Honnan tudjuk, hogy melyik a legjobb jelölt a bibliai Betszaida városára? Milyen érvek szólnak El-Araj mellett?
Nagy Heródes egyik fia, Heródes Fülöp 38 évig uralkodott (Kr. e. 4 – Kr. u. 34) a Jordánon túli terület északi régiójában. A negyedes fejedelemség területe a Hermon hegyétől húzódott a Galileai-tótól keletre fekvő területéig. Fülöp 30 körül negyedes fejedelemségének déli határán alapított egy tóparti várost, amely társa volt az adminisztratív fővárosnak, az északon fekvő Caesarea Filippi-Paneasnak. A fővárost a fejedelem 30 évvel korábban (Kr. e. 3) alapította ott, ahol korábban apja épített szentélyt Augustus császár tiszteletére. Ez a déli polisz tehát nem a semmiből indult. Fülöp fejedelem a tóparti Betszaida zsidó falut választotta ki és alakította egy új várossá és Augustus özvegye, Tiberius császár édesanyja után Julia-nak nevezte el.
Az Újszövetség csak a zsidó falu nevét említi (Betszaida), nem pedig a polisz nevét, amely helyettesítette (Julias). Nem tudjuk, hogy mi a mulasztás oka, miért kerülhette el a keresztény olvasók figyelmét ezek a részletek, mivel máshol az Újszövetségben a Heródes-dinasztia alapította városokat megemlíti, például Tibériást (Jn 6,23), Fülöp Caesareáját (Caesarea Philippi, Mt 16,13) és Antipatriszt (ApCsel 23,31).
A város fekvése rejtély. A mai régészet egyik kihívása a helyszínek azonosítása, hiszen nincs olyan felirat, amely a település nevét viseli. A különféle típusú bizonyítékok azonban segíthetnek egy-egy homályba vésző bibliai város azonosításában.
A Betszaida-vita kezdete: Et-Tell vagy el 'Araj?
A Biblia elveszett városainak újból felfedezése lassú folyamat volt és a 19. század közepén kezdődött. Edward Robinson az 1830-as és 1850-es években Eli Smith sémi nyelvész társaságában lóháton járta be térséget és együtt fedezték fel, hogy az ősi héber helyneveket gyakran megőrizték a mai arab nyelv megfelelőik. De még így is számos, ókori forrásból ismert település azonosítása nehézségekbe ütközik.
Robinson szerint az újszövetségi falu et-Tell mellett helyezkedett el, egy kis dombon a Betszaida-völgy szélén, másfél mérföldnyire a jelenlegi tóparttól, ahol Rami Arav 1987 óta végez ásatásokat. Az et-Tell ásatásán dolgozók szerint az lenne az ókori Betszaida-Julia helyszíne, de még Robinson korában sem fogadta el mindenki ezt a javaslatot. Gottlieb Schumacher, egy amerikai mérnök és építész, aki Haifában telepedett le, azt állította, hogy
et-Tell túl messze van a tópparttól ahhoz, hogy halászfaluként azonosítsák.
El-Araj közelebb van a tóhoz és számos felszíni lelete nagyobb valószínűséget mutatott Schumacher számára.
Topográfiai részletek
Az ókori történelmi tanúbizonyságok bővebben beszélnek a település általános helyéről, természetének leírásáról és fejlődésének történetéről. Betszaidát először az Újszövetségben említik, csakúgy, mint Kafarnaumot, Korozaint és Názáretet. Ezeket a városokat valószínűleg a Hasmoneus-dinasztia idején alapították (Kr. e. 142–76).
Az Újszövetség és Josephus Flavius is a tópartra helyezi a várost. Az evangélium szövege szerint Jézus hajóval utazott oda (Mk 6,45).
Ezután mindjárt sürgette a tanítványokat, hogy szálljanak bárkába s keljenek át a túlsó partra, Betszaidával szembe, addig ő elbocsátja a tömeget.
A Róma elleni első zsidó felkelés idején Magdalából (Taricheae) hajóztak Betszaida-Juliasba. A zsidók történetében azt olvassuk, hogy Betszaida „a tó partján fekszik”, és János evangéliuma szerint halászok lakják, akik közül néhányan Jézus tanítványai lettek (Jn 1,44). A rabbinikus források gyakran beszélnek a betszaidai halászatról (például Jeruzsálemi Talmud, Sekalím 6,50a).
