#BibliaKultúra

Szöveg mögött - Kövek alatt

A Pentateuchus keletkezése

20200115_152120_optimized.jpg

Jean Louis Ska biblikus egy rendkívül szemléletes képpel illusztrálta, hogy a Biblia első öt könyve (Pentateuchus) hogyan állt össze.

Ma úgy fogalmaznék, hogy a Pentateuchus kompozíciója egyfajta csatatér. Számos vélemény létezik arról, hogy a Pentateuchus hogyan keletkezett. Van azonban néhány pont, amelyben több kutató egyetért. Az egyik, hogy a Pentateuchus egy késői időszakban, a perzsa korban keletkezett. A következő hasonlattal élnék:

a Pentateuchus olyan épület, amelynek ugyan nem minden téglája, építőköve származik a perzsa időszakból, és a berendezések sem mind abból a korból valók, de maga az épület ilyen későn épült.

Az építkezésnek természetesen különböző fázisai vannak: néhány építőelem a babiloni fogság előtti korból származik, néhány a későbbi időszakokból. A kép, amelyet használok:

a földrengés által lerombolt, majd újjáépített város képe.

A földrengés a [babiloni] fogság. Néhány épület túlélte a földrengést, néhány azonban nem. Ennek megfelelően egyes épületek igen régiek, néhányuk azonban teljesen új, a földrengés után építették őket; továbbá néhány épület »vegyes« építőelemekből áll, mert a régi elemeket is beillesztették az új épületekbe. Ennek a képnek a segítségével talán könnyebben belépünk a Pentateuchus és a vonatkozó modern kutatás világába.”

A videó eléréséhez kattintson a linkre:

https://vimeo.com/49605775

italy-old-torah-scrol_horo-1.jpg

A Pentateuchus nem egyszerűen egy „végső szerkesztő” által különböző forrásokból, mechanikus módon összeállított gyűjtemény, hanem – minden egyenetlensége ellenére is – írástudók kifinomult kompozíciója, írnoki teljesítménye.

Egy korábbi bejegyzésünkben Thomas Römer arról beszélt, hogy Pentateuchus kicsit úgy épül fel, mint a Mamma mia! musical.

A bejegyzés trackback címe:

https://bibliakultura.blog.hu/api/trackback/id/tr8915427508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

#BibliaKultúra

#BibliaKultúra blogunk szakmai igényességű topikjaival értékes, ismeretbővítő tartalmakat közöl a bibliatudomány tárgyköréből. Rápillantunk arra a világra, amely látta megszületni a Bibliát - tabuk nélkül, közérthetően, a tudás megosztása és a „lifelong learning” jegyében.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása