét-Hakkeremmel azonosította, ahonnan figyelmeztető jeleket küldtek Jeruzsálembe az első Szentély időszakának végén (Jer 6,1).

Ramat Raḥel első építészeti fázisa a Kr. e. 8. sz. végére vagy a 7. sz. elejére helyezhető. A „Nyugati torony”-ként azonosított struktúra a vaskori Júdában ismert építészeti jegyeket mutatja. Számos, a legkülönbözőbb tipológiájú (koncentrikus körökkel ellátott pecsétek, ún. rozetta-pecsétek) vaskori magánpecsétnyomót és lenyomataikat találtak, valamint 70 fogantyús agyagkorsót, melyeken a LMLK („a királynak”) felirat olvasható. Ezek és a kerámiák fejedelmi stílusa megerősítik, hogy Ramat Raḥel közigazgatási és kormányzati központként működött.

A második építészeti fázist időben a Kr. e. 7. sz. végétől a 4. század végére helyezhetjük és egy nagy építkezésről tanúskodik (palotakomplexus, torony, udvarok, kert, medencék, három sziklafalú, fedett alagút, csatornák, árkok, földalatti víztározó). A felhúzott épület kelet-nyugati tájolása figyelmen kívül hagyja a terület topográfiáját. Ismételten számos pecsétnyomó és kerámiatöredék került elő. A korsók és edények fogantyúján pedig a következő helységnevekkel találkozunk: HBRN („Hebron”), ZYF („Cif”), illetve a titkzatos MMST, amit a régészek azóta is találgatnak, hogy mi lehet (Mamset, Mamesat?), helységről van-e szó (Tel Ira, Emmausz, Ramat Raḥel?) vagy valamilyen személyről.

A felirat szerint: "Hebron királyáé".

A harmadik építészeti fázisból, a perzsa és a hellenisztikus időkből is sok pecsétes agyagkorsót találtak (yehúd felirattal a Kr. e. 6. századtól egészen a Kr. e. 2. század közepéig; valamint yerušalayim felirattal a Kr. e. 2. századból).

Az ezredforduló óta Oded Lipschits és Manfred Oeming régészek folytattak ásatásokat. A feltártók a helyszínen egy palota vagy egy közigazgatási központ állhatott, és a mezőgazdasági termékeket a kormányzati adóbevételek forrásaként gyűjtötték be.

A palotára visszatérve: korábban úgy gondolták, hogy a júdai királyoké volt (Jojákim, Ataljá, Hiszkija), Yigael Yadin például a 2Kir 11,18 említette Baál templomával azonosította. A bökkenő az, hogy hiányoznak a júdai jellegzetességek, ráadásul nincs okunk feltételezni egy másik királyi palotát a közeli a Dávid városa mellett. Oded Lipschits szerint az épületegyüttes nagyságában és pompájában egyedülálló, amilyennel még nem találkoztak Júdában. A komplexumot az asszír elnyomás alatt építették (Kr. e. 7. sz.) és a megszálló rezsim közigazgatási központja lehetett, ahol mezőgazdasági terménybeszolgáltatás történt.

A régészek mellett dolgozó archeobotanikusok még a falakra, a vakolatra és a gipszmaradványokra rakódott és nedves falban konzerválódott virágporokat, pollenspórákat is megvizsgálták. Így sikerült rekonstruálni a buja királyi kert változatos növényvilágát, amit az összegyűjtött esővízzel öntöztek egy vízvezetékrendszer segítségével. A mai napig az egyetlen királyi kert, amit Júdában felfedeztek, Ramat Raḥelben volt. Mivel a kertre vonatkozó perzsa főnév a pardész és a görögök a Teremtés könyvében szereplő Éden kertjét pardeszként („Paradicsom”) értelmezték, azt is mondhatjuk, hogy Ramat Raḥel feltárói az egyetlen régészek, aki valóban ásatásokat végeztek a Paradicsomkertben. A kertet egyébként a hellensztikus korban már nem használták (Kr. e. 3. sz.).

Az egyik legmeglepőbb pollenfosszília az etrog, amely Indiából, Perzsián keresztül érkezett és ez a legkorábbi botanikai bizonyítékunk a gyümölcs megjelenésére a Földközi-tenger déli térségében. Az elemzések alapján a kertben volt még diófa, libanoni cédrus és nyírfa is. Mindegyiket a perzsa hatóságok hozatta a birodalom legtávolabbi pontjaiból. A helyi illetékességű növényzet között pedig ott volt a mirtusz, a szőlő, a fűzfa, a nyárfa, a fügefa, és a vízililiom. A gyönyörű kert jól szimbolizálta a perzsa uralom hatalmát és gazdagságát. Úgy tűnik,hogy Ramat Raḥel nem csupán egy közigazgatási központ volt, hanem a tartomány kormányzójának székhelye is.

A település életében fontos időszak volt a római időszak (X. légió villái és fürdőépületei), a bizánci (templom, monasztérium) és az abbásszida éra is a Kr. u. 10. században (középület). 2008 júliusában egy Kr. u. 1. századi edény is előkerült egy kolumbárium padlójánál, amiben 15 aranyérmét is találtak.

Forrás és további tájékozódásul:

Oded Lipschits: Ramat Raḥel, in Daniel M. Mater (ed.): The Oxford Encyclopedia of the Bible and Archaeology, Vol. 2., Oxford University Press, Oxford, 2013, 213-221.