A Betszaida-Juliast körülvevő delta részletesebb földrajzi leírásával találkozunk Josephusnál. Julias közelében csapott ugyanis össze zsidó harcosok és II. Agrippa király hadserege. Az ellenséges csapatok közelsége, a Jordán folyó és a Galileai tó kapcsán elejtett topográfiai részletek fontos részleteket adnak, hogy megismerhetjük Betszaida-Juliast helyszínét. A leírásból megtudjuk, hogy II. Agrippa király csapatokat állított fel a Jordán folyótól 500 stádiumra, Juliustól keletre a szárazföldi úton, amely Seleucia és Gamala felé vezetett. Az volt ugyanis a célja, hogy az Alsó-Golánon fekvő városokat elvágja a galileai lázadás központjaitól. Josephus 5000 zsidó katonát hozott a folyó nyugati oldalára Juliustól mintegy 100 stadion távolságra. A megadott számok azt mutatják, hogy az ellenséges erők nem voltak túl messze egymástól és alapvetően a Jordán folyó választotta el őket egymástól. A leírásból tehát kiderül, hogy az összecsapás helyszíne nem Betszaida-Julias volt, és tóparti város volt, ahol ki lehetett kötni.
Josephus az egyetlen információforrásunk arra nézve, hogy Fülöp a zsidó halászfaluból (Betszaida) egy kisebb római poliszt csinált.
Máskülönben Josephus mindig a település hellenizált nevével (Julias) hivatkozott Betszaidára. Mordechai Aviam szerint sok kutató ma is azt feltételezi, hogy Josephus összekeverte Augustus lányát (Julia) a császár feleségével (Livia), akinek a neve Kr. u. 14-ben megváltozott Julia Augustára, amikor bekerült a családi klánba. Julia Augusta 29-ben halt meg, és lehetséges, hogy Betszaida-Juliast Fülöp Tiberius császár édesanyja halálának emlékezetére alapította. Fülöp talán testvérének, Heródes Antipásznak a példáját követtek, aki a Jordánon túl Betharamphtha városát átnevezte Juliasra, a császár feleségének nevére. Josephus Flavius arról is értesít bennünket, hogy Fülöp Juliasnál halt meg és onnan gyászmenetben vitték mauzóleumába. A sírja hollétéről azonban sajnálatos módon nem tájékoztat.
Betszaida említései
Betszaida-Julias római időszakban való ismertségét két klasszikus szerző is igazolja: idősebb Plinius (Kr. u. 77) és Klaudiosz Ptolemaiosz (Kr. u. 150). Ezt még ki kell egészítenünk néhány korai rabbinikus hivatkozással is: a városra a sémi Cájdán nevet is használták. De Betszaidát a rabbik a 3. sz. után már nem ismerték. 305 körül Caesarea püpöke, Euszebiosz a következőket mondja a Bibliában említett helységek katalógusában:
András, Péter és Fülöp városa. Galileában található, a Genezáreti tó mellett.
Euszebiosz János evangéliumából és Josephustól vette az adatokat. Az ismert első századi forrásokat említi, és nem nyújt további leírást. Úgy tűnik, hogy az apostolok szülővárosa a 3. sz. végére elhagyatott lett.
A Betszaidára vonatkozó csend nem véletlen. A bizonyítékok hiánya valójában a hiányt bizonyíthatja. Az irodalmi csend hátborzongatóan egybeesik az anyagi maradványok hiányával el-Arajnál majdnem két évszázadon át a bizánci korszak elején.
Betszaida következő említésére Theodózioszra, egy bizánci zarándokra kell várnunk, aki 530-ban érkezett a Szentföldre. Tömören leírja Tiberiásból Paneasba (a mai Banias) vezető útját.
Tibériástól Magdaláig, ahol Szent Mária született, két mérföld. Magdalától a Hétforrásig (Tagbha), ahol az Úr Krisztus megkeresztelte az apostolokat, és ahol öt kenyérrel és két hallal lakatta jól az embereket, két mérföld. Hétforrástól Kafarnaumig két mérföld. Kafarnaumtól hat mérföldre van Betszaida, ahol Péter, András, Fülöp és a Zebedeus-fiak születtek. Betszaidától Paneas 50 mérföld. Ott a Jordán két forrásból ered: a Jorból és a Dánból.
A beszámoló azért jelentős, mert egy keresztény zarándok egy Betszaidaként azonosított helyről beszél. Nyilvánvaló, hogy a helyet már ismerték. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a bizánci kor Betszaidája megfelelt a korábbi, római kori Betszaidának. A bizánci kor téves azonosításainak példái nem ritkák. Ennek ellenére a keresztények a bizánci korban – mintegy két évszázad elmúltával – újból nekiláttak Betszaida azonosításának.
Theodisius az útvonalon nem említ templomokat, szenthelyeket, kizárólag az Újszövetség eseményeire utal. Az útvonal mindazonáltal nem véletlenszerű. Két évszázaddal később Willibald, a bajorországi eichstätti püspök ugyanezt az utat járta be.
Tibériásból kiindulva körbejárták a tavat, és Magdala érintésével Kafarnaumba mentek, ahol Urunk feltámasztotta a zsinagógai elöljáró lányát. Itt volt egy ház és a nagy fal, amelyről a helyi emberek elmondták, hogy Zebedeus és fiainak, Jánosnak és Jakabnak a lakóháza volt. Kafarnaumból elmentek Betszaidába, ahonnan Péter és András származott. Ahol korábban a házuk volt, most egy templom áll. Éjszakára ott maradtak, másnap reggel Korazinban mentek, ahol Urunk meggyógyította a démontól megszállottakat és az ördögöt a sertéskondába küldte. Volt ott egy keresztény templom. Miután elvégezték áhitatukat, elmentek arra a helyre, ahol a két forrás, a Jor és a Dán forrásoznak a földből és a hegyről lefolyva összeérnek és a Jordánt képezik.
Willibaldnak a Korozainra tett utalását sok kutató úgy értelmezi, hogy összezavarja azokat a helyeket, amiket felkeresett, ugyanis nincs értelme átkelni a Jordán folyón, hogy eljussunk Betszaidába és ismét átkelni, hogy meglássuk Korozaint, és harmadszor is átkelni, hogy északra tartsunk. A kutatók ezért azt gondolták, hogy Willibald összekeverte Betszaidát Kafarnaummal. Ennek megfelelően Willibald leírásában a bizánci templomot néha „kijavítják” és a kafarnaumi bizánci stílusú templommal azonosítják.
A püspök útonala azon nem téves, helyes sorrendben látogatta meg a helyeket, de a Korozain helymegjelölést tévesen alkalmazta Kursira (latinul: Chorsia), annak bizánci templomára és a kolostorra a tó keleti partján. A tévedés, hogy Kursiról van szó és nem Korozainról, kiderül az ott történt esemény leírásából is, amit az evangéliumok rögzítenek (Lk 8,26–39). A bizánci keresztény hagyomány Jézus déműzésének helyét Kursiba helyezte és soha nem Korazinba (Khirbet Karazeh). Megfelelően értelmezve Willibald egy újabb bizánci zarándokútvonalat kínál a tó körül, amely más, mint a Theodosiusé, de ő is beszél arról a templomról, amit Péter és András háza fölé építettek Betszaidában.
Régészeti bizonyságok
A régészti bizonyítékokhoz érve azt látjuk, hogy a római Betszaida-Julias történelmi és földrajzi képe, amit az irodalmi tanúságokból nyertünk, nem illeszkedik az et-Tellnél folytatott több, mint 30 éves ásatások eredményeihez. Ez arra ösztönözte a régészeket, hogy megvizsgálják el-Araj helyszínét, amely erősebb jelöltnek tűnik Betszaidára.
2014-ben egy bevezető felmérés során el-Arajnál, amikor egy kisebb területen 1 láb mélységben ásták és szitálták a talajt, a datálható kerámiák segítségével próbáltak képet alkotni a helyről és a letelepedés nyomairól. A régészek úgy találták, hogy a római, bizánci, iszlám és keresztes korban vannak a letelepedésnek nyomai, pontosan úgy, ahogyan Betszaida-Julia időszakai megjelennek az irodalmi forrásokban.
2016-ban pedig elkezdődött az El-Araj Excavation Project.
A csapat kezdetben a „Bek Ház” romjaival szomszédos területre összpontosított. Ezt a tóparti villát a 19. században építtette Abdul Rahim Bek, gazdag földbirtokos, akinek az egész Beteiha-völgy és Golán egy része a tulajdonában volt. A ház egyik látogatója 1929-ben arról számolt be, hogy a ház közelében színes mozaikokat látott. Az volt a csapat célja, hogy feltárja ezt a mozaikot és meghatározzák, hogy a bizánci korszak templomához tartozik vagy egy korábbi, római kori struktúrához.
