#BibliaKultúra

Professzor Römer, meghatározná nekem, hogy mi fán terem egy biblikus?

Válaszolhatnám azt, hogy a biblikus az valaki, aki úgy döntött, hogy a Bibliát kutatási tárgyának tekinti, és élete nagyobb részét ennek a kutatásnak szenteli. De mihelyt ezt kimondom, olybá tűnhet, hogy a biblikus a Biblia fanatikusa, aki az életet csak ezen keresztül látja. Az én elgondolásomban a biblikus inkább egy olyan ember, aki megpróbálja megérteni a szövegek eredetét és történetét. A Biblia megértéséhez el kell fogadni egy változatos módszertant, összehasonlítani kéziratokat és fordításokat, irodalmi tanulmányokat végezni, tanulmányozni a feliratos anyagokat, aztán azoknak a kontextusoknak a dokumentumait, amelyekben a bibliai szövegek napvilágot láttak, a régészetet.

Az én elgondolásomban a biblikus inkább egy olyan ember, aki megpróbálja megérteni a szövegek eredetét és történetét.

Egyesek bírálják a történeti-kritikai bibliamagyarázatot és úgy vélik, hogy az a szöveg kritikai elemzésével megkérdőjelezik a hit alapját. Mit mond erre?

A történeti-kritika szükséges és üdvös. A módszer főleg németországi protestáns teológiai karokon született meg abból a gondolatból kiindulva, hogy a bárki szabadnak érezheti magát a szöveg előtt. Noha a kezdeteknél a protestáns egyházon belül is voltak kritikus hangok, amelyek megkérdőjelezték a történeti-kritikai bibliamagyarázat érvényességét, ma már más a helyzet. A reformáció történelmi egyházai azt kérik lelkészeiktől, hogy szerezzenek képzettséget a történeti-kritikai bibliamagyarázatban, és még az úgynevezett evangélikál szabadegyházakban is, ahol az ellenállás továbbra is nagyobb, vannak olyan biblikusok, akik nem ellenzik.

Ami a hitet illeti, Luther Márton mondta, hogy a hitet soha nem birtokoljuk, mivel a hit egy folyamat. Hogy csak egy példát említsek, hogy egy tíz éves gyermek hitét nem lehet összehasonlítani egy negyvenéves nő vagy férfi hitével.

Kezdetben persze mindenki elhiheti, hogy a Biblia úgy reflektál a megtörtént eseményekre, ahogy azokat leírja, de hamarosan, ahogy a tanulmányozásban egyre előre haladunk, a Biblia megmutatja, hogy nem így akarja, hogy értsék.

Ezt az állítását alá tudná támasztani néhány példával?

Elég összevetnünk a párhuzamos bibliai történeteket. Vegyük például a héber Bibliából egyrészt Sámuel és a Királyok könyveit, másrészről a Krónikák könyveit. Sámuel könyve szerint Dávid Isten indíttatására rendel el népszámlálást (vö. 2Sám 24,1). A Krónikák első könyvében például azt olvassuk, hogy a népszámlálási ötletet a sátán inspirálta (vö. 1Krón 21,1). Ez azt jelenti, hogy Sámuel és a Királyok könyveinek anyagát a Krónikák könyve teljesen más teológiát követve veszi át, mégsem várja el tőlünk, hogy az egyiket válasszuk a másik rovására.

Felidézhetjük azt is, hogy az Újszövetségben a négy evangélium sem ért egyet mindenben, ami Jézusra vonatkozik. A bibliai szöveg figyelmes olvasása lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük: nem olyan diskurzussal foglalkozunk, amelyen keresztül egy dogma akarná rákényszeríteni magát az olvasóra.

Maga a Biblia bátorít bennünket, hogy tartsuk tiszteletben a történeti-kritikai elemzést.

Az utóbbi években a Pentatuchus kutatása, vagyis a Mózesnek tulajdonított első öt ószövetségi könyv, jelentős változásokon ment keresztül. Melyek ezek?

