Idén, 2018. szeptember 19-én, szerdán ünnepeljük az Engesztelés napját, a Jóm Kippurt. A böjti ünnep szeptember 18-án, kedden este kezdődik és másnap estig tart.
Az ünnep kezdetei a babiloni fogság előtti időkbe vezetnek vissza, szertartásait pedig a Leviták könyvének 16. fejezete írja le. A hetedik hónap (tisri) tizedik napján az előírt szertartások által Izrael megtisztul bűneitől, és megbékélten üli meg a nagy, közös ünnepet. De nemcsak kapják, hanem adják is a bűnbocsánatot. A korai rabbinikus irodalom fő művének, a Misnának az Engesztelés napjáról szóló traktátusában is (Jóma 8,9) a következőt olvassuk: „Az ember és Isten közötti törvényszegésekre Jóm Kippur engesztelést szerez; de ember és embertársa közötti törvényszegésekre Jóm Kippur sem szerez engesztelést, amíg az ember ki nem békül felebarátjával.”
Az ősi, bibliai szertartás szerint a főpap az oltár vezetett egy borjút, egy kost és két teljesen egyforma kecskebakot, majd sorshúzással eldöntötték, hogy melyik bakot áldozzák fel az Örökkévalónak, és melyiket kergessék ki a pusztába vagy később, taszítsák le a Jeruzsálem melletti szikláról. A pusztába szánt bakot vörös szalaggal jelölték meg, a főpap pedig kezét rátéve bevallotta a nép minden bűnét és átadta a kijelölt embereknek, akik a kecskebakot a pusztába kergették, hogy vele együtt a pusztába fusson minden bűnük. Később, hogy nehogy visszatérve a városba riadalmat keltsen, letaszították egy Jeruzsálem melletti szikláról.
 |
 |
Vannak kutatók, akik az óizraeli vallást vizsgálva rámutattak, hogy a papi hagyomány, még előrehaladott állapotában is megőrizte egy ősi démonhit maradványát az Azazel nevű pusztai démonnak áldozott bakban.
A filológusok és a vallástudósok próbálják azonosítani és nomád, egyiptomi, illetve dél-anatóliai és észak-szíriai modellek kapcsán próbálják megérteni Azazel alakját. A szó etimológiáját tekintve az „erősnek lenni” kifejezés és az „isten” szó összetételéből áll. A nagyobb bibliai szótárak egy démon nevének, jelzőjének tartják, vagy földrajzi megjelölésnek („meredek hely”, „sziklarög”), vagy éppen szójátékot látnak a név mögött, így az Azazel annyit jelent, mint „elzavart kecske”. A bibliai szöveg személynévként kezeli (egy kecskét elkülönít Azazel számára), ezért nyugodtan láthatunk benne természetfeletti lényt, akár pusztai démont is. Annyi biztos, hogy a korai zsidó irodalomban (főleg Hénok könyve és Ábrahám apokalipszise) erőteljesen démonizálták az alakját. A későbbi rabbinikus irodalomban alig fordul elő ez a név.
A másik, elkülönített üszőt levágják, vérét a főpap a Szentek Szentjében a szövetség ládájának tetejére öntötte. Ez a szertartás jelezte bűneinek és a nép bűneinek megbocsátását. Ezt követően vágták le az Örökkévalónak elkülönített bakot.
Vannak olyan kutatók is, akik az izraelita ünnep kapcsán felhívják a figyelmet néhány babiloni dokumentumra. Az akītu ünnepségről van szó, ami egy 11 napon át tartó újévi ünnepség volt. Az akkád akītu szó azt az ideiglenes házat jelzi, ahol az istenség lakik, mielőtt dicsőségesen és hivatalosan belépne a városba. Az eredeti ünnepet Nanna, a holdisten (akkádul: Szín) tiszteletére ülték. Urukban, Babilon délkelet részén az Eufrátesz alsó folyásánál egyébként két akītu ünnep volt, az év első és hetedik hónapjában. Az őszi ünnepet, akárcsak Izraelben, Tisri hónapban rendezték meg. Az ünnep sok közös elemet mutat a Jóm Kippurral (a főpap kiemelt szerepe, aki a rituális tisztálkodást követően megjelenik az istenség színe előtt a legbelsőbb szentély függönyénél; más beosztottak jelenléte; kosáldozat; a szentély megtisztítása vérrel; alázatos gesztusok az imában). Olyan ráolvasási szövegek is maradtak ránk Mezopotámiából (Utukkū lemmnūtu), amelyek a kos engesztelő szerepéről, „erejéről” szólnak.
Az ünnepen Jónás könyvét olvassák fel, amely egy legendás elbeszélés Ninive megtéréséről. Az ünnepi tekercsben az örömé és az Örökkévalóé az utolsó szó, aki a sértett, szűkkeblű prófétával ellentétben megkegyelmez az asszír nagyváros ember- és állat-lakosainak: „Hát akkor én ne irgalmazzak Ninivének, a nagy városnak, amelyben több mint százhúszezer olyan ember van, aki még nem tud különbséget tenni a jobb és a bal keze között, és igen sok állat?”
Forrás és további tájékozódásul:
Adalbert Rebić: Bibliai régiségek, Agapé, Szeged, 2000, 133.
Bernd Janowski: Azazel, in Karel van der Toorn – Bob Becking – Pieter W. van der Horst (eds.): Dictionary of Deities and Demons in the Bible, Brill, Leiden – Boston – Köln, 1999, 128–131.
Karasszon István: Az óizraeli vallás. Vázlatok, KGRE HTK, Budapest, 1994.
Marco Settembrini: Nel Pentateuco. Introduzione ai primi cinque libri della Bibbia, San Paolo, Milano, 2012, 166–174.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