Az ásatás felső rétegében a keresztes kor cukortermelésének maradványait találták.
A helyreállított, 12-13. századi, kereszteskori kerámiában cukrot tartottak. A képen Mordechai Aviam látható, El-Araj régésze.
A lakosok többnyire újra felhasználták a még mindig álló bizánci falakat. A 2017-es ásatás során azonosítottak egy bizánci monasztériumot a templomépület mellett. Galileában gyakori volt ez a kombó. Hasonlót azonosítottak a bizánci Kursiban is. Bár a templom falait még nem azonosították, jelenlét egyértelműen jelzi a sok aranyozott mozaikkő, amiket csak mozaikkal díszített templomok falaiban találtak.
Két szondázó ásatással jártak utána, hogy vannak a római maradványok a bizánci padlók alatt. A bizánci burkolat alatt 5. századra datálható pénzérmékre és talán egy kolostorépület nyomaira bukkantak, és három lábnyi különféle iszaprétegre a Jordán folyóból. Ebben az iszaprétegben nem találtak régészeti leleteket. A maradványok hiánya egybeesik az irodalmi források két évszázados csöndjével, ami arra utal, hogy a helyet abban az időben nem lakták.
Az alluviális talaj alatt volt egy tömör réteg, amelyben római kori kerámiák és pénzérmék kerültek elő, és nem volt több bizánci kori tárgy. A mozaikpadló egyes részeit még megtalálták a tengerszint alatt (692 láb), 10 lábbal mélyebben, mint az első századi tószint. Az ásatások abba az irányba mutattak, hogy érdemes újragondolni a Galileai tó római-kori, időszakos szintjét.
Szintmérés. A település bizánci és római szintje között a régészek mintegy 3 lábnyi, a Jordán folyóból származó iszaplerakódást találtak.
A mozaikpadló kanyargós mintájú, fehér és fekete mozaikkockákból készült, hasonlít a nemrégiben feltárt magadalai zsinagóga padlójához, valamint Magdala római kori fürdőjének padlójához. Az ásatást végző csapat szerint a mozaik egy római stílusú fürdőhöz tartozott, ahogy azt a mellette fekvő kerámiatéglák, szellőzőnyílások (tubuli), színes fakolat, a márvány, a színes kőlapok és tetőcserepek is jelzik.
Egy másik ásatáson Nero pénzérméje került elő, amely réteg korai római korszakát jelölte (Kr. u. 63).
A római fürdő a térség urbanizációjának első bizonyítéka. Ez nem jellemző a zsidó falvakra. Josephus jelentéséből láthattuk, hogy Heródes Fülöp átalakította Betszaida faluját római polisszá, és Juliasnak nevezte el. A fürdő jól tükrözi, hogy mit várhatunk Heródes Fülöp urbanizációs törekvéseitől.
Az új leletek arra ösztönözték a csapatot, hogy folytassák az ásatást. 2018-ban új területet feltárását célozták meg, amely a fő ásatástól északra, mintegy 160 láb távolsága van. Ezeken az új területeken nem találtak keresztes és bizánci kori települést, de gyorsan római falakba, kerámiákba és pénzérmékbe ütköztek. Számos „discus” (ún. korong) lámpást, Kfar Hananya típusú fazekasságot találtak, illetve pompeii freskós falakról származó gipszet.
A 2019-es ásatások azzal a céllal kezdődtek, hogy megkeressék a bizánci templom falait. Találtak még két díszes kőtöredéket a templomból, egy márványdarabot a koszorúval díszített szentélyrekesztő falból, egy díszes asztal mészkődarabja, kereszttel és virágdíszítéssel.
Végül három szezonnyi ásatás után sikerült azonosítani a bizánci templomot. A déli oldalhajónak színes mozaikpadlója volt (geometriai díszítés).
Egy színes mozaik szélét is megtalálták a főhajó padlója alatt. Ez a mozaik hasonlított a többi bizánci templom mozaikjaihoz.