Az 1970-es évek közepéig az „okmányelmélet” uralkodott, amely azon a feltételezésen alapult, hogy a Pentateuchust eredetileg négy, egymástól független dokmentumból állították össze, amelyeket egy későbbi időpontokban összekapcsoltak. Gerhard von Rad, a német bibliamagyarázó és teológus „salamoni felvilágosodás” koráról beszél, amelybe a négy okmány legősibb dokumentumát helyezte. von Rad Frigyes porosz király uralkodásának valamiféle retrospektív projekciójával egy ragyogó udvart képzel el az uralkodó körül. Manapság ezt a víziót már nem táplálják, legalább is Európában. A régészet lehetővé tette számunkra annak igazolását, hogy a salamoni birodalom létezése, amely Egyiptomtól az Eufráteszig uralkodott, történelmileg lehetetlen. Néhányan még azt is megkérdőjelezték, hogy Salamon történelmi személy volt-e. Én nem jutottam el eddig, de azt megerősítem, hogy a neki tulajdonított szövegek és nagy cselekedetek nem tartoznak hozzá.

A régészet lehetővé tette számunkra annak igazolását, hogy a salamoni birodalom létezése, amely Egyiptomtól az Eufráteszig uralkodott, történelmileg lehetetlen.

A híres ítélethozatalára utal?

Igen. Salamon ítéletének történetét olvasva megállapíthatjuk, hogy a neve soha nem kerül el, mindig csak „a király”. Valószínű, és nem én vagyok az egyetlen, aki így gondolja, hogy ez egy olyan történet, amely évek óta közszájon forgott a térségben, és Salamon bámulatos bölcsességének szemléltetésére illesztettek be.

Ugyanez vonatkozik Sába királynőjére. Etiópia határain léteztek királyságok, de nem a Kr. előtti 7. század előtt. Az a gondolat, hogy létezett egy királynő a Kr. e. 10. században, elképzelhetetlen. Itt láthatjuk azt, amit retroprojekciónak hívok. Hasonlóképpen soha nem tudtuk rekonstruálni azt a négy dokumentumot, amelyről azt feltételezték, hogy különállóan léteztek.

Ahogy azt hallgatóimnak szoktam mondani: lehetőségként kell felfognunk azt a tényt, hogy nincs olyan modell, amelyet mindenki egyöntetűen elfogadna. Ez nagyobb értelmezési szabadságot biztosít számunkra.

Ugyanez érvényes Mózesre is, akiről egy könyvet is írt?

Nagyon érdekelt Mózes, mert ő a judaizmus alapító alakja. A Pentateuchust az ő életrajzaként olvashatjuk. Mózes a Kivonulás könyvének elején születik és a Deuteronomium beszámol haláláról. A Biblia lutheránus fordításában a Biblia első öt könyvét így nevezik: „Mózes könyvei”. Ez azt a benyomást kelti, hogy maga Mózes írta a szöveget, miközben tudjuk, hogy a valóságban nem így van. De arról biztosan árulkodik, hogy mennyire fontos az ő személyisége. Mózes a par excellence közvetítő, ő kapja meg az összes törvényt, amiket át kell adnia a népnek. Ez egy politikai forradalom, mert az ókori Közel-Keleten megszokott az az elképzelés, hogy az istenség adja a törvényeket egy közvetítőnek, de ez a közvetítő csak király lehet. Az a tény, hogy a Bibliában egyik király sem fogad el törvényt, önmagában rendkívüli jelenség: ahhoz, hogy valaki a Törvény szerint éljen, nem kell király, mégcsak egy ország sem. A judaizmus tehát feltalálta a vallási és a politikai legitimitás elválasztását.

Szeretnék rámutatni, hogy a judaizmus, legalább 1948-ig, a diaszpóra vallása volt, mivel a kereszténységtől és az iszlámtól eltérően, amelyek gyorsan államvallásokká váltak, a judaizmus csak úgy volt képes életben maradni, ha a Tórát kizárólag az olvasás és az értelmezés gyakorlatához kötötte.

