A legrövidebb záróformulában (Mk 16,8) három nőt látunk a sírnál: a követ elhengerítették, a holttest pedig eltűnt. Egy angyali alak adja hírül, hogy Jézus feltámadt, ám őt magát nem látják. Az asszonyok annyira megrémülnek, hogy elmenekülnek és nem mondják el senkinek amit láttak vagy éppen nem láttak.

Henry Osawa Tanner: A három Mária, olajfestmény, 1910, Fisk University Galleries (Nashville). 

A Márk-evangélium hosszabb záradéka, amelyet ma is olvashatunk minden bibliakiadásban (Mk 16,9–20) ezzel szemben az, hogy a feltámadt Jézus megjelenik Mária Magdolnának, majd két úton lévő tanítványnak és végül a többi, tizenegy apostolnak Jeruzsálemben. Mielőtt Jézus mennybe menne, hogy elfoglalja helyét Isten jobbján, megparancsolja követőinek, hogy hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek, amit meg is tesznek és igehirdetésüket jelek követik.

Bár a Biblia első öt (vagy hat) könyvének keletkezéstörténete kapcsán vetette fel a következő programadó mondatot Erhard Blum, a mi esetünkre is igaz:

Ahhoz, hogy megértsünk egy szöveget, tudnunk kell, hol és hogyan kezdődik, illetve: hol és hogyan végződik.

Vessünk egy pillantást a különböző záradékokra és legkorábbi forrásaikra!

Az első záradék

tulajdonképpen a 16. fejezet első nyolc verse (Mk 16,1–8), és azzal ér véget, hogy a három megrémült asszony elmenekül a helyszínről. Ez a rövid forma megtalálható a két legrégebbi, legteljesebb és leghíresebb görög kéziratban, a Sínai kódexben, amelyet Constantin von Tischendorf fedezett fel a Sínai-hegy lábánál épült Szent Katalin kolostorban, és a Vatikáni kódexben.

A negyedik századból származó Sínai kódex szerint az evangélium a következő sorral ér véget (Mk 16,8), amely a fenti képen balról a második oszlopban olvasható:

Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírtól, mert remegés és döbbenet fogta el őket, és senkinek sem mondtak el semmit. Féltek ugyanis.

A Vatikáni kódex befejezése (Mk 16,8)

Ugyanez a forma csak egyetlen másik görög szövegtanúnál található, ez Máté és Márk evangéliumának 12. századi másolata. Vannak még szír, szahidi kopt és örmény fordítások is, amelyek már a 4. században megőrizték ezt a rövid formát. Ez a tanúsága azért figyelemre méltó, mert mutatja, hogy az eredeti záradékot a késői középkorig megtartották.

Caesareia Euszebiosz (260–340) egyháztörténész is ezt a záradékot ismerte, amikor arról tudósít, hogy Márk elbeszélését az ifjú „Ne féljetek!” szavai zárják. Szent Jeromos is (342–420), aki a legősibb görög szövegekre alapozta latin bibliafordítását, azt írja egyik levelében (120,3), hogy a jelenlegi szakasz, a hosszabb befejezés (Mk 16,9–20) csak néhány szövegmásolatban található meg, és szinte az összes görög szövegből hiányzik.

A második záradék

az ún. „rövidebb befejezés” igazából egy közbenső forma: az első záradékhoz két mondatot fűz.

Mindazt azonban, amire utasítást kaptak, azonnal hírül adták azoknak, akik Péterrel voltak. Ezután pedig maga Jézus is elküldte általuk kelettől nyugatig az örök üdvösségről szóló szent és romolhatatlan híradást. Ámen.

Ez a szövegváltozat csak a Codex Bobbiensisben található, egy régi latin kéziratban, amit feltehetőleg a 4. sz. végén vagy az 5. sz. elején írtak, de olyan szöveget őriz meg, amelynek gyökerei a 3. századig nyúlnak vissza. Ezt onnan tudjuk, hogy a szöveg nagyon hasonlít ahhoz, amit Szent Ciprián, Kartágó püspöke (+ 258) idéz egyik írásában.

A Codex Bobbiensis Márk-záradéka

A harmadik, ún. kánoni záradék,

amely Bibliáinkban is szerepel, egy hosszú szövegváltozat, amelynek valójában két variánsa van. Az egyik változat a 16,1–8 és a 9–20. verseket illeszti össze.

A hosszú befejezés több, mint 1600 görög kéziratban található, ami a teljes kéziratos anyag 95%-a. Az első példányok a 4. sz. végéről, az 5. sz. elejéről származnak, ide tartozik a Codex Bezae, az Alexandriai kódex és a Codex Ephraemi. Az első fordítások is többnyire ezt a szövegváltozatot közlik, az első apologéták és egyházi írók is ezt ismerték.

A hosszú záradék másik szövegváltozata szintén a hosszabb szöveget tartalmazza (Mk 16,1–20), de különféle módon jelzi (obelosz, aszterikosz), hogy ez a variáns nem eredeti. Tizenkét kéziratban szöveges jelzés is van arra nézve, hogy későbbi kiegészítéssel van dolgunk. Az egyik ilyen kritikai megjegyzésben például ezt olvassuk:

Néhány másolatban az evangélista itt befejezi [ti. a Mk 16,8 versnél], amit Euszebiosz, Pamphilius tanítványa kanonizált, de sok kéziratban ez is [ti. Mk 16,9-20] szerepel.