Néhányan megkérdőjelezték az „Apostolok templomának” nevezett templom jelentőségét. Hiszen önmagában egy bizánci templom még nem bizonyíték az első századi Betszaida lokalizációjához. De el-Araj korábbi, római időszakának kiterjedtsége és növekvő régészeti bizonyítékaival együtt a templom egyre nagyobb jelentőséggel bír. A régészeti csapat úgy gondolja, hogy a keresztény közösség nem felejtette el Péter, András és Fülöp apostol szülővárosának helyét, amikor helyreállították a keresztény jelenlétet el-Arajnál az 5. században.
Ami a templomot illeti, sokan kételkedtek abban, hogy egyáltalán létezett-e. Több kutató azt mondta, hogy a régészeti csapat tévesen értelmezte a zarándokbeszámolókat. Úgy gondolták, hogy Willibald a Péter és András háza fölé épített bizánci templomot nem Betszaidában, hanem Kafarnaumban látta.
Az el-Araji templom körüli burkolt udvar és helyiségek azt jelzik, hogy volt ott egy monostor is, amelynek szintjein különféle pénzérméket találtak, többségében a 6-7. századból, de volt a 8. századból is. Két kisebb területen a bizánci padló alatt római korszakból származó maradványokat, cserépdarabokat és érméket találtak, amelyek az 1-3. századba vezetnek vissza bennünket. Ezek között a leletek között találtak egy olyan mészkőformára is, amelybe halászolmokat, súlyokat öntöttek. Ez és a többi régészeti ásatáson elkőkerült számtalan ólomsúly jelzi az el-araji halászat jelenlétét és jelentőségét.
A 2019-es szezonban egy új ásatási területet is nyitottak, a fő feltárástól mintegy 330 méterre északra, hogy lássák a település kiterjedését. Már a felszínen római kori kerámiák és pénzérmék kerültek elő. Egy láb mélységben a felszín alatt volt a falak teteje. Némelyik megmaradt 6,5 láb magasnak. Két emelti szintet sikerült azonosítani. A felső, lapos kövekből épült a 3. században, alatta pedig egy zúzott mészkőpadló volt, ahonnan első és második századi kerámiák kerültek elő. A térségben fellelt érmék közül 16 az első századból való (ebből három a Kr. e. 1. századból származhat), 12 pénzérme dalálható a második-harmadik századra, és egy a negyedik századra.
Találtak kő-, krétaedény töredékeket, olajlámpások cserépdarabjait, amiket az első században gyakran használtak zsidó körökben. A padló alatti talajból Kr. e. 1. századi kerámia és meglepő módon korai bronzkori és talán vaskori kerámia is előkerült. Ezek a leletek tovább növelik az el-araji zsidó élet bizonyítékait. Az itteni zsidó falut a római korszakban várossá alakítottak, pontosan úgy, ahogyan azt az Újszövetség és a korai zsidó források is közlik. Természetesen a római időszakban nem 13 láb alatt volt a tóban, ahogy azt et-Tell régészei korábban állították.
Mi várható?
Az elektromágneses képalkotó vizsgálat előzetes eredményei azt mutatják, hogy három hektáron belül vannak lakóházak (esetleg középületek is), amelyek feltárásra várnak.
Ha el-Araj az Újszövetség korában lakott volt, akkor a Galileai-tó és és az et-Tell közötti tóparton feküdt.
Ennélfogva ez az első századi halászfalu valószínűbb helye ugyanúgy, ahogy minden irodalmi forrás Betszaida-Juliasnak mutatja be.
A régészek 2021-ben szeretnék teljesen feltárni a templomot és abban reménykednek, hogy nyomára bukkanak valami feliratnak. Szeretnék kiterjeszteni az ásatásokat a környező síkság más területeire is, hogy El-Araj római kori anyagi kultúrájának további bizonyítékaira bukkanjanak. Minden egyes ásatási szezon erősítette azt az érvet, hogy Betszaida-Julia a mai el-Araj területén feküdt.
Betszaida-Julias azonosítása azonban még nem lezárt ügy, de az ott dolgozó régészek szerint az egyre növekvő bizonyítékok El-Arajot tették meg az apostolok elveszett városának legfőbb jelöltjévé. Következő bejegyzésünkben a másik jelölt, et-Tell érveire pillantunk rá.
Forrás és további tájékozódásul:
R. Steven Notley – Mordechai Aviam: Searching for Bethsaida: The Case for El-Araj, Biblical Archaeology Review 46 (2020/2) 28–39.