Ez azt a benyomást kelti, hogy maga Mózes írta a szöveget, miközben tudjuk, hogy a valóságban nem így van. De arról biztosan árulkodik, hogy mennyire fontos az ő személyisége. Mózes a par excellence közvetítő.

Milyen mértékben segít a digitális technológia a kutatóknak?

Mindenekelőtt banális, de döntő módon: az internet kapcsolatba hozza a kutatókat, akik az internet előtt évente csak egyszer vagy kétszer találkoztak konferenciákon vagy véletlenszerűen. Ma valós időben cserélhetünk információkat, mintha együtt dolgoznánk. A számítógépes eszközök lehetővé teszik, hogy hihetetlen sebességgel dolgozzunk a szövegeken. Egyetlen kattintással gyümölcsöző parallelizmusokat lehet létrehozni, amelyek időnként több napos munkát igényeltek. Végül meg lehet kezdeni a bibliai szöveg matematikai megközelítését. Ez a tecnika még gyerekcipőben jár, de én magam is résztveszek ilyen jellegű kutatásokban a tel-avivi egyetem néhány kutatójával és matematikusával.

A párizsi Collège de France-ban Vinciane Pirenne-Delforge, az ókori görög világ vallástörténésze az egyik munkatársa, aki azt mondja, hogy a görög mitológiát tekintsük vallásnak. A vallás egy mitológia lenne?

A vallás és a mitológia közötti határok homályosak. Szerintem rehabilitálni kell a mítoszt. A kifejezés gyakran pejoratív, pedig a mítosz nélkülözhetetlen. Mi más a világ teremtése , ha nem egy mítosz? Ha figyelembe vesszük a szó gyökerét, a görög müthosz (μυθος = „elbeszélés, üzenet”), akkor megértjük, hogy ez egy alapító elbeszélés, aminek akkor van igazsága, amikor egy közösség felismeri magát benne. Ezért úgy gondolom, hogy át kell gondolni a mítosz és a vallás közötti ellentétet.

Az európaiak igazságfogalma régóta pozitivista. Az ő fejükben az igazság összekeveredett a történetiséggel. De hogy csak a kivonulás elbeszélésének emblematikus epizódját válasszuk példának: nehéz elképzelni, hogy hárommillió ember átkelhetett volna egyetlen éjszaka a tengeren, amelyről még azt sem tudjuk, hogy hol volt pontosan. Nyilván mondhatnánk – és néhányan mondják is: „Ha nem igaz, amit a Bibliában leírtak, akkor az egész Biblia hitelessége összeomlik.” Én azonban úgy gondolom, hogy másfajta reflexióra van szükség.

Nem a történetiség a lényeg, hanem annak történetnek a megerősítése, hogy egy nép megszületik, és amelynek tagjai ebben a történetben felismerik önmagukat és megtalálják identitásukat. Nyilvánvalóan fel kell tennünk azokat a történelmi helyzetre vonatkozó kérdéseket, amelyek egy-egy bibliai történet megírását inspirálták, és ennek alapján majd új hipotéziseket kell felállítanunk.

Forrás: http://www.voceevangelica.ch 

Az interjút Frédérick Casadesus készítette. Thomas Römer frappáns meglátása a Pentauteuchus keletkezéséről ebben a bejegyzésünkben olvasható.

Thomas Römer magyarul megjelent írásai:

A Budapesti Református Teológiai Akadémia Bibliai és Judaisztikai Kutatócsoportjának kiadványai:

A Pentateuchus-kutatás rövid története, 1994.

Bölcsesség az Ószövetségben, Budapest, 1994.

A Studia Biblica Athanasiana biblikus folyóiratban megjelent tanulmányai: 

Egymásnak ellentmondó identitásmodellek és a Tóra közzététele a perzsa időszakban, SBAth 17 (2016) 31–48.

Mózes a Tórán kívül és a diaszpóra-identitás építése, SBAth 18 (2017) 51–62.