A negyedik záradék

a hosszú befejezés (Mk 16,1–20) kibővített változata, amely a 14. vers után beilleszt egy szakaszt. A Mk 16,14-ben ugyanis azt olvassuk, hogy Jézus megjelent a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, amiért nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták őt. Az újabb kiegészítésben az apostolok mentegetőznek:

És azok szabadkoztak és mondták: ez a törvénytelen és hitetlen világ a Sátánnak van alávetve, aki nem engedi meg, hogy ami a tisztátalan lelkek igája alatt áll, megragadja Isten igazságát és erejét. Ezért most nyilvánítsd ki igazságodat. – Krisztushoz beszéltek, és Ő ezt válaszolta nekik: a Sátán hatalmának évei leáldozóban vannak. De más szörnyű események közelednek. És én azokért adattam halálra, akik vétkeztek, hogy az igazsághoz térjenek, többé ne vétkezzenek, örököljék az égben az igazságosság szellemi és romolhatatlan dicsőségét.

A Mk 16,12-17 szakasza a Freer Logionnal (16,14).

Ez a kiegészítés, amit gyakran csak Freer-logionnak neveznek, csak egyetlen egy 4-5. századi kéziratban található meg, a Washingtoni kódexben. Ezt a kódexet ugyan csak 1906 óta ismerjük, a jellegzetes kiegészítés rövidebb változatáról már régóta tudtak, ugyanis Jeromos megőrizte számunkra (Pelagius ellen 2,15). A Pelagius elleni dialógust 415-ben írta Jeromos. Ez azt jelenti, hogy a záradék valószínűleg a 4. sz. végén már ismert és jelen volt egyes másolatokban.

Az ötödik záradék

egy kombinált forma, amely több kéziratban fordul elő, négy változatban, így kapunk végül 9 szövegváltozatot az evangélium befejezésére. A záradék alapelemei a Mk 16,1–8, amit kiegészítenek a második záradékkal, valamint a Mk 16,9–20 versekkel.

Az ötödik forma szövegváltozatai között vannak olyanok is, amelyek kritikai megjegyzésekkel kísérik a bibliai szöveget. Közlik például, hogy az egyes beillesztett szövegváltozatok is ismertek, közkézen forognak.

Összefoglaló táblázat és reflexió

 Az ókori kéziratok és fordítások sokfélesége természetesen tükröződik a magyar bibliafordításokban és a lábjegyzeteikben is. A jobb bibliakiadások lábjegyzetben észrevételezik, hogy a kéziratos hagyományban több befejezés is ismert, és hogy a legősibb, legmegbízhatóbb kódexek mit mondanak; vagy zárójellel jelzik a későbbi kiegészítést, és a szöveget hagyománytiszteletből meghagyják a főszövegben.

A szövegkritikával foglalkozó szakemberek

• történelmi jellegű bizonyítékok (fennmaradt kéziratok értékelése, fordítások, patrisztikus hivatkozások, stb.),
• és irodalmi megfontolások (szókincs, stílus, tartalom, szövegkörnyezet, más evangéliumi helyekkel való harmonizálás, stb.)

segítségével próbálnak igazságot tenni. Ennek alapos figyelembevételével néhány szövegváltozat nem állja ki az eredetiség próbáját. A mérlegelés után a kilenc fennmaradó forma közül csak kettő tarthat igényt az eredetiségre: az első, valamint a harmadik záradék első szövegváltozata, de végezetül az első záradék, a Mk 16,8 verse marad a játékban.

Persze, ahogy Frank Kermode irodalomkritikus megjegyezte:

A befejezetlen és disszonáns történeteket nem könnyű tolerálni.

A kódexmásolók csonkának érezték ezt a (nyitva maradt, váratlan) befejezést, és lekerekítették a történetet a Feltámadott megjelenéseinek kiegészítésével.

A narratív értelmezést és az olvasóközpontú megközelítést előnyben részesítő biblikusok úgy gondolják, hogy a szokatlan záradék döntés elé akarják állítani az olvasót: eddig a szerző kézen fogta őt, elkísérte, beszámolt neki Jézus csodáiról, tanításáról, most pedig, miután ő is meghallotta a nagy hírt („Feltámadt, nincsen itt. Előttetek megy Galileába”), elengedi a kezét és rábízza a döntést, hogy most mit csinál és merre megy.

Philip Van Linden belehelyezkedve a szerző gondolkodásmódjába a következő buzdítást tolmácsolja:

Ez az evangélium számotokra íródott. Legyetek kitartó követői annak a Jézusnak, akit én be-mutattam nektek. Feltámadása nem a véget jelenti. Szolgáló Messiásként haladt előttetek. Most nektek kell gondoskodnotok a legjobban rászorulókról, amíg ismét el nem jön. Értelmet adott a szenvedésnek és halálával életet hozott. Higgyetek benne és adjátok oda életét azoknak, akik nem reménykednek. Bármit cselekedtek, bátor szavaitok és szolgáló életetek mutassa mindenkinek, hogy hallottátok az Úr hívását és úgy döntöttetek, hogy őt követitek, ameddig csak előttetek megy, ahogyan megígérte.

Forrás és további tájékozódásul:

Simon T. László: Az üdvösség mint esély és talán. Közelítések a Márk-evangéliumhoz, Szent Mauríciusz Monostor – L’Harmattan, Bakonybél – Budapest, 2009, 193–211.

Bruce M. Metzger – Bart D. Ehrman: Az Újszövetség szövege. Hagyományozás – szövegromlás – helyreállítás, Harmat, Budapest, 2008, 360–363.

Michael W. Holmes: To Be Continued…, Bible Review 17 (2001/4) 12–14; 16–23; 48–49.

Képek forrásai:

Biblical Archaeology Society Online Archive; Pinterest; Wikipedia.

Ha Qi: Asszonyok az üres sírnál.